Szovjetszkaja Gavany

Szovjetszkaja Gavany (Советская Гавань)
Szovjetszkaja Gavany címere Szovjetszkaja Gavany zászlaja
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Habarovszki határterület
Polgármester	Dmitry Chayka
Irányítószám	682800
Körzethívószám	42138
Testvérvárosok	Lista Everett
Népesség
Teljes népesség	23 487 fő (2024)[1]
Földrajzi adatok
Időzóna	vlagyivosztoki idő, UTC+10
Elhelyezkedése
Szovjetszkaja Gavany Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 48° 58′, k. h. 140° 17′48.966666666667, 140.2833333333348.966667°N 140.283333°EKoordináták: é. sz. 48° 58′, k. h. 140° 17′48.966666666667, 140.2833333333348.966667°N 140.283333°E
Szovjetszkaja Gavany Pozíció a Habarovszki határterület térképén
Szovjetszkaja Gavany weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szovjetszkaja Gavany témájú médiaállományokat.

Szovjetszkaja Gavany (oroszul: Советская Гавань) város Oroszország távol-keleti részén, a Habarovszki határterületen, a Szovjetszkaja Gavany-i járás székhelye. Tengeri kikötő, a szovjet korszakban a hadiflotta egyik nagy bázisa.

Népessége: 27 712 fő (a 2010. évi népszámláláskor).^[2]

A Habarovszki határterület déli részén, Habarovszktól északkeletre, a Tatár-szorosból nyíló Szovjetszkaja Gavany-öböl partján helyezkedik el. A Bajkál–Amur-vasútvonal (BAM) végpontja. A Szihote-Aliny hegyein át vezető kb. 330 km hosszú Lidoga–Vanyino országút köti össze az Amur völgyében épült A376-os Habarovszk–Komszomolszk-na-Amure főúttal.^[3]

A 11 km hosszú, kb. 2 km széles tengeröböl partja erősen tagolt. A város több különálló részből alakult ki, melyeket a partvonalba beékelődő kisebb öblök választanak el egymástól. Északabbra, a közeli Vanyinói-öbölben fekszik Vanyino, a partvidék egyik legforgalmasabb kereskedelmi kikötője.

Orosz részről az öblöt az amuri expedíció során, 1853-ban fedezték fel és Imperatorszkaja Gavanynak nevezték el (jelentése: 'imperátori kikötő'). Ugyanabban az évben őrhelyet is alapítottak, mely csak 1856-ig állt fenn. Az öbölben akkor süllyesztették az Ivan Goncsarov regényéből híressé vált, már leromlott állapotú Pallada fregattot, hogy ne kerüljön ellenséges kézbe.

1912-ben egy ausztrál vállalkozó létesített fafeldolgozó telepet a parton, ez volt az első állandó település az öbölben. 1923-ban az öböl és a település nevét Szovjetszkaja Gavanyra változtatták (jelentése: 'szovjet kikötő'). A déli parton 1934-ben kezdődött és 1937-re nagyjából befejeződött az első hajójavító üzem építése. 1937 júniusában megérkezett az első úszódokk, ettől az időponttól számítják a tengeri kikötő és a hajójavító üzem születését. Az északi parton 1934-ben létrehoztak egy ún. megerősített körzetet. Az ottani halászfalu Zaveti Iljicsa ('Lenin öröksége') néven a város része lett és 1941-re nagy katonai bázissá vált, szárazföldi és haditengerészeti alakulatokkal, katonai repülőtérrel.^[4]

1938-ra felépítették a „különleges rendeltetésű”-nek mondott hőerőműt, az alapvető élelmiszeripari üzemeket és a katonai bázis állományának lakótelepeit. A város egyre inkább terjeszkedett. Az 1930-as évek közepén az öböl partján és távolabbi környékén már számos kisebb helység tartozott Szovjetszkaja Gavanyhoz.

A város 1939–1945 között a Csendes-óceáni Flotta részeként alakított Északi Csendes-óceáni Flottilla központi bázisa volt. 1945-re a Gulag foglyainak munkájával^[5] rekordidő alatt felépítették a kikötőt Komszomolszk-na-Amureval összekötő vasútvonalat. 1945 augusztusában az itt állomásozó számos katonai alakulat – köztük 15 tengeralattjáró és 330 katonai repülőgép is – részt vett a japán kézen lévő Dél-Szahalin és Kuril-szigetek elleni offenzívában.^[6] 1947-től 1953-ig Szovjetszkaja Gavany a 7. sz. hadiflotta támaszpontja volt.^[7] A katonai bázist a szovjet korszakban végig fenntartották. Az 1990-es évek elején fokozatosan felszámolták, de romos épületei ottmaradtak, és jelentős földterületek jelenleg is a védelmi minisztérium kezelésébe tartoznak.

A háború után a Gulag foglyain^[8] kívül japán hadifoglyok tömegei is dolgoztak a város, a kikötő és a vasút építkezésein. Az 1945-ben elkészült vasútvonalat hivatalosan csak 1947-ben nyitották meg. 1948-ban a Tengermelléki határterülettől átszervezték. és Szovjetszkaja Gavany a part menti alkotórészeivel együtt a Habarovszki határterület része, 1965-ben pedig járási székhely lett.

1958-1960-ban számos településrészt leválasztottak a városról, ezek önálló településekké váltak. Közülük a legnagyobb, Vanyino járási székhely és az azonos nevű öböl forgalmas kikötője lett. A közigazgatási-területi átalakítás 1973-ban fejeződött be, amikor a Szovjetszkaja Gavany-i járásról leválasztott területekből létrehozták a Vanyinói járást. Az átrendezések óta és napjainkban is:

• Szovjetszkaja Gavany város az öböl déli és délkeleti partját foglalja el a Bolsaja Hagya folyó torkolatánál, a nagy kikötővel, hajójavító üzemmel; a városból kivált, önálló települések az öböl partján:
• északkeleti szomszédja: Loszoszina település, a halipar központja (az orosz лосось [loszosz] jelentése: 'lazac')
• az öböl túlsó, északi partján: Zaveti Iljicsa település (jelentése: 'Lenin öröksége') a hadiflotta egykori bázisa. Ott is és szerte a partokon elhagyott, pusztuló épületek maradtak a megszűnt katonai létesítmények után
• az öbölbe nyugatról benyúló földnyelven, a Maj (Maa) folyócska torkolatánál: Majszkij település, korábbi elnevezése egy betűszó: DESZNA, ez a név a régi, de még működő hőerőmű rövidítéséből származik; 1960-ban lett önálló település.
• Oktyabrszkij: itt található a vasútállomás (Szortyirovocsnaja).

Ezek a települések ma a Szovjetszkaja Gavany-i járáshoz tartoznak, de részei a város történelmének is.

Az 1980-as évek elején a városnak két hajójavító üzeme – egy polgári és egy katonai – volt. Működött a kereskedelmi kikötő, a nagy fafeldolgozó üzem, a tengeri halászati bázis. Az öböl túlsó, északnyugati partján még megvolt a haditengerészeti bázis (Zaveti Iljicsa). 1985-ben városfejlesztési tervet fogadtak el a következő 25 évre. 2010-re az agglomerációval együtt 240 ezer fős népességgel számoltak. A Szovjetunió összeomlása után ennek az ellenkezője valósult meg: a hajógyártás és -javítás megszűnt, a halászati bázist felszámolták, a megkezdett beruházások leálltak. A külföldi hajók előtt 1993-ban megnyitották az addig elzárt kikötőt, és 2000-ben nemzetközi státust kapott.

A század első évtizedére alig maradt ipari termelés a városban. A gazdaságot szinte csak a fakitermelés és a nyersfa tengeri exportja tartja életben. A kikötő fellendítésére és a befektetések ösztönzésére 2009-ben a járást különleges kikötői gazdasági övezetté nyilvánították (orosz rövid��tése ПОЭЗ). Mivel ez lényegében eredménytelen maradt, hat évvel később az övezetet megszüntették. Egy újabb központi intézkedéssel 2018-ban Szovjetszkaja Gavanyt is – mint korábban a „szomszédos” Vanyinót – szabadkikötővé nyilvánították, ezzel még kedvezőbb feltételeket teremtve a befektetésekhez.^[9]

2014-ben új, szénnel működő hőerőmű építése kezdődött a város határában. Erre nemcsak az iparnak és az tervezett fejlesztéseknek, hanem a lakosságnak is régóta nagy szüksége van. A 120 MW-os erőműt már 2017-ben üzembe kellett volna helyezni, de ezt nem tudták teljesíteni. Az átadás határidejét kitolták 2019 decemberére.^[10]

A várostól 15 km-re lévő repülőtér, Maj-Gatka eredetileg katonai repülőtér volt. Az 1980-as években beton kifutópályájával látták el és polgári repülőtérré alakították. 2018-ban csak Habarovszkból érkeztek rendszeres járatok, L–410-es kis gépekkel. A repülőtér régóta teljes felújítása szorul. A Szovjetszkaja Gavanytól kb. 32 km-re, Mongohto településen működő nagy katonai repülőtér polgári célra nem vehető igénybe, egyes hivatalos delegációk kivételével.

• Bolsaja szovjetszkaja enciklopegyija, 3. kiadás (orosz nyelven) (1970–1977). Hozzáférés ideje: 2019. november 3. 
• Goroda Rossii (orosz nyelven). Moszkva: Izdatyelsztvo Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija (1994) 
• Зачем нужна Советская Гавань (Amurmedia.ru, 2015-08-16. Hozzáférés: 2019-11-01)