Ugrás a tartalomhoz

Litvánia az Eurovíziós Dalfesztiválokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Litvánia
Adatok
Műsorsugárzó
Nemzeti válogatóEurovizija.LT (2024–)
Korábbi nemzeti válogatókLietuvos Dainų Daina (2009)
Eurovizija (2010–2012)
Eurovizijos atranka (2013–2019)
Pabandom iš naujo! (2020–2023)
Nemzeti döntő1999, 2001–2002, 2004–2008
Belső kiválasztás1994
Részvételek és eredmények
Részvételek24 (17 döntő)
Első részvétel1994
Legjobb eredmény6. (2006)
Legrosszabb eredményutolsó (1994, 2005 elődöntő)
Összpontszám a döntőkben 2004 óta1339 (22.)
Külső hivatkozások
HonlapLitvánia profilja a eurovision.tv-n
SablonWikidataSegítség

Litvánia eddig huszonnégy alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A litván műsorsugárzó a Lietuvos Radijas ir Televizija, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakozott a versenyhez.

Története

[szerkesztés]

Évről évre

[szerkesztés]

Litvánia 1994-ben vett részt először, de az első szereplésük alkalmával pont nélkül maradtak. (1964-ben Portugália volt a másik ország, amely nulla ponttal debütált.) A rossz eredmény miatt az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében nem vehettek részt a következő évben. Csak 1999-ben tértek vissza, de ismét kiestek. 2001-ben érték el az első jó eredményüket, melynek köszönhetően 2002-ben is részt vehettek, de az ottani utolsó előtti hely azt jelentette, hogy a következő évben megint nem vehettek részt.

A 2004-ben bevezetett elődöntőkből az első két évben nem sikerült továbbjutniuk. 2004-ben 16. helyen, 2005-ben pedig utolsóként zártak. 2006-ban érték el eddigi legjobb eredményüket, amikor a döntőben a hatodik helyen végeztek, és ennek köszönhetően 2007-ben automatikusan döntősök voltak, ahol végül huszonegyedik helyen végeztek. A következő évben ismét nem jutottak tovább, mivel ismét tizenhatodikak lettek az elődöntőben. 2009-ben és 2011-ben ismét sikerült továbbjutniuk, a döntőben azonban nem tudták megismételni a jó eredményt, előbbinél huszonharmadikak, utóbbinál tizenkilencedikek lettek. A két év között, 2010-ben ismét nem tudták kvalifikálni magukat. 2012-ben ismét sikerült döntőbe jutniuk, és az elődöntő harmadik helye után a tizennegyedik helyen végeztek a döntőben. 2013-ban is döntősök voltak, ott azonban huszonkettedikek lettek. 2014-ben újra nem jutottak tovább az elődöntőből, pedig közel voltak hozzá, tizenegyedik helyen zártak. 2015-ben sikerült a továbbjutás, a döntőben tizennyolcadikak lettek. 2016-ban visszatért Donny Montell, aki 2012-ben képviselte hazáját. Az énekes ezúttal jobb helyezést ért el, kilencedikek lett, ami Litvánia második legjobb eredményének számít. 2017-ben és 2019-ben viszont kiestek az elődöntőkben, 2017-ben utolsó előtti helyen zártak, míg 2019-ben majdnem továbbjutottak, mivel tizenegyedikek lettek. A két év között, 2018-ban pedig tizenkettedikek lettek a döntőben.

2020-ban a The Roop képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A litván műsorsugárzó által rendezett válogatóversenyt újra megnyerték, így végül újabb lehetőséget kaptak az ország képviseletére a következő évben. 2021-ben sikeresen továbbjutottak a döntőbe, ahol 2016 után ismét a legjobb tízben, szám szerint 8. helyen végeztek. Ezzel az együttes megszerezte az ország második legjobb eredményét, valamint daluk a legtöbb pontot összegyűjtött litván dalnak számít a dalfesztivál történelmében. 2022-ben a döntőben tizennegyedikek lettek. 2023-ban szóló előadóként visszatért Monika Linkytė, aki tizenegyedik helyezett lett. A következő évben Silvester Belt tizennegyedikként végzett.

A három balti ország közül az egyetlen, amelynek még nem sikerült győznie. Észtország 2001-ben, Lettország 2002-ben nyerte meg a versenyt.

Nyelvhasználat

[szerkesztés]

Litvánia 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis litván nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek.

Litvánia eddigi huszonnégy versenydalából három litván nyelven, egy samogitiai nyelven, amely egy litván nyelvváltozat, tizenkilenc angol nyelven, egy angol és litván kevert nyelven hangzott el.[1]

2011-es daluk produkciója pedig tartalmazott egy részletet jelnyelven. 2023-as daluk tartalmazott egy többször ismételt mondatot litván nyelven.

Nemzeti döntő

[szerkesztés]
Jurijus, a 2019-es litván nemzeti döntő nyertese

A litván nemzeti döntőt 1999 óta minden alkalommal megrendezték, csak az első indulót választotta ki a litván tévé nemzeti döntő nélkül. 2013 óta nemzeti válogatójuk az "Eurovizijos" dainų konkurso nacionalinė atranka (röviden: Eurovizijos Atranka) nevet viselte egészen 2020-ig amikor Pabandom iš naujóra (magyarul: Próbáljuk meg újra!) változtatták.

Eleinte egy zsűri, illetve a nézők közösen alakították ki a végeredményt, 2005-től már csak a nézők szavaznak, telefonos szavazás segítségével. 2004 óta a döntőt elődöntők sorozata is megelőzi, ezek száma eltérő volt a különböző években.[2]

2009-ben egy új formátumot dolgoztak ki, azzal a céllal, hogy a nemzetközi versenytől függetlenül is sikeres hazai fesztivált hozzanak létre. A korábbi évekkel ellentétben nem engedték, hogy külföldi dalszerzők is részt vegyenek, és bár nem kötelező, de ajánlott volt litván nyelven énekelni. A két elődöntőből tíz előadó jutott a döntőbe, ahol regionális telefonos szavazás alapján alakult ki az eredmény.[3][4] 2013-tól a műsor három felvonásból áll, válogatókból, elődöntőkből és a döntőből. Érdekesség, hogy 2014-ben a döntő előtti műsorban választották ki versenydalukat, előadójukat pedig egy héttel később. 2016-ban és egy évvel később összesen nyolc válogatót rendeztek, mellette egy-egy elődöntővel és döntővel, így a litván válogató volt a leghosszabb ideig futó eurovíziós nemzeti döntő. 2020-ban változásokon ment át a műsor. Új nevet (Pabandom iš naujo) kapott, valamint három válogatót, két elődöntőt és a nagy döntőt rendezték meg. A műsorok nagy részét nem élőben közvetíti a műsorsugárzó, hanem felvételről, amelyet a sugárzás előtti napok valamelyikén forgatnak.

Résztvevők

[szerkesztés]
Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám
1994 Ovidijus Vyšniauskas Lopšinė mylimai A kedves altatódala 25. 0 Nem volt elődöntő
1999 Aistė Strazdas Rigódal 20. 13
2001 SKAMP You Got Style Van stílusod 13. 35
2002 Aivaras Happy You A boldog te 23. 12
2004 Linas és Simona What's Happened to Your Love? Mi történt a szerelmeddel? Nem jutott be a döntőbe 16. 26
2005 Laura & the Lovers Little by Little Lépésről lépésre Nem jutott be a döntőbe 25. 17
2006 LT United We Are the Winners Mi vagyunk a győztesek 6. 162 5. 163
2007 4FUN Love or Leave Szeress vagy hagyj el 21. 28 Automatikusan döntős
2008 Jeronimas Milius Nomads in the Night Nomádok az éjszakában Nem jutott be a döntőbe 16. 30
2009 Sasha Son Love Szerelem 23. 23 9. 66
2010 InCulto Eastern European Funk Kelet-európai funk Nem jutott be a döntőbe 12. 44
2011 Evelina Sašenko C’est ma vie Ez az életem 19. 63 5. 81
2012 Donny Montell Love Is Blind A szerelem vak 14. 70 3. 104
2013 Andrius Pojavis Something Valami 22. 17 9. 53
2014 Vilija Attention Figyelem Nem jutott be a döntőbe 11. 36
2015 Monika Linkytė és Vaidas Baumila This Time Ezúttal 18. 30 7. 67
2016 Donny Montell I’ve Been Waiting for This Night Vártam erre az éjszakára 9. 200 4. 222
2017 Fusedmarc Rain of Revolution A forradalom esője Nem jutott be a döntőbe 17. 42
2018 Ieva Zasimauskaitė When We’re Old Ha megöregszünk 12. 181 9. 119
2019 Jurijus Run with the Lions Fuss az oroszlánokkal Nem jutott be a döntőbe 11. 93
2020 The Roop On Fire Ég Elmaradt a verseny
2021 The Roop Discoteque Diszkó 8. 220 4. 203
2022 Monika Liu Sentimentai Érzések 14. 128 7. 159
2023 Monika Linkytė Stay Maradj! 11. 127 4. 110
2024 Silvester Belt Luktelk Várj! 14. 90 4. 119
2025

Szavazástörténet

[szerkesztés]

1994–2024

[szerkesztés]

Litvánia a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben:

Hely Ország Pont
1.  Ukrajna 132
2.  Lettország 110
3.  Norvégia 88
4.  Grúzia 81
5.  Észtország 79
6.  Fehéroroszország 71
7.  Írország 63
8.  Svájc 57
9.  Svédország 54
10.  Belgium 54

Litvánia a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben:

Hely Ország Pont
1.  Egyesült Királyság 151
2.  Írország 142
3.  Norvégia 114
4.  Lettország 104
5.  Ukrajna 69
6.  Fehéroroszország 65
7.  Grúzia 62
8.  Ciprus 60
9.  Észtország 60
10.  Portugália 52

Litvánia még sosem adott pontot az elődöntőben a következő országoknak: Monaco, Montenegró, San Marino és Szlovákia

Litvánia még sosem kapott pontot az elődöntőben Montenegrótól

Litvánia a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.  Ukrajna 156
2.  Svédország 137
3.  Oroszország 129
4.  Észtország 96
5.  Lettország 95
6.  Franciaország 92
7.  Olaszország 83
8.  Norvégia 74
9.  Grúzia 69
10.  Azerbajdzsán 61

Litvánia a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.  Lettország 144
2.  Írország 123
3.  Egyesült Királyság 111
4.  Észtország 84
5.  Norvégia 76
6.  Grúzia 75
7.  Ukrajna 69
8.  Dánia 39
9.  Fehéroroszország 36
10. Sablon:Country data Lenygelország 36

Litvánia még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Albánia, Észak-Macedónia, Luxemburg, Montenegró, San Marino és Szlovákia

Litvánia még sosem kapott pontot a döntőben a következő országoktól: Szlovákia és Törökország

Háttér

[szerkesztés]
Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő
1994 ír Dublin Darius Užkuraitis Gitana
19951998 Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt
1999 izraeli Jeruzsálem Darius Užkuraitis Andrius Tapinas
2000 svéd Stockholm Nem vettek részt
2001 dán Koppenhága Loreta Tarozaitėi
2002 észt Tallinn
2003 lett Riga Nem vettek részt
2004 török Isztambul Rolandas Vilkončius
2005 ukrán Kijev
2006 görög Athén Lavija Šurnaitė
2007 finn Helsinki
2008 szerb Belgrád Rolandas Vilkončius
2009 orosz Moszkva Ignas Krupavičius
2010 norvég Oslo Giedrius Masalskis
2011 német Düsseldorf
2012 azeri Baku Ignas Krupavičius
2013 svéd Malmö
2014 dán Koppenhága
2015 osztrák Bécs Ugnė Galadauskaitė
2016 svéd Stockholm
2017 ukrán Kijev Darius Užkuraitis és Gerūta Griniūtė Eglė Daugėlaitė
2018 portugál Lisszabon
2019 izraeli Tel-Aviv Giedrius Masalskis
2021 holland Rotterdam Ramūnas Zilnys Andrius Mamontovas
2022 olasz Torino Vaidotas Valiukevičius
2023 brit Liverpool Monika Liu
2024 svéd Malmö Monika Linkytė
2025 svájci Bázel

Díjak

[szerkesztés]
Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
2014 Vilija Attention 11. (elődöntő) 36  Dánia, Koppenhága
Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
OGAE Song Contest Poll 2020 The Roop On Fire Elmaradt a verseny  Hollandia, Rotterdam

ESC Radio Awards

[szerkesztés]
Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
Legjobb együttes 2020 The Roop On Fire Elmaradt a verseny  Hollandia, Rotterdam
Legjobb dal

Galéria

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Litvánia indulóinak listája. diggiloo.net. (Hozzáférés: 2009. június 22.)
  2. 2004-es litván nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 22.)
  3. Litvánia: Változások a nemzeti válogatóban. ESCToday, 2008. október 31. (Hozzáférés: 2009. június 22.)
  4. 2009-es litván nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. [2009. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 22.)

További információk

[szerkesztés]