Miguel de Unamuno

Miguel de Unamuno
Unamuno
Született	1864. szeptember 29. Bilbao
Elhunyt	1936. december 31. (72 évesen) Salamanca
Álneve	Exóristo Miguel de Unamuno
Állampolgársága	spanyol[1]
Nemzetisége	baszk
Házastársa	Concha Lizárraga (1891–1934)[2]
Gyermekei	kilenc gyermek: Salomé de Unamuno
Foglalkozása	író
Tisztsége	Rector of the University of Salamanca (1901–1914) Rector of the University of Salamanca (1931 – 1936. december 31.) Member of the Cortes republicanas (1931. július 12. – 1933. október 9.)
Iskolái	Universidad Central Madridi Complutense Egyetem
Kitüntetései	Hijo Adoptivo de Salamanca[3] a Salamancai Egyetem díszdoktora[4] doctor honoris causa from the University of Grenoble (1934)[5][6]
Sírhelye	San Carlos Borromeo cemetery (nicho 340, Galería de San Antonio)
Miguel de Unamuno aláírása
IMDb
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Miguel de Unamuno témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Miguel de Unamuno témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Miguel de Unamuno (Bilbao, 1864. szeptember 29. – Salamanca, 1936. december 31.), spanyol (baszk) író, költő, filozófus, a Salamancai Egyetem rektora.

Apja Félix de Unamuno Larraza, anyja Salomé Jugo Unamuno volt. A kis Miguel hatéves volt, amikor apja meghalt. 1880-tól 1884-ig Madridban filozófiát hallgatott. Doktori értekezését a baszk nép eredetéről és őstörténetéről írta.

1884 és 1891 között Bilbaóban élt. 1891-ben a Salamancai Egyetem Görög Nyelvi Tanszékének vezetője lett.

Örökösen vívódott, folyamatosan kereste az élet és a keresztény hit értelmét, Spanyolország politikai kérdései is foglalkoztatták. 1914-ben monarchiaellenes nézetei miatt egy időre megfosztották funkciójától. Az 1920-as években ellenezte a Primo de Rivera-diktatúrát, hirdette, hogy az erőszak messze áll az értelemtől, műveltségtől és férfiasságtól, ezután 1924 februárjában Fuerteventura szigetére (Kanári-szigetek) száműzték. Innen kisvártatva visszatérhetett volna, de ő a diktatúra elleni tiltakozás gyanánt 1930-ig Franciaországban maradt.

Élete utolsó évét házi őrizetben töltötte, mert merész beszédet intézett a polgárháború alatt Astray tábornok ellen, aki az értelmiségieket, baszkokat és a katalánokat szidta a Salamancai Egyetemen tartott szónoklatában. Azt viszont még megérte, hogy az egyetemen róla nevezzenek el egy tanszéket.

Egyaránt foglalkozott költészettel, regény-, színmű- és esszéírással. Visszajáró témái saját aggodalmai és belső küzdelmei, az emberi bűn, a halhatatlanság, és főként az értelem és az érzelem harca.

Munkásságának nagy részét esszék alkotják, ami kedvelt műfaja volt. Egzisztenciális témákról, kultúráról, történelemről és filozófiáról elmélkedett.

• En torno al casticismo (1895) – politikai hangvételű
• La vida de Don Quijote y Sancho (1905) – Miguel de Cervantes regényének újraértelmezése, melyben kifejezte, hogy számára a két főszereplő a spanyol lélek megszemélyesítője.
• Del sentimiento trágico de la vida en los hombres y en los pueblos (1913) – hogyan hangolható össze az ész és a hit, rátapint a halhatatlanság és az örökkévalóság vágyára.

• Paz en la guerra (1895) – a szerző szerint: történelmi regény és regényesített történelem. A karlista háborúról írt, saját szemszögéből. Ezzel teremtette meg saját irodalmi stílusát, a nivolát.
• Amor y pedagogía (1902) – regény és esszé egyszerre. Szatirikus írás, amely támadja a tudományos pedagógiát és az élet racionalizálását. Főhőse, Don Avito Carvajal, aki a tudomány vívmányainak felhasználásával egy géniuszt akar alkotni. Ehhez keresi a megfelelő lányt, viszont amit szerelmet vall neki (amit egyébként nem is érez), a lány hatása alá kerül, feleségül veszi és lemond a tervéről. Ezen előzmények gyümölcseként megszületik fiuk, Apolodoro, a leendő zseni. Ám az elméletileg tökéletes nevelés mégis csúfos bukást eredményez: a legény szerelmes lesz és miután kikosarazzák, megöli magát.
• El espejo de la muerte (1913) – novellagyűjtemény
• Niebla (1914) – az élet egy végtelen köd (niebla = köd), egy abszurd létezés, ahol az ember a élet útvesztőjében bolyong. A köd jelképezi a szereplők bizonytalanságát az életük, hitük és jövőjük iránt, és magát a regényt is jellemzi, amely szintén homályos és sötét. Unamuno könyvének történet nélküli főszereplője Augusto Perez.
• La tía Tula (1921) – Két nővér él együtt: Gertrudis (Tula) és Rosa. Rosa, vonzóbb lévén, szépségével megbabonázza Ramiro-t, aki viszont, amikor megismeri Tulát, elbizonytalanodik, hogy melyiket is vegye feleségül. Vacilálásának Tula vet véget, amikor döntés elé állítja: vagy Rosát veszi el, vagy kívül tágasabb. Miután egybekelnek, Tula, noha már nem lakik velük, sok időt tölt a gyerekeikkel és nevelésük kulcsfigurájává válik. Amikor Rosa meghal, Tula újra a házba költözik, hogy gondoskodjon a családról. Ramiro megkéri a kezét, de Tula nemet mond, mert nem akarja az esetleges leendő gyermekeit előnyben részesíteni Rosa gyermekeivel szemben. Egy év haladékot kér Ramiro-tól, de ez alatt rajtakapja Ramiro-t és Manuelát, a cselédet, aki terhes marad. Házasságba kényszeríti őket, de meghalnak. Így teljesen Tulára maradnak a gyerekek, s ő mindent megtesz, hogy elérje: ha egy napon megházasodnak, egy Tulát vegyenek el, ne egy Rosát. A nagyobbiknak maga talál menyasszonyt, és segít a gyermekük születésénél is. Amikor meghal, örökre a házban hagyja a békés együttélés és a gyengéd gondoskodás szellemét.
• San Manuel Bueno, Mártir (1930) – egy papról, aki hitének megrendültségén őrlődik, amit a gyülekezete előtt titkol, hogy ne sodorja őket is bizonytalanságba és nyugtalanságba.

Versei konkrétak, világosak és egyenesek. Kitűnik gondolatainak mélysége, nyugtalansága, aggályai, az egyént elnyelő szenvedély, a lelki harc. Mottója: gondold az érzést, érezd a gondolatot.

Poesías (1907), Rosario de sonetos líricos (1911), Rimas de dentro (1923), De Fuenteventura a París (1925), Romancero del destierro (1928).

La esfinge (1898), La verdad (1899), Fedra y Raquel Encadenada (1918), Soledad, Sombras de sueño, El otro, El hermano Juan o el mundo es teatro

• Ez aztán a férfi!; ford., bev. Garády Viktor; Genius, Bp., 1923
• Köd; ford. Garády Viktor; Franklin, Bp., 1924 (Külföldi regényírók)
• Montarco doktor bolondsága. Csejtei Dezső fordításában; in: Új Írás, 1986/december.
• A tragikus életérzés. Tragikus életérzés az emberben és a népekben; ford. Farkas Géza; Európa, Bp., 1989
• A rejtélyes szakadék. Farkas Géza tolmácsolásában. Budapest: Európa, 1989
• A kereszténység agóniája; ford. Scholz László; Kossuth, Bp., 1997
• Don Quijote és Sancho Panza élete; ford. Csejtei Dezső, Juhász Anikó, utószó Csejtei Dezső; Európa, Bp., 1998
• Öt kisregény / Két anya / Lumbría márki / Egy talpig férfi / Don Manuel, szent vértanú / Don Sandalio, sakkozó; vál., ford. Scholz László; Nagyvilág, Bp., 1999
• A halál filozófiai megszólításai. Sören Kierkegaard, Max Scheler, Georg Simmel, Miguel de Unamuno írásai a halálról; ford., utószó Csejtei Dezső és Juhász Anikó; L'Harmattan, Bp., 2011

A Wikimédia Commons tartalmaz Miguel de Unamuno témájú médiaállományokat.

• Online Antikvárium
• Magyar Virtuális Enciklopédia
• Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin: Miguel Unamuno emlékezete