François Barthélemy

XVI. Lajos alatt több követségnél titkár volt. 1791-ben mint teljhatalmú minisztert Svájcba küldték. 1795-ben Bázelben előbb Poroszországgal és nemsokára ezután Spanyolországgal kötötte meg a békét. 1797-ben visszatért Párizsba. François-Joseph Alexandre Letourneur helyébe tagja lett a Direktóriumnak, de a fructidor 18-i államcsíny következtében ő is megbukott és Jean-Charles Pichegru-vel együtt Cayenne-be, Francia Guyanára deportálták, ahonnan azonban nemsokára hat társával Angliába menekült. 1799 november havában az első konzul visszahívta; 1800. február 10-én a szenátus tagja lett; később az első konzul a szenátus elnökének és birodalmi grófnak nevezte ki. Ő volt szónoka a szenátus azon küldöttségének, mely Napóleont az örökös konzulsággal kínálta meg 1802-ben; de a császárság alatt nem volt befolyása. Midőn a szenátus 1814 áprilisában a császárt trónjától megfosztotta, ő elnökölt, és ő mondott köszönetet Sándor cár nagylelkűségéért és mérsékletéért. A restauráció után pair és a Becsületrend nagykeresztese lett, de Napóleon 1815-ben kitörölte a pairek névsorából; a második restauráció ezért államminiszterré való kinevezésével kárpótolta és még a márki ranggal is kedveskedett neki. 1819-ben a választási jog korlátozását indítványozta, s emiatt annyira elvesztette népszerűségét, hogy kénytelen volt politikai állásáról lemondani.

• Bokor József (szerk.). Barthélemy, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X