Ugrás a tartalomhoz

Hadművelet

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Székely Hadosztály műveleti terve

A hadművelet a haditevékenységnek a hadászat és a harcászat (stratégia és taktika) közötti szintje. A csapatok cél, feladat, hely és idő szerint összehangolt ütközetének, harcainak, csapásainak összessége, melyet egyidejűleg vagy egymás után egységes alapelgondolás és terv alapján hadműveleti, hadműveleti-harcászati feladatok megoldása érdekében meghatározott területen, adott idő alatt hajtanak végre. A hadművelet tartalmát a hadműveleti cél, a haditevékenység térbeli kiterjedése és időtartama, a részt vevő erők és eszközök mennyisége, a hadi tevékenység fajtája, rendje és vezetése, kitűzött, illetve elért eredmények határozzák meg.[1] A hadtudománynak, illetve ezen belül a hadművészetnek azt az ágát, ami a hadműveletekkel foglalkozik, hadműveleti művészetnek nevezik.

Hadműveletek listája

[szerkesztés]

A hadműveleti nevek országonként önállóak, de összességében az emberi hadtörténetben nem egyediek. Jó példa erre a Musketeer és a Goodwood hadműveleti nevek, amelyet legalább két nemzet használt (USA, brit), illetve a Jupiter (brit, amerikai, szovjet) és a Hammer (amerikai, brit, török).

A második világháború hadműveletei

[szerkesztés]

Amerikai–brit hadműveletek

[szerkesztés]

A szövetségesek közös hadműveletei.[2]

Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Abstention hadművelet
1941. február 25.
február 28.
Az olasz fennhatóságú Kastelorizo sziget (Égei-tenger) ellen intézett sikertelen brit–ausztrál partraszállási művelet. Ezzel megerősödött a Dodekanéz-szigetek feletti olasz biztosítás.
Acrobat hadművelet
Accolade hadművelet
Agreement („Megállapodás”) hadművelet
1942. szeptember
A német Theseus után bevett afrikai városok elleni szövetséges diverziós műveletek (Daffodil – Tobruk, Snowdrop – Bengázi, Tulip – Jalo oázis, Hyacinth – Barce) fedőneve. Kudarcba fulladt.
Alsos művelet
A német nukleáris kutatások egyik szabotálási művelete.
Anakim hadművelet
Anvil hadművelet
Partraszállási művelet Dél-Franciaországban, a tervezési szakaszban átnevezték Dragoon hadműveletre.
Arcadia hadművelet
Archway hadművelet (SAS)
1945. március 25.
Argonaut hadművelet
Astonia hadművelet
1944. szeptember 10.
szeptember 12.
A Siegfried-vonal ellen indított brit-kanadai hadművelet-sorozat fedőneve.
Atlantic hadművelet
1944. július 18.
július 20.
Kanadai művelet a Goodwood mellett párhuzamosan.
Avalanche hadművelet
Backfire hadművelet
Brit expedíció a V–2-k peenemündei elrablására.[3]
Basalt hadművelet
1942. október 13.
október 14.
Brit művelet a németek által megszállt Sark Csatorna-sziget visszafoglalására.
Battleaxe hadművelet
1941. június 15.
június 17.
Archibald Wavell sikertelen offenzívája a líbiai Kirenaikában.
Bayton hadművelet
Berlin hadművelet
1944. szeptember 25.
A Market Garden sikertelensége során Arnheimben rekedt szövetséges katonák kimentésére indították.
Bertram hadművelet
1942. nyár–ősz
A Második el-alameini csatát előkészítő megtévesztő műveletsorozat.
Big hadművelet
Átnevezték Alsos-ra.
Blackstone hadművelet
A Fáklya hadművelet egyik amerikai rész-művelete a marokkói Szafi felszabadítására.
Bluecoat hadművelet
1944. július 30.
augusztus 7.
Brit művelet a normandiai partraszállás után. Célja a Vire-i elágazás és a Pinçon-hegy biztosítása, az amerikai kitörés segítése.
Bolero hadművelet
Az amerikai egységek átszállítása Európába a normandiai partraszálláshoz.
Brawn hadművelet
1944. május
A Tirpitz német csatahajó elleni RAF-támadás, törölték.
Brevity hadművelet
1941. május 15.
május 16.
A líbiai Sollum térségében indított szövetséges művelet. A Compass-t követte.
Brimstone hadművelet
Buccaneer hadművelet
Bullfrog hadművelet
Buttress hadművelet
Capital hadművelet
Cartwheel hadművelet
1943
1944
Új-Guinea, Új-Britannia és a Salamon-szigetek felszabadításának hadműveleti fedőneve. Több részműveletből állt: Chronicle, Toenails, Postern, Goodtime, Blissful, Cherryblossom, Dexterity.
Catapult hadművelet
Catchpole hadművelet
Catechism hadművelet
1944. november 12.
ugyanazon nap
A Tirpitz elsüllyesztésének RAF-művelete
Champion hadművelet
Charnwood hadművelet
1944. június 7.
június 9.
Brit-kanadai művelet Caen térségében.
Chastise hadművelet
Német duzzasztómű-gátak rombolása a RAF részéről.
Clarion hadművelet
Claymore hadművelet
Cobra hadművelet
Compass hadművelet
1940. december 8.
1941. február 9.
A szövetségesek első nagyobb művelete (olaszok ellen) Észak-Afrikában a Nyugati-Sivatag térségében.
Cooney hadművelet
1944. június 7.
A 4. francia ejtőernyős zászlóalj egyes alakulatainak bevetése St. Malo és Vannes térségében. A hónap második felében a Dingson több csapatteste csatlakozott hozzájuk.
Copperhead hadművelet
1944. május 26.
május 27. (28.?)
Bernard Montgomery tábornagy hasonmásával elterelő hadművelet kezdete az Overlord előtt pár nappal (25-én indul Angliából és 26-án reggelre érkezik Gibraltárra, majd onnan 27-én Algírba érkezik). Az elterelő hadművelet céljai: 1. Monty elutazik és nem június 5-én kerül sor az invázióra; 2. A Neptune kezdetekor a németek hadgyakorlatnak minősítsék azt; 3. Az invázió nem a Csatornán, hanem Dél-Franciaországban kezdődik (ld. a Dragoon-t). Az Abwehr végül nem dőlt be a csalinak.[4]
Corkscrew hadművelet
Cornflakes hadművelet
1944
1945
Az amerikai OSS pszichológiai műveleteinek fedőneve a német postaszolgálat bénítására.
Coronet hadművelet
A Downfall 2. fázisa. Nem valósult meg.
Cottage hadművelet
1943. augusztus 15-ei partraszállás az aleut-szigeteki Kiska-n.
Cromwell hadművelet
Crossbow hadművelet
Crossword hadművelet
1945
Ismert Sunrise-ként is. Egy titkos tárgyalás-sorozat angolszász fedőneve, mely során Svájcban tárgyalásokat folytattak német és szövetséges vezetők egy Észak-olaszországi fegyverletételről.
Crusader hadművelet
1941. november 18.
december 30.
A Battleaxe utáni sikeres művelet Tobruk felmentéséért.
Culverin hadművelet
Daffodil hadművelet
1942. szeptember
Az Agreement rész-művelete, Tobruk elleni diverziós művelet.
Dauntless hadművelet
A Martlet másik neve.
Delphin hadművelet
1943. november 15.
1943. december 1.
Partizánellenes horvát művelet, célja a Dalmáciai szigetek partizán csoportjainak megsemmisítése. Német Brandenburg-csoportok is részt vettek a műveletben.
Demon hadművelet
Dexterity hadművelet
1943. december 15.
1944. február 10.
A Cartwheel részművelete az Új-Britanniai hadjáratban.
Diadem hadművelet
Dingson hadművelet
1944. június 5. éjszaka
június vége
A francia 2. ejtőernyős ezred (2e Regiment de Chasseurs Parachutistes, 2e RCP), ismertebb nevén a 4. SAS-ezred egy 160 fős alakulata, Pierre-Louis Bourgoin ezredes vezetésével leugrottak a német megszállás alatt levő Franciaországba, Vannes közelében. A kijelölt bázist elfoglalták egy 3000 fős maquis-csapattal. Június 18-ára az egyik német ejtőernyős ezred folyamatos támadásai szétszórták az alakulatot. Csatlakoztak a Cooney, a Lost és a Samwest hadművelet alakulataihoz.
Diver hadművelet
Doomsday hadművelet
1945. május
november
Műveleti terv Norvégia visszafoglalására. Az akciót a brit 1. légiszállítású hadosztály hajtotta végre, ellenőrizve a német fegyverletételt az országban.
Downfall hadművelet
A Japán-szigetek megszállásának amerikai terve. Két fázisa az Olympic és a Coronet.
Dracula hadművelet
Dragoon hadművelet
1944. augusztus 15.
Dél-franciaországi szövetséges partraszállás Toulon és Cannes térségében.
Dynamo hadművelet
1940. május 27.
június 4.
A franciaországi Dunkerque-ben összevont brit expedíciós erők, francia és egyéb csapatok átmentése Dél-Angliába.
Epsom hadművelet
Ismert Epson-ként is.
Eureka hadművelet
Excess hadművelet
1941. január
Szövetségesek biztosítási műveletei a máltai, alexandriai és görög hajókonvojok érdekében.
Exporter hadművelet
Firebrand hadművelet
Flax hadművelet
1943. április 5.
április 27.
A Tunézia–Szicília között létrehozott német–olasz légihíd rombolása, akadályozása és felszámolása amerikai–brit repülőcsapatokkal.
Flintlock hadművelet
Flipper hadművelet
1941. november 10.
ugyanaz nap
Rommel sivatagi főhadiszállása ellen intézett diverziós rajtaütés. Rommel Rómában tartózkodott.
Forager hadművelet
Fork („Vasvilla”) hadművelet
1940. május 10.
május második fele
Izland brit megszállása, elejét véve a német partraszállásnak és biztosítani a szigetet és a környék vízi útjait a német tengeralattjáróktól. Május 17-én egy 4000 fős csapat is partra szállt. 1941 júliusában egy 40 000 amerikai katona érkezett, akik a háború végéig maradtak. A „megszálló erők” létszáma az összlakosság felével értek fel (ekkor kb. 120 000 fős volt Izland lakossága).
Fortitude hadművelet
Foxley hadművelet
1944. július 13. vagy 14.
A brit SOE terve Adolf Hitler meggyilkolására.
Frantic (Joe) hadművelet
Fustian hadművelet
1943. július 13.
1943. július 14.
Marston néven is ismert, a Husky egyik rész-művelete. Célja az Etna melletti Simeto folyó Primosole-hídjának bevétele és megtartása brit részről.
Gardening hadművelet
A RAF művelete a Duna elaknásítására.
Goodwood hadművelet
Goodwood I–IV. hadműveletek
1944. augusztus
A Tirpitz elleni RAF-támadások: I–II. – augusztus 22., III. – augusztus 24., IV. – augusztus 29.
Galvanicv hadművelet
Grenade hadművelet
Gymnast hadművelet
Habforce hadművelet
Halberd hadművelet
1941. szeptember
Brit konvojbiztosító művelet Gibraltár és Málta között.
Harborage hadművelet
Német nukleáris telepek elleni brit szabotázs-akció.
Harpoon hadművelet
1942. június 12.
június 15.
Brit és lengyel tengeri konvojbiztosító művelet a Földközi-tengeren. A Vigorous párja. Célja a tengely-flottaerők megosztása.
Hercules hadművelet
Hyacinth hadművelet
1942. szeptember
Az Agreement rész-művelete, Barce elleni diverziós művelet.
Husky hadművelet
1943. július 9.
augusztus 17.
Szicília szövetséges inváziója.
Indigo hadművelet
Infatuate hadművelet
Ironclad hadművelet
1942. május 5.
november 6.
Madagaszkár megszállása a francia Vichy- és japán csapatokkal szemben.
Jaywick hadművelet
1943. szeptember 26.
ugyanaz nap
A Z Force kommandói behatolnak Szingapúr kikötőjébe és elsüllyesztenek hét japán hajót.
Jubilee hadművelet
1942. augusztus 19.
A Dieppe-i partraszállás.
Jupiter hadművelet
1944
Lightfoot hadművelet
1942. október 23.
Montgomery átfogó támadása a második el-alameini csata idején.
Longcloth hadművelet
1943. február 8.
3000 fős Csindit-erő művelete Burma térségében.
Lost hadművelet
1944. június 23.
július 18.
A Dingson kudarcát felderítő hadművelete egy SAS-dandárnak.
Lustre hadművelet
Magnet hadművelet
Majestic hadművelet
Az USA alternatív terve volt Japán déli szigetének, Kjusú-nak az elfoglalására. Visszautasították az Olympic javára, de több elemét beledolgozták a Pastel-be.
Manhattan hadművelet
Market Garden hadművelet
Martlet hadművelet
1944. június 25.
július 1.
Egy brit diverziós művelet az Epsom segítésére.
Mascot hadművelet
1944. július
A Tirpitz elleni RAF-támadás.
Matador hadművelet
Matterhorn hadművelet
Menace hadművelet
Mincemeat hadművelet
Musketeer hadművelet
Douglas MacArthur négy fejezetes terve a Fülöp-szigetek felmentésére (ismert Montclair néven is). A négy fejezet neve King, Love, Mike és Victor.
Musketeer II hadművelet
terv fázisban visszavonták
Musketeer III hadművelet
a végső partraszállási műveleti terv neve
Musketeer hadművelet
Egy amerikai nukleáris teszt neve is volt 1985-1987 között a Nevada sivatagban.
Musketoon hadművelet
1942. szeptember
Brit-norvég SOE-művelet a norvég Gjomford vízerőmű ellen.
Neptune hadművelet
Naoh's Ark hadművelet
Oboe Six hadművelet
1945. június 10.
augusztus 15.
Ausztrál művelet a japán erők kiűzésére Labuan és Brunei szigetekről.
Obviate hadművelet
1944. október 29.
ugyanazon nap
A Tirpitz megtámadásának RAF-művelete. A Catechism-mel süllyesztették el.
Octagon hadművelet
Olympic hadművelet
1945. október
A Downfall 1. fázisa. Nem valósult meg.
Orange hadművelet
Overlord hadművelet
A normandiai partraszállás tervének fedőneve
Outward hadművelet
Anglia gázballon-védelmi programja.
Paperclip hadművelet
1946. szeptember 3.
1990.
Németország tudósainak kimenekítése az országból a II. világháború befejeztése után, amerikai katonai és OSS művelet.
Paravane hadművelet
1944. szeptember 11.
szeptember 17.
A Tirpitz elleni RAF-támadás.
Pastel hadművelet
Egy a kínai kikötők elleni tervnek álcázott amerikai invázió, amelynek célja Kjusú elfoglalása lett volna.
Pedestal hadművelet
1942. augusztus 9.
augusztus 15.
Málta ellátására tett brit erőfeszítések.
Pegasus hadművelet
1944. október 22.
október 23.
A Market Garden hibáit javító művelet.
Perch hadművelet
1944. június 7.
június 19.
Caen bevéteének második kísérlete.
Persecution hadművelet
1944. április 22.
szeptember 17.
A Nyugat-Új-guineai kampány egyik művelete.
Pigstick hadművelet
Pilgrim hadművelet
Planet hadművelet
1944. május
A Tirpitz elleni RAF-támadás, törölték.
Plunder hadművelet
1945. március 24.
Észak-Rajna-Vesztfália megszállása. Részhadművelete a Varsity.
Pluto hadművelet
Pointblack hadművelet
Pomegranate hadművelet
1944. július 16.
Brit művelet a Goodwood segítésére.
Pomegranate hadművelet (SAS)
1944. január 12.
1944. január 13.
A brit SAS négyfős járőrének éjszakai diverziós művelete a Shingle segítésére.
Priceless hadművelet
Puma hadművelet
Qadrant hadművelet
Rainbow hadművelet
Rankin hadművelet
Ratweek hadművelet
Ravenous hadművelet
Reckless hadművelet
1944. április 22.
szeptember 17.
A Nyugat-Új-guineai kampány egyik művelete.
Rimau hadművelet
1944. október 10.
1944. október 16.
A Z Force commadoinak sikertelen támadása a szingapúri kikötőben.
Roudhammer hadművelet
Round-up hadművelet
Rupert hadművelet
Samwest hadművelet
1944. június 6. éjjele
június 9.
Az Overlord támogatására indított francia művelet. A 4. francia ejtőernyős zászlóalj vett részt benne, célja a Bretagne-félszigeten levő St. Brieuc biztosítása. A csapat a Morbihan-i Saint-Marcel-csatában szétszóródott, egyes részei a Dingsonba egyesültek.
Saturn hadművelet
Savannah hadművelet
1941. március 15.
A brit SOE által kiképzett Szabad Franciák első művelete a németek által megszállt területeken.
Sextant hadművelet
Shingle hadművelet
1944. január 22.
június 5.
Amerikai, brit és kanadai közös művelet-sorozat az olasz Anzio és Nettuno térségében.
Sickle hadművelet
Skorpion hadművelet
1941. május 26.
május 27.
A Brevity utáni sikertelen hadmozdulat az egyiptomi Halfaja-hágónál. A Battleaxe követte.
Sledgehammer hadművelet
Slippery hadművelet
Brit műveleti terv a maláj-térségben.
Snowdrop hadművelet
1942. szeptember
Az Agreement rész-művelete, Bengázi elleni diverziós művelet.
Source hadművelet
1943. szeptember
A Tirpitz elleni RAF-támadás.
Span hadművelet
A Dragoon segítésére tervezett művelet.
Spring („Tavasz”) hadművelet
1944. július 25.
július 27.
Kanadai művelet Caen térségében.
Springboard hadművelet
Stone Age („Kőkorszak”) hadművelet
1942. november 20.
ugyanaz nap
Máltából indult ellátó konvoj Alexandriába. A Train követte.
Stonewall („Kőfal”) hadművelet
1943. december
Szövetséges flotta-műveletek Nyugat-Franciaország felségvizein.
Strangle hadművelet
1943. március 23.
1944 tavasza
A 15. USAAF és a 12. AF légi művelet-sorozata Olaszország felett Róma kapitulációjáig.
Substance hadművelet
1941. július
Brit konvojbiztosító művelet Gibraltár és Málta között.
Sunrise hadművelet
A Crossword másik neve.
Supercharge hadművelet
1942. november 2.
Montgomery áttörési művelete a második el-alameini csata idején.
Symbol hadművelet
Tabarin hadművelet
1943
1945
Brit expedíciós művelet-sorozat az Antarktiszra.
Talon hadművelet
Tarzan hadművelet
Terminal hadművelet
A Fáklya hadművelet rész-művelete.
Thruster hadművelet
Thursday hadművelet
1944. február 5.
Nemzetközösségi művelet Burma térségében.
Tidal Wave hadművelet
Tiderace hadművelet
1945. augusztus 21.
szeptember 12.
Szingapúr felmentésének terve.
Tiger Claw hadművelet
1944. május
A Tirpitz elleni RAF-támadás, törölték.
Tonga hadművelet
1944. június 6.
ugyanaz nap
A brit 6. légiszállítású hadosztály bevetése a D-Day idején.
Torch hadművelet
1942. november 8.
november 10.
Amerikai és brit partraszállás Marokkóban és Algériában.
Totalize hadművelet
Tractable hadművelet
1944. augusztus 14.
augusztus 21.
Kanadai és lengyel közös művelet Falaise, Trun és Chambois bevételére.
Train hadművelet
1942 vége
ugyanaz nap
Máltából indult ellátó konvoj Alexandriába. A Stone Age utáni művelet.
Trident hadművelet
Tube Alloys hadművelet
Tulip hadművelet
1942. szeptember
Az Agreement rész-művelete, a Jalo oázis elleni diverziós művelet.
Tungsten hadművelet
1944. április
A Tirpitz elleni RAF-támadás.
Vanguard hadművelet
Varsity hadművelet
1945. március 24.
A Plunder részhadművelete.
Vengeance („Bosszú”) hadművelet
Amerikai művelet Jamamoto Iszoroku japán admirális megölésére.
Veritable hadművelet
1945. február 8.
március 11.
A Reichswald-i erdőben folyó hadművelet, célja ellenőrzés alá vonni a Rajna és Maas közötti területeket.
Vigorous hadművelet
1942. június 12.
június 16.
Brit, amerikai és ausztrál tengeri konvojbiztosító művelet a Földközi-tengeren. A Harpoon párja. Célja a tengely-flottaerők megosztása.
Windsor hadművelet
1944. június 4.
június 5.
Kanadai művelet a normandiai partraszállás idején.
Zipper hadművelet
Brit műveleti terv a maláj-térségben.

Német hadműveletek

[szerkesztés]

A német haderő rendszerint Unternehmen-nek („vállalkozás”-nak), esetleg Operation-nak (hadművelet) nevezte katonai hadműveleteit.

Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Adler („Sas”) hadművelet
1940 ősze
Dél- és Kelet-Nagy-Britannia fölötti légifölény megszerzéséért indított művelet neve (az angliai csata).
Adlerangriff hadművelet
1940. augusztus 13.
A Seelöwe rész-művelete, kezdő napja az Adlertag (a „Sas napja”).
Bajadere hadművelet
1942. januártól
A Szabad India-légió századszintű ejtőernyős alakulatának művelete indiai területeken. A műveletet az Abwehr szervezte, célja az indiai brit uralom (a „brit Raj”) szabotálása és egy későbbi általános indiai felkelés előkészítése. A század a beludzsisztáni területekről szivárgott be Indiába. Az 1942. végi sztálingrádi események miatt azonban katonai támogatásuk nem vált lehetségessé. A művelet-sorozat ettől függetlenül azonban elérte célját.
Barbarossa hadművelet
1941. június 22.
A Szovjetunió elleni német invázió.
Bernhard hadművelet
1942-től
Német titkos művelet: hamis 5, 10, 20 és 50 fontos bankjegyeket juttattak át Angliában a Bank of England szabotálására.
Bodenplatte hadművelet
1945. január 1.
1945. január 1-jén induló nyugati légi offenzíva
Braunschweig hadművelet
1942. június 28.
1942. november
Az 1942-es német nyári offenzíva fedőneve. A Fall Blau
Cannae hadművelet
1944. március
Szerbia megszállása és Tito partizánjai elleni harc. Az itt bevetett alakulatok egy része később részt vesz a Margarethe-ben dél felől hatolnak be az országba.
Cerberus hadművelet
Egy Kriegsmarine-kötelék kitörési kísérlete Brest kikötőjéből.
Doppelkopf hadművelet
1944. augusztus 16.
augusztus 27.
A szovjet Bagratyion után indított ellentámadás. Később a Cäsar-ban folytatódik az ellentámadás.
Cäsar hadművelet
1944. szeptember 16.
szeptember 21.
A Doppelkopf-ot követő ellentámadás az északi területen, a rigai szovjet offenzívára válaszul. 6 nappal később a támadás kifulladt.
Edelweiß („Havasi gyopár”) hadművelet
1942. július 23.
szeptember
A bakui olajmezők birtokba vételének művelete. Szeptemberben kifulladt.
Eisbär („Jegesmedve”) hadművelet
1943. október 3.
Kósz és Lérosz szigetek elfoglalása.
Felix hadművelet
1940. október-november
Gibraltár megszállásának terve. 1941. július 15-ére elkészült a javított változata Felix-Heinrich néven.
Fischadler („Halászsas”) hadművelet
1942 közepe
Az amerikai csapatok 1942. január 26-ai Észak-Írországba érkezését követően kitervelt művelet, a Wal kiszélesített változata.
Frühlingserwachen („Tavaszi ébredés”) hadművelet
1945. március 6.
március 16.
Német ellentámadás a Balaton térségében.
Gastwirt („Fogadós”) hadművelet
1941 ősze
március 16.
Ír Abwer-ügynökök londoni szabotázs akcióinak terve.
Grün („Zöld”) hadművelet
1941 ősze
március 16.
Írország német megszállásának terve. A Seelöwe-t hivatott volt segíteni, ismert Fall Grün-nek is. Összetévesztik a Kathleen/Artus tervvel. Ennek ellenművelete volt a brit Plan W, megszállva a szigetet, ennek elejét vették.
Hannibal hadművelet
1945. január 21.
május 9.
Kelet-Poroszország kiürítése a DanzigGotenhafenHela kikötőkből. Egy nappal a német kapituláció után állították le.
Haudegen hadművelet
1944. szeptember
1945. szeptember 4.
1944. szeptember elején német katonacsoport létesített meteorológiai állomást a Spitzbergákon. 1945. szeptemberéig ott dolgoztak, ők az utolsó magukat megadó német katonák.
Herbstnebel („Őszi köd”) hadművelet
1944. téli ardenneki offenzíva része.
Herbstreise hadművelet
1940 ősze
1940. őszi Seelöwe előkészítése.
Herkules hadművelet
1942. május
július
Málta megszállásának terve.
Hummer („Homár”) hadművelet
1940. június
Írországba Abwehr-kémek bejuttatása és diverziós műveletek végrehajtása, az IRA segítése.
Hummer I („Homár I”) hadművelet
1940. július
A Hummer keretében végrehajtott bevetés.
Ikarus hadművelet
1944
Izland megszállásának terve. A brit Fork hadművelet végrehajtása és a Seelöwe elnapolása miatt nem realizálódott. Ismert Fall Ikarus néven is.
Ingeborg hadművelet
1944
Konrad (1–3) hadművelet
1944
1945
Budapest felmentésére tett műveleti kísérletek.
Lüttich hadművelet
1944. augusztus 7.
augusztus 13.
A belgiumi Liège visszafoglalására tett német kísérlet.
Mainau hadművelet
1940. május
Az Abwehr IRA-segítő művelete, Hermann Görtz-t sikeresen dobták le az Ír szigeten.
Margarethe („Margaréta”) hadművelet
1944. március 18.
március 19.
Magyarország megszállása.
Marita hadművelet
1941. április 6.
A Balkán megszállása.
Merkur hadművelet
1941. május 20.
június 1.
Kréta megszállása.
Möwe („Sirály”) hadművelet
1940. szeptember
A Seeadler előkészítésére és segítésére kidolgozott diverziós művelet. Végrehajtására az Abwehr és a Brandenburg-ezred alakulatai lettek kijelölve. Ismert még Seemöwe néven is.
Möwe I („Sirály I”) hadművelet
1942. május
Az Észak-skóciai Fort William erőművénél végzett szabotázs akció.
Möwe II („Sirály II”) hadművelet
1942. június
A Möwe I pontosítása. Észak-írországi és skót szabotázs akciók.
Panzerfaust („Páncélököl”) hadművelet
Budapest megszállása október közepén.
Paukenschlag („Dobpergés”) hadművelet
1942. január-július közötti német tengeri hadművelet-sorozat az USA keleti partjainál.
Phoenix hadművelet
Róma 1944-es felszabadítása után az olasz légierő kényszer-átszervezése
Platinfuchs hadművelet
Polarfuchs („Sarkiróka”) hadművelet
Rheinübung („Rajna-gyakorlat”) hadművelet
1941. május 18.
május 21.
A Bismarck és a Prinz Eugen U-boot-okkal segített művelet-sorozata, az „Óriások csatája”.
Roland hadművelet
1943. július vége
A II. SS-páncéloshadtest Prohorova mellőli átvezénylése Obojany térségébe a feltételezett szovjet támadás megállítására (július 16-ai napiparancs). Nem ismert, hogy végrehajtották-e a hadműveletet.
Rösselsprung hadművelet
Salaam hadművelet
Diverziós művelet német hírszerzők átjuttatására az Észak-afrikai hadszíntéren, Almásy László felderítő különítményei segítségével.
Renntier („Rénszarvas”) hadművelet
Seeadler („Tengeri sas”) hadművelet
1941. május
Az IRA-t segítő Abwehr művelet.
Seelöwe („Oroszlánfóka”) hadművelet
A brit fősziget ellen tervezett művelet. Nem valósult meg.
Silberfuchs („Ezüstróka”) hadművelet
Finnországból Murmanszk bevétele.
Sonnenblume („Napraforgó”) hadművelet
1941. február
A Német Afrika-hadtest Észak-Afrikába telepítése.
Störfang hadművelet
1942. június 7.
június vége
Szevasztopol ostroma.
Südwind hadművelet
1945. február 17.
február 24.
A Felvidéken végrehajtott páncélos művelet.
Taifun hadművelet
1941. szeptember
december
Moszkva kétirányú átkarolásának és bevételének terve
Taube I–II („Galamb”) hadművelet
1940 eleje
Az IRA-t segítő Abwehr műveletek.
Tannenbaum („Fenyőfa”) hadművelet
1940 ősze
Svájc megszállásának terve. 1940. június 25-én kezdték tervezni (Franciaország kapitulációjakor) és szeptember 6-án készült el a tervezet. A három hadműveletből ez volt az egyik.
Theseus hadművelet
1942. május 26.
június 21.
Rommel Gazala-i áttörése.
Wacht am Rhein („Őrség a Rajnán”) hadművelet
Wal („Bálna”) hadművelet
1940. július
Az IRA-t segítő Abwehr művelet.
Walfisch hadművelet
1940. november
Az IRA-t segítő Abwehr művelet.
Weserübung hadművelet
1940. április 9.
június 7.
Norvégia megszállása.
Wintergewitter („Téli zivatar”) hadművelet
1942. december
A Sztálingrádban rekedt Paulus 6. hadseregének felmentési kísérlete.
Wintersport hadművelet
1944. szeptember 25.
szeptember 27.
Az 1. magyar hadsereg visszavonulása az Árpád-vonalba.
Wirbelwind hadművelet
1942. augusztus 11.
Német offenzíva Moszkvától nyugatra.
Wotan hadművelet
1941. szeptember 9.
november
Moszkva bevételére tervezett harckocsi-offenzíva. Névadójául egy germán isten szolgált.
Wunderland („Meseország”) hadművelet
1942. augusztus 16.
október 5.
Kriegsmarine hadművelet a szovjet északkeleti átjáró utánpótlási vonalain hajózó hajók elsüllyesztésére.
Zigeunerbaron („Cigánybáró”) hadművelet
1944. október 12.
A német Dél Hadseregcsoport támadó hadművelete Erdély irányban. 1943-ban egy Brjanszk térségében végrehajtott partizánellenes hadművelet neve is.
Zitadelle hadművelet
1943. július 5.
július 13.
Kurszki német offenzíva.

Szovjet hadműveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Jupiter hadművelet
Операция Юпитер
1942. január 10.
február 28.
Sikertelen szovjet offenzíva-sorozat a rzsevi térségben.
Uran hadművelet
Операция Уран
1942. november 19.
november 23.
A német 6. hadsereget, a 3. és 4. román hadsereget és a 4. páncélos-hadsereg (4. Panzerarmee) egy részét körülzárni Sztálingrádnál. Angol szakirodalmakban Uranus-ként szerepel, a ru.wikin viszont így.
Marsz hadművelet
Операция Марс
1942. november 25.
december 20.
Rzsev, Szcsjovka és Vjezma irányú offenzíva-sorozat.
Malij Szaturn („Kis Szaturnusz”) hadművelet
Операция Малий Сатурн
1942. december 16.
december 29-31. között
Rosztov elfoglalásáért és a német Dél Hadseregcsoport elvágésára indított művelet.
Kolco („Gyűrű”) hadművelet
Операция Кольцо
1943. január 10.
február 2.
A sztálingrádi német csapatok felszámolása.
Iszkra („Szikra”) hadművelet
Операция Искра
1943. január 12.
január 30.
Leningrád német ostromgyűrűjének megtörése és szárazföldi összeköttetés létesítése a várossal a Ladoga-tóról.
Voronyezs–kasztornojei hadművelet
Воронежско-Касторненская операция
1943. január 12.
január 28.
Kasztornoje, Gorsecsnoje irányú offenzíva.
Osztrogozsszk–rosszosi támadó hadművelet
Острогожско-Россошанская операция
1943. január 24.
1943. február 17.
Osztrogrozsg, Rosszos irányú offenzíva.
Kutuzov hadművelet
Орловская наступательная операция
1943. július 12.
1943. augusztus 18.
A kurszki kiszögellés északi átkaroló hadművelete. Oroszul orjoli támadó hadművelet.
Rumjancev hadvezér (Полководец Румянцев) hadművelet
1943. augusztus 3.
augusztus 23.
A BelgorodHarkov Hadászati Offenzív Hadművelet fedőneve volt.
Szuvorov hadművelet
1943. augusztus 7.
október 2.
A szmolenszki térség felszabadítása. Egy hadművelet-sorozat, az orosz irodalom szmolenszki hadműveletek néven nevezi.
Bagratyion hadművelet
1944. június 22.
augusztus 19.
A német csapatok kiűzése Fehéroroszországból és Kelet-Lengyelországból.

Japán hadműveletek

[szerkesztés]

A Japán Birodalom második világháborús katonai műveleteit rendszerint a szakuszen (katakana 作戦, hiragana さくせん) összetett szóval írták le, ami az „alkotás” és a „csata” szavakból tevődik össze (a hiragana-írás a helyes kiejtés rögzítését segíti).

Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Mo hadművelet
katakana:
hiragana:
1942. április
Port Moresby bevételének kísérlete. A korall-tengeri csata után elvetették.
Ha-gó hadművelet
katakana: ハ号作戦
hiragana:
1944. február 5.
február 23.
Japán ellentámadás Asszám térségében, a Ngakjedauk-hágóban (angolul Battle of the Admin Box).
U-gó hadművelet
katakana: ウ号作戦
hiragana: うごうさくせん
1944. március
június vége
Japán támadás Kelet-India északi részén, Manipur térségében, a Ha-gó után. A Brahmaputra völgyében volt a főcsapás, Imphal és Kohima városokon át. A Japán Birodalom utolsó jelentős szárazföldi offenzívája a II. világháború során. A kohimai csata végén a támadás kifulladt.
Ten-gó hadművelet
katakana: 天号作戦
hiragana: てんごうさくせん
1945. április 7.
ugyanazon nap
A Japán Császári Haditengerészet utolsó nagyszabású hadművelete.
Kecu-gó hadművelet
katakana:
hiragana:
1945 ősze
1946
A Japán-szigetek elleni amerikai inváziós erők visszaverésének terve. Az amerikai invázió lefújása miatt nem valósult meg.

A koreai háború hadműveletei

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)

Az arab-izraeli konfliktus hadműveletei

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Salom Ha'Galil („Békét Galileának”) hadművelet
1982. szeptember
július
Az 1982-es libanoni háború fő hadművelete.
Kavkaz hadművelet
1970
Szovjet légvédelmi csapatok áttelepítése Egyiptomba a „Felőrlő háború” idején.
Moked („Fókusz”) hadművelet
„Mózes” művelet
1984. november 21.
1985. január 5.
Etiópiai zsidók elszállítása Szudánból Izraelbe az éhínség idején.
Musketeer hadművelet
1956
Britek hadművelete a szuezi válság idején.
Avfhr/Ofra („Opera”) hadművelet
1981. június 7.
ugyanazon nap
Légi hadművelet a Bagdad melletti atomerőmű megsemmisítésére.
„Éjszakai fény” hadművelet
2 db RF–4C, majd 6 db RF–4E Phantom II átszállítása az USA-ból Izraelbe.
„Béke útja” hadművelet
1971
12 db Phantom II átszállítása az USA-ból Izraelbe.
„Nickel Grass” hadművelet
1973. október 12.
november 14.
Az USA nyílt segítségnyújtása Izrael felé a Jom kippuri háború idején.
Villámcsapás/Jonatan hadművelet
1976. július 4.
ugyanazon nap
Az eltérített Air France 139-es járat utasainak kiszabadítása az ugandai Entebbe Nemzetközi repülőtéren. Nairobiban szálltak le, egyedül Jonatan Netanjahu ezredes halt meg a bevetésen.
Józsué hadművelet
Az USA által vezetett evakuációs művelet a Szudánban maradt etiópiaiakért.
Salamon hadművelet
A Mózes és Józsué műveletek során szüleiktől elszakadt etióp gyerekek evakuálása Szudánból Izraelbe.
„Öntött ólom” hadművelet
2008. december 27.
2009.

Az Irak–iráni háború hadműveletei

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Kaman 99 hadművelet
1980. szeptember 23.
Iráni válaszcsapás az iraki támadásra.
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
34A hadművelet
Arc Light hadművelet
Attleboro hadművelet
Babylift hadművelet
Barrel Roll hadművelet
Beaver Cage hadművelet
Bolo hadművelet
Bribie hadművelet
Buffalo hadművelet
Cedar Falls hadművelet
Chenla I hadművelet
Chenla II hadművelet
Chopper hadművelet
Commando Hunt hadművelet
Crimp hadművelet
Deckhouse Five hadművelet
Dewey Canyon hadművelet
Eagle Pull hadművelet
End Sweep hadművelet
Enhance Plus hadművelet
Farm Gate hadművelet
Flaming Dart hadművelet
Freedom Deal hadművelet
Frequent Wind hadművelet
Game Warden hadművelet
Giant Lance hadművelet
Hastings hadművelet
Hong Kil Dong hadművelet
Homecomming hadművelet
Hump hadművelet
Igloo White hadművelet
Jefferson Glenn hadművelet
Junction City hadművelet
Lam Son 719 hadművelet
Linebacker hadművelet
Linebacker II hadművelet
Malheur I hadművelet
Malheur II hadművelet
Market Time hadművelet
Medina hadművelet
Menu hadművelet
Niagara hadművelet
New Life hadművelet
Patio hadművelet
Pierce Arrow hadművelet
Pony Express hadművelet
Popeye hadművelet
Prek Ta hadművelet
Quyet Thang 202 hadművelet
Ranch Hand („Napszámos”) hadművelet
Rolling Thunder hadművelet
Sea Dragon hadművelet
Sealords hadművelet
Shed Light hadművelet
Speedy Express hadművelet
Starlite hadművelet
Steel Tiger hadművelet
Swift hadművelet
Tailwind hadművelet
Tiger Hound hadművelet
Union I hadművelet
Union II hadművelet
Wandering Soul hadművelet
Masher hadművelet
White Wing hadművelet

NATO-hadműveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Allied Force hadművelet
1999. március 24.
június 10.
Jugoszlávia ellen indított légi hadművelet.
Armada hadművelet
1994. október 25.
Dán UNPROFOR-haderő művelete a boszniai Gradačac térségében tartózkodó szerb katonai erők ellen.
Bøllebank hadművelet
1994. április 29.
A dán UNPROFOR-haderő művelete a boszniai Tuzla térségében tartózkodó szerb katonai erők ellen (7 db dán Leopard 1A5 művelete).
Deliberate Force hadművelet
1995. augusztus 30.
szeptember 20.
A Bosznia területén tartózkodó szerb katonai erők elleni légicsapások hadművelete.
Deny Flight hadművelet
1993. április 12.
1995. december 20.
A Bosznia-Hercegovina felett ENSZ BT határozat szerint létesített légitilalmi zóna fenntartására irányuló légi hadművelet-sorozat.
Essential Harvest hadművelet
2001. augusztus 22.
szeptember 22.
Az UÇK és az albániai fegyveres csoportok lefegyverzésére és fegyverzet-megsemmisítésére irányuló 30 napos művelet.
Joint Endeavor hadművelet
1995. december
A boszniai IFOR békefenntartó művelete.
Joint Guardian hadművelet
1999. június 12.
A KFOR legelső békefenntartó művelete.

A délszláv háború nem NATO-hadműveletei

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Otkos 10 hadművelet
1991. október 31.
november 4.
Horvát fegyveres erők összecsapásai a Jugoszláv Hadsereggel.
Orkan 91 hadművelet
1991. december 12.
1992. január 2.
Horvát fegyveres erők hadművelete az Otkos 10 után.
Maslenica hadművelet
1993. január 22.
február 1.
Horvát hadművelet Dalmácia és Lika visszafoglalására a krajinai szerbektől.
Neretva '93 hadművelet
1993. szeptember
Bosnyák haderő hadművelete a horvát haderő ellen Mostar körzetében.
Medački džep („Medački-i zseb/Medak Pocket”) hadművelet
1993. szeptember 9.
szeptember 17.
Horvát művelet a Krajinai Szerb Köztársaság ellen, kanadai és francia UNPROFOR-csapatok beékelődésével.
Bljesak („Jelzőfény”?) hadművelet
1995. május 1.
május 3.
Nyugat-szlavóniai horvát hadművelet a krajinai szerbek ellen.
„Miracle” hadművelet
1995. július 21.
Bosnyák muzulmán szabadcsapatok hadművelete Krčevine városa ellen.
Ljeto '95 („'95 nyara”) hadművelet
1995. július 25.
július 30.
A horvát fegyveres erők egyesített hadművelete a Szerb Köztársaság fegyveres erőivel szemben Bosznia-Hercegovina nyugati térségében.
Oluja („Vihar/Storm”) hadművelet
1995. augusztus 4.
augusztus 7.
Összehangolt horvát-bosnyák hadművelet Krajina szerb fegyveres szeparatistáktól való visszafoglalására.
Tiger hadművelet
1995. augusztus 4.
augusztus 7.
Bosnyák hadművelet az Oluja mellett.
Maestral („Misztrál”) hadművelet
1995. szeptember 8.
szeptember 15.
A horvát fegyveres erők egyesített hadművelete a Szerb Köztársaság fegyveres erőivel szemben Bosznia-Hercegovina nyugati térségében.
Sana hadművelet
1995. október 10.
október 13.
A Bosznia-hercegovinai Hadsereg hadművelete a Szerb Köztársaság fegyveres erőivel szemben. Bosnyák-horvát közös művelet is volt egyben, az 'Oluja után. A daytoni békeszerződés félbehagyatta a fegyveres összecsapást.

Humanitárius műveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Provide Hope hadművelet
1992. február
Humanitárius segítségnyújtás a FÁK-tagállamok némelyikének. 65 db C–5- és C–141-bevetést teljesítettek 24 helyre, élelmezési és orvosi segélycsomagok keretében. A felhasznált ellátmány az 1991-es öbölháborúból kimaradt készlet volt.
Dragonfly hadművelet
1997. március 14.
Albánia fővárosának, Tiranának az evakuációs hadművelete.
Libelle hadművelet
1997. március 14.
Német ENSZ-csapatok művelete Tirana kitelepítésekor. Az első alkalom, hogy a II. világháború után német csapatok éles katonai bevetésen vettek részt.
Silver Wake hadművelet
1997. március
USA vezette evakuációs hadművelet Albániában.

Brit hadműveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Corporate hadművelet
1982. május 21.
Brit művelet a Falkland-szigetek felmentésére.
Rosario hadművelet
1982. április 2.
argentin művelet a Falkland-szigetek ellen.
Grandby hadművelet
Silver hadművelet
1949
1955
A szovjet hadsereg bécsi főhadiszállásának lehallgatása és működésének szabotálása a brit titkosszolgálatok által.

Egyéb amerikai hadműveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Prairie Fire („Préritűz”) hadművelet
1969. február 20.
A USSOG (US Special Operations Group) felderítő bevetése Laoszban, a Dewey Canyon idején (lásd vietnámi háború fejezetet).
Cyclone hadművelet
1979
1989
A CIA mudzsáhid-pénztámogatása a Szovjetunió afganisztáni háborúja idején.
Acid Gambit hadművelet
1989.
Eagle Claw („Saskarom”) hadművelet
1980. április 24.
április 25.
Túszmentési kísérlet a teheráni amerikai nagykövetséghez.
Credible Sport hadművelet
1980 vége
Túszmentési kísérlet az Eagle Claw után, lefújva.
Urgent Fury hadművelet
1983. október
Grenada megszállása.
Prairie Fire („Préritűz”) hadművelet
1986. március
Libanon elleni megtorló intézkedések.
Attain Document hadművelet
1986. március 24.
Sidra-öbölbeli incidensek.
El Dorado Canyon hadművelet
1986. április 15.
Bécsi és római merényletsorozatra amerikai válaszcsapás líbiai célpontok ellen.
Earnest Will hadművelet
1986 végén
Kuvaiti kérésre saját tankerjeiket átlobogóztatták amerikaivá és az USA flottaerői látták el védelmüket az iráni légitámadásokkal szemben. A II. világháború óta ez volt a legnagyobb szabású tengerészeti konvoj-művelete a US Navy-nek.[5]
Just Cause („Igaz ügy”) hadművelet
1989. december 20.
1990. január 4.
Panamai USA-beavatkozás.
Uphold Democracy hadművelet
1994. szeptember 19.
1995. március 31.
Haiti kormánya elleni puccskísérlet megelőzésére indított hadművelet. A lengyel GROM (Grupa Reagowania Operacyjno-Manewrowego) különleges műveleti erő is részt vett benne.

Szomáliai hadműveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Provide Relief hadművelet
1992. augusztus
Az „Egyesített Harci Kötelék” (Unified Task Force, UNITAF) művelete a humanitárius segélyek elosztásának biztosítására Szomáliában, a UNOSOM-mal párhuzamosan.
Deliverance hadművelet
1992. december 3.
1993. május
Kanadai művelet az ENSZ-csapatok oltalmazására, melyben 1400 fős kanadai erő tevékenykedett helikopterekkel és a HMCS Preserver-rel támogatva.
Restore Hope hadművelet
1992. december
ENSZ békefenntartó műveletek biztosítására indított amerikai UNITAF-művelet, az UNOSOM-mal párhuzamosan.

Iraki hadműveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Airborne Dragon hadművelet
Antica Babilonia hadművelet
Iraqi Freedom hadművelet
2003. március 19.
folyamatban
Irak 2003-as katonai inváziója a „nemzetközi terrorizmus elleni háború” jegyében.
Bastille hadművelet
Buford hadművelet
Cajun Fury hadművelet
Az Iraqi Freedom hadművelet kiszolgálására indított szállító művelet.
Catalyst hadművelet
Chamberlain hadművelet
Desert Scorpion hadművelet
Desert Snowplough hadművelet
Desert Thrust hadművelet
Dragon Fire East hadművelet
2007. május 26.
Amerikai, iraki közös művelet.
Falconer hadművelet
Hammer hadművelet
1997. május 12.
július 7.
Török csapatok művelete Észak-Irak területén a kurd lázadók leverésére.
Industrila Sweep hadművelet
Iron Bullet hadművelet
Ivy Serpent hadművelet
Ivy Lightning hadművelet
Ivy Needle hadművelet
Longstreet hadművelet
Northern Delay hadművelet
O.K. Coral hadművelet
Option North hadművelet
Peninsula Strike hadművelet
Phantom Fury hadművelet
Amerikai-iraki közös hadművelet 2004-ben, arab neve Al-Fadzsr).
Planet X hadművelet
Scorpion Sting hadművelet
Sidewinder hadművelet
Silverado hadművelet
Soda Mountain hadművelet
Spartan Scorpion hadművelet
Sweeny hadművelet
Telic hadművelet
2003
Brit műveleti név az iraki konfliktusok kezdetén.
Tiger Clean Sweep hadművelet
Tyr hadművelet
White House hadművelet

Afganisztáni hadműveletek

[szerkesztés]
Név Kezdés időpontja Befejezés időpontja Leírás (hadműveleti cél)
Achilles hadművelet
2007. március 6.
május 30.
A Pickaxe Handle követte.
Anaconda hadművelet
Asbury Park hadművelet
2004. június 2.
június 17.
A 22. Tengerészgyalogos Expedíciós Egység (MEU) művelete.
Eagle Fury hadművelet
2003
Eagle's Summit hadművelet
2008. augusztus 27.
szeptember 3.
(Oquat Tsuka).
Enduring Freedom hadművelet
Falcon Summit hadművelet
Kanada vezette hadművelet.
Hammer hadművelet
2007. július 24.
november 1.
Brit vezetésű művelet Helmand tartományban.
Harekate Yolo hadművelet
2007. október
november
Kétrészes NATO-művelet.
Haven Denial hadművelet
2003. július 2.
július 6.
USA vezette hadművelet.
Hoover hadművelet
Kanada vezette művelet.
Ibrat hadművelet
2008. június 18.
július 19.
Összevont NATO-művelet.
Jacana hadművelet
2002. április
július
Amerikai, ausztrál SAS, norvég különleges erők és a Királyi Tengerészgyalogság 45. Commando zászlóaljának műveletei.
Karez hadművelet
2008. május 13.
május 23.
Norvég, német és afgán ISAF-erők művelete.
Kaika hadművelet
2006. június
USSOC+ANA művelet a Mountain Thrust keretein belül.
Kryptonite hadművelet
2007. február 1.
február 12.
Egyesült Királyság-holland-afgán művelet.
Medusa hadművelet
2006. szeptember 2.
szeptember 17.
A Pandzsvaji-i műveletek 2. része. Kanada vezette hadművelet, a Mountain Fury követte.
Mountain Fury hadművelet
2006. szeptember 16.
Mountain Thrust hadművelet
Amerika vezette amerikai-brit-kanadai hadművelet.
Pickaxe Handle hadművelet/Lastaj Kulang
2007. május 30.
június 14.
Brit vezetésű művelet között.
Red Wing hadművelet
2008. június 5.
US Navy SEAL művelete Kunar tartományban.
Silver hadművelet
2007
Brit vezetésű művelet 2007-ben, az Achilles része.
Volcano hadművelet
2007 tavasza
Az Achilles követte.
Zahara hadművelet
A Pandzsvaji-i műveletek 1. része.
Mostarak hadművelet
2010 eleje

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A kétmondatos definíció forrása: Hadtudományi lexikon I. (A–L). Főszerk. Szabó József. Budapest: Magyar Hadtudományi Társaság. 1995. 465. o. ISBN 963-04-5226-X
  2. Ez a lista részben a Háború és 49 év béke című folyóirat első két számában jelent meg.
  3. Háború és 49 év béke 5. szám
  4. Bővebben Háború és 49 év béke 1994/2, 50–51. o.
  5. Operation Earnest Will. [2009. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 11.)

Források

[szerkesztés]
  • Háború és 49 év béke (periodikum) 1994/1. (április)–5. (augusztus)
  • Hadtudományi lexikon I. (A–L). Főszerk. Szabó József. Budapest: Magyar Hadtudományi Társaság. 1995. 465. o. ISBN 963-04-5226-X

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]