Ugrás a tartalomhoz

Sgùrr Dearg

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sgùrr Dearg
(Inaccessible Pinnacle)
A csúcs, amelynek tetején látható az Inaccessible Pinnacle kiszögellése
A csúcs, amelynek tetején látható az Inaccessible Pinnacle kiszögellése

Magasság986[1] m
HelySkócia, Skye szigete
HegységFekete-Cuillin
Relatív magasság187 m
Típusmunro
Első megmászás1873, Alexander Nicolson, Angus Macrae (Inaccessible Pinnacle nélkül), 1880, Charles és Lawrence Pilkington[2]
Legkönnyebb útvonalGlen Brittle Memorial Hut - banachdichvölgyi-folyó - Banachdich-völgy - banachdichvölgyi-átjáró
Elhelyezkedése
Sgùrr Dearg (Skócia)
Sgùrr Dearg
Sgùrr Dearg
Pozíció Skócia térképén
é. sz. 57° 12′ 46″, ny. h. 6° 14′ 05″57.212700°N 6.234839°WKoordináták: é. sz. 57° 12′ 46″, ny. h. 6° 14′ 05″57.212700°N 6.234839°W
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Sgùrr Dearg témájú médiaállományokat.

A Sgùrr Dearg (kiejtése: IPA: [s̪kuːᵲ tʲɛɾɛk]) a skóciai Skye szigetén található második legmagasabb csúcs. A tetején lévő sziklakiszögellés neve Inaccessible Pinnacle ("hozzáférhetetlen csúcs"), amely a hegy legmagasabb pontja, és az egyetlen munro, amelynek teljesítéséhez hegymászói tapasztalat szükséges.

Általános információk

[szerkesztés]

Nevének jelentése "vörös hegy". Magára a Sgùrr Dearg-re vezető útvonal nem a legnehezebb a szigeten, de a közismerten In Pinnként emlegetett kiszögellést kötéllel lehet csak megmászni. A csúcs első meghódítói 1873-ban Alexander Nicolson és Angus Macrae pásztor voltak, akik a szomszédos Sgùrr Alasdair-re tartottak, és közben átkeltek a szóban forgó csúcson, de az In Pinnre nem másztak fel. Nicolson úgy vélte, hogy a szikla tetejéről való kilátás nem nyújt nagyobb élményt, mint a fennsíkról való.

Van egy csúcs, amely valóban hozzáférhetetlen, és ez a Scur Dearg teteje. Egy kőoszlop található rajta, amely kb. 50 lábbal van a gerinc többi része felett, és majdnem függőleges. Kötelekkel és csáklyákkal meg lehetne mászni, de az eredmény nem érné meg a fáradságot [...].
– Alexander Nicolson[3]

1880-ban aztán Lawrence és Charles Pilkington sikeresen megmászták a kiszögellést is.

Az Inn Pinn nyugati oldalán leereszkedő hegymászó.

A hegy elnevezése egyébként sokáig bizonytalan volt. Azon túl, hogy a 19. században aggatták rá a kicsit erőltetett Inaccessible Pinnacle elnevezést, Sir Hugh Munro, aki a háromezer láb feletti skót hegyek listáját összeállította, és akiről később ezeket a hegyeket munróknak hívjuk, az In Pinn csúcsát a Sgùrr Dearg mellékhegyeként említette, pedig feltünteti, hogy valójában magasabb.[4] Sokáig az egész hegyet An Stac névvel illették, amelyet ma már csak az alacsonyabb délkeleti hegyre alkalmaznak. A csúcs sok érdeklődést váltott ki a hegymászók részéről, egy időben ezt tartották a legmagasabb hegynek a szigeten, és az In Pinn teteje valóban csak hat méterrel marad el a Sgùrr Alasdair 992 méteres magasságától. A hegyről élénk tudósítást közvetít egy 20. század elején készült hegymászókönyv.

Az "Inaccessible" Pinnacle a Coolin feltűnő tájeleme, és elég furcsának is tűnik a Sgurr Dearg kerek taraján ülve. Több prózai dologhoz hasonlították már, így "fésű közepébe ragadt fog" vagy "vadállat szarva", és távolról nézve ezeknek lehet is némi hitele. Közelebbről nézve azonban a kőtorony egy szép tárgy, és semmi esetre sem hasonlítható háztartási eszközökhöz. Inkább a "legerősebb, amelyik túléli" típusú tárgy, mert ellenállt a viharoknak, fagynak és a napnak hosszú érákon át, és úgy magasodik a környező sziklák fölé, ahogy egy erősebb személyiség a gyengébb vagy irányíthatóbb társai fölé. Egy kemény gabbrótömb, amely egykor egy bazalt- és diabázréteg közé volt ékelve. Ezeket az időjárás elkoptatta, és csak a közepe maradt meg.
– Ashley Abraham[5]

A túra leírása

[szerkesztés]

A túra kiindulópontja a Glen Brittle Memorial Hut[6] közelében lévő parkoló. Keleti irányban kell haladni egy ösvényen, amely hamarosan átkel a banachdichvölgyi-folyón (Allt Coire na Banachdich), ahol az Eas Mor nevű, 24 méter magas vízesés is található. Az emelkedő beér a Banachdich-völgybe (Coire na Banachdich), és elhalad a jobb kézre fekvő Ablaktámasz (Window Buttress) nevű sziklák alatt. A völgy hátsó részét sziklák szegélyezik, amelyeket egy látványos bevágás választ ketté. A völgy hátsó falát elérve jobbra kell tartani. A gerincre itt még nem lehet feljutni, mert a sziklák blokkolják az utat.

Piros: a felfelé vezető ösvény, zöld és sárga: alternatív útvonalak lefelé.

Erre a banachdichvölgyi-átjáró (Bealach Coire na Banachdich) ad lehetőséget, amely 851 méteres magasságával az egyik legkönnyebb átjáró a Fekete-Cuillin két oldala között, könnyű felismerni sárgás talajáról.

Az átjáróból jobb kéz felé lépcsőszerű köveken kell kimászni, ahonnan már nincs messze a Sgùrr Dearg lapos teteje, amelyen a kiemelkedő In Pinn látványa uralja a képet. Az átjáróhoz közelebb eső nyugati oldal a rövidebb, amely nehéz kategóriájú hegymászást igényel. A távolabbi keleti oldal a hosszabb, ezt mérsékelt kategóriájú mászásnak minősítették.

A leereszkedéshez több út áll rendelkezésre. Az esetek többségében a felfelé vezető út a legkönnyebb lefelé is, de a Sgùrr Dearg esetében az In Pinnen túl, a délkeleti gerincen is le lehet mászni. Ekkor az An Stac csúcsa alatt kell elhaladni, amely a laganvölgyi-átjáróba (Bealach Coire Lagan) vezet, ahol balra fordulva az An Stac-omladék vezet a Lagan-völgybe. Ezt az omladékot használják hagyományosan a Sgùrr Mhic Choinnich megközelítésére. Egy harmadik lehetőség is létezik, amely a nyugati gerincen a Sgùrr Dearg Beag (804 m) felé vezet. Innen a Window Buttress nyugati oldalában kell leereszkedni.

Megjegyzések

[szerkesztés]


Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. http://www.hill-bagging.co.uk/mountaindetails.php?qu=S&rf=1240
  2. Mitchell, Ian R.: Scotland's Mountains before the Mountaineers, Edinburgh, Luath Press Limited, 2013. 173-174. ISBN 978 1 909912 44 1
  3. Nicolson, Alexander: The Isle of Skye, Macleod, Donald (szerk.): Good words for 1875, London, Daldy, Isbister and Co., 1875. 458.
  4. http://gdl.cdlr.strath.ac.uk/smcj/smcj006/smcj00605.htm
  5. Abraham, Ashley P.: Rock-climbing in Skye, New York, Longmans, Green, and Co., 1908. 176.
  6. http://gbmh.co.uk/

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]