Ugrás a tartalomhoz

FC Bayern München II

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
FC Bayern München II
Csapatadatok
Teljes csapatnévFC Bayern München II
MottóMia san mia
(Vagyunk, akik vagyunk)
BecenévKleines Bayern
(Kis Bayern)
Der FCB (Az FCB)
Die Bayern (Bajorok)
Die Roten (Pirosak)
SzékhelyMünchen, Németország
Alapítva1900
Klubszínekpiros–fehér
StadionGrünwalder Stadion
Vezetőedzőnémet Holger Seitz
Elnöknémet Herbert Hainer
BajnokságRegionalliga Bayern
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
FC Bayern München II honlapja

Az FC Bayern München II (2005-ig Bayern München Amatőr) a Bayern München második számú labdarúgócsapata, melyet 1900-ban alapítottak. A csapat képviseli az utolsó lépcsőfokot a Bayern München utánpótlás játékosai számára az első számú csapat előtt, és általában a 18 és 23 év közötti ígéretes fiatalok játszanak együtt számos veterán játékossal, ahol tapasztalatot szerezhetnek. A 2018–19-es szezonban megnyerték a bajorországi Regionalligát, így a 2018–19-es szezonra feljutottak a német harmadosztályba.

Történelem

[szerkesztés]

Az FC Bayern München sportegyesületének második számú labdarúgócsapatát 1900-ban alapították. Miután az egyesületnél beköszöntött a profizmus korszaka, a második számú csapat felvette a Bayern München Amatőr nevet, és amatőrcsapatként működött tovább, ahonnan az utánpótlás csapatokat megjárva gyakran kerültek fel labdarúgók az első számú csapatba.

Jelentős fejlődés az amatőrcsapat és az amatőr labdarúgás számára a dél-bajor amatőr bajnokság (harmadosztály) indulása volt, amiben az 1957–1958-as és 1960–1961-es szezon során második helyezést ért el a csapat,[1] majd a csapatok számának csökkentése miatt az 1962–1963-as szezonban elért 14. helyezéssel kiestek a negyedosztályt alkotó dél-bajor megyei bajnokságba. Az 1966–1967-es szezonban elért első helyezéssel jutottak fel az ekkor már Bayernliga néven működő harmadosztályba. Az 1970–1971-es idény során ismét kiestek a dél-bajor megyei bajnokságba, de az 1972–1973-as szezonban elért első helyezéssel ismét feljutottak a Bayernligába.[2][3][4][5]

A harmadosztályban hullámzó teljesítménnyel csupán a középmezőnyt erősítette a csapat, viszont részvételi jogot szereztek a német kupába több alkalommal is: az 1974–1975-ös szezonban a VfB Lübeck ellen (1–3) az első fordulóban estek ki, az 1976–1977-es szezon során a legjobb 16 közé jutottak be az SSV 1911 Dillenburg (3–1), az Sportfreunde Salzgitter (2–1) és a VfB Stuttgart (2–1) csapatait legyőzve, ahol az egyesület első számú labdarúgócsapata, az FC Bayern München ellen szenvedtek 5–3-as vereséget.[6][7]

Az 1980-as évek során a csapat sikerként élhette meg a Bayernligában elért második helyezést az 1982–1983-as, 1983–1984-es és 1986–1987-es szezonokban, valamint a német amatőr bajnokságban elért második helyezést az 1982–1983-as és 1986–1987-es szezonok során. Az 1982–1983-as szezonban szerepelhettek a német kupa sorozatában, és a második fordulóig jutottak az SV Werder Bremen II legyőzésével (5–3), ahol a müncheni rivális TSV 1860 München profi csapatával szemben maradtak alul 0–1 arányba, illetve az 1984–1985-ös szezonban az első fordulóban estek ki az SG Wattenscheid 09 ellen 3–5-ös vereséget szenvedve.[8]

Az 1994–1995-ös szezontól a Beyernliga helyét átveszi a Regionalliga, melynek déli csoportjában (Regionalliga Süd) szerepel a csapat. Ez időben nagy sikereket értek el hiszen egymást követő három szezonban szerepeltek a német kupa küzdelmeiben: az 1993–1994-es szezonban a legjobb 16 közé jutottak be az FC Hamburg (2–1 h.u.), az SV Darmstadt 98 (2–1 h.u.) és az 1. FC Köln (0–0, ti. 5–4) csapatok legyőzésével, ahol a Tennis Borussia Berlin ellen (3–3, ti. 3–4) estek ki; az 1994–1995-ös szezonban a negyeddöntőig jutottak az SV Werder Bremen (2–1), a Chemnitzer FC (2–2, ti. 4–1) és a VfB Stuttgart (2–2, ti. 7–6) csapatatokat legyőzve, ahol a VfL Wolfsburg ellen (1–2) estek ki; az 1995–1996-os szezonban az első körben az SV Werder Bremen ellen (0–1) estek ki.

Az ezredfordulónak egy fiatal csapattal vágtak neki, soraikban Philipp Lahmmal és Bastian Schweinsteigerrel. A 2001–2002-es szezonban meg is nyerték a bajor kupát. A 2002–2003-as szezonban ismét indulhattak a német kupában, ahol az első fordulóban kiestek az FC Schalke 04 ellen szenvedve 1–2-es vereséget. Megújuló kerettel a 2003–2004-es idényben a Regionalliga Südben első helyezést értek el, de nem kaphattak indulási jogot a másodosztályba. A 2004–2005-ös szezon során szerepelt a csapat a német kupában utoljára, mivel a 2008-as rendelet szerint a sportegyesület második számú csapataként már nem vehetnek részt a német kupa küzdelmeiben. Az idény során a német kupában a negyeddöntőig jutottak a Borussia Mönchengladbach (1–1, ti. 6–5), az Alemannia Aachen (2–1) és az Eintracht Braunschweig (3–2) csapatait legyőzve, ahol az SV Werder Bremen ellen szenvedtek 0–3 arányban vereséget. 2005-ben a csapat felvette az FC Bayern München II nevet.[9]

A 2008–2009-es szezontól megalapult a 3. Liga (harmadosztály), amely a Regionalliga helyét veszi át. A 2010–2011-es szezonban kiestek a negyedosztályt képző Regionalliga Südbe, ami a 2012–2013-as szezontól felveszi a Regionalliga Bayern nevet. A 2012–2013-as szezonban a második helyezést érnek el. A 2013–2014-es szezon során megnyerik a Regionalliga Bayernt, de a Regionalliga West győztes SC Fortuna Köln elleni rájátszás második mérkőzés utolsó percében kapott góllal nem nyerték el a feljutás jogát a harmadosztályba. A 2014–2015-ös szezonban ismét a második helyen végeztek.[10]

Stadion

[szerkesztés]

Az FC Bayern München II a Stadion an der Grünwalder Straße-ban játszik, amely az első csapat stadionja volt az Olympiastadion 1972-es átadásáig. Ami közös a többi német második számú klubbal, hogy a mérkőzésenkénti látogatottság gyakran kevesebb 1000 nézőnél, és többnyire akkor van érdeklődés, ha az első csapat idegenben játszik.

2023. január 9. szerint[11]

# Poszt Név
1 GER K Lukas Schneller
12 GER K Manuel Kainz
18 GER K Johannes Schenk
33 GER K Jakob Mayer
42 GER K Tom Ritzy Hülsmann
49 GER K Benjamin Ballis
2 GER V Angelo Brückner
3 GER V David Herold
4 SCO V Liam Morrison
5 CRO V Gabriel Marušić
15 GER V Justin Janitzek
20 CRO V Antonio Tikvić
25 GER V Roman Reinelt
26 GER V Mamin Sanyang
27 GER V Jonas Kehl
BIH V Nick Salihamidžić
GER V Max Scholze
6 TUR KP Eyüp Aydin
8 KOR KP I Hjoncsu
10 GER KP Timo Kern
# Poszt Név
11 GER KP Jahn Herrmann
13 GER KP Arijon Ibrahimović
14 KOS KP Behar Neziri
16 GER KP Luca Denk
17 ALG KP Younes Aitamer
21 JPN KP Taichi Fukui
23 CRO KP Lovro Zvonarek
24 GER KP Leon Fust
28 GER KP Moritz Mosandl
29 GER KP Frans Krätzig
31 GER KP Paul Wanner
45 SCO KP Barry Hepburn
TUR KP Emirhan Demircan
GER KP Noel Aseko Nkili
7 GER CS Yusuf Kabadayı
9 GER CS Lucas Copado
22 GER CS Grant-Leon Ranos
34 BEN CS Désiré Segbé Azankpo
LUX CS David Jonathans

Edzői stáb

[szerkesztés]
Németország Holger Seitz Vezetőedző
Németország Stefan Buck Segédedző
Csehország Jaroslav Drobný Segédedző
Németország Walter Junghans Kapusedző
Németország Jan-Philipp Hestermann Fitneszedző
Németország Moritz Renker Pszichológus

Edzők

[szerkesztés]

Az edzők teljes listája 1970 óta:[12]

Hermann Gerland háromszor irányította a Bayern München II. csapatát

Sikerek

[szerkesztés]

A klub sikerei:

  • Német amatőr bajnokság
Második (2): 1983, 1987
  • Regionalliga Süd (III)
Bajnok (1): 2004
Bajnok (1): 2020
  • Délbajor amatőr bajnokság (III)
Második (2): 1958, 1961
  • Felsőbajor amatőr bajnokság (III)
Második (3): 1983, 1984, 1987
  • Felsőbajor amatőr bajnokság másodosztály (IV)
Bajnok (1): 1956
  • Landesliga Bayern-Süd (IV)
Bajnok (2): 1967, 1973
  • Regionalliga Bayern (IV)
Bajnok (2): 2014, 2019
Második (5): 2013, 2015, 2017, 2018, 2022
  • Bajor Kupa
Győztes (1): 2002
  • Oberbayern Cup
Győztes (3): 1995, 2001, 2002
Győztes (1): 2005

Szezonok

[szerkesztés]

Az alábbi lista az FC Bayern München II szezonjait tartalmazza 1994 óta.[13][14]

Szezon Bajnokság # Helyezés Kupa
1994–95 Regionalliga Süd III 7 Negyeddüntő
1995–96 Regionalliga Süd 13 1. forduló
1997–97 Regionalliga Süd 8 nem jutott be
1997–98 Regionalliga Süd 6 nem jutott be
1998–99 Regionalliga Süd 8 nem jutott be
1999–00 Regionalliga Süd 5 nem jutott be
2000–01 Regionalliga Süd 9 nem jutott be
2001–02 Regionalliga Süd 10 nem jutott be
2002–03 Regionalliga Süd 4 1. forduló
2003–04 Regionalliga Süd 1 nem jutott be
2004–05 Regionalliga Süd 6 Negyeddöntő
2005–06 Regionalliga Süd 11 nem jutott be
2006–07 Regionalliga Süd 8 nem jutott be
2007–08 Regionalliga Süd 8 nem jutott be
2008–09 3. Liga 5
2009–10 3. Liga 8
2010–11 3. Liga 20
2011–12 Regionalliga Süd IV 14
2012–13 Regionalliga Bayern 2
2013–14 Regionalliga Bayern 1
2014–15 Regionalliga Bayern 2
2015–16 Regionalliga Bayern 6
2016–17 Regionalliga Bayern 2
2017–18 Regionalliga Bayern 2
2018–19 Regionalliga Bayern 1
2019–20 3. Liga III 1
2020–21 3. Liga 17
2021–22 Regionalliga Bayern IV 2
2022–23 Regionalliga Bayern 3

Korábbi játékosok

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Die Bayernliga 1945–1997 (németül) publisher: DSFS, page: 35, accessed: 30 June 2009
  2. Die Bayernliga 1945–1997 (németül) publisher: DSFS, page: 40, accessed: 30 June 2009
  3. Die Bayernliga 1945–1997 (németül) publisher: DSFS, page: 49, accessed: 30 June 2009
  4. Die Bayernliga 1945–1997 (németül) publisher: DSFS, page: 55, accessed: 30 June 2009
  5. Landesliga Süd Bayern 1966/67 Das Deutsche Fussball Archiv, accessed: 30 June 2009
  6. Die Bayernliga 1945–1997 (németül) publisher: DSFS, page: 106, accessed: 30 June 2009
  7. Landesliga Süd Bayern 1972/73 Das Deutsche Fussball Archiv, accessed: 30 June 2009
  8. Die Bayernliga 1945–1997 (németül) FC Bayern Munich II league record, publisher: DSFS, page: 158, accessed: 30 June 2009
  9. Bye, bye Bayern (németül) kicker.de, published: 28 April 2011, accessed: 28 April 2011
  10. Regionalliga Bayern table 2013–14 kicker.de, accessed: 16 June 2014
  11. FC Bayern Amateure (német nyelven). fcbayern.com . FC Bayern Munich. (Hozzáférés: 2019. július 18.)
  12. Bayern München II » Trainer von A-Z Archiválva 2014. március 26-i dátummal a Wayback Machine-ben (németül) Weltfussball.de, accessed: 30 April 2011
  13. Das deutsche Fußball-Archiv (németül) Historical German domestic league tables
  14. Fussball.de – Ergebnisse (németül) Tables and results of all German football leagues

Külső hivatkozások

[szerkesztés]