Ugrás a tartalomhoz

Apokopé

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az apokopé (< görög ἀποκοπή apokopé < apo- ’el-’ + koptó ’vág’) eredetileg a retorikához tartozó terminus, de a nyelvészet is átvette. A retorikában a hangalakzatok közé tartozik, közelebbről a detrakció típusú metaplazmusok közé. A hangtan nézetében a terminus a hangváltozások egyikét nevezi meg, mégpedig szóvégi szegmens elhagyását. Szó lehet beszédhangról vagy hangok csoportjáról. A szóalkotás szempontjából az apokopé a szórövidülés módjainak egyike az aferézis (szó elejének az elhagyása) és a szinkópa (szó belsejéből való szegmens elhagyása) mellett.[1][2][3][4][5][6][7][8][9]

Apokopé a szavak fejlődésében

[szerkesztés]

Az apokopé egyike azoknak a jelenségeknek, amelyekkel megmagyarázható a szó jelenlegi alakja, annak a szónak az alakjához viszonyítva, amelyikből származik. Íme példák néhány nyelvben.

Az angol igék fejlődésében apokopék sorozata ment végbe. Például a protogermán *beranan[10] lerövidült az óangolban a beran alakra, amelyből a mai angolban bear ’hord, visel’ lett.[5]

A legtöbb olasz nyelvjárásban a főnévi igenév alakja a latin alak utolsó szótagjának elhagyásával keletkezett, pl. cantare > cantà ’énekelni’. A román nyelvben is ez történt, és sztenderd alakról van szó: cantare > cânta ’énekelni’, dormire > dormi ’aludni’.[5]

A sztenderd olasz bontà ’jóság’ vagy virtù ’erény’ szavak a középkorban még meglévő bontade vagy bontate, illetve virtude vagy virtute szavak utolsó szótagjának elhagyásával jöttek létre.[5]

Apokopé a szóalkotásban

[szerkesztés]

Az elvonás is az apokopé egyik fajtájának tekinthető. Ezzel valós vagy vélt képző elhagyásával keletkeztek szavak. A magyar nyelvben például a hangutánzó-hangfestő igék végének elhagyásával keletkeztek főnevek, mint a füttyent igéből a fütty. Jövevényszavakat is érintett ez a jelenség. Szláv jövevény igék beillesztése után ezek végének elhagyása is eredményezett főneveket, pl. kopati ’ásni’ > kapál > kapa.[11]

A nyelvújítás korában tudatosan alkottak így szavakat. Ilyen például a magyar piros szóból alkotott pír vagy a jövevény címer (< francia cimier ’sisakdísz’) szóból kreált cím.[12]

Képző elhagyásával való szóalkotás a francia nyelvben is van, például főnévé főnévi igenévből: attaquer ’támadni’ > attaque ’támadás’.[13]

A románból sem hiányzik ez a módszer. A franciával analóg módon keletkeztek így főnevek főnévi igenévből (pl. auzi ’hallani’ > auz ’hallás’), vagy gyümölcs nevének nőnemű alakjának alanyeset egyes számú ragjának elvonásával az illető fa neve, pl. nucă ’dió’ > nuc ’diófa’.[14]

Apokopé és a beszéd gördülékenysége

[szerkesztés]

Azzal a céllal, hogy a beszéd minél gördülékenyebb legyen, esetleg gyorsabb tempójú, a beszélő olykor szavakat rövidít le apokopé útján. E tekintetben két aspektus veendő figyelembe: autonóm szavak lerövidítése és simulószóké.

Autonóm szavak

[szerkesztés]

Egyes lexikai jelentésű szavak úgy rövidülnek le, hogy az eredményezett szó nem kötődik szomszédos szóhoz, hanem autonóm marad prozódiai szempontból, azaz hangsúlyos szótaggal rendelkezik. Az alapszó többé-kevésbé veszít használatának mértékéből, esetleg a változatok eloszlása nyelvi regiszterek szerinti lesz.

A magyarban van sztenderd, illetve nem sztenderd apokopé. Az előbbi pl. a hisz kötőszó (< hiszen) esete, az utóbbi pl. a (< bácsi) szóé, amely a népi regiszterhez tartozik.[11] Fesztelen regiszteri példák a tulaj < tulajdonos, labor < laboratórium, irtó < irtózatos szavak.[1] Előfordul apokopé a költői nyelvben is, olykor azért, hogy kijöjjön a verssorban a szótagok szükséges száma, de ez sem sztenderd, pl. Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak… (Arany János: Vojtina ars poeticája); Most, igazán most kell magadér’ kitenned (Arany: Stanzák „Mátyás dalünnepe” eposzi kísérletből).[2]

A franciában apokopé útján keletkeztek például a métro ’metró’ (< métropolitain) és a cinéma ’mozi’ (< cinématographe) szavak a fesztelen nyelvi regiszterben, majd bejutottak a szokásos regiszterbe.[5] Egyes más nyelvek átvették ezeket a szavakat, például a magyar is az elsőt. Egy másik apokopé útján keletkezett francia szó, az auto < automobile, mára már elavult,[15] de átvették más nyelvek, amelyekben aktuális: német Auto, magyar autó, olasz auto,[16] horvát auto.[9]

A románban ilyen jellegű apokopé nem sztenderd nyelvváltozatokban található. A máramarosi nyelvjárásban lerövidítik a hangsúlyos szótagig a személynevek megszólító esetű alakját (pl. mătu! < mătușă ’néni’), valamint az ige kijelentő és kötőmód jelen idejű alakjábol elhagyják azt a szuffixumot, amely a sztenderdben egyes igéknek megvan a hangsúlyos szótag után, pl. grăie ~ grăiește ’beszél’, să grăie ~ să grăiască ’beszéljen’.[7] A fesztelen regiszterre korlátozott apokopé is van, pl. las’ să fie ’hadd legyen’ (< lasă),[7] Un’ te duci? ’Hová mész?’ (< unde), făr’ să-mi spui ’anélkül, hogy szólnál nekem’ (< fără), pân’ la tine ’hozzádig’ (< până).[8]

Olyan szavak is vannak a román fesztelen regiszterben és a népiben, amelyek lerövidülnek, megtartják a hangsúlyukat, és többnyire hangsúlytalan utánuk levő szóhoz kötődnek, egyetlen prozódiai szót alkotva, pl. ta-tu < tată-tău ’apád’, sor-ta < soră-ta ’nővéred’. Olyan eset is van, amelyben mindkét szó hangsúlyos: Iac-așa! < Iacă așa! ’Így ni!’[7]

Az olaszban hasonlók az előbbi példához olyan szókapcsolatok, mint sant’Antonio ’Szent Antal’ (< santo) vagy sant’Agata ’Szent Ágota’ (< santa).[5]

Olyan nyelvekben, amelyek helyesírása túlnyomóan a hagyományörzés elvét követi, van olyan apokopé, amelyet nem tükröz az írás.

Az angolban, például, nem ejtenek ki egyes autonóm szavakban olyan szóvégi hangokat, amelyek megvoltak a beszédben a nyelv régebbi időszakaiban, és csak az írás tükrözi őket. Lehet szó magánhangzóról (pl. come [kʌm] ’jön’) vagy mássalhangzóról: comb [kəʊm] ’fésű’.[3]

Ugyanaz a jelenség megvan a franciában is. A sztenderd szerint a legtöbb esetben nem ejtendő ki az [ə],[17] amelynek az e betű felel meg (pl. une table en bois [yntablɑ̃bwa] ’egy faasztal’), de a dél-franciaországi nyelvváltozatban kiejtik: Elle m’a dit qu’elle viendrait le lendemain à sept heures [ɛləmadikɛləvjɛndʁeləlandəmɛŋasɛtœʁə] ’(A nő) azt mondta, hogy el fog jönni másnap hét órakor’. Minél távolabb van a nyelvhasználat a választékos nyelvi regisztertől, annál gyakoribb ez az apokopé, ami Észak-Franciaországra érvényes, pl. Je trouve que ce livre est pas mal [ʃtʁuvkslivʁepamal] ’Úgy találom, hogy nem rossz ez a könyv’.[18]

Ebben a nyelvben rendszeresebben, mint az angolban, az esetek többségében hagyják el a szóvégi írott mássalhangzókat, és egyes mássalhangzó-csoportokat is, pl. nez [ne] ’orr’, tabouret [taburɛ] ’hokedli’, corps [kɔːr] ’test’, longtemps [lɔ̃tɑ̃] ’sokáig’.[19] Nem ejtenek ki személyragokat és ilyen ragok részeit sem, amelyeket egy, kettő vagy három betű ír le, pl. je pense ’gondolkodom’, tu penses ’gondolkodsz’, ils/elles pensent ’gondolkodnak’: mindhárom igealak kiejtése [pɑ̃s].[20]

Autonómia nélküli szavak

[szerkesztés]

Kombinatorikus fonetikai jelenségként is van apokopé,[21] amely abban áll, hogy egyes szavakat úgy kezelnek, mintha a szomszédos szó részei lennének.[22] Hangsúlytalan simulószókat érint az ilyen apokopé.

Vannak ilyen szavak például a gyors angol beszédben. Vég-mássalhangzójukat nem ejtik ki, de az írás tükrözi. Gyakran használt, esetleg állandósult szókapcsolatokban vannak ilyen szavak, pl. and [ən] a snakes and ladders ’kígyók és létrák’ (társasjáték neve), vagy of [ə] az a cup of tea ’egy csésze tea’ szókapcsolatokban.[6] Más helyzetekben azonban ezeket a szavakat a vég-mássalhangzójukkal együtt ejtik ki.

Egyes nyelvekben magánhangzóra végződő simulószók kötődnek így ugyancsak magánhangzóval kezdődő szavakhoz, a hangűr kiiktatása céljából úgy, hogy a simulószó végéről elhagyják a magánhangzót.[22][21][23] Ez a fajta apokopé rendszeres és nagyon gyakori a franciában. E nyelv nyelvészetében az élision ’elízió’ terminust használják rá.[24] Ez is lehet sztenderd vagy nem sztenderd, a sztenderdben pedig kötelező vagy fakultatív. Írásban nyelvtől függően aposztróffal vagy kötőjellel jelzik.

A franciában kötelező ez a fajta apokopé az e-re végződő simulószók esetében: határozott névelő (l’ami ’a barát’ < le), hangsúlytalan személyes névmás (on t’attendra ’meg fognak várni téged’ < te), hangsúlytalan visszaható névmás (elle s’énerve ’idegeskedik’ < se), tagadószó (il n’a rien dit ’nem mondott semmit’ < ne)[25] stb. Kivetik az a-t is a la határozott névelőből és személyes névmásból (l’Europe ’Európa’),[26] valamint az i-t a si kötőszóból, a hímnemű il ’ő’ és ils ’ők’ névmások előtt: s’il fait beau ’ha szép idő van’.[27] Nem sztenderd hangkivetés is van, pl. a tu személyes névmásból (t’as dit < tu as dit ’(te) mondtál’) vagy a qui vonatkozó névmásból: celui qu’a dit ça < celui qui a dit ça ’az, aki ezt mondta’.[28]

A románban is van ilyen hangkivetés, mindig sztenderd, de ritkább és kevésbé rendszeres, mint a franciában. Kötelező egyes hangsúlytalan személyes és visszaható névmások esetében, de csak amikor az avea ’birtokolni’ segédigével találkoznak, pl. m-am străduit ’igyekeztem’ (< mă), s-au înțeles ’megértették egymást’ (< se). Nem kötelező azonban pl. a kötőszó esetében. Gyors beszédben megvan (pl. A zis c-a terminat lucrarea ’Azt mondta, hogy befejezte a dolgozatot’), de tagoltabban nincs meg: A zis că a terminat…[23]

Apokopé érintette szegmensek

[szerkesztés]

Apokopé útján elhagyható egyetlen beszédhang, magán- vagy mássalhangzó, valamint szótagot vagy nem szótagot képező hangcsoport, de még egynél több szótag is.

Hangsúlytalan magánhangzó:

(angolul) (ic) singe (óangol) > (I) sing (mai angol) ’énekelek’;[5]
(franciául) j’aime ’szeretek’ (< je);[22]
(olaszul) sant’Antonio ’Szent Antal’ (< santo);;[22]
(románul) m-am străduit ’igyekeztem’ < mă.[23]

Mássalhangzó:

(magyarul) kapál > kapa;[11]
(franciául) nid [ni] ’fészek’;[19]
(angolul) comb [kəʊm] ’fésű’.[3]

Beszédhangok csoportja:

(magyarul) hiszen > hisz (szótag része);[11]
(franciául) métropolitain > métro ’metró’ (három szótag), ils/elles pensent [pɑ̃s] ’gondolkodnak’ (szótag részét képező rag);[20]
(olaszul) bontade > bontà ’jóság’ (egy szótag);[5]
(románul) Unde te duci? > Un’ te duci? ’Hová mész?’ (egy szótag).[8]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Szathmári 2008, Apokopé szócikk.
  2. a b Retorikai-stilisztikai lexikon, Apokopé szócikk.
  3. a b c Bussmann 1998, 73. o.
  4. Bussmann 1998, 189. o.
  5. a b c d e f g h Dubois 2002, 43–44. o.
  6. a b Crystal 2008, 30. o.
  7. a b c d Bidu-Vrănceanu 1997, 59–60. o.
  8. a b c Constantinescu-Dobridor 1998, apocopă szócikk.
  9. a b Ladan 2005, apokopa szócikk.
  10. A csillag (*) nem dokumentált, de nyelvészek által rekonstruált szót jelöl.
  11. a b c d Gerstner 2006, 328. o.
  12. Dömötör 2006, 279. o.
  13. Grevisse – Goosse 2007, 187. o.
  14. Constantinescu-Dobridor 1998, derivare ’szóképzés’ szócikk.
  15. TLFi, automobile szócikk.
  16. Zaicz 2006, autó szócikk.
  17. Közepes, középen képzett, ajakkerekítés nélküli magánhangzó.
  18. Kalmbach 2013, §§ 6.8.–6.10.
  19. a b Kalmbach 2013, § 10.1.
  20. a b Delatour 2004, 314. o.
  21. a b Bidu-Vrănceanu 1997, 181. o.
  22. a b c d Dubois 2002, 173–174. o.
  23. a b c Constantinescu-Dobridor 1998, eliziune szócikk.
  24. A magyar szaknyelvben hangkivetésnek is mondják, analóg módon az angol elision szóval, amely másféle hangkivetést is megnevez (vö. Crystal 2008, 166. o.), miközben a franciában csak simulószó végén levő magánhangzó kivetésére használják.
  25. Kalmbach 2013, § 6.10.1.
  26. Delatour 2005, 37. o.
  27. Delatour 2005, 281. o.
  28. Kalmbach 2013, § 14.3.

Források

[szerkesztés]
  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.)
  • Dömötör Adrienne. 14. fejezet – A nyelvújítás. In Kiefer Ferenc (főszerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0. 271–282. o. (Hozzáférés: 2023. május 5.)
  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. május 5.)
  • Gerstner Károly. 16. fejezet – A magyar nyelv szókészlete. In Kiefer Ferenc (főszerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0. 306–334. o. (Hozzáférés: 2023. május 5.)
  • (horvátul) Ladan, Tomislav (szerk.) Hrvatski obiteljski leksikon (Horvád családi lexikon). Zágráb : Leksikografski zavod Miroslav Krleža és EPH. 2005. ISBN 953-6748-16-9; az interneten: enciklopedija.lzmk.hr (Hozzáférés: 2023. május 5.)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]