Endomikorrhiza

ősmaradványok és molekuláris genetikai bizonyítékok egyaránt arra utalnak, hogy ez a mutualizmus 400–460 millió éve jelent meg, amikor az első növények feltűntek a szárazföldön. Ebben az időben az arbuszkuláris mikorrhizák különösen nagy segítséget nyújthattak a növényeknek az ellenséges körülmények (tápanyag- és vízhiány) leküzdésében.

A gomba hifái valójában nem hatolnak be a protoplazmába, tehát a sejt belsejébe, csak betüremkednek a sejtmembránon át. Az arbuszkulumok szerkezete jelentősen megnöveli a hifa és a sejt citoplazmájának érintkezési felületét, ami megkönnyíti a tápanyagok szállítását. A vezikulumok vélhetőleg a gomba anyagcseretermékeit tárolják.

Arbuszkuláris mikorrhizákat csak egy viszonylag kevés (körülbelül száz) fajból álló, önálló gombacsoport alkot. Ezeket a nemzetségeket:

• Glomus,
• Scutellospora,
• Gigaspora,
• Acaulospora,
• Entrophospora stb.^[1]

az újabb DNS-vizsgálatok alapján külön rendszertani törzsbe különítették el endomikorrhiza-gombák (Glomeromycota) néven. Az ide tartozó gombák egyáltalán nem szakosodnak egy-egy növényre: bár többnyire lágyszárúakkal, de néha fás szárú növényekkel is társulnak.

Az endomikorrhiza-gombák kizárólagos szimbionták: in vitro nem, csak növényi gyökérrel együtt élve szaporodnak. Hifáik sokmagvúak, válaszfal nélkül. Vegetatív úton keletkező spórákkal szaporodnak (tehát nem fejlesztenek termőtestet). A spórák a gyökerekből a talajba ágazó hifákon fejlődnek egyesével vagy csoportosan. Sok millió éve aszexuálisan szaporodnak, ráadásul az egyedek számos, genetikusan eltérő sejtmagot tartalmazhatnak – részben a mutációk, részben a genetikusan eltérő hifák összeolvadása miatt. Egy-egy micélium különböző részei különböző sejtmagokat tartalmazhatnak, amitől maga az „egyed” fogalma válik kérdésessé, hiszen az egy genom = egy egyed szabály itt érvénytelen. A jelenség neve: heterokariózis.^[2]

Az endomikorrhiza-gombák a leggyakoribb talajgombák közé tartoznak.^[3]

Az arbuszkuláris mikorrhiza a legősibb és legelterjedtebb mikorrhiza-típus. A növénycsaládok mintegy 85%-ában megtalálható. A legismertebb, mikorrhizákat nem képző növénycsaládok:

• keresztesvirágúak,
• libatopfélék.

Az endomikorrhizák további fajtái az arbuszkuláris mikorrhizák mellett:

• számos, a hangavirágúak (Ericales) rendjébe tartozó növény erikoid mikorrhizát alkot néhány, a Hymenoscyphus nemzetségbe tartozó gombafajjal.
• elkülönítik néha az ektendomikorrhizákat,^[4] amelyek az ektomikorrhizák karakterisztikus ismérveit mutatják, de behatolnak a sejtekbe. Főképp a répafenyő (Pinus), a lucfenyő(Picea)n a medveszőlő (Arctostaphylus), kisebb mértékben a vörösfenyő (Larix) nemzetségben fordul elő. Sajátos változata a szamócafa (Arbutus) gyökérkapcsolata, amit egyesek külön mikorrhiza-fajtának („arbutoid mikorrhiza”) tekintenek, továbbá a fenyőspárga (Monotropa) gyökérkapcsolata, amit időnként „monotropoid mikorrhiza” néven különböztetnek meg.
• Életciklusa egy részében valamennyi kosborféle(Orchidaceae) mikoheterotróf, azaz bazídiumos gombán élősködik, azzal orchideoid mikorrhizát hoz létre.

Az endomikorrhiza két fő morfológiai típusa az Arum- és a Paris-típusú szimbiózis.

• Vörös Ibolya: Gyökérkapcsolatok – Élet és Tudomány 1998/09^{[halott link]}
• Turcsányi Gábor–Turcsányiné dr. Siller Irén: Növénytan Archiválva 2007. május 19-i dátummal a Wayback Machine-ben