Ugrás a tartalomhoz

Sidó Ferenc

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sidó Ferenc
Született1923. április 18.
Vágpatta
Elhunyt1998. február 6. (74 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
KitüntetéseiETTU Hall of Fame (2015)
SírhelyeFarkasréti temető (60/2-főút-4)
A Wikimédia Commons tartalmaz Sidó Ferenc témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Sidó Ferenc (Vágpatta, 1923. április 18. – Budapest, 1998. február 6.) kilencszeres világbajnok asztaliteniszező, labdarúgó, edző, sportvezető.

Sportolói pályafutása

[szerkesztés]

Számos sportágban és egyesületben versenyzett. Pályafutását 1935-ben a Pozsonyi TE asztaliteniszezőjeként és labdarúgójaként kezdte. 1943-tól 1944-ig a DVTK labdarúgócsapatának kapusa volt, 1946-tól 1947-ig az Elektromos csapatában röplabdázott.

1940-ben az UTE asztaliteniszezőjeként került be a magyar válogatottba. Több alkalommal váltott egyesületet,[2] de 1947-től kezdve már csak ebben a sportágban versenyzett. A második világháború utáni magyar asztaliteniszezés meghatározó egyénisége. 1940-től 1961-ig összesen százkilencven alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ez idő alatt a világbajnokságokon összesen huszonhat érmet – köztük kilenc aranyérmet – nyert. Az 1953. évi bukaresti világbajnokságon egyesben, férfi párosban és vegyes párosban is világbajnoki címet szerzett. Itt elért világbajnoki címe egyben pályafutása legjobb egyéni eredménye is. 1958-ban a sportág első Európa-bajnokságán tagja volt az Európa-bajnokságot nyert magyar csapatnak. Az aktív sportolástól az 1961. évi pekingi világbajnokság után vonult vissza.

Sporteredményei

[szerkesztés]
Sidó Ferenc sírja Budapesten. Farkasréti temető: 60/2-főú-4.

Világbajnokságokon

[szerkesztés]

Európa-bajnokságokon

[szerkesztés]
  • háromszoros Európa-bajnok
    • 1958, Budapest: csapat (Berczik Zoltán, Bubonyi Zoltán, Földy László, Gyetvai Elemér)
    • 1960, Zágráb:
      • férfi páros (Berczik Zoltán)
      • csapat (Berczik Zoltán, Bubonyi Zoltán, Földy László, Halpert Tamás)
  • Európa-bajnoki 2. helyezett:

Főiskolai világbajnokságokon

[szerkesztés]
  • háromszoros főiskolai világbajnok
    • 1951, Berlin:
      • férfi páros (Kóczián József)
      • vegyes páros (Farkas Gizella)
      • csapat (Kóczián József, Szepesi Kálmán)
  • főiskolai világbajnoki 2. helyezett
    • 1951, Berlin: egyes

Magyar bajnokságokon

[szerkesztés]
  • harmincegyszeres magyar bajnok:
    • egyes: 1947, 1948, 1951, 1953, 1954
    • férfi páros: 1946, 1947, 1948, 1949, 1950, 1951, 1953, 1955, 1960, 1961
    • vegyes páros: 1941, 1942, 1944, 1949, 1950, 1951, 1956, 1958, 1961
    • csapat: 1940, 1948, 1949, 1950, 1952, 1954, 1961

Edzői és sportvezetői pályafutása

[szerkesztés]

1967-ben a Testnevelési Főiskolán edzői, 1972-ben mesteredzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után 1962-ben, majd 1966 és 1968 között a magyar válogatott játékosedzője, egyúttal 1963-ig a Magyar Asztalitenisz Szövetség országos szakfelügyelője lett. 1968-tól 1988-ban történt nyugalomba vonulásáig a Budapesti Spartacus vezetőedzője volt. Irányítása alatt a Budapesti Spartacus kilenc magyar bajnoki címet nyert. Tanítványai közül Klampár Tibor és Jónyer István világbajnokok lettek. Nyugalomba vonulása után a veterán sportolókat tömörítő szervezet, a Swaythling Club vezetője és a Európai Asztalitenisz Szövetség elnökségi tagja lett. 1992-től a Halhatatlanok Klubjának tagja.

Főbb művei

[szerkesztés]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Magyar Köztársasági Érdemérem arany fokozat (1947)[4]
  • Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951)[5]
  • A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)[6]
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1953)[7]
  • A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)[8]
  • Az európai asztalitenisz hírességek csarnokának tagja (2015)[9]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  2. ↑ Egyesületei asztaliteniszezésben: 1935-től a Pozsonyi TE, 1939-től a Duna SC, 1940-től az UTE (Újpesti Torna Egylet), 1941-től a WMTK (Weisz Manfréd Vállalatok Testedző Köre), 1943-tól a Diósgyőri Mávag, 1945-től az Elektromos, 1946-tól ismét a Duna SC, 1947-től a Mezőkémia, 1949-től a Kőbányai Lombik, 1950-től a Budapesti Honvéd, 1953-tól a Munkaerőtartalékok SE, majd 1954-től a Budapesti Vörös Meteor.
  3. ↑ Tizenhétszeres világbajnok román asztaliteniszező
  4. ↑ Kitüntetések a sportban. Népsport, III. évf. 245. sz. (1947. december 16.) 1. o.
  5. ↑ Sportolókat, szakoktatókat és vezetőket tüntetett ki a népköztársaság elnöki tanácsa. Népsport, VII. évf. 20. sz. (1951. január 29.) 3. o.
  6. ↑ Összeállították a Magyar Népköztársaság kiváló sportolóinak névsorát. Népsport, VII. évf. 83. sz. (1951. április 27.) 1–2. o.
  7. ↑ Sportemberek kitüntetése. Népsport, IX. évf. 225. sz. (1953. november 10.) 1. o.
  8. ↑ Kik lettek újabban érdemes sportolók. Népsport, (1954. április 29.)
  9. ↑ Tizenegy magyar az ETTU Hírességek Csarnokában. www.moatsz.hu (2015. október 5.) (Hozzáférés: 2015. október 10.) arch

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sidó_Ferenc&oldid=26757981”