Jósika Lajos

Jósika Lajos
Dunky fivérek felvétele
Született	1807. március 19.[1] Kolozsvár
Elhunyt	1891. április 8. (84 évesen) Kolozsvár
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	politikus vívó
Tisztsége	Torda vármegye főispánja (1836–1838) Doboka vármegye főispánja (1842–) Kolozs vármegye főispánja (1864–1867) a magyar főrendiház tagja (1867 – 1891. november 8.)
Sírhelye	Házsongárdi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Jósika Lajos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Branyicskai báró Jósika Lajos (Kolozsvár, 1807. március 19. – Kolozsvár, 1891. november 8.) császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, az arany gyapjasrend vitéze és a főrendiház tagja, vívómester.

Báró Jósika János, erdélyi főkormányszéki elnök és keresszegi gróf Csáky Rozália fia. A kolozsvári líceumban végezte tanulmányait. Ezek befejeztével 1827-ben a marosvásárhelyi királyi táblán gyakornokoskodott egy évig. 1829-ben Kolozsvárra visszament és a kormányszéknél rövid ideig írnok volt.

Mint regalista az 1834. évi országgyűlésen szólalt fel először. 1835-ben Torda megye adminisztrátora. 1836-ban e megye főispánja lett. 1838-ban hosszabb külföldi utat tett, többek közt Spanyolországba a karlista forradalom okainak megismerése végett, és a karlista vezérek táborában több hetet töltött. 1841. november 21-én nősült Kolozsváron.

1842-ben kormányszéki konziliárius, majd Doboka megye főispánja lett. Élénk részt vett az 1846-48. évi országgyűlésen és azon az erdélyi konzervatív párt vezérszónoka gyanánt szerepelt. 1848 májusában visszavonult. 1858-ban az erdélyi úrbéri főtörvényszék elnökévé nevezték ki, erről az állásáról azonban már 1860 júniusában lemondott. 1861-ben kormányszéki tanácsos lett, de 1862-ben ez állásáról is visszalépett, hogy 1864-ben átvegye Kolozs megye főispánságát. 1867 őszén lemondott főispáni méltóságáról; ezután a főrendiházban csak időnként jelent meg.

Egyik nagy beszédjét a főrendiház reformja alkalmával mondta el. 1841-től kamarás, 1848-ban a Szent István-rend kiskeresztjét, 1866-ban a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte. A cenzus alapján lett az új főrendiház tagja. Az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnökségét egészen 1891-ig viselte. Az ő felsége elé kivonult erdélyi bandériumot Jósika vezette Kolozsváron a királylátogatás alkalmával. 1890 elején az aranygyapjas rendet kapta a királytól.

Már 14 éves korában Kolozsváron Biasini Kajetántól kezdett vívást tanulni, azután Bécsben Proto, a magyar gárda akkori vívómestere oktatta, végül Friedrichnek látogatta rendszeresen vívóiskoláját; több ízben fölkereste Párizs, London, Berlin és más európai városok vívóiskoláit és jelesebb vívómestereit. A vívást úgy tekintette, mint tudományt, mint művészetet; kiváló talentuma lévén hozzá, egyike volt Európa legjelesebb vívóinak. Mint a Kolozsvári Atlétikai Club (KAC) elnöke nagy érdemeket szerzett a klub felvirágoztatásában. Jósika valódi mintaképe volt a lovagias férfinak. Gentlemannek lenni, e szó és fogalom legszebb értelmében, volt jelszava és tanítása az ifjúsággal szemben.

Hatvanegy év munkája és a közélet terén való fáradozása után pihenni vágyott és a kolozsvári atlétikai klubnak 1888. január 30-ai közgyűlésén Jósika bejelentette, hogy teljesen visszalép a közügyektől és emiatt megválik elnöki tisztétől is. Mielőtt azonban ezt tette, hattyúdalaképpen elmondta, hogy tapasztalatai szerint milyennek kell lenni egy gentlemannek és ez volt utolsó beszéde.

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897.  
• Petőfi Irodalmi Múzeum

• Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. Bp., 1990-1999.
• Új Országgyűlési Almanach 1887-1892. Szerk. Sturm Albert. Bp., Ifjabb Nagel Ottó, 1888.
• Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Bp., Magyar Országgyűlés, 2002.

1. ↑ Lajos Jósika, https://macse.hu/gudenus/mfat/fam.aspx?id=2376