Gruber Lajos (politikus)
Gruber Lajos | |
Született | 1900. október 9.[1] Sepsikőröspatak[1] |
Elhunyt | 1944 után |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | magyarországi parlamenti képviselő (1939. június 12. – 1941. március 20.) |
Iskolái | Magyar Királyi József Műegyetem (–1924) |
Gruber Lajos Manó (Sepsikőröspatak, 1900. október 9. – 1944 után) gépészmérnök, vállalatigazgató, szélsőjobboldali politikus, országgyűlési képviselő.
Életpályája
[szerkesztés]Gruber Lajos és Brand Margit Mária fiaként született. Miután Székesfehérváron elvégezte a középiskolát, molnársegédként helyezkedett el, majd a Műegyetemre ment továbbtanulni, ahol 1924-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. Katonai szolgálatot a Horthy-féle Nemzeti Hadseregben tett csak, melynek tagjaként részt vett a budapesti bevonulásban. A csetepaték során elvesztette bal szemét, amit ezután szemkötővel takart el. 1919-ben alapító tagja volt az Ébredő Magyarok Egyesületének. 1920-ban könnyű testi sértésért elítélték.
1927. december 15-én Budapesten, a Ferencvárosban házasságot kötött a nála három évvel idősebb, református vallású Gáll Erzsébettel, Gáll István és Molnár Erzsébet lányával.[2]
1927-ben saját víz-, gáz- és fűtésszerelő céget alapított s korán csatlakozott a nyilaskeresztes mozgalomhoz is. Előbb a Pálffy Fidél-féle Egyesült Nemzeti Szocialista Párt tagja volt, ahol egészen a pártelnök-helyettesi pozícióig vitte, mielőtt átlépett volna a Nyilaskeresztes Pártba. Az 1939-es választásokon a nyilaskeresztesek színeiben szerzett országgyűlési képviselői mandátumot Komárom és Esztergom k.e.e. vármegyében. 1940 októberében országos bányász-sztrájkot robbantott ki, amit pártja népszerűsítésére használt fel.
Szintén 1940-ben megbízást adott egy díjbirkózónak Lendvai István újságíró, illetve a pártból ekkoriban kilépett országgyűlési képviselők megverésére. Ugyanebben az évben egy, a nyilasszékház előtti tüntetésen összetűzésbe került egy rendőrtiszttel, akit gyalázott és megütött. A Kúria bűncselekmény miatt elítélte, politikai jogai gyakorlásától eltiltotta, így képviselői mandátumától 1941. március 20-tól megfosztották.[3] 1944-ben kilépett a pártból, de azzal nem fordult szembe. Későbbi sorsa nem ismert.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 17.
- Ungváry Krisztián: Kik azok a nyilasok?, Beszélő, VIII. évf. 6. szám, 2003 június
- Gruber Lajos (adatlap), Petőfi Irodalmi Múzeum
További információk
[szerkesztés]- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940.