Baljci (Ružić)

Knintől légvonalban 25, közúton 32 km-re délkeletre, községközpontjától 3 km-re keletre Dalmácia középső részén, a Svilaje-hegység nyugati lábánál fekszik. A jugoszláv időszakban Baljci még Drnišhez tartozott.

A régészeti feltárások eredményei alapján megállípítható, hogy Baljci és a Petrovo-mező területén az ember már 18 ezer éve él. Védelmet nyújtottak számára az itteni barlangok, élelemmel a vadban gazdag erdők, ivóvízzel pedig a közeli Čikola-folyó látta el őket. A késő bronzkori és a korai vaskori életről mesélnek a balina glavicai lelőhely, a donje kričkei halomsír, valamint a podumci barlang leletei. Az első erődített települések a korai vaskor idején az i. e. 1000 és 500 közötti időben keletkeztek, ezek közül említésre méltók a Baljci feletti Jošića Greda és Balina Glavica közelében, Kladina Glavicán, Tepljuh határában, Badnján és Kalunnál található várromok. Amikor a rómaiak elfoglalták ezt a területet részben a régi erődített települések továbbépítésével városokat, katonai táborokat hoztak létre. Ilyenek voltak Balina Glavica helyén épült Magnum, a Tepljuh határában kiépített Promona és a Manojlovac-vízesés feletti Burnum városai.^[2] A környező településekkel együtt 1522-ben szállta meg a török és csak a 17. század végén szabadították fel a velencei seregek. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. Baljci a 19. században a dalmáciai uniátus mozgalom egyik elindítója volt, mely a római katolikus egyházzal való egyesülést tűzte ki célul. A mozgalom egyik elindítója az itteni pap Marko Busović volt, aki Petar Krička kričkei pappal együtt 1835-ben fektette le az új egyház alapjait, így a mozgalomnak ebben a két faluban lettek először hívei. Az új egyház központja Kričke lett és magában foglalta Kričke, Baljci és Vrlika egyházközségeit. Az egyház Kričkén a második világháború végéig működött amikor is hívei visszatértek a szerb pravoszláv egyházba. A falunak 1857-ben 549, 1910-ben 541 lakosa volt. Az első világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 96 százaléka szerb nemzetiségű volt. A délszláv háború során szerb csapatok ellenőrizték és a közeli horvát településket támadó szerb erők legfőbb támaszpontja volt. Innen indítottak gránáttámadásokat a horvát falvak ellen.^[2] 1995 augusztusában a Vihar hadművelet során a horvát csapatok foglalták vissza, szerb lakói már előzőleg elmenekültek. A településnek 2011-ben mindössze 3 lakosa volt.

• Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt szerb pravoszláv temploma 1730-ban épült.
• Az Úr Színeváltozása tiszteletére szentelt uniátus (tulajdonképpen görögkatolikus) temploma^[5] a kričkei templommal egy időben 1835-ben épült az udinei Valentin Presani tervei szerint. Közvetlenül a II. világháború után a szerbek felgyújtották, azóta a kéttornyú monumentális épület romokban állt. A templomnak, mint a település fontos kulturális emlékének állagmegóvási és felújítási munkái elkezdődtek. A munkák a horvát kulturális minisztérium és a körösi görögkatolikus püspökség anyagi támogatásával 2013 és 2015 között folytak.^[6]

• Ružić község hivatalos oldala (horvátul)
• A dalmáciai pravoszláv püspökség honlapja (szerbül)
• A Drniš melletti kričkei Legszentebb Istenanya és baljci Urunk színeváltozása görögkatolikus templomok. (horvátul)