SZU–152

SZU–152
Németek által zsákmányolt SZU–152
Típus	Önjáró löveg
Fejlesztő ország	Szovjetunió
Gyártási darabszám	670
Általános tulajdonságok
Személyzet	5 fő
Hosszúság	8,95 m
Szélesség	3,3 m
Magasság	2,5 m
Tömeg	45,5 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	75 mm
Elsődleges fegyverzet	152,4 mm-es ML–20 tarackágyú
Másodlagos fegyverzet	12,7 mm-es géppuska
Műszaki adatok
Motor	V-2K
Teljesítmény	600 hp (450 kW)
Felfüggesztés	torziós rugók
Sebesség	43 km/h
Hatótávolság	120–220 km
A Wikimédia Commons tartalmaz SZU–152 témájú médiaállományokat.

A SZU–152^[1] (oroszul: Самоходная установка, magyar átírásban: szamohodnaja usztanovka) szovjet nehéz önjáró tüzérségi löveg, amely a KV–1 nehéz harckocsi alvázára épült. A második világháború idején használták.

A második világháború elején a szovjet T–34 és a KV–1 harckocsik még képesek voltak felvenni a harcot a német harckocsikkal. A német PzKpfw VI Tiger I harckocsi, majd a PzKpfw V Panther megjelenésével a szovjet 76 mm-es F–34 harckocsiágyúk elavulttá váltak, az új német tankok frontpáncéljának és az oldalpáncél átütésére csak 500 méternél kisebb távolságból voltak képesek.

Ezért a szovjet hadvezetés a német hadosztályok megállítása érdekében elrendelte egy új, erősebb löveggel felszerelt harcjármű kifejlesztését 1943-ban, amely könnyedén képes hatástalanítani akár a Tigrist és a Párducot is. A fejlesztéssel Zsozef Kotyint bízták meg a leningrádi Kirov Gyárban, ahol akkoriban a KV nehéz harckocsikat is gyártották.

Az új önjáró löveghez a KV–1 alvázát használták fel. A 152 mm-es ML–20 tarackágyú bizonyult a legmegfelelőbb választásnak a harctéri tesztelések alapján és elegendő mennyiségben rendelkezésre is állt. Az első prototípusa a tervezés kezdetétől 22 nap alatt elkészült, majd 1943. február 14-én már a csapatokhoz is került. A sorozatgyártást megkönnyítette, hogy más harckocsik alkatrészeit használták fel és ennek köszönhetően a költségek alacsonyak maradtak.

A SZU–152 azon kevés szovjet páncélosok közé tartozott 1943-ban, amely sikerrel vehette fel a harcot az olyan új generációs német harckocsikkal, mint a Tiger vagy a Panther. Lőszerkészlete repesz-romboló gránátokból állt, melynek robbanása elég erős volt ahhoz, hogy ha nem is ütötte át az ellenséges harckocsi páncélját, a harcjárművet harcképtelenné tegye.

Az önjáró lövegnek azonban megvoltak a hátrányai is: a lövedék nagyon lassú repülési sebessége (főleg a tömege miatt) és a kevés muníció (csak 20 darab gránátot hordozhatott). Az osztott lőszer és annak fizikai paraméterei nagy mértékben korlátozták a tűzgyorsaságot. Ez igen kedvezőtlenül hatott a harckocsik elleni összecsapásoknál. Igaz, az elülső páncél erősebb volt, mint a T–34-eseknek, de még így is átütötték a Pz.Kpfw. VI-osok és Pz.Kpfw. V harckocsik. Ráadásul a 152 mm-es tarack nagyon pontatlan volt nagy távolságra. Ezért a SZU-152-est inkább gyors letámadásra használták, nagyobb csoportokban, amivel megszüntették a német harckocsik előnyét – a nagyobb távolságban való jó használhatóságukat –, és egyidejűleg ki volt használva a SZU–152-es közelharcra való alkalmazhatósága.

A fő hátrány az elégtelen ventiláció volt. A kipufogórendszer füstje bejutott a legénység kabinjába, ami problémát jelentett, főleg a hosszabb csatáknál. Ez volt a fő ok, amiért dolgozni kezdtek a harcjármű feljavításán. Végül a KV–1 alváza ki lett cserélve az ISZ–2-ére, és az új modell az ISZU–152 nevet kapta. A SZU–152-eseket fokozatosan kicserélték az újabb verziójú ISZU–152-re, és 1954-re a legtöbb ilyen önjáró löveget kiselejtezték a szolgálatból.

A Wikimédia Commons tartalmaz SZU–152 témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk részben vagy egészben a SU-152 című szlovák Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Steve Zaloga, James Grandsen: Soviet tanks and combat vehicles of World War Two. Harrisburg, Arms and Armour Press, 1984, ISBN 08-536-8606-8.
• SU-152, panzernet.net (cseh nyelvű weboldal), hozzáférés ideje: 2013. május 20.