2011–2012-es jemeni forradalom

2011–2012-es jemeni felkelés
Arab tavasz
Ellenzéki tüntetők Szanaa utcáin
Dátum	2011. február 3.–2012. február 27.
Helyszín	Jemen
Casus belli	Ali Abdullah Száleh diktatórikus rendszere elleni lázadás
Eredmény	Száleh elnök távozott a hatalomból.
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
ellenzéki tüntetők, átállt katonák, ellenzéki törzsek Jemen kormánya
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szadik al-Ahmar Ali Mohszen al-Ahmar Ali Abdullah Száleh Ahmed Száleh
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
ismeretlen ismeretlen
Veszteségek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
bizonytalan bizonytalan
Összesen mintegy 2000 fő vesztette életét.
A Wikimédia Commons tartalmaz 2011–2012-es jemeni forradalom témájú médiaállományokat.

2011-es jemeni felkelés
Szanaa · Taiz · Zinjibar
Sablon:A 2011-es jemeni felkelés m v sz

A 2011–2012-es jemeni tüntetések a tunéziai felkelés után, a fiatalok forradalmával^[1] és más megmozdulásokkal egyszerre kirobbanó megmozdulás 2011-ben. A résztvevők egyszerre tüntettek az alkotmány tervezett módosítása, a munkanélküliség, a gazdasági helyzet^[2] és a korrupció ellen.^[3] Végső követelésük Ali Abdullah Száleh elnök lemondása lett.^[4][5][3]

Január 27-én Szanaában több mint 16 000 tüntető vett részt egy megmozduláson.^[6] Tavakkul Karmán február 3-ra meghirdette a düh napját.^[7]

Jemenben az egyik legalacsonyabb az emberi fejlettségi index értéke az arab országok között.

Jemennek akkoriban gondjai voltak az al-Káida Arab-félszigeten tevékenykedő szárnyával.^[8] A problémát tovább nehezíti, hogy a déli országrész el akar szakadni. (Az országnak ebből a részéből származik Oszáma bin Láden.) A felkelők az egykori Dél-Jement akarják újból létrehozni. Mindezen felül az ország északi részén a függetlenedni vágyó síita hútik lázadoznak.

Ali Abdullah Száleh már több mint 30 éve az ország első embere.^[1] Sokak szerint fiát, Ahmed Száleht választotta ki, hogy halála után ő kövesse az ország élén.^[9] Az ország majdnem felének napi legfeljebb 2 dollárból kell megélnie. A lakosság egyharmada krónikus éhségtől szenved.^[10] Jemen a Transparency International korrupciós listáján a 146. legtisztább ország helyét foglalja el.^[11] A kormányzat gyengeségét mérő listán 2010-ben a15. helyen volt.^[12]

Jelenleg a parlament előtt fekszik egy javaslat, mely az ország alkotmányát kívánja módosítani. Az ellenzék ez ellen hevesen tiltakozik. A tervezet értelmében Saleh élete végéig betölthetné az elnöki posztot. Sürgette az ellenzéket, hogy vegyenek részt az április 27-re tervezett választásokon. Ezzel el lehetnek kerülni a politikai öngyilkosságot.

A hatalmon lévő parlament mandátumát az ellenzék és a Általános Nemzeti Kongresszus egyetértésével 2009. februárban két évvel meghosszabbították. A megállapodás értelmében ezalatt kidolgoznak egy folyamatot, melynek a végére az elnöki rendszerből egy arányos képviseletre alapuló irányítási szisztémát vezetnek be. Ennek érdekében azonban még mindig nem tettek semmit.^[13]

A jemeni tüntetők a jázminos forradalomra emlékezve és békés szándékukat kifejezve rózsaszín szalagot hordtak.^[10] Shawki al-Qadi, törvényalkotó, az ellenzék egyik vezére azt mondta a színről, hogy ezzel a szeretetet és a békességet akarják jelképezni.^[14]A rózsaszín szalagok túlsúlya a megmozdulás szervezettségét is megmutatta.^[14]

2011. január közepétől több ezer jemeni tüntetett Szanaa utcáin.^[13][15][2] a kormány ellen,^[5] Ezeknél még keményebbnek számítottak az ország déli részén érzékelhető megmozdulások.^[5] Ezek a tüntetések az első komoly fellépések, melyek kikezdik Ali Abdullah Száleh elnök hatalmát.^[4] A tüntetők leggyakrabban az elűzött tunéziai elnökhöz, Zín el-Ábidín ben Alihoz hasonlítják, és a korrupcióra,^[3] valamint az elmaradt jemeni gazdaságra^[4] utalnak. Jemen északi és déli részén is tüntettek. Leginkább az ellen vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a kormány alkotmánymódosító javaslata, a munkanélküliség és a gazdasági helyzet ellen.^[2] Január 20-án több ezren tüntettek Taizz kormányzóság központjában.^[2] Ádenben 18-án, 19-én és 20-án is voltak megmozdulások.^[15][2] Adenben kerekeket gyújtogattak, utakat zártak el, és legalább heten megsebesültek.^[15] Szanaában január 20-án csillapodott a tüntetések hevessége.^[2]Két tüntető megjelent a főváros egyetemén, és eg transzparenst lógattak ki. Azon a következő szöveg szerepelt: „Menj el, mielőtt téged küldenek el.” Ezt a Reuters úgy értelmezte, mint a Salehhez hasonló autokrata arab vezetők ellen irányuló kritikát.^[2]

Január 27-én Szanaa utcáit legalább 16 000 tüntető lepte el,^[6] akik közül legalább 10 000 az egyetem hallgatója volt.^[6]

Miután a kormány bejelentette, hogy milyen politikai reformokra szánta el magát, a tüntetők kijelentették, hogy ezek nem elégségesek. Ezek miatt Saleh és fia még időtlen időkig az ország élén maradhat.^[16] A tüntetők sokkal inkább reformokat, és nem egy Tunéziábn lejátszódott forradalomhoz hasonló eseménysorozatot akartak.^[17] Egy jemeni újságíró a következőket mondta: "Ezek a megmozdulások az egyiptomival ellentétben nem spontán tömeges csoportosulások voltak, és elsődleges céljuk nem Saleh megbuktatása volt. Ez csak az áprilisi jemeni parlamenti választások előtt lezajló kampány utolsó fordulója."^[10]

Január 29-én Szanaában a tüntetők Saleh távozását követelték. A következőt skandálták: „Takarodj Ali, takarodj!” és „Először Tunézia, aztán Egyiptom, majd pedig Jemen!” Ezután civil ruhás rendőrök támadtak a tüntetőkre. Sérülésekről nem érkezett jelentés. Tavakkul Karmán, az Iszláh Párt egyik vezetője arról számolt be, hogy a biztonsági erők egyik embere tőrrel támadt rá, de a tüntetőknek sikerült megfékezniük. Hozzátette: "Egész addig folytatjuk, míg meg nem dől Ali Abdullah Saleh rendszere. Délen a Déli Mozgalom, északon a síita húszi felkelők, a parlamentben pedig az ellenzék követel változásokat." Február 3-ra meghirdette a düh napját.^[7]

Karman február 3-ra meghirdette a "düh napját."^[7] A Xinhua News értesülései szerint a szervezőknek az volt a célja, hogy egymillió ember vonuljon fel Szanaában a tüntetésen.^[18] Február 2-án a belügyminiszter bejelentette, hogy a tervezett tüntetések előtt jelentős mértékben megemelik a helyszínen a biztonsági erők létszámát, ugyanakkor az elnök pedig bejelentette, hogy nem indul a 2013-as elnökválasztáson, így próbálva meg elejét venni a tüntetéseknek.^[19] Így akarták távol tartani a fegyvereket, és ezzel akarták megakadályozni, hogy a nagyobb városokban gyanús alakok férkőzzenek a tömegbe.^[18]

A jelentések szerint legfeljebb 20 000 ember vett részt a megmozdulásokon Szanaában.^[20] A helyszín felé azonban több tízezer kormánypárti közeledett, így meg kellett változtatni a tüntetés helyszínét.^[21][22] Adenben a biztonsági erők feloszlattak egy tüntetést. Állítólag könnygázt és éles lőszert is bevetettek. Mohammed al-Sabri, a Közös Front vezetője Saleh feloszlatási kísérletét elfogadhatatlannak nevezte, Hozzátette, hogy a csoport meg fogja vitatni az elnök bejelentését.^[23] Az Al Jazeera szerint másnap nagyon megnövelték Jemenen a biztonsági készenlétet.

Február 12-én újabb kormányellenes tüntetésekre került sor, de ugyanakkor a kormánypártiak is az utcára vonultak, így a demonstráció összecsapásba torkollott. A kormánypárti tüntetők botokkal és késekkel megfutamították az ellenzéki tüntetőket.^[24]

Február 16-án ismét összecsaptak a két tábor tüntetői, az összecsapásnak a rendőrség gumibotokkal és könnygázzal vetett véget. A jemeni parlament egyik ellenzéki képviselője is megsérült, amikor kormánypárti tüntetők megkísérelték megölni.^[25] Február 18-ra összesen öten vesztették életüket az összecsapások során.^[26] Február 21-re a halálos áldozatok száma már 12-re emelkedett, többségüket a dél-jemeni Ádenben ölték meg. Időközben Ali Abdullah Száleh elnök visszavonta ígéretét, mely szerint nem indul újra a 2013-as elnökválasztáson.^[27]

Március 13-án a rendfenntartók éles lőszert és könnygázt használva támadtak a kormányellenes tüntetőkre, több száz ember megsebesült és legkevesebb 31-en meghaltak. A tüntetések hatására az elnök szükségállapotot hirdetett.^[28] Mikor Száleh elnök március 20-án az egész kormányt menesztette, másnap egy jemeni tábornok, Ali Mohszen al-Ahmar, az egyik páncélos hadosztály parancsnoka televíziós beszédben közölte, hogy átáll a tüntetők oldalára.^[29] Erre a hírre az elnök fia tankokat vezényeltetett a legfontosabb kormányzati épületek megvédésére. Számos befolyásos politikus, diplomata és üzletember is átállt az ellenzék oldalára.^[30]

Száleh elnök azt üzente al-Ahmar tábornoknak, hogy nem hagyja katonai puccsal megdönteni az uralmát, puccskísérlet esetén "véres polgárháború lesz" – jelentette ki.^[31] Az újabb tüntetések hatására kijelentette, hogy csak akkor hajlandó átadni a hatalmat, ha biztosítottnak látja a békés átmenetet.^[32]

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács kidolgozott egy béketervet, amelynek értelmében az elnök lemondása esetén mentesülne a felelősségre vonás alól. A tüntetők azonban a béketerv elleni tiltakozásként több nagyvárosban is az utcára vonultak. A rendfenntartók ismét éles lőszerrel támadtak a tüntetőkre, sokan megsebesültek, a fővárosban pedig nyolcan életüket vesztették.^[33]

Május 18-án az a hír járta be a világot, hogy megállapodott az államfő az ellenzékkel, hogy egy hónapon belül átadja a hatalmat, de addig nem mond le. Nem sokkal ezután azonban meggondolta magát és mégsem írta alá a megállapodást.^[34]

Az egyik legerősebb jemeni törzs, a Hasid az elnök ellenzékének oldalára állt, ezért Száleh katonai lépéseket foganasított vele szemben. Ezzel kivívta a törzs fegyvereseinek támadását, akiknek az oldalára állt Ali Mohszen al-Ahmar tábornok is katonáival együtt. A lázadók heves harcok eredményeként több kormányzati épületet is elfoglaltak a fővárosban. A közel 120 halálos áldozatot követelő, öt napig tartó harcnak május 28-án fegyverszüneti szerződés vetett véget, amelynek értelmében a harcosok kivonultak az általuk megszállt kormányzati épületekből, de a város egy része továbbra is ellenőrzésük alatt marad.^[35]

Május 30-án a rendfenntartók Taizz városban a tüntető tömegbe lőttek, 20 ember halálát okozva. Erre válaszul a Hasid törzs felmondta a fegyverszüneti megállapodást és újra támadásba lépett. A lázadók rakétákat és aknagránátokat lőttek ki több kormányépületre is.^[36] Az elnöki rezidenciát is lőni kezdték tüzérségi lövedékekkel a támadásban az elnök is megsebesült és a Védelmi Minisztérium kórházába került,^[37] majd Szaúd-Arábiába vitték kezelésre, innen szeptember 23-án tért vissza. Hazatértével felerősödött a polgárháború kitörésének esélye.^[38] Hazatérését követően, szeptember 24-én a kormányerők rátámadtak az ellenzéki tüntetők sátorvárosára és 17 embert megöltek, további 55-t megsebesítettek.^[39]

Súlyos harcok törtek ki szeptember 29-én a fővárosban, az Ahmed Száleh vezette Köztársasági Gárda és a tüntetők oldalára állt Ali Mohszen al-Ahmar egységei között. A harcoknak, melyek során ágyúkat is bevetnek a szembenálló felek, már több halálos áldozata és legalább egy tucatnyi sebesültje van.^[40]

Száleh elnök bejelentette, hogy ígéretével ellentétben a választások után sem távozik a hatalomból, amennyiben az ellenzék is indulhat a választásokon, egyúttal polgárháborúra is figyelmeztetett, amennyiben az ellenzék továbbra sem hagy fel a lázadással. Időközben az összecsapások is tartanak tovább az ellenzéki harcosok és a kormányerők közt, már legkevesebb 170-en haltak meg.^[41]

Október 15-én Száleh elnök már sokadjára megígérte lemondását, de csak a választások után. Az ENSZ különmegbízottja, Dzsamal Benomar azonban az elnök azonnali lemondását akarja elérni.^[42]

November 23-án Száleh elnök Rijádba utazott, ahol a várakozások szerint alá fog írni egy tervezetet hatalma békés átadásáról, amelyet az Öbölmenti Együttműködési Tanács dolgozott ki. Rögtön az elnök távozása után ismét kitörtek az utcai harcok a felkelő csapatok és a Köztársasági Gárda között.^[43]

Száleh elnök végül november 23-án este aláírta a lemondásáról szóló dokumentumot, habár még kilencven napig megtarthatja tiszteletbeli elnöki címét, anélkül, hogy majdani utódja döntéseire befolyása lenne. A volt elnök már nem is tér vissza Jemenbe, hanem az Egyesült Államokba utazik, ahol gyógykezelést fog kapni, a hatalmat ideiglenes hatállyal eddigi alelnöke, Abbed Rabbo Manszúr Hádi veszi át.

A megállapodással azonban sem a kormány támogatói, sem az ellenzék nagy része nem ért egyet, az utóbbiak azért, mert szerintük az alku lehetővé teszi a rendszer prominens figuráinak a hatalmon maradását, emiatt újabb tömegtüntetéseket terveznek.^[44] November 26-án újabb összecsapásokra került sor a kormányhadsereg és a lázadó csapatok között a fővárosban, a szemben álló felek gépfegyverekkel és aknavetőkkel lőtték egymást. Szintén a nap folyamán több jemeni nagyvárosban is tüntettek a lemondott elnök felelősségre vonása végett.^[45]

December 1-jén éjjel a jemeni kormányhadsereg támadást indított az ellenzék kezén levő Taizz város ellen. A harcokban reggelig legkevesebb 5-en vesztették életüket.^[46] December 4-re a halálos áldozatok száma már 30 fölé emelkedett, miközben az ostrom változatlan hevességgel tartott tovább. A kormányerők harckocsikkal, ágyúkkal és rakétákkal lövik a város ellenzékiek kezén levő negyedeit, akik nagyrészt könnyű fegyverekkel próbálják viszonozni a tüzet.^[47]

December 10-én nemzeti egységkormány alakult az ellenzék által jelölt, de független Mohamed Bászindva vezetésével. A kormány feladatának tűzte ki az ország átvezetését a fegyveres konfliktusból egy békés, gazdaságilag fejlődő társadalom irányába.^[48] December 24-én a Száleh bíróság elé állítását követelő tömegre a Köztársasági Gárda alakulatai támadtak, éles lőszert, könnygázt és vízágyút bevetve. Az összecsapásban 9-en meghaltak, több mint 90-en megsebesültek.^[49]

2012 januárjára az ország nagy részében fellángoltak a tüntetések és sztrájkok, az emberek a régi hatalom kulcsfiguráinak lemondását követelték. Január 24-én négy katonai légi támaszpontra is kiterjedt a lázadás, a tüntető katonák páncélozott járművekkel zárták el a légi támaszpontok kifutóit, a volt elnök fivérének, Mohamed Száleh vezérőrnagynak a lemondását követelve, aki jelenleg a légierő főparancsnoka.^[50]

A hallgatók és az emberi jogi aktivisták nem értenek egyet a politikai pártokkal, hogy milyen taktikát kövessenek a jemeni politikai változások levezénylése közben. Vannak olyan pártok, melyek Saleh vezetése alatt akarnak politikai reformokat bevezetni, mg mások a régió eseményeinek akarnak utat nyitni ebben az országban is.^[51] Khaled al-Anesi, a tüntetések szervezésében részt vevő jogász a következőket mondta: "Jemenben egyszerre van társadalmi és politikai mozgalom is ebben a témában. A politikai pártok azonban nem támogatják a szervezetlen politikai mozgalmakat. Ezek a szerveződések még gyengék és kezdetlegesek."^[51]

A jemeni biztonsági erők letartóztatták Tawakul Karmant, a szanaai két hallgatói szervezet vezetőjét. Ezek a csoportok Saleh eltávolítását támogatták. Férje semmit nem tudott arról, hogy merre tartják fogva. A Szanaai Egyetem előtt is több százan álltak neki tüntetni. Január 24-én a foglyot feltételesen szabadlábra helyezték.^[52]

Az újságírók védelmében szervezett bizottság szerint a jemeni újságíróknak nagyon sok zaklatást kell elviselniük.^[53]

Mutaher al-Maszri belügyminiszter azt mondta, "Jemen nem Tunézia."^[54]

Mohammed al-Sabry, a legnagyobb ellenzéki erő, a Jemeni Reformkongresszus vezetője azt mondta: "Alkotmányos változásokat akarunk, de nem olyanokat, melyekkel valaki örökké a hatalom csúcsán maradhat, és et még tovább is örökítheti a gyermekeire."^[2]

• Hillary Clinton külügyminiszter jemeni látogatása alatt úgy nyilatkozott, hogy nem csak az USA s Jemen közti katonai együttműködésről akar tárgyalni, hanem olyan összefüggő stratégiát akar kidolgozni, mellyel meg lehetne oldani azokat a problémákat, melyekkel Jemennek szembe kell néznie. "Jemen tudatában van annak, mekkora fenyegetést jelent a számára az al-Káida arab-félszigeti szárnya, és megértette, hogy szükség van egy széles körő, terrorizmusellenes összefogásra. Ugyanakkor kiegyensúlyozottan kell Jement kell kezelnünk, melybe éppúgy beletartozik a társadalmi, a gazdasági és politikai segítségnyújtás is. Az al-Káida mindenki számára közös ellenséget jelent. Nemcsak a rövid távú veszélyekkel, hanem a hosszú távú kihívásokkal is szembe kell néznünk.” Jövőképében egy egységes, stabil, demokratikus és reményteli Jement vizionált. Ebben az országban a civil társadalom kifejtheti véleményeit, de az al-Káida nem.^[55] Philip Crowley, a külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy az USA kormánya támogatja a jemeniek szabad véleménynyilvánítását.^[56]