A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarherepe (románul : Herepea , németül : Ungarisch Härpen ) falu Maros megyében , Erdélyben . Közigazgatásilag Ádámos községhez tartozik.
A Forrói-patak forrásánál, 395 m -es tengerszint feletti magasságban , Dicsőszentmártontól 12 km-re keletre fekszik, áthalad rajta a 107D megyei út.
1332 -ben Herepel néven említik először a források. 1344 -ben a falu addigi birtokosa, Herepei Demeter zálogba adta az Erdélyi Püspökségnek. A középkorban katolikus lakosság a reformáció idején felvette a református vallást.
Az egykor népes település Ceauşescu hírhedt falurombolási projektjének esett áldozatul. A falu életterének módszeres leszűkítésével, a hivatalok, helyi iskola, orvosi ellátás stb. elköltöztetésével a lakosság igen gyors ütemben tűnt el Herepéről. A kiürült házakat az állam vette át, majd lerombolta. A telkeken mai napig láthatók a régi házak fundamentumai.
Református temploma ma is áll, a 14. század táján épült. A templom mellett fából ácsolt harangláb volt, amely a rajta látható felirat tanúsága szerint 1646 -ban készült. A harangláb az elmúlt évtizedekben megsemmisült.
Megyei jogú városok
Dicsőszentmárton (Târnăveni)
Bábahalma (Bobohalma)
Csüdőtelke (Cuștelnic)
Őrhegy (Botorca)
Marosvásárhely (Târgu Mureș)
Meggyesfalva (Mureșeni)
Remeteszeg (Remetea)
Segesvár (Sighișoara)
Angofa (Angofa)
Haufan (Aurel Vlaicu)
Hétúr (Hetiur)
Róra (Rora, Rohrau)
Szőlőskert (Viilor, Kulturberg)
Șoromiclea
Venk (Venchi)
Szászrégen (Reghin)
Abafája (Apalina)
Radnótfája (Iernuțeni)
Városok
Erdőszentgyörgy (Sângeorgiu de Pădure)
Bözöd (Bezid)
Bözödújfalu (Bezidu Nou)
Lóc (Loțu)
Marosludas (Luduș)
Andrássytelep (Avrămești)
Csorga (Cioarga)
Csorgó (Ciurgău)
Eckentelep (Avrămești)
Mezőalbisitelep (Belsőtelep, Fundătura)
Marosgezse (Gheja)
Nagysármás (Sărmașu)
Báld (Balda)
Bánffytanya (Sărmășel-Gară)
Csehtelke (Vișinelu)
Kissármás (Sărmășel)
Lárga (Larga)
Marocháza (Moruț)
Titiana
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Demeterfalva (Dumitrești)
Kisszentlőrinc (Lăureni)
Székelybő (Beu)
Székelymoson (Moșuni)
Székelysárd (Șardu Nirajului)
Székelytompa (Tâmpa)
Vece (Veța)
Nyárádtő (Ungheni)
Kiscserged (Cerghizel)
Malomfalva (Morești)
Nagycserged (Cerghid)
Recsa (Recea)
Sóspatak (Șăușa)
Vidrátszeg (Vidrasău)
Radnót (Iernut)
Csapószentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Józseftanya (Racameț)
Maroscsapó (Cipău)
Marosdég (Deag)
Maroslekence (Lechința)
Marosorbó (Oarba de Mureș)
Porumbáktanya (Porumbac)
Szélkút (Sălcud)
Szováta (Sovata)
Kopac (Căpeți)
Illyésmező (Ilieși)
Szakadát (Săcădat)
Községek
Ádámos (Adămuș)
Ádámos (Adămuș)
Kincses (Chinciuș)
Küküllődombó (Dâmbău, Hügeldorf)
Magyarherepe (Herepea)
Magyarkirályfalva (Crăiești)
Sövényfalva (Cornești)
Ákosfalva (Acățari)
Cserefalva (Stejeriș)
Göcs (Găiești)
Harasztkerék (Roteni)
Kisgörgény (Gruișor)
Nyárádszentbenedek (Murgești)
Székelycsóka (Corbești)
Székelyvaja (Vălenii)
Szövérd (Suveica)
Alsóbölkény (Beica de Jos)
Felsőbölkény (Beica de Sus)
Görgénykakucs (Căcuciu)
Görgénynádas (Nadășa)
Soropháza (Șerbeni)
Szentmihály (Sânmihai de Pădure)
Alsóidecs (Ideciu de Jos)
Felsőidecs (Ideciu de Sus)
Oroszidecs (Deleni)
Alsóköhér (Chiheru de Jos)
Alsóoroszi (Urisiu de Jos)
Felsőköhér (Chiheru de Sus)
Felsőoroszi (Urisiu de Sus)
Apold (Apold, Trappold)
Segesd (Șaeș, Schaas)
Szászdálya (Daia, Denndorf)
Volkány (Vulcan)
Backamadaras (Păsăreni)
Nyárádbálintfalva (Bolintineni)
Szentgerice (Gălățeni)
Bala (Băla)
Nagyercse (Ercea)
Balavásár (Bălăușeri)
Egrestő (Agrișteu)
Fületelke (Filitelnic)
Nagykend (Chendu)
Szénaverős (Senereuș)
Szentdemeter (Dumitreni)
Bátos (Batoș)
Dedrád (Dedrad, Zepling)
Dedrádszéplak (Goreni)
Vajola (Uila, Weilau)
Beresztelke (Breaza)
Kisfülpös (Filpișu Mic)
Magyarfülpös (Filpișu Mare)
Bonyha (Bahnea)
Bernád (Bernadea)
Dányán (Daia)
Gógán (Gogan)
Jövedics (Idiciu)
Kund (Cund, Reussdorf)
Leppend (Lepindea)
Cintos (Ațintiș)
Batizháza (Botez)
Csekelaka (Cecălaca)
Istvánháza (Iștihaza)
Madavölgytanya (Maldaoci)
Marosszentjakab (Sâniacob)
Csatófalva (Viișoara, Hohndorf)
Szászörményes (Ormeniș, Irmesch)
Szászszentiván (Sântioana, Johannisdorf)