Dajka Margit

Édesanyja, Elek Veronika paraszti család, édesapja, Dajka János viszont kisnemesi család sarja volt. A leendő házasfelek a családi emlékezet szerint lakodalomban ismerkedtek meg, de a házasság a sűrű gyermekáldás kivételével (Elek Veronika 13 gyermeket szült) nem bizonyult áldottnak. Dajka János a Nagyváradi Színház balettmestere volt, hamar kiderült, hogy nem bírja a családfő felelősségével járó kötöttségeket, a család alig látta.

A gyerekek gondja így mindenestül az anyára maradt. Dayka a visszaemlékezéseiben mindazáltal úgy emlékszik, hogy édesanyjából sem hiányzott a művészi kreativitás, még ilyen körülmények között sem:

A Dajka gyerekekből mindazáltal csak néhányan érték meg a felnőttkort, s róluk is így emlékezik első férje, Kovács Károly: „Családja? Borzasztó emberek voltak, róluk nem szívesen nyilatkozom. Egyedül édesanyjáról, akit imádtam, s ő is engem. Magunkhoz vettük, sőt később még Mariska – egyik nővére – is velünk lakott rövid ideig, akivel azonban rossz volt a kapcsolatom. Sokat uszította ellenem Margitot, s lassan el is mérgesedett köztünk a helyzet. Margit egy nap ki is rakta a szűrömet.”

Dajka életének ezt a szakaszát saját nyilatkozataiból ismerjük, többek között például Tokaji Györgynek az 1947-ben írott Rikkancslány volt a Bémer téren (alcíme: Dajka Margit életregénye) című cikkéből,^[6] melynek hangvételéről monográfusa, Antal Gábor írja: „dráma és giccs”. Dajkának mindenesetre ez volt az első „foglalkozása”, egyben első határozott emléke: az első világháború idején – hétévesen – rikkancskodnia kellett a nagyváradi Bémer téren a családi jövedelmeket kiegészítendő.

Ez a munka persze nem töltötte ki minden napját, emlékei szerint a „fehér apácákhoz” (domonkos apácák) járt iskolába, ahol – mondja – hamar megérezték rajta „a másságot”, és nagyon nem jó néven vették, hogy a kislány esténként a Bémer téren újságot árul. Ott derült ki viszont az is, hogy tehetségesen rajzol, de az apácákat – megint csak Dajka emlékei szerint – elképesztette, hogy a kislány keze nyomán egy férfiakt rajzolódik ki a papíron. Amikor kérdőre vonták, állítólag felmutatott a terem falán lógó feszületre, hogy az volt a mintája.^[7] A fehér apácáktól azután kellett eljönnie, hogy egyszer egy pofont, amit az egyik apácától kapott, visszaadott.

Elmondása szerint a kávéház világa kárpótolta, ahol a rikkancslányt hamar megszerették, és olyan nagyságok jártak oda, mint Emőd Tamás, valamint az ő jóbarátja, a Csucsáról időnként „beszabaduló” Ady Endre. A fehér apácák után a fekete (Benedek rendi) apácáknál végezte el az elemi iskolát. A Váradot is elérő spanyolnátha-járvány idején egyedüli egészségesként ápolja családja tagjait. A újságáruskodást egészen komolyabb színházi pályafutása kezdetéig folytatja.

Dayka – visszaemlékezései szerint – a kávéházban hallja először Marcel Proust, Henri Bergson nevét. Azután, az ottani pártfogók barátsága révén, bizonyos Hegedűsék boltjában olvashatja először ezeket és más fontos könyveket. Magánúton megtanul franciául.

Dajka színész pályafutása saját visszaemlékezései szerint egy drámai fordulattal indult, kilencéves korában, Nagyváradon: beállított a színház pénztárablaka elé, és közölte a kasszírnővel, hogy ő színésznő szeretne lenni. Előzőleg betanulta a Sztambul rózsája egy nyúlfarknyi szerepecskéjét. Erdélyi Miklós igazgató valami csoda folytán meghallgatta, és valóban szerződtette; a darabban liftesfiút játszott. Ez volt az első színpadi szerepe.

Erdélyi színigazgató, annak ellenére, hogy a gyerekszínész ezek szerint kedvére való, valószínűleg elfelejtette volna, illetve hosszabb ideig marad fölfedezetlen a statisztaszerepek közt, ha Hetényi Elemér rendező fel nem karolja. Hetényi „színésznevelő” rendező volt, akinek a színpad sok későbbi csillaga köszönhette a korai oktatást – például Tompa „Pufi”, Kiss Manyi –, az ő színitanodájában kapta meg a mesterségbeli alapokat a gyermekszínész általa is felismert tehetsége. Dayka visszaemlékezéseiben egy jellemző momentum kapcsolódik a tanodabeli időkhöz: nagy volt a terhelés, balettet kellett tanulnia, a színészi órák fűtetlen szobákban zajlottak, és ő nem volt hajlandó levetni a nagykabátot. A színházi bírsággal való fenyegetés ellenére sem.^[8]

Miközben a Hetényi-iskolában tanulja a szakmát, kisebb szerepeket játszik az előadásokon. 15 éves korában, 1922-ben szerződtetik először állandóra, akkortól a nagyváradi színház tagja.

Hetényi Döményi Elemér hívta fel egy másik korabeli színésznevelő szakember, Sümegi Ödön figyelmét „a semmi kis szerepekben is egyéniséget mutató színésznőcskére”.^[8] Valószínűleg kettejüknek köszönhető, hogy Janovics Jenő 1924-ben lejött Váradra, kimondottan „Dayka-nézőbe”. A sietős meghallgatások után rövid kolozsvári próbák következnek, és Dayka megkapja első valódi „felnőtt” szerződését még korhatár alatt (Hetényi simította el a dolog jogi részét), s a Kolozsvári Állami Magyar Színház (magyarul a kolozsvári Nemzeti) tagja lesz 17 évesen. Ezzel indul felnőtt színészi, komoly pályafutása.

A kolozsvári színjátszás nagyjai Dayka odakerülésekor Lengyel Irén, Poór Lili, a fiatalabbak közül Karácsonyi Ili és Körmendi Juci (Tőkés Anna és Kiss Manyi – akkoriban még szintén Margit valamivel Dayka után kerültek oda), de a legnagyobb hatást rá a már kilencven felé közeledő Szentgyörgyi István, a néhai Falstaff és III. Richárd gyakorolta, aki akkoriban népszínművek zsánerszerepeit alakította zsorozatban; idős csőszöket, bakterokat, nagyapókat. Ő látta meg Daykában az ideális „kisonokát”, s egy sor darabban, melyeket részben ő maga írt, de rendezni mindig ő rendezett – például a A sárga csikóban, a Piros bugyellárisban, A vén bakancsosban és így tovább – rendre felléptette őt, ezekben dalolt-táncolt, „csiripelt és dévajkodott” (Antal) a gyerekszínészetből kinövő „Margitka” (ez a közkeletű megszólítása azután haláláig általános maradt a művésznőnek, aki ki nem állhatta, ha „leművésznőzték”, és több ízben határozottan tiltakozott is ellene), illetve „Kisdajka” (ez a becenév Szentgyörgyi találmánya volt).

„Pista bácsival” színpadon kívül is baráti kapcsolatban volt, szerette a matuzsálemkorú színészóriás életerejét és humorát, s az ő visszaemlékezései révén maradt eleven egy híres Szentgyörgyi-anekdota: az ifjú művésznő egyszer tiszteletteljesen figyelmeztette az öreget, hogy nyitva maradt a slicce, mire az csak ennyit mondott: „Hja, kislányom, ahol halott van, ott kinyitják az ablakot.”^[10]

Háromévnyi kolozsvári működést követően, 1927-ben játszott először Dayka meghívásra a trianoni Magyarország határain belül, a részleteket megint csak elmondásából ismerjük: Horváth Árpád (akkoriban a budapesti Nemzeti Színház fiatal rendezője) hívta meg Hódmezővásárhelyre, a Nyári Színkörbe, amely befogadószínházként működött. Horváth Kolozsvárott látta őt, onnan hívta meg, és mivel színházában nem „marasztalták különösebben” (Dayka szavai), elfogadta a meghívást.^[11] Tokaji György a már idézett életpálya-cikkében így fogalmaz erről a Dayka pályáján sorsdöntőnek bizonyuló lépésről: „A váradi trambulin jól rugózott: egyenesen röpítette egy másik trambulinra. Kolozsvár már csak állomás lehetett, átszállóhely egyéb vonalakra.”^[12]

Horváth kolozsvári színésznéző útjához kapcsolódik egy különös affér az akkoriban (1922 és 1929 között) újra szülővárosában élő pályakezdő író, kiváló újságíró, Hunyady Sándor és Dayka között. Dayka visszaemlékezései (illetve valószínűleg utólagos értesülései) szerint Horváth Hunyady társaságában nézte meg őt az előadáson, és bár Horváthnak rögtön tetszett, Hunyady fanyalgott. Ma már szinte lehetetlen kideríteni, pontosan mi árnyékolhatta be a sajtóval természetesen kötelező jó viszonyt ápoló ifjú színésznő és az ugyancsak ifjú titán újságíró viszonyát, Dayka emlékei azonban évtizedek távolából is arról árulkodnak, hogy mély emléket hagyott benne a dolog, illetve nagyon jellemző, ahogyan ezt a személyes sérelmét elbeszéli, és ahogyan ezúton is a kritikus általi mellőzöttségére reagál az abszolút pályakezdő színésznő. A történtekről saját emlékein kívül nem áll rendelkezésünkre más forrás; az anekdota Dayka emlékeire jellemzően nincs datálva, későbbi visszaemlékezéseiben, interjúkban is jellemző, hogy a körülbelüli évszámot is nehéz tisztáznia a kérdezőnek.)

1. Kovács Károly színész (Budapest, 1929. szeptember 17.^[14]–1940)^[15]
2. Kolczonay Ervin filmrendező (1941–1945)^[16]
3. Bakay Lajos színész (1949–1956)^[17]
4. Lajtos Árpád nyugalmazott katonatiszt (1957–1986), Dayka halálának másnapján öngyilkos lett.

• 1922-től még gyermekszínészként a nagyváradi színház szerződéses tagja.
• 1924-től a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja, első „felnőtt” szerződése, még a törvényes korhatár alatt.
• 1927 nyarán játszik először az akkori Magyarországon, a hódmezővásárhelyi Nyári Színkörben.
• 1927/28-as évad – Miskolci Nemzeti Színház.
• 1928/29-es évad – Szegedi Városi Színház.
• 1929/30-as évad – Budapest, Vígszínház.
• 1930–1932 – a Belvárosi Színházban lép fel.
• 1932–33 – ismét a Vígszínházban játszik.

• 1933–1948 – „sztárkorszak” – csak szerepekre szerződik le egyes színházakhoz.
  • 1938 – amerikai turné.
  • 1943 – a frontszínházzal a katonákhoz utazik.
  • 1948 – Gergely Sándor Vitézek és hősök – női főszerep átütő sikere.

• 1948–1957 – a Madách Színház tagja, számos nagy színpadi siker korszaka.
• 1957–től – a megalakuló Petőfi, illetve Jókai Színházban játszik.
• 1960–1963 – az önállóvá váló Jókai Színház tagja.
• 1963–1968 – nyugdíjba vonulásáig a jogutód Thália Színház tagja.
• 1967 – a legjobb női alakítás díja a Változó felhőzet és a Hogy szaladnak a fák című filmekben nyújtott epizódalakításaiért.

• 1970 – Szegeden vendégszerepel több előadásban.
• 1971 – a Szindbád – Majmunka szerepe.
• 1972 – Macskajáték – Oscar-díjra jelölt filmje (Makk Károly rendezésében).
• 1972 – a Fekete macska című tévéjáték főszerepében.
• 1978 – a Legato című film Zarkóczy Amálka szerepében.
• 1980-84 – Bors néni szerepe, az utolsó nagy színházi szériája. Filmen, 1982.

A fontosabb szerepek listájához alapul Színészkönyvtár.hu Dayka-cikkét vettük, az ott közölt adatokat egészítettük ki az Antal-monográfia, illetve a Bogyay-féle kötet alapján.

Csak a fontosabb, jegyzett és a kritikákban említett szerepeket tárgyaljuk önálló alfejezetekben.

• játszóhely: Hódmezővásárhely, Szegedi Városi Színház nyári játszóhelye
• partnerek:

Hódmezővásárhelyt akkoriban a Szegedi Városi Színház (ma: Szegedi Nemzeti Színház) nyári játszóhelye volt, ott léptette fel Horváth Árpád Daykát 1927 nyarán Zerkovitz Béla operettjében, mely érdekes módon A legkisebbik Horváth lány címet viselte. Dayka Sárikát alakította, a címszereplő „legkisebb Horváth lány”-t.^[42] A darab sémája: a legkisebbik lány, aki elsőre a legjelentéktelenebb szereplőnek tűnik, idővel főszereplővé lesz. „Daraboknak és szerepeknek ez a helyzete, ha úgy tetszik, sémája, egész korszakokra lesz jellemző” – írja Antal Gábor a darab kapcsán.^[43]

• játszóhely: Miskolc, Miskolci Nemzeti Színház
• partnerek:

1967-ben kényszerből nyugdíjba ment. Ezután már csak filmekben szerepelt, egészen addig, amíg súlyosan meg nem betegedett. Az 1986-os év már a tüdőrák elleni küzdelmével telt. „A fene akar már színésznő lenni, csak szeretnék egyedül megmosakodni” – mondta halálos ágyán, ahová férjén és Ruttkai Éván kívül senkit nem engedett. Nem tudta, hogy férje már akkor eldöntötte: nem engedi el őt egyedül. Lajtos Margit halála után hazament, és még azon a délutánon követte feleségét: főbe lőtte magát.^[forrás?] Utolsó kívánsága mégis az volt, hogy külön temessék el őket, hogy börtönviselt emberként még halálában se vessen rossz fényt az imádott és ünnepelt színésznőre.^[44]

• Mestersége színész (1981) – portréfilm Dajka Margitról
• Egy igazi bohóc (1991) – portréfilm Dajka Margitról

• Szergej Antonov: A béke küldötte (1952)
• Shakespeare, William: Rómeó és Júlia (1961)
• Hauptmann: A bunda (1962)
• Tóték (1974)

• Érdemes művész (1951)
• Kossuth-díj (1952)
• Kiváló művész (1953)
• Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női alakítás díja (1968, 1972)
• SZOT-díj (1981)
• Munka Érdemrend arany fokozata (1983)^[45]

• 2012-ben az RMDSZ javaslatára utcát neveztek el róla Nagyváradon.
• 2024-ben Budapest VI. kerületében, ahol egykor a Lovag utcában élt, szobrot állítottak az emlékére, amelyet halálának 38. évfordulóján lepleztek le.^[46]

Nevének „helyes” írásáról szűnni nem akaró vita folyik, nem utolsósorban azért, mert a forrásokban, említésekben az előfordulások nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg az y-os és a j-s forma között.

Annyi bizonyosnak látszik, hogy az eredeti, anyakönyvezett névforma a Dajka, de hiteles aláírásai között előfordul az ötvenes években is az ipszilonos változat (amikor ipszilonosnak lenni nem volt „szerencsés”), sőt már korábbról is. Egy makacs legenda szerint Móricz Zsigmond javaslatára lett újra Dajka a sztárkorszak Daykájából az 1940-es években – ennek ellentmondani látszanak az említett ipszilonos szignók későbbről.

Amikor az akkori Színészkamara felülvizsgálta a nemességre utaló névformák használatának jogosultságát, Dayka/Dajka megvédte az ipszilont, pályája kései szakaszában viszont inkább kedvelte a Dajka változatot, így íratta a nevét színlapokra, stáblistákra. Molnár Gál Péter így ír a „névproblémáról”:

„Lehet, hogy Margitka különös, és ma már egzakt módon kevéssé magyarázható titka marad ez az y- és j-eset. De már szinte hallom a hangját: »Gyerekek, érdekes ez? Fontosabb dolgok is vannak itt azért, hogy leragadjunk ennél a témánál.«” – írja a Színészkönyvtár.hu Dajka-cikkében Takács István.

• Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  

• Antal Gábor: Dayka Margit (Bp.1986)
• Bogyay Katalin: Dajka – Officina Nova Kiadó, Bp., 1989
• Szigethy Gábor: Margitka – Helikon Kiadó, Bp., 1998
• Lajtos Árpád: Birodalmak árnyékában – Holnap Kiadó, 2000 – Dayka utolsó férjének posztumusz megjelent műve

• Sz. Ö.: Dayka Margit kalandos útja Szegedtől – Budapestig – Délibáb, 1929. 38. sz.
• Anonim: Dayka Margit – Színházi Élet, 1930. december 21.
• Izsáky Margit: Az utolsó csepp véremmel – Délibáb, 1933. 50. szám
• Beszélgetés a "Szerelmi láz"-ban égő Dayka Margittal – Film Színház Irodalom, 1942. 13. sz.
• h.a.: Komika leszek. dizőz.- Délibáb, 1943. 24. szám
• Anonim: Dayka Margit elmondja – Film Híradó, 1944. 28. szám.
• Nagy Judit: Mi inspirálja a művészt…? – Film Színház Muzsika, 1963. 20. sz.
• Hont Ferenc-Staud Géza: Színházi kislexikon – Gondolat, Bp., 1969.
• Pongrácz Zsuzsa: Portré Daykáról – Filmvilág, 1972. 7. sz.
• Sas György: Dajka Margit albumából – sorozat, Film Színház Muzsika, 1980. júl. 26. – okt. 25.
• Pécsi István: Négyszemközt Dajka Margittal – Hevesi Szemle, 1985. 4. sz.
• Antal Gábor: Dajka Margit – Múzsák Közművelődési Kiadó, 1986
• Lukácsy Sándor: Elhunyt Dajka Margit – Magyar Hírlap, 1986. máj. 27.
• Kőröspataki Kiss Sándor: Dajka Margit halálára – Új Tükör, 1986. jún. 1.
• Antal Gábor: Dajka Margit – Ország Világ, 1986. jún. 4.
• Csurka István: Dajka Margit néz bennünket – Film Színház Muzsika, 1986. jún. 7.
• Rapai Ágnes: Álom – Film Színház Muzsika, 1986. jún. 14.
• Gaál István: A Dajkánk – Filmvilág, 1986. 8. sz.
• Stuber Andrea: Dajka-hagyaték – Színház, 1986. 11. sz.
• Pályi András: "Csak egy ember". Dajka Margitról – Színház, 1986. 11 sz.
• Sívó Emil: Kedvenc – szerepkör nélkül – Vasárnapi Hírek, 1987. okt. 11.
• Szigethy Gábor: Dajka Margit utolsó mosolya – Színház, 1987. 11. sz.
• Molnár Gál Péter: Dayka, a tragikomika^{[halott link]} – Népszabadság, 2007. október 13.

• Színészkönyvtár^{[halott link]}
• Dayka Margit az Internet Movie Database oldalon (angolul)
• Dayka Margit a PORT.hu-n (magyarul)
• Mestersége színész: Dajka Margit. Molnár Gál Péter riportja (1982)