Édouard André

Édouard André
Született	1840. július 17.[1][2][3][4][5] Bourges[6]
Elhunyt	1911. október 25. (71 évesen)[1][2][3][7][8] La Croix-en-Touraine
Állampolgársága	francia
Foglalkozása	botanikus kertészmérnök tájépítész egyetemi oktató szakíró építész
Kitüntetései	officier d'académie Officer of the Order of the Crown of Italy Officer of the Order of the Oak Crown a francia Becsületrend tisztje (1900)
Sírhelye	Montmartre-i temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Édouard André témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Édouard François André (Bourges, Cher megye, 1840. július 17. – La Croix-en-Touraine, Indre-et-Loire megye, 1911. október 25.) francia botanikus, tájkertész, kertművész. Több mint kétszáz parkot, kertet alkotott egész Franciaországban, Európában és Dél-Amerikában. Leghíresebb köztük a párizsiakon kívül Monte-Carlo nyilvános parkja, a Várna melletti Euxinográd palotakertje, a luxembourgi Szentlélek-citadella teraszos kertjeivel és sétányaival, a Funchali kertek Madeirán, az olaszországi Villa Borghese. Dél-amerikai gyűjtőútjáról André hozta először Európába a róla elnevezett flamingóvirág-fajtát (Anthurium andreanum)^[9] flamingóvirág.

Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „André”.

Szerény anyagi helyzetű kertész, faiskola-tulajdonos családban született. Tanulmányai után az Angers-ben működő André Leroy neves pomológushoz, majd a párizsi botanikus kertbe került. 1860-ban felvették az 1854-ben létrehozott „Párizs város ültetvényeit és sétányait ellátó hivatalba” (Service des promenades et plantations de la Ville de Paris). Jean-Charles Adolphe Alphand^[10] főnöksége alatt 1860–1864 között a Bois de Boulogne területéhez csatlakozó Jarden fleurist de la Muette üvegházait kezelte.^[11] André 1864–1868 között bekapcsolódott Párizs urbanizációs és kertészeti újjátervezésébe, amely a Jean-Pierre Barillet-Deschamps főkertész, Jean-Charles Adolphe Alphand mérnök és Georges Eugène Haussmann Seine megye prefektusa által kidolgozott városrendezési koncepció alapján már az 1850-es évektől folyt. A „kertészeti hivatal” kezelte és részben ekkor tervezte a Longchamp-i lóversenypályát,^[12] az Akklimatizációs kertet (Jardin d’acclimatation),^[13] a Bois de Vincennes-t,^[14] melyek az André közreműködésével készült Buttes-Chaumont, valamint a Parc-Monceau (Deschamps) és a Montsouris parkokkal kiegészítették az Alphand idején tervezett parkok hálózatát a főváros négy sarkán.

1860-tól tagja volt a Birodalmi Központi Kertészeti Társaságnak is. Jules Janin (1804–1874) író és kritikus barátjaként (és alkalmankénti titkáraként) találkozott George Sanddal, és az 1867. évi Párizsi Kalauz (Paris Guide) című kötetben a Séták Párizsban (Les promenades dans Paris) fejezetben tanulmányt jelentetett meg Párizs kertjeiről.^[15]

Az 1866-ban, Liverpool város által, a Sefton park létrehozására meghirdetett pályázatot André Lewis Hornblowerrel megnyerte, s így az 1867–1872 között épülő park kialakítása is az ő elképzeléseit tükrözte.

1867-ben megjelent művének (Les Fougères) címlapján Édouard André a társszerzők között, már mint Párizs város főkertésze szerepel.

1869-ben döntött egy szabadabb alkotó pálya mellett és tájkertészként önállósította magát. Európa, sőt Amerika sok városában számos parkot létesített, részben magán megbízóknak, részben közületek megrendeléseire.

1872–1892 között, húsz év alatt sikerült kialakítania és átformálnia Luxembourg régi erődjének zöldövezetét. Megalkotta a montpellier-i Marsmező kertjét, Cognac közparkját és L’Haÿ-les-Roses rózsakertjét.^[16]

André 1871-ben megvásárolt egy ingatlant La Croix-en-Touraine-ben (Indre et Loire megyében), ahol kísérleti gazdaságot állított fel, hogy kipróbálja saját módszereit, mind a megformálást illetően, mind pedig botanikai szempontból. Ez a Cher-völgyben található, alluviális talajú terület három kilométerre fekszik az Amboise erdejétől, a falu szívében, és egy kis patak is határolja.^[17]

1875–1876-ban a francia kormány által finanszírozott expedíció során Dél-Amerikában, főként az Andok lábánál botanikai gyűjtőutat tett, melynek eredményeképpen számos edzett évelő és kényes trópusi új növényt (kb. 3400 darabot) hozott Európába. Útjának legkiemelkedőbb lelete és hozadéka a flamingóvirág (Anthurium andreanum) felfedezése volt. Illetve egy kis, keskenylevelű tillandsia, amelyet Edouard Morren 1888-ban az ő tiszteletére Tillandsia andreana-nak nevezett el.

A Broméliafélék családjának termesztése és ismertetése André szenvedélyévé vált, és az utazásaiból hozott növényeket, vagy a maga termesztette hibridjeit szívesen ajándékozta a hozzá látogató szakembereknek. Könyveiben ismertette Kolumbia, Peru, Ecuador és Venezuela bromélia-fajtáit.

A „L’Illustration Horticole” belga kertészeti lap szerkesztője volt 1870^[18] és 1880^[19] között. Itt tette közzé a dél-amerikai földrészről begyűjtött növények ismertetését is. Így például 1878-ban a Loasa vulcanicát (a Loasaceae család eddig ismeretlen egyedét), amelyet 1876 júniusában ecuadori gyűjtőútján az Andokban, a Corazón vulkán lábánál, 1500–1800 tengerszint feletti magasságban talált.^[20]

Tanítványát, Charles Thayst 1889-ben Buenos Aires sétányainak, sugárútjainak, parkjainak kialakításával bízták meg, s hosszú működése során az André-féle hagyományokat követve francia hangulatot és arculatot adott a városnak.^[21]

1889-ben megkapta a francia Becsületrend lovagi fokozatát, 1903-ban pedig tiszti fokozattal tüntették ki. 1892-ben beválasztották a francia Országos Mezőgazdasági Társaságba (Société national d’Agriculture de France).

1892–1905 között kinevezték a Versailles-i Nemzeti Kertészeti Iskola^[22] professzorává, ahol a kerttervezést és az üvegházak építészetét oktatta. André a 19. századi angolkert specialistája volt, a tavakkal, hidakkal, lépcsőkkel, építményekkel, szobrokkal, kacskaringós, ugyanakkor rendezett útvonalakkal kialakított kerttípusé, amint az megvalósult egyik legszebb művén, a Balkán lejtőjén a Fekete-tengerhez közeli (Várna és Burgasz melletti), Ferdinánd bolgár király számára felépült nyári rezidencia, az Euxinográdi kastély parkjában. Ugyanakkor újító is volt. „1879-ben kiadott L’art des jardins című könyvében már feltűnt a francia architektonikus tradíció elfogadásának gondolata, a történeti (pl. barokk) elemek angolkertbe integrálása, az úgynevezett kompozit kertstílus.”^[23] Ezzel a vegyes vagy összetett stílussal (a tájképi és mértani stílus összehangolásával) André képviselte a kertművészet jövőjét. A paloták környezetének geometriai elrendezése az épülettől fokozatosan távolodva átmegy a természetes környezetként kialakított szabályozatlanabb, a szabad természetet idéző, vadregényes angolkerti (tájkerti) formába.

Elismert kertész és tájépítész voltát igazolja, hogy 1882-től több mint 20 éven keresztül a legtekintélyesebb kertészeti lapnak, a Revue Horticole-nak^[24] volt a főszerkesztője. 1896-ig Élie-Abel Carrière-rel (1818–1896) együtt volt a „chef-redacteur”, majd egyedül 1906-ig, s végül egészen haláláig Désiré Bois (1856-1946) működött vele társszerkesztőként.

Montevideo, Uruguay fővárosa 1890-ben bízta meg a városrendezéssel egyidejűleg a parkok, közterületek, a zöldövezet tájkertészeti kialakításával. Utazását egybekötötte újabb botanikai gyűjtő tevékenységgel.

A 19. század utolsó éveiben a lengyel Félix Tyszkiewicz (1869–1933) gróf^[25] felkérte, hogy építsen parkokat négy litvániai kastélya körül, mely megbízást André már fiával, René-Édouard-ral együtt teljesített. (Palanga botanikus park a Tyszkiewicz-kastély parkja, /Tiškevičiai Palace(wd)/, valamint a Lentvaris(wd), Užutrakis(wd) és Trakų Vokė(wd) épületénél).

Kétszer nősült meg. Első felesége 1873-ban halt meg nem sokkal negyedik gyermekük születése után. 1890-ben társult fiával, René Edouard Andréval (1867–1942), aki szintén képzett kertművész volt, de a mezőgazdaság- és jogtudományon túl művészeti és ipari formatervezést is tanult mérnök. Így képzettségével hasznosan tudott hozzájárulni az immár Édouard André és Fia cég sikeréhez.^[26]

1905. október 28-án szélütés érte, ekkortól már kertépítési, ill. fizikai erőkifejtést igénylő munkát nem tudott vállalni, de haláláig társszerkesztője volt a Revue Horticole-nak (vagy tiszteletből szerepeltették a nevét a címlapon). 1911-ben halt meg, quadriplegia (négyvégtag-bénulás) sújtotta. A Montmartre-i temető-ben a nemzetközi hírű csellista, Auguste-Joseph Franchomme(wd) (1808–1884) családi sírjába temették, annak fiával, a fiatalon meghalt René Franchomme-mal (1841–1860) és két leányával együtt, miután mindkettőnek Éduard André volt a férje.^[27]

Fia, René-Édouard a 20. század elején megszerezte a Chanteloup-i pagodát Amboise-ban, amely egyedülálló emléke volt a 18. századi Choiseul királyi hercegi uralomnak, és 1908-tól 1910-ig helyreállították.^[28]

• Le Bon Jardinier, nouvelle encyclopédie horticole. Párizs, Librairie agricole de la Maison rustique, 1862.
• Plantes de terre de bruyère, description, histoire et culture des rhododendrons, azalées, camélias, bruyères, épacris, etc. et des principaux genres d’arbres, arbustes, arbrisseaux et plantes vivaces de plein air ou de serre que l’on cultive en terre de bruyère. Párizs, Librairie agricole de la Maison rustique, 1864. (A hangafélékről.)
• Les Fougères. Choix des espèces les plus remarquables pour la décoration des serres, parcs, jardins et salons, précédé de leur histoire botanique et horticole, 1. kötet. (Auguste Rivière – Jules Rothschild – Ernest Roze társszerzőségében) 1867. A 2. kötet, 1868. Ennek szerzőségében már nem vett részt.^[29]
• Voyage en Amérique équinoxiale (Kolumbia, Ecuador és Peru). Le Tour du monde. (Nouveau Journal des voyages, 1877, 1–64. o.; 1878: 129–224. o. 1879: 97–144. o.; 1881: 273–368. o. 1883: 337–416. o.)
• Bromeliaceae Andreanae. Description et histoire des Bromeliacées récoltées dans la Colombie, l’Ecuador et la Venezuela. Librairie Agricole, Párizs, 1889. Újabb kiadása: Big Bridge Press, Berkeley (Ca.), 1983.
• L’art des jardins – Traité général de la composition des parcs et jardins, Masson, Párizs, 1879. Újabb kiadása: Lafitte Reprints, Marseille, 1983. Ez a leghíresebb tájkertészeti munkája, melyben 888 oldalon 520 képpel és 11 színes táblán magyarázza a kertépítészet és tájrendezés elveit.
• Un rare rapport de restructuration paysagère du château de la Rouvière par Édouard André pour le compte de Joseph Bonnasse.

• 1865 – La Chassagne kastély parkja Fleurey-sur-Ouche-ban, Côte-d’Or megye.
• 1866 – A Sefton park tervezésére Liverpool város által kiírt pályázat nyertese.
• 1876 – Édouard André és fia, René helyrehozta és megtervezte a normandiai Pont-Audemer-ben található, nagyszüleiktől örökölt ingatlant, egy, a Risle folyó partján vízzel körülvett udvarházat és kertjét. A park minden faját a napszak fényviszonyaihoz igazodva ültették. Most egy négycsillagos „Belle Isle sur Risle” elnevezésű szálloda része.
• 1880 – Az Avauges kastély parkjának kialakítása Saint-Romain-de-Popey-ben.
• 1890 – Montevideo kormányzata megbízása alapján a város zöldövezetének kialakítása.
• 1894 – A Val-de-Marne megyei L’Haÿ-les-Roses-i rozárium tervezése és kialakítása.[1]
• 1885 – Weldam kastélykert Markeloban, Diepenheim közelében, Hollandia.- Barokk kert rekonstrukció
• 1886 – Parc Domaine Thermal, Mondorf les Bains Luxemburg.
• 1898 – Caradeuc kastély(wd) parkja, Plouasne, Côtes-d’Armor megye, René de Kernier (1866-1945) gróf számára.
• 1910 k. – A marseille-i Felix-Baret téren álló La Rouvière ingatlan parkjának kialakításával Joseph Bonnasse (1877–1936) Andrét bízta meg, szobrászati dekorálásával pedig a marseille-i Charles Henri Delanglade-ot.
• 1924 – Carmaux nyilvános parkja a Pré Grand út mellett. A 4,4 hektáros parkot fia, René-Édouard André tervezte a Carmaux-i Bányászati Társaság számára, és 1929-ben avatták fel.
• Funchal kert Madeira-ban, Portugália
• Nyilvános park Cognac, Franciaország területén.
• André és fia René által tervezett tájkertek voltak Litvániában a Tyszkiewicz család nemesi rezidenciái köré kialakított parkok: Trakų Vokė, Užutrakis és a legszebb litván park,a Palangai Botanikus Park. Ezek voltak André legkiforrottabb stílusú tervezései: harmonikus felületek és építészeti elemek összhangja, grottók, szökőkutak, műromok, hegyi tájat idéző kőhalmok, természetes vízfolyások, tavak és a tájkerti panoráma.

• 
  Várna, Euxinográd kastély főhomlokzata a kerttel
• 
  Várna, Euxinográd kastély parkja
• 
  Euxinográd kastély parkja, Várna
• 
  Cognac közparkja, 2014
• 
  Cognac közparkja, 2014
• 
  A Sefton-park részlete Charles Darwin szobrával, Liverpool, 2019
• 
  A Sefton park tava, Liverpool, 2019
• 
  Rozárium L’Haÿ-les-Roses-ban, 2007
• 
  Madeira botanikus kertje, 2013
• 
  Az Amélia park Luxembourg városban, 2015
• 
  Tyszkiewicz kastélypark a litvániai Palangában, 2008
• 
  Palanga, Amber Múzeum, 2015
• 
  Bois de Boulogne(wd) parkrészlete, 1973

• Édouard-Joseph: Dictionnaire biographique des artistes contemporains, Tome 1, A-E, Art & Édition, 1930, p. 38-39
• Florence André et Stéphanie de Courtois (Szerk.), Édouard André, 1840-1911. Un paysagiste botaniste sur les chemins du monde, Éditions de l’Imprimeur, Paris, 2000
• Stéphanie de Courtois: Cent ans après la disparition d’Édouard André, in catalogue de l’exposition. „J'ai descendu dans mon jardin...” Versailles, Orangerie du domaine de Madame Élisabeth, 2011, p. 95–120.
• Cécile Modanese: Le parc de la Marseillaise, œuvre d’Édouard André. Les Saisons d’Alsace, 72. szám (L’Alsace, ce beau jardin), tavasz, 2017,90-92. o.
• Mit üzen a szerkesztőség? A kert 1917. július 1. 13. szám
• Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935)
• Csepely-Knorr Luca: Korai modern szabadtérépítészet a közparktervezés-elmélet fejlődése az 1930-as évek végéig. Doktori értekezés, Budapest 2011.
• Anne S. Troelstra: Bibliography of Natural History Travel Narratives, 2016
• Yvelines megye Levéltára, Edouard André et René-Edouard André (1867-1935) fondjai. A linkek elvisznek az oldalról! A tervrajzokból néhány megtekinthető.
• Fonds Édouard André et René-Édouard André (1867-1935) Archives Portal europe weblap

• A Füzérradványi Károlyi kastély parkjának egyik sétánya róla van elnevezve: Edouard F. André körút [2]

Panorámakép a cognaci városháza parkjáról (Foto: William Scot)