Ugrás a tartalomhoz

Réticsík

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Réti csík szócikkből átirányítva)
Réticsík
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Magyarországon védett
Természetvédelmi érték: 10 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Pontyszerűek (Ostariophysi)
Rend: Pontyalakúak (Cypriniformes)
Öregcsalád: Cobitoidea
Család: Csíkfélék (Cobitidae)
Nem: Misgurnus
Faj: M. fossilis
Tudományos név
Misgurnus fossilis
(Linnaeus, 1758)[1]
Szinonimák

  • Cobitis fossilis (Linnaeus, 1758)[2]
  • Petromizon variegatus (Wulff, 1765)[3]

Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Réticsík témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Réticsík témájú kategóriát.

Portré egy réticsíkról

A réticsík (Misgurnus fossilis) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe és a csíkfélék (Cobitidae) családjába tartozó faj.

A nagy folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása miatt megfogyatkozott a Magyarországon található állománya, ezért védelmet élvez. Korábban tömegesen fordult elő, fontos böjti tápláléknak számított, és a csíkászatot a 19. századig mint a halászat külön ágazatát tartották számon.

A német sporthorgász szövetség és az osztrák testvérszervezet kuratóriuma 1987-ben az év halának választotta, hogy ezzel is ráirányítsa a fajra a természetvédők figyelmét.

Egyéb elnevezései

[szerkesztés]

Nevezik még réticsíknak, csíknak és halcsíknak. A színváltozatai miatt megkülönböztetésképpen használt elnevezései a barnacsík, a csíkdáma és a csíkkirály.[4][5]

Előfordulása

[szerkesztés]

Európa és Ázsia különböző részein honos. Európa északi és keleti részében szinte mindenütt előfordul, megtalálható az Alpoktól északra, egészen Maasig kelet felé a Néva vízrendszerében a Ladoga-tó, a Fekete-tenger északi medencéjének folyóiban a Dunában kelet felé a Kubánban, a Kaszpi-tó folyóiban, a Volga és az Ural vízgyűjtő rendszerében elsősorban az iszapos fenekű tavak és folyók lakójaként. Nem őshonos az Egyesült Királyság, Skandinávia és az Appenninek folyóiban az Ibériai-félszigeten, a Krímben, az Adriai-tenger és az Égei-tenger vízgyűjtő rendszerében.[4][6]

Hasonló fajok

[szerkesztés]

Hasonló fajok a csíkfélék tagjai és felületes szemlélő összetévesztheti még az fiatal angolnával, de az nyúlánkabb és a hasúszói hiányoznak. A közeli rokon kövi csík oldalát foltok tarkítják, míg a réticsíkon hosszanti csíkok láthatók ezért jól megkülönböztethetőek egymástól. A vágó csík és a kőfúró csík feje és teste lapított és a szemük hátrafelé áll, valamint felmereszthető a csonttüskéjük.[7]

Megjelenése

[szerkesztés]

Nagyságát tekintve 15-35 centiméteresre nő meg és tömege 80-150 gramm között mozog. Kisméretű száját 10 bajusz köríti, 4 a felső és 6 az alsó ajakán. A testformája miatt kígyószerűnek tűnő halat a fenéken bajuszszálai segítik az érzékelésben. Teste hengeres, nagyon izmos, nyákos és apró pikkelyek borítják, melyek alig fedik egymást. A szemei testméretéhez viszonyítva nagyon aprónak tűnnek. Hasa sárga, háta barna és oldalán a szemétől a farokúszóig jellegzetes sötétbarna csíkok húzódnak.[4][8]

Életmódja

[szerkesztés]

Éjjel aktív hal, napközben az iszapban rejtőzik el. Étrendjét tekintve rovarokat, férgeket és ízeltlábúakat keresgél az iszapban, valamint a vízben lévő növényi törmelékeket is elfogyasztja. Nagyon szívós és igénytelen hal, a telet az iszapba rejtőzve tölti el. A víz időleges kiszáradását is el tudja viselni. Élőhelye az árterek, mocsarak, lápok iszapos fenekű helyei, de megtalálható a folyóvizek lassú folyású, iszapos szakaszain is. Élőhelyspecifikus faj, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos élőhelytípushoz alkalmazkodott, és ettől a környezettől nem tud elszakadni. Az élőhelyének változásakor nem tudja követni a változásokat és emiatt eltűnik a faj az adott területről.[4][8]

Szürkületkor kezd aktív lenni és a faj jellegzetessége, hogy kisegítő légzőszerve segítségével béllégzésre képes. Amikor kevés a vízben az oxigén felúszik a felszínre, és ott levegőt szippant, amelyet vérerekkel dúsan átszőtt belébe présel. Az elhasznált levegőt a végbelén át engedi ki. Zivatar előtt gyakran használ légköri oxigént, mivel ilyenkor az emelkedő hőmérséklet és a süllyedő légnyomás miatt csökken a víz oxigéntartalma. Régebben ezen tulajdonsága miatt a csíkászok élő barométernek tartották, mert az időjárás változását nyugtalan mozgásukkal előre tudták jelezni.[8]

Szaporodása

[szerkesztés]

A réticsík szaporodása szezonális, áprilistól júliusig tart, ivartermékeit jellegzetes táncot követően lövelli ki. A nőstény nagyobb és teltebb testű, mint a hím. Ivarérettségüket 2-3 éves korukra érik el. Az ivarérett példányok párosan ívnak a sekély, vízinövényekkel dúsan benőtt vízterületeken, ahol az ikrás egyed 2-3 részletben rakja le 1,7-1,9 mm átmérőjű és 10-150 ezer darabot számláló ikráját. A lerakott ikráiból 16-20 °C-os vízben 5-10 nap alatt kifejlődnek a 4-5 milliméter hosszú lárvák, amelyek ezután gyorsan növekednek. A lárváknak külső kopoltyúbojtjaik vannak, melyek mint kisegítő légzőszervek lehetővé teszik, hogy akár szegényes oxigénviszonyok között is képesek fejlődni.[4][8][9]


Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Misgurnus fossilis (Linnaeus, 1758) weatherfish (angol nyelven). The Taxonomicon. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  2. Misgurnus fossilis (Linnaeus, 1758) (accepted name) (angol nyelven). Catalogue of Life. [2011. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  3. Stone Loach Barbatula barbatula (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). BioLib.cz. (Hozzáférés: 2010. június 12.)
  4. a b c d e Alfred Brehm: Réti csíkok (Misgurnus Lacép.). Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  5. Harka Ákos: Tiszafüred környéki halnevek. Magyar Nyelvőr. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  6. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  7. Réticsík Misgurnus fossilis (Linnaeus, 1758). Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  8. a b c d Imecs István: Védett halaink – harmadik rész – A Réti csík (Misgurnus fossilis). Erdélyi Horgász. [2010. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  9. Dr. Györe Károly: Réti csík – Misgurnus fossilis Linné, 1758. HAKI. [2011. október 4-i dátummal az csík eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 30.)

További információk

[szerkesztés]

A faj tudományos leírásával foglalkozó elektronikus ismeretforrások

[szerkesztés]