Mariinszk

Mariinszk (Мариинск)
Mariinszk 1899-ben
Mariinszk címere
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Kemerovói terület
Irányítószám	652150
Körzethívószám	38443
Népesség
Teljes népesség	40 779 fő (2021)
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Mariinszk Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 56° 13′, k. h. 87° 45′56.216666666667, 87.7556.216667°N 87.750000°EKoordináták: é. sz. 56° 13′, k. h. 87° 45′56.216666666667, 87.7556.216667°N 87.750000°E
Mariinszk Pozíció a Kemerovói terület térképén
Mariinszk weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Mariinszk témájú médiaállományokat.

Mariinszk (oroszul: Мариинск) város Oroszország Kemerovói területén, a Mariinszki járás székhelye.

Népessége: 40 526 fő (a 2010. évi népszámláláskor).^[1]

A Kemerovói terület északkeleti részén, Kemerovo területi székhelytől 178 km-re, a Kija (a Csulim mellékfolyója) alacsony bal partján helyezkedik el. A folyó itt 120-170 m széles és átlag 1,5-2,6 m mély.

Fontos közlekedési csomópont az R255-ös főút mentén, közúti átkelőhely, és a transzszibériai vasútvonal is itt keresztezi a Kiját. Az R255-ös főút délnyugat felé Kemerovóval, kelet felé a Krasznojarszki határterület városaival (Acsinszk–Krasznojarszk) biztosít közúi összeköttetést.

A folyóról elnevezett Kijszkoje orosz falu 1698-ban (más forrás szerint a 18. század elején) keletkezett; korábban a vidéket szölkupok lakták. A kis falu korai történetét meghatározta, hogy erre vezetett a Moszkvából kiinduló nagy szibériai postaút. 1829-ben a száműzetésre ítéltek csoportjai számára a faluban átmeneti (tranzit) fogolytelepet létesítettek. Ugyanekkor történt, hogy a Kija mellékfolyóinak hordalékában aranyat találtak. Kitört az aranyláz, a falu az aranyásók gyülekezőhelye, bázisa lett és gyorsan növekedett. A „közeli” tajga volt az első – és az 1830-as évek végéig a legjelentősebb – aranyásó körzet Szibériában. Később a kitermelés csökkent, az aranyásás keletebbre helyeződött és ott még nagyobb méreteket öltött.

1856-ban a falu városi rangot kapott. A következő évben az uralkodó engedélyével átnevezték Mariinszkra II. Sándor orosz cár felesége, Marija Alekszandrovna cárné tiszteletére. A következő nagy fellendülést a vasútépítés hozta: 1895-ben megépült a vasúti híd, kevéssel később az állomás is. A vasúton hullámokban érkeztek az európai országrészből Szibériába áttelepülök. A 19. század végén a városnak már 13 ezer lakosa volt, oroszokon kívül főként tatárok és kalmükök. 1902-ben a vasútállomás közelében nagy szeszfeldolgozó és -elosztóraktár létesült, később ez lett a város legnagyobb ipari üzeme. Az új szeszipari kombinátban a termelés 1937-ben kezdődött.

A régi, faházakból álló tranzit fogolytelep helyett már az 1870-es években új börtönépületet terveztek, de csak 1911-ben kezdték építeni és 1917 szeptemberében vették használatba. Ez a vörös téglából emelt 3-4 emeletes tömb lett a város legnagyobb épülete. Napjainkban is az eredeti célra használják, és a városban még a 2010-es években is 4-5 büntetés-végrehajtási intézmény, köztük egy rabkórház működött.

A szovjet korszakban, az 1930-as években Mariinszkban működött az ún. szibériai speciális rendeltetésű táborok (orosz rövidítése: SZIBLON, 1935-től SZIBLAG) egyik részlege, illetve 1933–1935-ben, majd 1943-tól a táborrendszer igazgatósága, valamint 1937-től a táborok elosztóközpontja és központi kórháza is.

A városnak nincs nehézipara és közelében nincsenek nagy ipari központok. Legnagyobb ipari létesítménye az 1937-ben megnyitott szeszipari kombinát, mely az ország egyik legrégibb élelmiszeripari szeszgyára volt. 2012-ben egy gazdasági társaság birtokába került, de a termelés újraindítása után három évvel ismét leállt, és 2016-ban a cég csődbement. A 2017 őszén tartott aukción a gyárat egy magánszemély vásárolta meg.^[2]

Mivel Mariinszk elkerülte az erőltetett iparosítást, részlegesen megőrizte a régi városképet. Belvárosában számos műemlék jellegű épület maradt fenn, melyek a hagyományos népi díszítő fafaragás vagy a 19. századi dekoratív téglaépítészet emlékei.

Évtizedekig a főutcán és az 1970-ben átadott vasbeton hídon haladt az országos jelentőségű R255-ös főút teljes átmenőforgalma. Öt évig építették és 2020. augusztus 15-én adták át a várost délről elkerülő új 2x1 sávos autóutat. A 19,2 km hosszú út befejező 3,2 km-es szakasza és felüljárója átadását 2021-re halasztották. Az átadott útszakasz legfontosabb műtárgya a Kiján átívelő 285 m hosszú közúti híd. Az elkerülőút végre tehermentesítette a belvárost, csökkentette a légszennyezést, és persze javította a 255-ös főút közlekedését.^[3]

Mariinszk helytörténeti múzeumát 1979 elején nyitották meg. 2008-ban a város három múzeumi intézményének összevonásával egységes múzeumi szervezetet hoztak létre (музей-заповедник «Мариинск исторический»).

• Mariinszk város történeti múzeuma egy 20. század elején emelt kétszintes műemlék épületben kapott helyet, melyben eredetileg óra- és ékszerkészítő műhely, majd 1902-től nyomda működött. A kiállítás a nagy szibériai postaút és az aranyásás helyi történetével is foglalkozik. Az őslakos szölkupok hagyományos életmódját egy szabadtéri kiállítóhelyen elevenítették fel.^[4] Korábban a sztálini lágerekre emlékező része is volt a kiállításnak (Политические репрессии 30-40-50-х годов), napjainkban a város szélén létesített emlékpark idézi azt a korszakot.^[5]
• 2009-ben szintén egy dekoratív, százévesnél régebbi épületben új múzeum nyílt; ott az egykori orosz paraszti élet tárgyait és a hagyományos nyírfakéreg- (orosz nevén: береста, bereszta) kézművesség alkotásait mutatják be.^[6]
• A harmadik részleg a város szülötte, V. A. Csivilihin író emlékháza, melyet részben az író szülőházából alakítottak ki.^[7]

A város közelében, a Kija túlsó partján található az Arcsekasz-hegy, a Kuznyecki-Alatau legészakibb nyulványa. A sík vidékből kiemelkedő alacsony hegy vagy inkább dombság népszerű kirándulóhely. Különleges növényvilága miatt az 1980-as évek óta védett hellyé akarták nyilvánítani, erre végül az elkerülőút építése miatt került sor. 2019 elején hivatalosan is bejelentették a természetvédelmi terület megalakítását. Az 1615 hektárnyi területen néhány ősi temetkezési halom, kurgán is található, melyek a bronzkori és a kora vaskori kultúrákból származnak.^[8]

• Goroda Rossii (orosz nyelven). Moszkva: Izdatyelsztvo Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija. ISBN 5 85270 026 6 (1994) 
• О городе Мариинске Archiválva 2020. december 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (gorod-mariinsk.ru, hozzáférés: 2020-10-31)
• Дважды бывшая столица (kommersant.ru, 2018-10-13)
• Мариинск. От тюремного замка до Сиблага (d-popovskiy.livejournal.com, hozzáférés: 2020-11-01)
• Музей-заповедник «Мариинск исторический» (mariinsk-museum.ru, hozzáférés: 2020-11-01)

• A. Ny. Jermolajev: Уездный Мариинск 1856 – 1917 гг. (Könyv a város történetéről. Kemerovo, 2008)