A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Randolph FitzGerald Samuel (Point Fortin, 1963. december 23. – ) kanadai válogatott labdarúgó.
Point Fortinban született, Trinidad és Tobagóban, de a kanadai Richmondban nőtt fel. Pályafutását 1983-ban az Edmonton Eaglesben kezdte. 1984-ben a Vancouver Whitecaps játékosa volt, majd visszatért az Edmontonhoz. 1985-ben Hollandiába szerződött a PSV Eindhoven csapatába, melynek tagjaként 1986-ban és 1987-ben holland bajnoki címet szerzett. Viszont kevés lehetőséget kapott ezért távozott a Volendam együtteséhez, ahol három évig játszott. 1990-ben a Fortuna Sittard szerződtette, melynek 1994-ig volt a játékosa. 1995 és 1996 között az Port Vale, 1997-ben a norvég Harstad IL együttesében játszott. 1998-ban hazatért a Vancouver 86ers-hez,d e egy évvel később ismét a Harstadban futballozott. Ezt követően szerepelt még az amerikai Hampton Roads Mariners (2000) és a Montréal Impact (2001) csapatában.
1983 és 1997 között 82 alkalommal szerepelt a kanadai válogatottban.[1] Tagja volt az 1985-ös CONCACAF-bajnokságon aranyérmet szerző csapatnak. Részt vett az 1986-as világbajnokságon, ahol Kanada mindhárom csoportmérkőzésén kezdőként lépett pályára.[2][3][4] Játszott az 1991-es és az 1993-as CONCACAF-aranykupán is.
- PSV Eindhoven
- Kanada
- Randy Samuel adatlapja a National-Football-Teams.com oldalon (angolul)