Ugrás a tartalomhoz

CERN

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
CERN
Alapítva1954. szeptember 29.
Székhely
  • Prévessin-Moëns (01280, Ain)
  • Meyrin ( é. sz. 46° 13′, k. h. 6° 04′46.216667°N 6.066667°E)
Tagság24 ország[1]
VezetőFabiola Gianotti
Dolgozók száma2635
Elhelyezkedése
CERN (Svájc)
CERN
CERN
Pozíció Svájc térképén
é. sz. 46° 14′ 04″, k. h. 6° 02′ 57″46.234493°N 6.049129°EKoordináták: é. sz. 46° 14′ 04″, k. h. 6° 02′ 57″46.234493°N 6.049129°E
A CERN weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz CERN témájú médiaállományokat.
A CERN egy részlete, a háttérben a Jura-hegység már francia oldalon van
Kutatási épületek a CERN-ben
Az indiai Atomenergia Részleg ajándéka ez a Siva-szobor. A 40-es épület mellett található

A CERN (franciául: Conseil européen pour la recherche nucléaire) az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, a Nagy Hadronütköztető (LHC) és a World Wide Web (WWW vagy röviden Web) születési helye. A francia-svájci határon helyezkedik el, Genftől kissé északra. Az alapító okiratot 1954. szeptember 29-én írta alá 12 ország; jelenleg 23 tagja van.[2]

A CERN célja részecskegyorsítók biztosítása a nagyenergiájú fizika számára. Nemzetközi együttműködések keretében számtalan kísérletet építettek fel itt. A fő telephelyen, Meyrin-ben van egy nagy számítástechnikai központ is, rendkívül hatékony adatfeldolgozó kapacitással.

3000 teljes idejű alkalmazottja van, és mintegy 6500 tudományos kutató és mérnök – 80 nemzet 500 egyeteméről –, a világ részecskefizikai közösségének mintegy fele, dolgozik CERN-beli kísérleteken. A nagyközönség szívesen látott vendége a CERN Mikrokozmosz kiállításának, és lehetőség van időnként ténylegesen működő detektorok szervezett látogatására is.

A CERN nemzetközi szervezet, nem tartozik egyik befogadó állam fennhatósága alá sem, telephelyei a szervezet felügyelete alá tartoznak, mint például az ENSZ épületek az ENSZ alá.

A CERN betűszó

[szerkesztés]

A CERN betűszó eredetileg a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsa (franciául Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire) rövidítése volt. Később a „Tanács” elnevezést „Központ”-ra változtatták (Centre Européen pour la Recherche Nucléaire).[3]

Mai két hivatalos neve az angol European Organization for Nuclear Research, azaz Nukleáris Kutatások Európai Szervezete, valamint a European Laboratory for Particle Physics, azaz Európai Részecskefizikai Laboratórium, vagyis a betűszó elvált a tényleges rövidítéstől.

A CERN története

[szerkesztés]
A Linac 1 egyik Alvarez-tartálya nyitva

A CERN alapítása

[szerkesztés]

Az első hivatalos javaslatot egy európai laboratórium létrehozására Louis de Broglie francia fizikus tette az Európai Kulturális Konferencia 1949. december 6-án Lausanne-ban megnyíló ülésén.[4] További lökést adott az ügynek, amikor Isidor Isaac Rabi amerikai fizikus 1950-ben az UNESCO 5. általános konferenciáján Firenzében javasolta, hogy az európai országok az amerikai nemzeti laboratóriumok mintájára hozzanak létre egy közös kutatóközpontot kimondottan alapkutatási céllal, mindenféle hadicélú felhasználás nélkül.[3] 1951 decemberében az UNESCO kormányközi értekezletén Párizsban határozatot hoztak a CERN – az elnevezés ekkor született – létrehozásáról, két hónappal később pedig 11 ország egyezményt írt alá az ideiglenes tanács megalakításáról.[4] 1952 májusában találkozott először az ideiglenes tanács Párizsban.[forrás?] 1952. október 1-jén a tanács harmadik ülésén Genfet jelölték meg a szervezet székhelyeként, amit 1953. június 29-én Genf kanton népszavazása kétharmados többséggel jóváhagyott.[5] Az „ideiglenes” CERN 1953. szeptember 29-én kezdődő 6. ülésén Párizsban már 12 európai állam képviselői írták alá az alapító okiratot.[6] A CERN első genfi ülése 1954. február 24-én zajlott le.[forrás?] Az első kapavágásra 1954. március 17-én került sor.[7] A ratifikációs folyamat közben még tartott, az utolsó két ország a 12-ből – Franciaország és Németország – 1954. szeptember 29-én ratifikálta a CERN-ről szóló államközi megállapodást. Az ideiglenes tanács ezután feloszlott.[6] A CERN alapkövét 1955. június 10-én Felix Bloch, a CERN első főigazgatója rakta le.[forrás?]

Szinkrociklotron

[szerkesztés]

1957-ben üzembe állt a Szinkrociklotron (SC), amely protonokat gyorsított 600 MeV/c impulzusra. Eleinte részecskefizikai és magfizikai kísérletek számára szolgáltatott 600 MeV-os protonokat. 1964-től a magfizikára koncentrált. 1967-től nyalábot szolgáltatott az ISOLDE ionberendezés számára. Több mint 33 éves működés után 1990-ben állították le. [8]

Linac 1

[szerkesztés]

A Linac 1 volt a CERN első lineáris gyorsítója. Első protonnyalábját 1958-ban tesztelték, 1959-ben lépett teljesen szolgálatba, amikortól 50 MeV-os protonokat szolgáltatott a protonszinkrotron (PS) számára. 1978-ig, a Linac 2 beindulásáig, az egyedüli protonforrás volt a CERN gyorsítórendszere számára.[9] 33 évi működés után 1992-ben állították le.[9]

Protonszinkrotron

[szerkesztés]

1959. november 24-én kezdett működni a 28 GeV-os protonokat előállító Protonszinkrotron (PS). Ezzel az energiával rövid időre átvette a világcsúcsot a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet-ben 1957 óta – ugyancsak szinkrotronelven működő – Szinkrofazotrontól. A csúcstartó 1960-tól több mint egy évtizedig a Brookhaveni Nemzeti Laboratórium AGS szinkrotrona volt 33 GeV-tal. Az 1970-es évektől a PS elsődleges feladata a CERN újabb gyorsítóinak kiszolgálása lett. Ma is működik, mint az LHC egyik előgyorsítója.[10]

1967-ben kezdték építeni és 1973-ban készítették az első fényképfelvételt a Nagy európai buborékkamrával (BEBC). A BEBC-t 1977-től az SPS kísérleteihez alkalmazták.[11]

Keresztező tárológyűrűk

[szerkesztés]

1971. január 27-én működni kezdtek a Keresztező tárológyűrűk az (ISR: Intersecting Storage Rings), amelyik két egymást 8 különböző helyen kis szögben keresztező tárológyűrűből álló részecskegyorsító volt, amely a protonszinkrotronból kapott protonokat volt képes tárolni és a két protonnyalábot a metszéspontokban elhelyezett kísérletekben maximálisan 62 GeV tömegközépponti energiával ütköztetni. Itt fejlesztette ki Simon van der Meer a sztochasztikus hűtés eljárását, amellyel nagy intenzitású részecskenyalábot lehet előállítani.[12]

Szuper protonszinkrotron

[szerkesztés]

A CERN tanácsa 1971-ben kezdeményezte a Szuper protonszinkrotront (SPS), először 1976. június 17-én kapcsolták be. Képes volt 400 GeV-os protonnyalábot szolgáltatni.[13] 1981–84-ig proton–antiproton-ütköztetőként működött.[14] Itt alkalmazták először élesben a holland Simon van der Meer által kidolgozott sztochasztikus hűtés elvét az antiprotonok felhalmozása során.[15]

A BEBC-t 1977-től az SPS kísérleteiben neutrínó- és hadronnyaláboknak tették ki.[11]

A CERN második telephelye

[szerkesztés]
A CERN-Prévessin bejárata

A CERN első telephelye a hivatalosan a svájci Meyrin-ben lévő telephely, amelynek azonban fele ténylegesen a franciaországi Saint-Genis-Pouilly területére esik.

Az eredeti javaslat szerint az SPS-t valahol Európa másik részén építették volna zöldmezős beruházásként egy második CERN-nel együtt. Az országok versengtek egymással, hogy náluk épüljenek meg, a viták politikai veszekedéssé fajultak. Végül John Adams-nek sikerült salamoni bölcsességgel meggyőznie mindenkit, hogy az SPS épüljön a meglévő CERN közelében és a PS legyen az előgyorsítója. Építettek azonban egy másik telephelyet, ugyancsak az SPS nyomvonala mentén, a franciaországi Prévessin-Moëns területén. A két telephelyet az 1970-es években CERN I-nek és CERN II-nek nevezték és független intézetek voltak külön főigazgatóval. Problémát jelentett ugyanis egy francia telephely alárendelése egy Svájc területén működő intézetnek.[14]

1975-ben a CERN tanácsa végül megszavazta a két intézet egyesítését, de a vezetési kettősség egy ideig megmaradt olyan módon, hogy két főigazgató (director-general) vezette a CERN-t, John Adams, mint vezérigazgató (executive director-general) és Leon Van Hove, mint tudományos főigazgató (research director-general). Végül 1981-től vezette egyetlen főigazgató, Herwig Schopper mindkét telephelyet.[14]

Kisenergiájú antiproton-gyűrű

[szerkesztés]
A LEAR a PS déli csarnokában

A Kisenergiájú antiproton-gyűrű (LEAR: Low Energy Antiproton Ring) 1982-től 1996-ig) működött. Egy antiprotonforrás sorban az antiprotongyűjtőn (AC: Antiproton Collector, 1987-től), az Antiproton-felhalmozón (AA: Antiproton Accumulator) és a protonszinkrotronon (PS) keresztül látta el lassítandó vagy gyorsítandó antiprotonokkal. Itt állították elő az első antianyagot 1995-ben, amely 9 antihidrogén atomból állt. A tárológyűrűt 1996-ban zárták be. 1997-től az AC-ből átalakított antiproton-lassító (AD: Antiproton Decelerator) pótolja. Az AA-t ugyanebben az évben szétszedték és Japánba szállították. A LEAR-t 2006-ban átépítették kisenergiájú ion-gyűrűvé (LEIR: Low Energy Ion Ring).

LEP

[szerkesztés]

A nagy elektron–pozitron ütköztetőgyűrű (LEP: Large Electron Positron) a CERN 1989-től 2000-ig működő 27 km kerületű, elektronokat és pozitronokat ütköztető, ebből a fajtából a világ eddigi legnagyobb energiájú részecskegyorsítója volt. Az első részecskenyaláb 1989. július 14-én körözött az alagútban. Az első fázisban – a Z-bozon tömegének pontos megmérése után – a tömegközépponti energia a Z-bozon tömegére (91 GeV) volt beállítva, hogy a lehető legtöbb Z-bozon keletkezzen. 1995-ben a LEP működésének második fázisához a gyorsítóhoz további rádiófrekvenciás üregrezonátorokat adtak, ami lehetővé tette a 209 GeV tömegközépponti energia elérését és W+W- párok keltését.[16] A LEP alagútjában 2008. szeptember 10. óta a Nagy hadronütköztető, az LHC működik.

A CERN mai gyorsítói

[szerkesztés]
A CERN gyorsítói

Az LHC előgyorsító-rendszere

[szerkesztés]

A Nagy hadronütköztető (LHC) előgyorsító rendszere az alábbi részecskegyorsítókból áll, amelyek az előzőtől kapott protonokat, antiprotonokat és nehézionokat gyorsítva adják tovább a következőnek, s végül az LHC-nak.

A proton-előgyorsító rendszer:

  1. A Linac 2 50 MeV-os protonokat szolgáltat.
  2. A PS Booster (PSB), amely a protonokat 1,4 GeV-ra gyorsítja.
  3. A Protonszinkrotron (PS), amely a protonokat 28 GeV-ra gyorsítja.
  4. A Szuper protonszinkrotron (SPS), amely a protonokat 450 GeV-ra gyorsítja.

A nehézion-előgyorsító rendszer:

  1. A Linac 3 4,2 MeV/u nehézionokat (208Pb53+) szolgáltat.
  2. A Kisenergiájú ion-gyűrű (LEIR) tömöríti az ionbolyokat, és 72 MeV/u-ra gyorsítja, hogy az LHC-ban megfelelő luminozitás legyen elérhető.[17]
  3. A Protonszinkrotron (PS) az ionokat 5,9 GeV/u-ra gyorsítja.[18]
  4. A Szuper protonszinkrotron (SPS) az ionokat 177 GeV/u-ra gyorsítja és átadja az LHC-nak.[18]

Nagy hadronütköztető

[szerkesztés]
Az LHC detektorai és gyorsítórendszere. A protonnyalábok a „p” jelű lineáris gyorsítóban kezdik útjukat, majd a Booster, a protonszinkrotron (PS, 26 GeV) és a szuper protonszinkrotron (SPS, 450 GeV) után az LHC 27 kilométeres alagútjába jutnak, ahol a négy nagy kísérletben ütköztetik azokat. A LEP-nél a páros sorszámú pontoknál voltak a detektorok L3, ALICE, OPAL DELPHI növekvő sorszám szerint

A Nagy hadronütköztető (LHC: Large Hadron Collider) a CERN jelenlegi legnagyobb gyorsítója. Építése 1999-ben kezdődött és a 2008 szeptemberi teszt után 2009 novemberében kezdett működni. Az LHC többek között a többi részecskének tömeget adó Higgs-részecske keresésére és a szuperszimmetria elméletének igazolására épült a korábbi LEP 27 km kerületű alagútjában.

A PS/SPS rendszer gyorsítja elő az ide kerülő protonokat. Az LHC nyalábenergiája 7 TeV.

Az alagút 100 méterrel a föld alatt húzódik a genfi repülőtér és a közeli Jura-hegység között. Öt kísérlet (CMS, ATLAS, LHCb, TOTEM, ALICE) épült a gyorsító mellett. Mindegyik részecskeütközéseket vizsgál más-más szempontból és technológiával. Építésükhöz hatalmas mérnöki teljesítményre volt szükség. Csak egy példa, a CMS elemeinek föld alá süllyesztéshez Belgiumból kellett egy 2000 tonna teherbírású darut bérelni.

Kisenergiájú ion-gyűrű

[szerkesztés]

A Kisenergiájú ion-gyűrű (LEIR: Low Energy Ion Ring) 2006-ban indult az 1996-ban leállított LEAR átépítése után.

ISOLDE

[szerkesztés]

Az 1967-ben üzembe állt ISOLDE radioaktív ionnyaláb-berendezés (ISOLDE: Isotope Separator Online DEvice) radioaktív atommagokat szolgáltat magfizikai, atomfizikai, anyagtudományi, szilárdtestfizikai és élettudományi kísérletek számára. 1974-ben és 1992-ben jelentősen átépítették. A részecskéket jelenleg a PS Boosterben gyorsítják, mielőtt az ISOLDE-ba kerülnének.

Antiprotonlassító

[szerkesztés]

Az antiprotonlassító (AD: Antiproton Decelerator) 2000-ben állt üzembe, antiprotonokat lassít le a fénysebesség mintegy 10%-ára; az antianyagvizsgálat fontos eszköze.

CNGS

[szerkesztés]

A CERN másik projektje a CERN neutrínók a Gran Sasso-nak (CNGS, CERN Neutrinos to Gran Sasso) elnevezésű. Ebben a kísérletben a CERN-ből müon-neutrínókat irányítanak egy olaszországi Gran Sasso-hegység alatti alagútban lévő neutrínódetektorba. A kísérlet célja a Super-Kamiokande által kimutatott neutrínóoszcilláció további vizsgálata.

2011. szeptember 22-én az OPERA kísérlet kutatói bejelentették, hogy 17 és 28 GeV energiájú neutrínókat detektáltak, amelyek látszólag a fénysebességnél gyorsabban tették meg a 730 kilométeres távolságot.[19] Később ezt a kísérletet a CERN Icarus és az OPERA csapata is megismételte és hibásnak itélte.[20] A CERN 2012. március 12-én adott ki egy sajtóközleményt, miszerint a hibát valószínűleg egy rosszul csatlakoztatott GPS-szinkronizációs kábel okozta.[21]

A CERN tervezett gyorsítói

[szerkesztés]

ELENA

[szerkesztés]

Az ELENA (Extra Low ENergy Antiprotons, „Extra kis energiájú antiprotonok”) mintegy 10 m átmérőjű gyűrű, amelyik az Antiprotonlassító 5,3 MeV-os antiprotonnyalábját fogja tovább hűteni és lassítani.[22]

Linac 4

[szerkesztés]

A Linac 4 a Linac 2 leváltására tervezett lineáris gyorsító.[23][24]

SPL

[szerkesztés]

Az SPL (Super Conducting Proton Linac, „szupravezető proton linac”) egy lineáris gyorsító, amely a Linac 4 mögött lesz a gyorsítóláncban.[23][25]

CLIC

[szerkesztés]

A CLIC (Compact LInear Collider, „Kompakt lineáris gyorsító”) 3 TeV teljes energiájúra tervezett elektron–pozitron gyorsító és ütköztető.[26]

HiLumi LHC

[szerkesztés]

A HiLumi LHC (High Luminosity Large Hadron Collider) a jelenlegi LHC névleges luminozitásának megtízszerezésével létrehozott gyorsító.[27]

A legfontosabb tudományos eredmények

[szerkesztés]

Antianyag

[szerkesztés]

A PS melletti kísérlet segítségével figyelt meg Antonino Zichichi – és vele egyidejűleg az AGS segítségével Brookhavenben Leon Lederman – 1965-ben először antianyag atommagot, konkrétan antideutériumot.[28]

1996: A LEAR-tárológyűrűnél antihidrogén-atomot hoztak létre. Ezzel megszületett az első bizonyíték, hogy az anyag és az antianyag között kismértékű eltérés van (CP-sértés).

2001: Ezt egy további kísérlet megerősítette.

2002-ben több ezer „hideg” antihidrogén atomot állítottak elő és tároltak (antiprotonlassító, ATHENA-együttműködés).

2011-ben sikerült antihidrogént csapdában tartani több mint 15 percig.[29]

Gyorsító- és detektorfizika

[szerkesztés]

1968-ban Georges Charpak feltalálta a sokszálas proporcionális kamrát, amelyik egy gázzal töltött kamrában számtalan párhuzamos vezetéket tartalmazott a jobb hely- és energiafelbontás érdekében. Automatizálta és jelentősen felgyorsította a részecskeazonosítást. 1992-ben fizikai Nobel-díjat kapott érte.[30]

1968-ban Simon van der Meer feltalálta a sztochasztikus hűtést, amivel sikerült a korábbinál sokkal intenzívebb részecskenyalábokat létrehozni és így megnövelni az ütköztetőkben a luminozitást, azaz az ütközések idő és keresztmetszetegységre eső számát.

Elektrogyenge kölcsönhatás

[szerkesztés]

A francia André Lagarrigue a Gargamelle buborékkamrával 1973-ban felfedezte a Z0-részecske semleges áramát.

1984-ben az SPS UA1 kísérletével felfedezték a gyenge kölcsönhatás közvetítő részecskéit, a W- és Z-bozonokat, amiért Carlo Rubbia és Simon van der Meer fizikai Nobel-díjat kapott 1984-ben.

Kvark-gluon plazma

[szerkesztés]

2000: Az első nyomok arra, hogy kvark-gluon plazma keletkezett; ezzel kapcsolatos további kísérleteket az LHC ALICE-detektoránál terveznek.

Standard modell

[szerkesztés]

A LEP-pel a Z-bozon tömegszélességének pontos megmérésével 1989–90-ben kimutatták, hogy csak három részecskecsalád létezik.

2012-ben az LHC két kísérlete, a CMS és az ATLAS felfedezett egy 125 GeV/c² körüli tömeggel rendelkező bozont, amelynek a tulajdonságai összhangban vannak a standard modell Higgs-bozonjával.[31]

A CERN és a számítástechnika

[szerkesztés]
A CERN Berners-Lee által használt első webszervere

WWW

[szerkesztés]

A World Wide Web (világháló) alapelveit Tim Berners-Lee a CERN munkatársaként dolgozta ki 1990-ben.

Grid

[szerkesztés]

Jelenleg a sok távoli számítógépet összekötő Grid-et fejlesztik a CERN-ben, amely az LHC miatt jelentősen megnövekedett számolási szükségletet hivatott kielégíteni.

A CERN tagjai

[szerkesztés]
A CERN tagországai. Kékkel az alapító tagok, zölddel a később csatlakozók

Alapító tagok: Belgium, Dánia, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Jugoszlávia, Norvégia, Olaszország, Svájc, Svédország.

Azóta:

Magyar részvétel

[szerkesztés]

Itt elsősorban a kísérleti fizikusokról van szó. Az elméleti fizikusokról is bővebb szó esik a forrásmunkában.[33][34] Részecskefizikai kutatás elsősorban a következő intézetekhez köthető:

Előtörténet

[szerkesztés]

Magyarország sok kutatója vett és vesz részt a CERN-es részecskefizikai és magfizikai mérésekben.

Az első kaput 1964-es Dubna-CERN egyezmény nyitott Magyarország számára, mely lehetővé tette magyar kutatók munkavégzését a CERN-ben.

Először magyar kutatók a EMC (Európai Müon-Együttműködés) méréseiben vettek részt, nyolcan a KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézetéből. A mérés célja a kvarkok kölcsönhatását leíró kvantum-színdinamika kísérleti ellenőrzése volt.

Részt vettek többen a LEP L3-detektorának kísérletében, melynek célja a standard modell vizsgálata volt. A detektor kimutatta, hogy nincs több részecskecsalád a már ismert hármon kívül. Nem sikerült ugyan megtalálni a Higgs-bozont, de tömegét jelentősen behatárolták 114 és 250 GeV/c² közé. A mérési pontosság lehetővé tette, hogy a fel nem fedezett top-kvark tömegét megbecsüljék. Ez igen jól egyezett a Fermilab Tevatron gyorsítójánál megtalált top ott mért tömegértékével.

CERN tagként

[szerkesztés]

A felvételről szóló előzetes megállapodást Carlo Rubbia, a CERN akkori főigazgatója, és Pungor Ernő tárca nélküli miniszter írta alá 1992. április 26-án. Magyarország 1992. június 26-án csatlakozott a CERN-hez, ekkor vette fel Magyarországot egyhangú szavazással a CERN Tanács.

A szuper-protonszinkrotron (SPS) NA49 nehézionfizikai kísérletéhez rögtön csatlakozott egy csoport, mely a berendezés felépítésében is részt vett a „Budapest-falnak” nevezett detektor megépítésével, mely repülési időt (közvetve sebességet) mért.

Magyarország belépésünk óta nagyobb létszámmal vett részt a LEP OPAL detektorának kísérleteiben. Mivel a detektor már készen volt, az ottani tudósaink főleg a fizikai analízisekben vettek részt: a Higgs-bozon keresésében, a standard modell ellenőrzésében és fotonfizikai vizsgálatokban.[35]

Az épülő LHC kísérleteiben két csoport vesz részt

  • a részecskefizikusok a CMS-detektorának építésében, tesztelésében, elindulása után majd a kísérletek elemzésében,
  • nehézion-fizikusaink pedig elsősorban az ALICE kísérletben.

Vannak kutatóink az antiproton-lassítóhoz (AD) csatlakozó japán-európai ASACUSA-kísérletben is, ahol antiprotonos kísérletekkel vizsgálják többek között a CPT-szimmetriát. Az ASACUSA egy rövidítés (Atomic Spectroscopy And Collisions Using Slow Antiprotons = atomi spektroszkópia és ütközések lassú antiprotonok felhasználásával), de emellett utalás Tokió híres Asacusa-szentélyére is.[36][37] Végül részt veszünk az LHCb kísérlet Online Monitoring rendszerének fejlesztésében is.

Az alagút építésénél használták a MOM Gi-B3 típusú giróteodolitját.

A CERN és a kultúra

[szerkesztés]

A CERN a kiinduló helyszíne az Angyalok és démonoknak, Dan Brown regényének, illetve az abból készült 2009-es filmnek. A CERN angol nyelvű oldalán leírás található arról, hogy mi igaz, és mi nem a könyv CERN-nel kapcsolatos állításaiból.

A CERN dolgozóinak tudományos produktuma évente körülbelül kétezer cikk és tízezernyi konferenciákhoz kapcsolódó dokumentum (bemutatók, poszterek, előadás-jegyzetek, stb.). Ezeknek a anyagoknak a tárolására és szolgáltatására 1993-ben létrehozták a CDS - CERN Document Server nevű intézményi gyűjteményt, mely 1996-ban összeolvadt a könyvtár katalógusával, így egy közös felhasználói felületen érhetők el. Az adatbázis 2012-ben közel egymillió bejegyzést, közöttük 450 ezer nyílt hozzáférésű preprintet tartalmazott, s napi átlagos gyarapodása 280 tétel. [38]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ https://home.cern/fr/about/who-we-are/our-governance/member-states
  2. ↑ Member states | CERN. home.cern. (Hozzáférés: 2016. november 17.)
  3. ↑ a b MaTud 2005/6 Horváth D.
  4. ↑ a b CERN Timeline 1949-12-09
  5. ↑ CERN Timeline 1952-10-01
  6. ↑ a b CERN Timeline 1954-09-29
  7. ↑ CERN Timeline 1954-03-17
  8. ↑ CERN Timeline 1957-05-11
  9. ↑ a b CERN Hadron Linacs – Linac 1
  10. ↑ CERN Timeline 1959-11-24
  11. ↑ a b CERN archive BEBC
  12. ↑ CERN Timeline 1971-01-27
  13. ↑ CERN Timeline 1971-02-10
  14. ↑ a b c CERN Courier SPS 25th birthday
  15. ↑ CERN Courier ISR Jentschke
  16. ↑ CERN public LEP
  17. ↑ CERN PS50 Linac 3
  18. ↑ a b Chanel NIM A532 2004
  19. ↑ news.sciencemag.org 22 September 2011
  20. ↑ nytimes.com 17 March 2012
  21. ↑ CERN press release 23 Sep 2011
  22. ↑ CERN espace ELENA Project
  23. ↑ a b CERN Hadron Linacs – Linac 2
  24. ↑ Courier Breaking Linac 4
  25. ↑ CERN TWiki SPL
  26. ↑ CERN home CLIC
  27. ↑ CERN home HiLumi LHC
  28. ↑ CERN Timeline 1965-09-01
  29. ↑ BBC Jonathan Amos
  30. ↑ CERN Timeline 1968-01-17
  31. ↑ CERN press release 04 Jul 2012
  32. ↑ Romania becomes member of the European Organization for Nuclear Research - CERN. AGERPRES, 2015. június 20. [2015. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 24.)
  33. ↑ FizikaiSz 2004/10 Horváth D. 356. o
  34. ↑ CERN50 MTA ünnepi ülés
  35. ↑ FizikaiSz 2003/10 Horváth D.
  36. ↑ FizikaiSz 2004/5 Fülöp–Juhász–Trócsányi 146. o.
  37. ↑ FizikaiSz 2004/3 Horváth D.
  38. ↑ CDS: CERN Document Server (Tudás reprezentálása a világhálón, Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár 2013

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:CERN
A Wikimédia Commons tartalmaz CERN témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=CERN&oldid=27071691”