A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiki Bertens (Wateringen, 1991. december 10. –) holland hivatásos teniszezőnő, olimpikon.
2009–2021 közötti profi pályafutása során egyéniben és párosban is tíz WTA-tornát nyert meg. Ezek mellett egyéniben hét, párosban 11 ITF-tornagyőzelmet szerzett.
Grand Slam-torna főtábláján a 2012-es Roland Garroson szerepelt először, ahol a selejtezőn túljutva az első fordulóban esett ki. Néhány héttel később a wimbledoni tornán már alanyi jogon főtáblás volt, s a második fordulóig jutott. Legjobb eredményét a 2016-os Roland Garroson érte el, ahol az elődöntőbe jutott. Párosban negyeddöntős volt a 2015-ös Australian Openen, valamint a 2016-os Roland Garroson. 2017-ben párosban a svéd Johanna Larssonnal bejutott a WTA Finals döntőjébe, ahol a Babos Tímea–Andrea Hlaváčková párostól szenvedtek vereséget. Világranglista helyezése alapján 2018-ban egyéniben kvalifikálta magát az év végi világbajnokságra. Az egyéni világranglistán a legjobb helyezése a 4. hely, amelyet 2019. május 13-án ért el, párosban a 16. hely, amelyre 2018. április 16-án került.
2011-től Hollandia Fed-kupa-válogatottjának tagja. Hollandia képviseletében vett részt a 2016-os riói olimpia női egyes és vegyes páros, valamint a 2020-os tokiói olimpia női egyes és női páros versenyein.
2020-ban megnyerte a koronavírus-járvány miatt virtuálisan megrendezett Mutua Madrid Open Pro versenyt. Ezzel ő lett az első hivatalos virtuális teniszverseny győztese.[1]
2021. június 16-án bejelentette, hogy a koronavírus és az Achilles sérülése miatt a szezon végén mindenképp leteszi az ütőt, de addig még a hátralévő Grand Slam-tornákon és az olimpián szeretne sikereket elérni, a többi tornán való részvételt pedig az egészségi állapotának figyelembevételével tervezi majd meg.[2] 2021. július 27-én a tokiói olimpián jelentette be a profi tenisztől való visszavonulását.[3]
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere.
Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Ellenfél a döntőben
|
Döntő eredménye
|
1.
|
2012. április 28.
|
GP de SAR La Princesse Lalla Meryem, Fez
|
Salak
|
Laura Pous Tió
|
7–5, 6–0
|
2.
|
2016. május 21.
|
Nürnberger Versicherungscup, Nürnberg, Németország
|
Salak
|
Mariana Duque Mariño
|
6–2, 6–2
|
3.
|
2017. május 27.
|
Nürnberger Versicherungscup, Nürnberg, Németország
|
Salak
|
Barbora Krejčíková
|
6–2, 6–1
|
4.
|
2017. június 23.
|
Ladies Championship Gstaad, Gstaad, Svájc
|
Salak
|
Anett Kontaveit
|
6–4, 3–6, 6–1
|
5.
|
2018. április 8.
|
Volvo Cars Open, Charleston, USA
|
Salak (zöld)
|
Julia Görges
|
6–2, 6–1
|
6.
|
2018. augusztus 19.
|
Western & Southern Open, Cincinnati, USA
|
Kemény
|
Simona Halep
|
2–6, 7–6(6), 6–2
|
7.
|
2018. szeptember 23.
|
KDB Korea Open, Szöul
|
Kemény
|
Ajla Tomljanović
|
7–6(2), 4–6, 6–2
|
8.
|
2019. február 3.
|
St. Petersburg Ladies Trophy, Szentpétervár
|
Kemény (f)
|
Donna Vekić
|
7–6(2), 6–4
|
9.
|
2019. május 11.
|
Mutua Madrid Open, Madrid
|
Salak
|
Simona Halep
|
6–4, 6–4
|
10.
|
2020. február 16.
|
St. Petersburg Ladies Trophy, Szentpétervár
|
Kemény (f)
|
Jelena Ribakina
|
6–1, 6–3
|
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Ellenfél a döntőben
|
Döntő eredménye
|
1.
|
2016. július 17.
|
Ladies Championship Gstaad, Gstaad, Svájc
|
Salak
|
Viktorija Golubic
|
6–4, 3–6, 4–6
|
2.
|
2018. május 12.
|
Mutua Madrid Open, Madrid, Spanyolország
|
Salak
|
Petra Kvitová
|
6–7(6), 6–4, 3–6
|
3.
|
2019. július 28.
|
Palermo Ladies Cup, Palermo, Olaszország
|
Salak
|
Jil Teichmann
|
6–7(3), 2–6
|
4.
|
2019. október 27.
|
WTA Elite Trophy, Csuhaj, Kína
|
Kemény (f)
|
Arina Szabalenka
|
4–6, 2–6
|
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere.
Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
Borítás szerint
|
Kemény (8–3)
|
Fű (0–1)
|
Salak (2–0)
|
Szőnyeg (0–0)
|
No.
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Partner
|
Ellenfél
|
Eredmény
|
1.
|
2015. január 17.
|
Moorilla Hobart International, Hobart, Ausztrália
|
Kemény
|
Johanna Larsson
|
Vitalija Gyjacsenko Monica Niculescu
|
7–5, 6–3
|
2.
|
2015. július 19.
|
Swedish Open, Båstad, Svédország
|
Clay
|
Johanna Larsson
|
Tatjana Maria Olha Szavcsuk
|
7–5, 6–4
|
3.
|
2016. május 21.
|
Nuremberg Cup, Nürnberg, Németország
|
Salak
|
Johanna Larsson
|
Aojama Suko Renata Voráčová
|
6–3, 6–4
|
4.
|
2016. október 16.
|
Generali Ladies Linz, Linz, Ausztria
|
Kemény
|
Johanna Larsson
|
Anna-Lena Grönefeld Květa Peschke
|
4–6, 6–2, [10–7]
|
5.
|
2016. október 22.
|
BGL Luxembourg Open, Luxembourg, Luxemburg
|
Kemény (f)
|
Johanna Larsson
|
Monica Niculescu Patricia Maria Țig
|
4-6, 7-5, [11-9]
|
6.
|
2017. január 7.
|
ASB Classic, Auckland, Ausztrália
|
Kemény
|
Johanna Larsson
|
Demi Schuurs Renata Voráčová
|
6-2, 6-2
|
7.
|
2017. július 23.
|
Ladies Championship Gstaad, Gstaad, Svájc
|
Salak
|
Johanna Larsson
|
Viktorija Golubic Nina Stojanović
|
7–6(4), 4–6, [10–7]
|
8.
|
2017. szeptember 24.
|
Korea Open, Szöul, Dél-Korea
|
Kemény
|
Johanna Larsson
|
Luksika Kumkhum Peangtarn Plipuech
|
6–4, 6–1
|
9.
|
2017. október 15.
|
Generali Ladies Linz, Linz, Ausztria
|
Kemény (f)
|
Johanna Larsson
|
Natyela Dzalamidze Xenia Knoll
|
3–6, 6–3, [10–4]
|
10.
|
2018. január 6.
|
Brisbane International, Brisbane, Ausztrália
|
Kemény
|
Demi Schuurs
|
Andreja Klepač María José Martínez Sánchez
|
7–5, 6–2
|
No.
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Partner
|
Ellenfél
|
Eredmény
|
1.
|
2015. szeptember 27.
|
KDB Korea Open, Szöul, Dél-Korea
|
Kemény
|
Johanna Larsson
|
Lara Arruabarrena Andreja Klepač
|
6–2, 3–6, [6–10]
|
2.
|
2016. február 27.
|
Mexican Open, Acapulco, Mexikó
|
Kemény
|
Johanna Larsson
|
Anabel Medina Garrigues
Arantxa Parra Santonja
|
0–6, 4–6
|
3.
|
2017. június 17.
|
Topshelf Open, ’s-Hertogenbosch, Hollandia
|
Fű
|
Demi Schuurs
|
Dominika Cibulková
Kirsten Flipkens
|
6–4, 4–6, [6–10]
|
4.
|
2017. október 29.
|
WTA Finals, Szingapúr
|
Kemény (f)
|
Johanna Larsson
|
Babos Tímea
Andrea Hlaváčková
|
6–4, 4–6, [5–10]
|
5.
|
2018. június 16.
|
Ricoh Open, ’s-Hertogenbosch
|
Fű
|
Kirsten Flipkens
|
Elise Mertens
Demi Schuurs
|
3–3, feladva
|
6.
|
2020. január 12.
|
Brisbane International, Brisbane, Ausztrália
|
Kemény
|
Ashleigh Barty
|
Hszie Su-vej
Barbora Strýcová
|
6–3, 6–7(7), [8–10]
|
Díjazás
|
$100,000 torna
|
$75,000 torna
|
$50,000 torna
|
$25,000 torna
|
$15,000 torna
|
$10,000 torna
|
|
Borításonként
|
Kemény (2–1)
|
Salak (5–3)
|
Fű (0–0)
|
Szőnyeg (0–0)
|
|
Eredmény
|
Gy–V
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Ellenfél
|
Eredmény
|
Döntős
|
0–1
|
2009. június 14.
|
ITF Apeldoorn, Hollandia
|
Salak
|
Natalie Piquion
|
3–6, 2–6
|
Győztes
|
1–1
|
2009. szeptember 6.
|
ITF Almere, Hollandia
|
Salak
|
Angelique van der Meet
|
6–2, 6–4
|
Győztes
|
2–1
|
2009. október 4.
|
ITF Antalya, Törökország
|
Salak
|
Nanuli Pipija
|
6–2, 6–2
|
Döntős
|
2–2
|
2010. február 28.
|
ITF Portimão, Portugália
|
Kemény
|
Claudia Giovine
|
3–6, 6–2, 7–6(1)
|
Döntős
|
2–3
|
2010. június 13.
|
ITF Apeldoorn, Hollandia
|
Salak
|
Angelique van der Meet
|
5–7, 3–6
|
Győztes
|
3–3
|
2010. június 27.
|
ITF Rotterdam, Hollandia
|
Salak
|
Daniëlle Harmsen
|
6–4, 6–2
|
Döntős
|
3–4
|
2010. augusztus 15.
|
ITF Koksijde, Belgium
|
Salak
|
Katarzyna Piter
|
4–6, 4–6
|
Győztes
|
4–4
|
2011. augusztus 14.
|
ITF Koksijde, Belgium
|
Salak
|
Elica Kosztova
|
6–2, 6–1
|
Győztes
|
5–4
|
2012. március 11.
|
ITF Irapuato, Mexikó
|
Kemény
|
Jaroszlava Svedova
|
6–4, 2–6, 6–1
|
Győztes
|
6–4
|
2012. március 11.
|
ITF Bath, Egyesült Királyság
|
Kemény (f)
|
Annika Beck
|
6–4, 3–6, 6–3
|
Győztes
|
7–4
|
2015. augusztus 9.
|
ITF Koksijde, Belgium (2)
|
Salak
|
Myrtille Georges
|
3–6, 6–2, 6–3
|
Díjazás
|
$100,000 torna
|
$75,000 torna
|
$50,000 torna
|
$25,000 torna
|
$15,000 torna
|
$10,000 torna
|
|
Borításonként
|
Kemény (2–2)
|
Salak (8–0)
|
Fű (0–0)
|
Szőnyeg (1–0)
|
|
Eredmény
|
Gy–V
|
Dátum
|
Torna
|
Borítás
|
Partner
|
Ellenfelek
|
Eredmény
|
Győztes
|
1–0
|
2009. július 31.
|
ITF Bree, Belgium
|
Salak
|
Quirine Lemoine
|
An-Sophie Mestach
Demi Schuurs
|
6–1, 6–0
|
Győztes
|
2–0
|
2009. augusztus 7.
|
ITF Rebecq, Belgium
|
Salak
|
Nicole Thijssen
|
Patricia Chirea Valentina Sulpizio
|
6–2, 7–5
|
Győztes
|
3–0
|
2009. szeptember 6.
|
ITF Almere, Hollandia
|
Salak
|
Nicole Thijssen
|
Daniëlle Harmsen Kim Kilsdonk
|
4–6, 6–2, [10–4]
|
Győztes
|
4–0
|
2009. október 3.
|
ITF Antalya, Törökország
|
Salak
|
Marcella Koek
|
Barbara Sobaszkiewicz Sylwia Zagorska
|
6–4, 0–6, [10–4]
|
Győztes
|
5–0
|
2009. november 14.
|
ITF Jersey, Egyesült Királyság
|
Kemény (f)
|
Daniëlle Harmsen
|
Babos Tímea Malou Ejdesgaard
|
7–5, 7–5
|
Győztes
|
6–0
|
2010. március 21.
|
ITF Antalya, Törökország
|
Salak
|
Daniëlle Harmsen
|
Fatma Al-Nabhani Andrea Koch Benvenuto
|
6–2, 6–4
|
Győztes
|
7–0
|
2010. október 2.
|
ITF Helsinki, Finnország
|
Kemény (f)
|
Richèl Hogenkamp
|
Julija Bejhelzimer
Kristina Mladenovic
|
6–3, 7–5
|
Döntős
|
7–1
|
2011. január 23.
|
ITF Andrezieux, Franciaország
|
Kemény
|
Richèl Hogenkamp
|
Darija Jurak
Valerija Szavinih
|
3–6, 6–7(0)
|
Győztes
|
8–1
|
2011. augusztus 5.
|
ITF Monteroni, Olaszország
|
Salak
|
Nicole Rottmann
|
Gioia Barbieri
Anastasia Grymalska
|
6–0, 6–3
|
Döntős
|
8–2
|
2011. október 1.
|
ITF Madrid, Spanyolország
|
Kemény
|
Elyne Boeykens
|
Rocio De La Torre-Sanchez
Georgina García Pérez
|
7–5, 4–6, 2–6
|
Győztes
|
9–2
|
2011. november 6.
|
Ismaning Open, Németország
|
Szőnyeg
|
Anne Keothavong
|
Kristina Barrois Yvonne Meusburger
|
6–3, 6–3
|
Győztes
|
10–2
|
2014. május 11.
|
Open de Cagnes-sur-Mer, Franciaország
|
Salak
|
Johanna Larsson
|
Tatiana Búa Daniela Seguel
|
7–6(4), 6–4
|
Győztes
|
11–2
|
2015. augusztus 2.
|
Powiat Poznański Open, Lengyelország
|
Salak
|
Richèl Hogenkamp
|
Cornelia Lister Jeļena Ostapenko
|
7–6(2), 6–4
|
- WTA Diamond Aves díj (2019)[4]