Hemlokfenyő
Hemlokfenyő | ||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Kanadai hemlokfenyő éretlen tobozai
| ||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
Fajok | ||||||||||||
| ||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Hemlokfenyő témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Hemlokfenyő témájú kategóriát. |
A hemlokfenyő (Tsuga) a fenyőfélék családjának egyik, a különböző szerzők szerint 8–10 fajt számláló növénynemzetsége.
Származása, elterjedése
[szerkesztés]4–6 faja Kelet-Ázsiában, 4 faj Észak-Amerikában honos.[2][3][4][5][6]
Megjelenése, felépítése
[szerkesztés]Közepes vagy nagy termetű örökzöld, 10–60 m magas, kúpos vagy szabálytalan koronájú fa. Szürkés-barnás kérge pikkelyes, mélyen barázdált. Ágai vízszintesen állnak.
A lapos, kissé szögletes, 5–35 mm hosszú és 1–3 mm széles, fényeszöld tűlevelek egyesével, spirálvonalban nőnek a hajtásokon. Fonákukon jól látható két fehér sztómasor. A tűlevél csúcsa lekerekített. A levél színén a T. mertensiana fajon kívül nincsenek gázcserenyílások.[2][3][4][5][6] A 3–5(–10) mm hosszú, ovális vagy gömbölyded, sárgásfehér vagy halványlila pollentartók magányosan ülnek rövid kocsányukon. Ovális vagy megnyúlt henger alakú tobozai a T. mertensiana kivételével kicsik (15–40 mm hosszúak). A T. mertensiana toboza hengeres és hosszabb, 35–80 -es. A tobozok lehetnek magányosak és csüngők, ülők vagy rövid, maximum 4 mm-es kocsányuk van. Az éretlen tobozok zöldek; beérve megbarnulnak (Józsa).
A magok kicsik, 2–4 mm hosszúak, repítőszárnyuk 8–12 mm hosszú. A kikelő csíranövényeknek 4–6 sziklevelük van.[2][3][4][5][6]
Fajai
[szerkesztés]A T. mertensiana több tulajdonságban eltér a nemzetség többi tagjától, éppen ezért gyakorta külön, önálló alnemzetségbe sorolják.
A levelei kevésbé lapítottak, és a színén is fut egy sztómasor; tobozai legnagyobbak a nemzetségben és inkább gömbölyűek, mint tojás alakúak. Néhány botanikus egy kihalt nemzetség tagjának véli Hesperopeuce mertensiana (Bong.) Rydb. néven,[7] annak ellenére, hogy az a nemzetség általában csak alnemzetség szinten használatos.[2]
Egy másik faj, mely elsőként Tsuga longibracteata néven lett leírva, jelenleg a Nothotsuga (másként kihalt) nemzetségbe tartozik; ez a Tsuga nemzetségtől abban különbözik, hogy a felálló tobozok kinyúló murvalevelekkel és a hím virágzatok is ernyőkben nyílnak, ami sokkal inkább a vörösfenyő (Keteleeria) nemzetségre jellemző.[2][4]
Életmódja, termőhelye
[szerkesztés]A fajok a viszonylag csapadékos hűvös mérsékelt éghajlathoz alkalmazkodtak, ahol hűvösek a nyarak és ritka a szárazság. Jól viselik a nagyon kemény teleket is, a vastag hótakarót és a jégverést is jobban tolerálják, mint általában a többi fa.[2][4] Tobozai az egyéves hajtásokon nőnek. A magok 5–8 hónap alatt beérnek. A magok röviddel ezután kihullanak a tobozok pedig még legfeljebb 2 évig a fán maradnak.
Jobban viselik az árnyékot, mint a többi fenyőféle, viszont sokkal érzékenyebb a szárazságra.[8]
Kártevők
[szerkesztés]Az Észak-Amerika keleti felén honos két fajt, a kanadai hemlokfenyőt (T. canadensis) és a karolinai hemlokfenyőt (T. caroliniana) komolyan veszélyezteti az Adelges tsugae nevű rovar.[9] Ez a (a növénytetvek alrendjébe tartozó) toboztetű faj véletlenül került Észak-Amerikába Kelet-Ázsiából, ahol csak kis károkat okoz.
A Tsuga fajokat különböző lepkefajok lárvái is fogyasztják, mint pl. az Epirrita autumnata, Ectropis crepuscularia, gyapjaslepke.
Felhasználása
[szerkesztés]A hemlokfenyők fája fontos a faiparban, különösen a cellulózgyártásban.
Sok fajt ültetnek kerti dísznövénynek, ezeknek számos fajtáját nemesítették ki.
A kéregből nyert cserzőanyagokkal bőröket csereznek.
Képek
[szerkesztés]-
Tsuga diversifolia havas tűi és tobozai
-
Tsuga mertensiana tűi és tobozai
-
Tsuga canadensis toboza
Jegyzetek
[szerkesztés]Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Tsuga című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- ↑ Farjon: Farjon, A. (1990). Pinaceae. Drawings and Descriptions of the Genera. Koeltz Scientific Books ISBN 3-87429-298-3
- ↑ rushforthc: Rushforth, K. (1987). Conifers. Helm ISBN 0-7470-2801-X.
- ↑ gd: Earle, C. J.: Tsuga. Gymnosperm Database, 2006. (Hozzáférés: 2007. május 16.)
- ↑ foc: Wu, Z.-Y., & Raven, P. H.: Tsuga. Flora of China. Science Press, 1999. (Hozzáférés: 2007. május 16.)
- ↑ fna: Taylor, R. J.: Tsuga. Flora of North America North of Mexico, Vol. 2.. Oxford University Press, 1993. (Hozzáférés: 2007. május 16.)
- ↑ page: Page, C. N. (1990). Pinaceae. pp. 319–331 in: Kubitzki, K., ed. The Families and Genera of Vascular Plants. Springer-Verlag, Berlin
- ↑ HWAbiocontrol: Implementation and Status of Biological Control of the Hemlock Woody Adelgid. US Forest Service, 2011. december 1. (Hozzáférés: 2013. július 28.)
- ↑ Johnson: Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 116–119. o. ISBN 978-963-09-6602-3
- Józsa: Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 204–205. old.