John Lukacs (1924–2019)

Ugye válogatni kétféleképpen lehet. Tematikusan, illetve minőségi kritériumok alapján. A kettő nem ugyanaz – hisz ha ugyanaz lenne, akkor most azt írtam volna, hogy „válogatni egyféleképpen lehet”. Ez a kötet az első módszert követi, összegereblyézve kábé mindent, amit John Lukacs, alias Lukács János, a talán legnívósabb magyar születésű (és a magyar nyelvben járatos) történész valaha Magyarországról (vagy Magyarországra) írt. Ennek következtében bizony van némi minőségi ingamozgás, a kevéssé jelentősnek tűnő szövegek váltakoznak az igazán potens esszékkel. De még ennél is feltűnőbb - és ami azt illeti, eléggé zavaró is -, milyen sokszor ismétli magát ez a kötet. Churchill azon aranyköpését, miszerint a szovjetek most ugyan felfalnak mindent, de az emésztés csak ezután jön, minimum ötször citálja, de konkrét okfejtések is újra és újra szinte változatlan formában felbukkannak. A jó svádájú angol lord amúgy is Lukacs mániája: nyugodtan neveztetek ki fölém egy Vidnyánszky vezette kuratóriumot, ha nem fordult meg a fejében, hogy az arcát a lapockájára tetováltassa. De hát ez nem újdonság annak, aki egy picit is ismeri Lukacs munkásságát.

Különben meg nem is baj az ismétlődés, legalább rögzülnek a dolgok. Meg aztán akárhogy is vesszük, így még nyilvánvalóbbá válnak azok a motívumok, amelyekből a szerző konzervativizmusa és patriotizmusa építkezik. Mert Lukacs konzervatív és patrióta („Magyarország a hazám, Amerika az otthonom”, mondja egy helyütt), következésképpen számos ponton eltér a véleményünk. Ilyen például Horthy megítélése, akivel kapcsolatban a szerző sokkal megengedőbb – bár nem természetesen nem elvakultan az –, mint én. Ám ezzel együtt a lukacsi konzervativizmus olyan eszme, amivel párbeszédet lehet folytatni, sőt: ami bizonyos aspektusaiban vonzó számomra. Ennek oka, hogy Lukacs konzervativizmusának (mint minden tisztességes konzervativizmusnak, megítélésem szerint) az alapja a független, döntéseiért felelősséget vállaló polgár. Az ő hagyományokból táplálkozó, szilárd törvényekre épülő szuverenitása Lukacs értelmezésében a jól működő állam kulcsa, és ez a szuverenitás nem lehet teljes egy autoriter államban, hisz ott a „szuperszuverén” vezér akarata folyton felülírja azt. Magyarán: a lukacsi konzervativizmus mindig demokráciapárti, ilyen értelemben pedig jóval szorosabb szálak kötik a liberalizmushoz, de akár a szociáldemokráciához is, mint a vezérelvű populizmusokhoz.

(A kötetnek ugyan túlnyomó részt történelmi esszéket tartalmaz, de nem kizárólagosan. Akadnak a személyesebb írások is – a legerősebbek közülük talán azok, amelyek az Alibi hat hónapra c. folyóirat számára írt. Ezek a szövegek egy teljesen új Lukacsot mutatnak, mégpedig olyat, aki meglepően erős szépírói vénával* van megáldva. Kifejezetten szimpatikus ez a Lukacs is nekem.)

* Mondjuk ez a szépírói véna igazából nem is meglepő, hisz Lukacs maga is többször leszögezi, hogy a történész mindig egyben író is.… (more)