Ugrás a tartalomhoz

Kalotaszeg (folyóirat)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kalotaszeg folyóirat szócikkből átirányítva)
Kalotaszeg folyóirat
Adatok
Típusfolyóirat

OrszágMagyarország, Románia
Alapítva1890 július 22., 1912, 1992
FőszerkesztőBölöni László, Török F. László, Vasas Samu
MunkatársakGyarmathy Zsigáné, Herrmann Antal, Török F. László, Mihály István, Vasas Samu, Szigetvári Ferenc, Kudor István, Simon Ilona, Boldizsár Zeyk Imre, Oláh József
Nyelvmagyar
SzékhelyBánffyhunyad

A Kalotaszeg folyóirat kulturális, közéleti lap, amely a kiegyezés utáni gazdasági fejlődés idején jött létre a magyar nemzet szellemi és lelki fejlődésének jegyében.

Alapítás

[szerkesztés]

E lap létrehozását 1890. július 22-én Bánffyhunyad város tanácsa, Gyarmathy Zsigmond elnöklése mellett határozta el. A folyóirat először 1890. augusztus 10-én látott napvilágot és ebben az évben 21 szám jelent meg, majd a következő évben 34 szám jelent meg. Indulás után egy évre megszűnt. A lapot 1890-ben 1000 példányban nyomtatták.

  • Felelős szerkesztő: Bölöni László
  • Munkatársak: Gyarmathy Zsigáné és Herrmann Antal
  • Cél: Arra volt kötelezve, hogy Kalotaszeg népét megfelelően tájékoztassa a gondokról és azok megoldásról. A lap célja volt, hogy az állami, megyei, községi hivatalok kezelésének figyelemmel kísérése, a népesedési mozgalmak, az emberek, állategészségügy, kereskedelem, iparügy, mezőgazdaság, iskolai és egyházügyek, törvénykezés ismertetése, ezekkel kapcsolatos tanácsadás. A minden vasárnap megjelenő újság Bánffyhunyad és vidéke közművelődési, társadalmi és közgazdasági érdekeit képviselő heti lap volt, és egyúttal Jegenyefürdő értesítője is.
  • Tartalom: Az 1890-1891-ben megjelent Kalotaszegben döntő részben voltak a népdalok, népmesék, irodalom témájú cikkek. Herrmann Antal inkább néphagyomány, népdal gyűjteményeket, cigány népdalokat jelentett meg. Gyarmathy Zsigáné magyar irodalmi cikkek kiadásával jeleskedett. A Jegenyefürdő értesítője mint a Kalotaszeg melléklete jelent meg, fürdőévadban, a jegenyefürdői igazgatóság kiadásában, július-augusztus hónapokban, naponként. A Kalotaszeg előfizetőinek és az állandó fürdővendégeknek ingyen járt. E mellékletben az egészségügyi dolgokról, szórakozásról, művelődésről volt szó.

Másodszori alapítás

[szerkesztés]

Az első világháború és az ezt követő békeszerződések előtt, Kós Károly megpróbálta a folytatni Gyarmathyné és Herrmann Antal munkáját. Terve volt újból életet vinni a Kalotaszeg tájaira a Kalotaszeg folyóirat újraindításával. A Sztánán szerkesztett és Bánffyhunyadon a Diamanster nyomdában nyomtatott Kalotaszeg képes hetilap első száma 1912. január 7-én jelent meg. Míg az első kiadások nem foglalkoztak politikai kérdésekkel, Kós Károly Kalotaszegjében nyíltan tárgyalhatóak voltak politikai kérdések. Összesen 12 számot jelentettek meg, az utolsót 1912. március 26-án.

  • Szerkesztő és kiadó: Kós Károly
  • Tartalom: Szabad írásokat, és jellegzetes transzilván szemléletű politikai cikkeket, néprajzi írásokat, valamint mezőgazdasággal foglalkozó cikkeket, mint például a Gazda című cikkek olvashattak benne.

Harmadszori alapítás

[szerkesztés]

Vasas Samu Gyarmathy Zsigáné és Kós Károly céltudatos, félbeszakadt munkáját vállalta fel. A szerkesztőbizottság külső munkatársaival együtt ingyen dolgozott, a bánffyhunyadi RMDSZ segítségével. Először úgy indult mint próbaszám. A Bánffyhunyadi RMDSZ kéthetente megjelenő lapja. Az "Erdély" lap és könyvkiadó vállalat adta ki, a Misztótfalusi Kis Miklós református sajtóközpont nyomdájában jelent meg. 1993-ban megjelent három füzet Kalotaszegi füzetek néven, mint a Kalotaszeg melléklete.

  • Cél: A lap feladatának tűzte ki, hogy tudósítson Kalotaszeg kulturális társadalmi életéről.
  • Főszerkesztő: Török F. László, Vasas Samu (1992)
  • Felelős szerkesztő: Mihály István
  • szerkesztők (1991): Török F. László, Mihály István, Vasas Samu, Szigetvári Ferenc, Kudor István, Simon Ilona, Boldizsár Zeyk Imre, Oláh József.
  • munkatársak (1991): Vasas Samu, Szigetvári Ferenc, Kudor István, Boldizsár Zeyk Imre, Oláh József.
  • munkatársak (1992): Boldizsár Zeyk Imre, László György, Mihály István, Ricci József, Szilágyi Sándor. További munkatárs Váradi Goia János.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

Repertórium

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]