A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aljakszandra Aljakszandravna Szasznovics (belaruszul: Аляксандра Аляксандраўна Сасновіч, a nemzetközi sajtóban Aliaksandra Sasnovich), (Minszk, 1994. március 22. –) fehérorosz hivatásos teniszezőnő.
2010-ben kezdte profi pályafutását. WTA-tornát még nem nyert, három alkalommal játszott döntőt. Tizenegy egyéni és hét páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése egyéniben a 29. hely, amit 2022. szeptember 19-én ért el, párosban a 39. helyezés, amelyre 2021. augusztus 23-án került.
A Grand Slam tornákon a legjobb eredménye egyéniben a 4. kör, amelyig a 2018-as wimbledoni teniszbajnokságon, valamint a 2022-es Roland Garroson jutott, párosban a legjobbja a 2019-es US Openen elért elődöntő.
2012 óta tagja Fehéroroszország Fed-kupa-válogatottjának. 2017-ben Viktorija Azaranka mögött a második legmagasabban rangsorolt fehérorosz női teniszező.
Kilencéves korában kezdett el teniszezni. A játék rejtelmeibe apja vezette be, aki 20 éven keresztül amatőr játékos volt. A minszki testnevelési egyetem hallgatója.[1]
*2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése.
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Ellenfél a döntőben
|
Eredmény a döntőben
|
1.
|
2015. szeptember 21.
|
KDB Korea Open, Szöul, Dél-Korea
|
Kemény
|
Irina-Camelia Begu
|
3–6, 1−6
|
2.
|
2018. január 6.
|
Brisbane International, Brisbane, Ausztrália
|
Kemény
|
Elina Szvitolina
|
2–6, 1−6
|
3.
|
2022. január 8.
|
Yara Valley Classic, Melbourne, Ausztrália
|
Kemény
|
Amanda Anisimova
|
5–7, 6–1, 4–6
|
4.
|
2022. augusztus 28.
|
Tennis in the Land, Cleveland, Ohio, USA
|
Kemény
|
Ljudmila Szamszonova
|
1–6, 3–6
|
5.
|
2024. július 21.
|
Hungarian Grand Prix, Budapest, Magyarország
|
Salak
|
Gyiana Snajgyer
|
4–6, 4–6
|
Díjazás
|
$100,000 torna
|
$75,000 torna
|
$50,000 torna
|
$25,000 torna
|
$15,000 torna
|
$10,000 torna
|
Eredmény
|
No.
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Ellenfél
|
Eredmény
|
Győztes
|
1.
|
2011. október 10.
|
Cagliari, Olaszország
|
Salak
|
Anne Schäfer
|
6–4, 6–3
|
Győztes
|
2.
|
2012. április 9.
|
Pomezia, Olaszország
|
Salak
|
Raluca Olaru
|
0–6, 6–1, 6–1
|
Győztes
|
3.
|
2012. augusztus 27.
|
Szentpétervár, Oroszország
|
Salak
|
Polina Vinogradova
|
1–6, 6–3, 6–0
|
Győztes
|
4.
|
2012. november 5.
|
Minszk, Fehéroroszország
|
Kemény (f)
|
Ljudmila Kicsenok
|
6–0, 7–6(4)
|
Győztes
|
5.
|
2013. március 4.
|
Netánja, Izrael
|
Kemény
|
Amandine Hesse
|
6–2, 7–5
|
Győztes
|
6.
|
2013. március 11.
|
Netánja, Izrael
|
Kemény
|
Polina Vinogradova
|
6–3, 3–6, 6–4
|
Győztes
|
7.
|
2013. március 25.
|
Tallinn, Észtország
|
Kemény (f)
|
Nagyija Kicsenok
|
7–6(3), 6–2
|
Győztes
|
8.
|
2013. október 21.
|
Poitiers, Franciaország
|
Kemény (f)
|
Sofia Arvidsson
|
6–1, 5–7, 6–4
|
Győztes
|
9.
|
2013. október 28.
|
Nantes, Franciaország
|
Kemény (f)
|
Magda Linette
|
4–6, 6–4, 6–2
|
Győztes
|
10.
|
2014. február 17.
|
Moszkva, Oroszország
|
Kemény (f)
|
Anett Kontaveit
|
6–3, 6–2
|
Győztes
|
11.
|
2014. június 2.
|
Brescia, Olaszország
|
Salak
|
Renata Voráčová
|
6–4, 6–1
|
Díjazás
|
$100,000 torna
|
$75,000 torna
|
$50,000 torna
|
$25,000 torna
|
$15,000 torna
|
$10,000 torna
|
Eredmény
|
No.
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Partner
|
Ellenfél
|
Eredmény
|
Győztes
|
1.
|
2012. február 20.
|
Tallinn, Észtország
|
Kemény (f)
|
Lou Brouleau
|
Olga Kaljuzsnaja Jaimy-Gayle van de Wal
|
6–3, 6–2
|
Döntős
|
1.
|
2012. október 29.
|
Barnstaple, Egyesült Királyság
|
Kemény (f)
|
Diāna Marcinkēviča
|
Akgul Amanmuradova Vesna Dolonc
|
3–6, 1–6
|
Győztes
|
2.
|
2012. november 5.
|
Minszk, Fehéroroszország
|
Kemény (f)
|
Kacjarina Dzehalevics
|
Ljudmila Kicsenok Nagyija Kicsenok
|
1–6, 6–2, [10–3]
|
Döntős
|
2.
|
2013. január 28.
|
Eilat, Izrael
|
Kemény
|
Corinna Dentoni
|
Alla Kudrjavceva Elina Szvitolina
|
1–6, 3–6
|
Győztes
|
3.
|
2013. március 4.
|
Netánja, Izrael
|
Kemény
|
Polina Lejkina
|
Natyela Dzalamidze Aminat Kuskova
|
2–6, 7–6(4), [10–8]
|
Győztes
|
4.
|
2013. március 11.
|
Netánja, Izrael
|
Kemény
|
Polina Monova
|
Lu Csia-csing Lu Csia-hsziang
|
6–1, 6–2
|
Győztes
|
5.
|
2013. április 22.
|
Chiasso, Svájc
|
Salak
|
Diāna Marcinkēviča
|
Nicole Clerico Giulia Gatto-Monticone
|
6–7(2), 6–4, [10–7]
|
Győztes
|
6.
|
2013. november 11.
|
Minszk, Fehéroroszország
|
Kemény (f)
|
Ilona Krameny
|
Anna Danilina Olga Dorosina
|
7–6(3), 6–0
|
Győztes
|
7.
|
2015. február 23.
|
Szentpétervár, Oroszország
|
Kemény (f)
|
Viktorija Golubic
|
Stéphanie Foretz Gacon Ana Vrljić
|
6–4, 7–5
|
- ↑ GETTING TO KNOW... ALIAKSANDRA SASNOVICH. WTA Tour, Inc., 2014. augusztus 27. [2014. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 23.)
- ↑ Oroszország Ukrajna elleni inváziója miatt az orosz és fehérorosz versenyzőket kizárták.
- ↑ Oroszország Ukrajna elleni inváziója miatt az orosz és fehérorosz versenyzők nem indulhattak.