Ugrás a tartalomhoz

Szlovén Nemzeti Párt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szlovén Nemzeti Párt

Adatok
ElnökZmago Jelinčič Plemeniti

Alapítva1991. március 17.
SzékházSl-1000 Ljubljana, Tivolska ulica 13.

Ideológiabaloldali nacionalizmus, euroszkepticizmus, homofóbia, katolikus-ellenesség
Politikai elhelyezkedésbaloldal
Parlamenti jelenlét1991
Hivatalos színeikék, fehér, piros
Weboldala

A Szlovén Nemzeti Párt (szlovénül Slovenska Nacionalna Stranka) Szlovénia nacionalista pártja, amit Zmago Jelinčič Plemeniti vezet. A központja Ljubljanában van, a Tivolska 13. szám alatt. A nacionalizmus mellett euroszkepticizmus is jellemzi, sőt ismeretesek soviniszta kijelentések is részéről, mely összefüggésben áll azzal a nézetével, amely elutasít a politikában minden korrektséget.
Mivel rövidítése SNS, emiatt könnyen összetéveszthető a Szlovák Nemzeti Párttal.

A párt tagjai között van Miran Györek, egy muraszombati születésű, magyar származású politikus is.

Története

A párt Szlovénia függetlenségének kiáltása előtt alig három hónappal, 1991. március 17-én jött létre. Plemeniti az alapító azóta is vezeti a frakciót, bár sokan elhagyták a pártot, mert épp Plemenitivel támadták nézeteltéréseik. Jelenleg is több dologban nincs egyetértés a párttagok és a pártelnök között, de a kilépések befolyásolták a frakció fennmaradását.

A párt jellemzői, célkitűzései

A Szlovén Nemzeti Párt – jellemzően sok más ilyen európai frakcióhoz –, ellenzi Szlovénia EU és NATO tagságát, véleménye szerint ezek korlátozzák az ország önállóságát.
Erősen kommunista-ellenes és keménye bírálja a volt kommunista Jugoszláviát és Josip B. Titót, de az 1945 előtti Jugoszláv Királyságról pozitív véleményük van, de mégis képvisel fasiszta-ellenes álláspontokat.
2000-ben a pártelnök Plemeniti úgy nyilatkozott a Mladina c. szlovén magazinnak, hogy a párt a baloldali nacionalista oldalhoz tartozik és elállt attól, hogy ők soviniszták lennének.
A párt mindig igyekszik alkalmazkodni az éppen aktuális politikai változásokhoz, emiatt sokak előtt népszerűek Szlovéniában.

Az 1990-es évektől, Jugoszlávia széthullása után az országba érkező bosnyák menekültek ellen emelte fel szavát, meglehetősen soviniszta hangvétellel.
Jelenleg Szlovéniának határvitája van Horvátországgal, s a párt a horvátokat tartja az ország fő ellenfelének. A parlamentben javasolta, hogy vezessenek be teljes gazdasági és határzárlatot Horvátországgal szemben.
A párt erősítené a kapcsolatait Szerbiával, ennek megfelelően Koszovó függetlenségét hevesen ellenzi.
A Szlovén Nacionalista Párt ellenségesen tekint a többi szomszédos ország, Ausztria, Olaszország és Magyarország felé, mert szerintük rosszul bánnak az ottani szlovén kisebbségekkel. A Párt szeretné egyesíteni a magyarországi szlovéneket az anyaországgal, magyarellenes kijelentéseket ellenben eddig még nem tett. Hivatalosan azonban egy magyarországi szlovén szervezet nem tart kapcsolatokat a Szlovén Nemzeti Párttal.
Egyesítési célkitűzéseit szemlélteti, hogy a Nemzeti Párt szimbolúma a Nagy Szlovénia térkép, amelynek eszméje még 1848-ból ered, ugyanis az akkori szlovén vezetők már eltökélték, hogy minden magyar, horvát, német és olasz területen élő szlovént egyesítenek egy államban.

A párt erősen katolikus-ellenes, ennek megfelelően minden vagyont, ami az egyház kezén kivétel nélkül szekularizálna. A párt némely tagja rasszistának minősített kijelentéseket tett a közelmúltban a szlovéniai cigány kisebbségre. Ellenzi a homoszexuális számára nyújtandó jogokat, egyik tagjuk Sašo Peče nyíltan vállalja homofób nézeteit.

A Nemzeti Párt szigorúbb gazdasági intézkedéseket vezetne be és fokozotabban oktatná az állampolgári ismereteket az iskolában.

A Nemzeti Párt a hagyomány kedvéért kiáll a nemzeti jelképek és a pánszlávizmus mellett is, valamint rokonszenvezik a régi hippi-mozgalmakkal.

Választási eredményei

2008-as szlovéniai választásokkor a párt 5,4%-nyi szavazatot, ezzel öt mandátumot szerzett magának. Ez kevesebb volt mint a 2004-es választásokkor.
1992-ben a második népszavazáson a pártnak összesen 10%-ot sikerült még elérnie. A választási mutatók egyaránt fokozatos csökkenést mutatnak a Nemzeti Pártnál az elmúlt csaknem két évtizedben.

A párt szavazói és tagjai között igen szép számmal akadnak néhai kommunisták is.

Külső hivatkozások

hu:Szlovén Nemzeti Párt