Európai Unió

Az „EU” szócikk ide irányít át. Hasonló címmel lásd még: EU (egyértelműsítő lap).

Sablon:Európai Unió-táblázat

Az Európai Unió vagy EU (angolul European Union (EU), franciául Union Européenne (UE), németül Europäische Union (EU), olaszul Unione Europea (UE), spanyolul Unión Europea (UE) ) részben kormányközi (intergovernmentális), részben pedig nemzetek fölötti (szupranacionális) integráció, amely jelenleg 27 európai államot foglal magában. Az Európai Unió ezen a néven 1992-ben jött létre az Európai Unióról szóló szerződéssel (ismertebb nevén a Maastrichti Szerződéssel); ez a szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba. Az EU számos jellegzetessége létezett azonban már 1992 előtt is; elődjeinek története az 1950-es évekre nyúlik vissza.

Négy fő intézménye van: az Európai Unió Tanácsa, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és az Európai Bizottság. Mindegyiknek külön elnöke, külön szerepe és külön felelőssége van.

Az EU tevékenysége a politika minden területét felöleli, az egészségügytől a gazdaságpolitikán át a külügyekig és a védelmi kérdésekig. Hatalmának jellege azonban a különböző területeken más és más, attól függően, hogy a tagállamok mennyi hatalmat ruháztak rá. Ennek megfelelően az EU bizonyos területeken egyfajta föderációra (például a pénzügyek, az agrárpolitika, a kereskedelem és a környezetvédelem terén), más területeken konföderációra (például a szociális és gazdaságpolitika, a fogyasztóvédelem és a belügyek terén), megint más területeken pedig nemzetközi szervezetre (például a külügyek terén) hasonlít. Az EU egyik legfontosabb tevékenysége az egységes piac létrehozása és fenntartása, melynek elemei a vámunió, a közös pénznem (amelyet a 27 tagállam közül eddig 16 vett át), a közös agrárpolitika és a közös halászati politika.

Magyarország 2004. május 1-jén lett az Unió tagjává. 2007. június 23-án a tagállamok képviselői megállapodtak a reformszerződés tervezetéről, amely a korábban egyes országokban elutasított alkotmányszerződést volt hivatott kiváltani, s amely lehetőséget nyújtana további szorosabb integrációra. ^[1] A reformszerződés életbe lépését azonban az elutasító írországi népszavazás a beláthatatlan jövőbe tolta.

Az Európai Unió tagállamai több szuverenitást (önrendelkezést) ruháztak erre a regionális szervezetre, mint bármely más tagállamok bármely más nem szuverén regionális szervezetre. Bizonyos területeken, ahol a tagállamok valamilyen szintű szuverenitást ruháztak az Unióra, az EU föderációra vagy konföderációra kezd emlékeztetni. A szerződéseket azonban továbbra is a tagállamok határozzák meg, az Uniónak ezáltal nincs hatalma, hogy a tagállamoktól azok hozzájárulása nélkül további hatásköröket vonjon saját rendelkezése alá. Az egyes tagállamok ezenkívül megőrzik a nemzeti érdekek legfőbb területein a saját politikájukat, mint például a külpolitikát és a honvédelmet.

Különleges felépítése miatt az Európai Unió sui generis (minden mástól eltérő jellegű) entitásnak is tekinthető.

Az Európai Unió aktuális és későbbi jellege jelentős politikai viták tárgya egyes tagállamaiban.

Az Európai Unió túlnyomó része Európa nyugati és középső részén terül el, az Unió azonban magába foglal számos Európán kívüli területet is (ezek neve legkülső régiók), több tagállamának egykori gyarmatosításai folytán. Az Európai Uniónak jelenleg 20 országgal van közös szárazföldi határa: (nyugatról keletre) Suriname, Brazília, Holland Antillák, Marokkó, Andorra, Norvégia, Monaco, Svájc, Liechtenstein, Vatikán, San Marino, Horvátország, Oroszország (a Kalinyingrádi területen is), Szerbia, Albánia, Macedónia, Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország, Törökország. Határosnak tekinthető még Észak-Ciprus, amely csak de jure része az EU-nak (az újraegyesítési tárgyalások folyamatban vannak).

Mindezen felül az EU-nak további 5 állammal van közös tengeri határa: Saint Lucia, Antigua és Barbuda, Dominika, Mauritius és Marokkó.

Némiképp bonyolítja az Európai Unió jellegét, hogy tagállamainak legtöbb állampolgára automatikusan uniós polgár is. Ez azt jelenti, hogy a brit (Man sziget, Guernsey és Jersey lakosaitól eltekintve), francia, holland és dán (a Feröer szigetiek kivételével) állampolgárok egyaránt uniós polgárok, még ha olyan államok területein is születtek, amelyek kívül esnek az Európai Unió különféle szerződésekben megállapított határain.

A Francia Nemzeti Földrajzi Intézet (IGN) szerint az EU földrajzi középpontja Németországban, a Hessen tartományban fekvő gelnhauseni járás Meerholz nevű településén, az é. sz. 50° 10′ 21″, k. h. 9° 09′ 00″50.1725, 9.1550.172500°N 9.150000°E pontban van, amely a 259 méter magas Niedermittlauer Heiligenkopf nevű kisebb hegy lábánál található.

2007. március 28-án az EU keleti határa némiképp módosult, ugyanis Lettország lemondott a Pitalovói járásról Oroszország javára. A területet még 1944-ben csatolta magához a Szovjetunió, amit a balti állam 1991-es függetlenné válása óta vitatott, azonban brüsszeli nyomásra kénytelen volt átadni az oroszoknak. Észtország határai is változhatnak a közeljövőben, mert az állam területének közel 5%-ára tart igényt Oroszország.

(Az Európán kívüli területeket és szigeteket nem számítva.)

• legészakibb pont – Nuorgam, Finnország
• legdélibb pont – Punta de Tarifa, Spanyolország
• legnyugatibb pont – Cabo da Roca, Portugália
• legkeletibb pont – Sulina, Románia.

Az EU-nak nincs hivatalos fővárosa, egyes intézményei több város között vannak elosztva mint például:

• Brüsszel az Európai Bizottság és a Európai Unió Tanácsa (más néven Miniszterek Tanácsa) székhelye, és itt kerül sor az Európai Parlament bizottsági ülésére és kisebb üléseire (mini sessions). Az EU legfrissebb bővítése óta Brüsszelben tartották az Európai Tanács összes csúcsértekezletét. A fentiek alapján ezt a várost tekintik az EU de facto központjának.

• Strasbourg az Európai Parlament székhelye, és itt kerül sor az évi 12, egyhetes plenáris ülésre (plenary sessions). Ez a bölcsője a „kibővült Európa” történelmi intézményeinek is (Európa Tanács, Emberi Jogok Európai Bírósága), melyekkel az EU együttműködik.

• Az Európai Bíróság és az Európai Parlament titkársága, valamint az Európai Befektetési Bank Luxembourg városában található.

• Az Európai Központi Bank Frankfurtban helyezkedik el.
• Budapesten az Európai Unió innovációs központja található.^[2][3]

Az Európai Unió (korábban EGK) tagországai, zárójelben a csatlakozás éve található.

1. Ausztria (1995)
2. Belgium (1957)
3. Bulgária (2007)
4. Ciprus (2004)
5. Csehország (2004)
6. Dánia (1973)
7. Egyesült Királyság (1973)
8. Észtország (2004)
9. Finnország (1995)
10. Franciaország (1957)
11. Görögország (1981)
12. Hollandia (1957)
13. Írország (1973)
14. Lengyelország (2004)
15. Lettország (2004)
16. Litvánia (2004)
17. Luxemburg (1957)
18. Magyarország (2004)
19. Málta (2004)
20. Németország (1957, 1990-ig csak az NSZK, az NDK nélkül)
21. Olaszország (1957)
22. Portugália (1986)
23. Románia (2007)
24. Spanyolország (1986)
25. Szlovákia (2004)
26. Szlovénia (2004)
27. Svédország (1995)

Bővebben: Az Európai Unió története

Az Európa különféle nációit egyesítő törekvések a modern nemzetállamok megszületése előtt számos alkalommal megjelentek a kontinens történelme folyamán. Háromezer éve Európa kelta uralom alatt állt, majd a mediterrán központú Római Birodalom foglalta el és hajtotta uralma alá. Ezek a korai „európai uniók” erőszakból születtek. Nagy Károly frank birodalma és a Római Birodalom több száz évre egyesített jókora területeket laza közigazgatással. Később, az 1800-as évek napóleoni vámuniója és Németország 1940-es évekbeli hódításai rövidebb életűek voltak. A nyugat-európai integráció globális-geopolitikai és történelmi hátterére rávilágít az a tény, hogy még a huszadik század harmincas éveinek elején is a mai EU-tagállamok elődeinek kezében volt a világ gyarmatbirodalmainak csaknem háromnegyede.^[4]

Európa nyelveinek és kultúráinak heterogén jellege folytán e törekvések rendszerint erőszakos katonai leigázás révén valósultak meg, ami instabilitáshoz és végső soron kudarchoz vezetett. A tagok együttműködésén és egyenlőségén alapuló békés egyesítés gondolatát elsőként többek közt a pacifista Victor Hugo vetette fel 1851-ben. Az első és a második világháború katasztrófája után a részt vevő országok jóval nagyobb indíttatással szánták el magukat a (későbbi) Európai Unió megalapítására: elsősorban Európa újjáépítésének vágya vezérelte őket, valamint hogy kizárják annak a lehetőségét, hogy valaha is újból hasonló háború törhessen ki. Ezzel a megfontolással hozta létre végül (Nyugat-)Németország, Franciaország, Olaszország és a Benelux államok az Európai Szén- és Acélközösséget, amely az 1951 áprilisában aláírt párizsi szerződés keretében született meg, és 1952 júliusában lépett hatályba.

Az első teljes vámunió eredetileg Európai Gazdasági Közösség (EGK; informálisan Közös Piac) néven volt ismert, amelyet a római szerződés hozott létre 1957-ben, és 1958. január 1-jén valósult meg. Neve később Európai Közösségre változott, ami jelenleg az Európai Unió első pillére. Az EU kereskedelmi testületből gazdasági és politikai együttműködéssé fejlődött. A részleteket lásd Az Európai Unió története címszó alatt.

Bővebben: EU-szerződések

Az Európai Unió jogi alapja tagállamainak számos egymást követő szerződéséből jött létre. Az évek során ezeket jelentősen bővítették: minden újabb szerződés kiegészítette a megelőzőeket. Az első ilyen szerződés az 1951-es (1952-ben hatályba lépett) párizsi szerződés volt, ami létrehozta az Európai Szén- és Acélközösséget eredetileg hat európai ország között. Ez a szerződés azóta hatályát vesztette, funkcióit a rá következő szerződések vették át. Az 1957-es római szerződés azonban jelenleg is hatályos, bár számos bővítésen ment keresztül, melyek közül legjelentősebb az 1994-es maastrichti szerződés, amely elsőként alkotta meg ezen a néven az Európai Uniót. A római szerződés következő kiegészítéséről a tíz új tagállam csatlakozási szerződése részeként egyeztek meg, amely 2004. május 1-jén lépett hatályba.

Egyes területek az egykori gyarmatosítás révén, kulturális téren vagy földrajzi elhelyezkedésüknél fogva kapcsolódnak bizonyos EU-tagállamokhoz. Grönland, a Man sziget, az Azori-szigetek, Madeira és más területek hovatartozására vonatkozóan l. a Különleges tagállami területek és külbirtokok, s azok kapcsolata az EU-val című szócikket.

E cél eléréséhez az Európai Unió államhatárokon átívelő infrastruktúrát kíván létrehozni. Az összehangolt szabványok nagyobb és hatékonyabb piacot tesznek lehetővé, mivel a tagállamok egységes vámuniót alkothatnak egészségügyi vagy biztonsági aggályok nélkül. Így például azok az államok, melynek lakói sosem fogyasztanák ugyanazt az ételt, mégis megegyezhetnének a címkézési és tisztasági előírásokban.

Az Európai Unió hatása jóval meghaladja a határait, mivel ahhoz, hogy a területén eladjanak valamit, érdemes megfelelni a szabványainak. Mihelyt egy nem-tagállam ország gyárai, termelői és kereskedői megfelelnek az EU-szabványoknak, az uniós csatlakozás költségeinek legnagyobb része semmivé foszlik. A teljes taggá váláshoz szükséges jogharmonizáció pedig növeli a jólétet (a vám költségeinek kiküszöbölésével), és mindössze a törvények tényleges megváltoztatásához szükséges apró beruházás van hátra.

Ami a gazdaságon túli kérdéseket illeti, az Európai Unió támogatói arra hivatkoznak, hogy az EU kihatással lehet a békére és a demokráciára. A Nyugat-Európa történetére jellemző visszatérő háborúknak vége szakadt az EGK (ahogy akkoriban nevezték) megalakulásakor. Az 1970-es évek elején Görögország, Portugália és Spanyolország egyaránt diktatúrák voltak, de e három ország üzleti vezetői be akartak kerülni az EU-ba, s ez erős lökést adott a demokráciák létrejöttéhez. Mások úgy vélekednek, hogy a második világháború óta létező európai béke nagyobb részben a Szovjetunió fenyegetésének köszönhető, és a diktatúrák amúgy is véget értek volna.

Az EU jelenleg kelet felé terjeszti befolyását. Számos olyan ország lett tagja (köztük Magyarország), amelyek korábban a vasfüggöny mögött voltak, és középtávon számos további országot tervez felvenni soraiba. Azt remélik, hogy Spanyolország, Portugália és Görögország belépéséhez hasonlóan ezeknek az államoknak a felvétele is segíteni fog megszilárdítani a gazdasági és politikai stabilitást.

A további keleti bővítésnek is lennének hosszú távú gazdasági előnyei, de a többi európai országokat jelenlegi állapotukban nem tekintik alkalmasnak a belépésre, különösen a keletebbre eső országok gazdasági problémái miatt. Ha végül felvesznek olyan országokat, amelyek politikailag jelenleg instabilak, az remélhetőleg segít majd megbirkózni a jugoszláv háborúk és más problémák megmaradt következményeivel, és a jövőben elkerülhetik a ciprusi konfliktushoz hasonló helyzeteket.

A tagjelöltek körül újabb vitákat kavart Törökország kérdése. Az ország csatlakozási tárgyalások az EU-val előreláthatólag október elején kezdődnek. Franciaország, Németország, Hollandia és az EU más régi tagjai aggodalommal tekintenek Törökország belépésére. Törökország miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdoğan számos törvénymódosítást léptetett életbe, hogy megfeleljenek az EU belépési követelményeinek. Törökország csatlakozása de facto megoldást adna a ciprusi területi konfliktusra.

Fő cikkek: Az Európai Unió tagállamai, Az Európai Unió bővítése, Koppenhágai kritériumok.

Horvátország az Európai Unió hivatalos tagjelöltje, folynak a tárgyalások. Csatlakozása 2010-2011-re várható,^[5] akárcsak Izlandé.^[6]

Törökország az Európai Unió hivatalos tagjelöltje, bár csatlakozásának időpontjára nincs konkrét becslés. Számos jelenlegi tagországban azonban jelentős ellenállás van Törökország tagságával szemben.

Macedónia az Európai Unió hivatalos tagjelöltje 2005. december 17. óta, azonban a csatlakozási tárgyalásokat nem indították meg, mivel az ország még nem tudta teljesíteni a koppenhágai kritériumokat.

A Balkán-félsziget nyugati részének integrációjára jelenleg kiemelt figyelmet fordít az Európai Unió, ezért társulási tárgyalásokat kezdtek Szerbiával, Montenegróval, Bosznia-Hercegovinával és Albániával.

Az izlandi parlament 2009. július 16-án döntött szűk többséggel a csatlakozási kérelem benyújtásáról, amelyre július 23-án került sor.^[7] A csatlakozási tárgyalások ezt követően 2010 februárjában kezdődhetnek meg, majd egy 2011 végi vagy 2012 eleji népszavazást követően az ország reálisan nézve 2013-ra válhat az unió tagjává.^[8][9]

Andorra, Izland, Liechtenstein, Monaco, Norvégia, San Marino, Svalbard, Svájc és a Vatikán nem tagállamok, de külön megállapodásokat kötöttek az Unióval.

Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjai Svájc kivételével az Európai Gazdasági Térséget létrehozó egyezmény részesei, ezek az országok részesei a közös piacnak.

Az Európai Unió 1975 óta együttműködik 77 egykori gyarmati országgal az afrikai, karib és csendes-óceáni régióból az ACP program keretében.

Ukrajna, Moldova és Fehéroroszország álláspontja még ismeretlen.

Bővebben: Az Európai Unió gazdasága

2006-ban az EU rendelkezett a Föld legnagyobb gazdaságával: GDP-je 13,4 billió USA-dollár volt – az Amerikai Egyesült Államoké 13. Az Európai Unió továbbra is jelentős kereskedelmi többlettel rendelkezik. Az Európai Unióra azonban 2004 folyamán többnyire stagnáló gazdasági növekedés és alacsony foglalkoztatottság nyomta rá a bélyegét (az Unió átlagát tekintve).

Az EU gazdasága előreláthatólag tovább fog növekedni a következő évtizedben, amint több ország csatlakozik az Unióhoz – különösen, mivel az új tagállamok rendszerint szegényebbek az EU-átlagnál, s így a várt gyors GDP-növekedés segíthet elérni az egyesült Európa dinamikáját. A teljes Unió egy főre eső GDP-je azonban rövidtávon esni fog. Hosszú távon az EU gazdaságát jelentős demográfiai problémák fenyegetik, mivel a születési ráta alacsonyabb, mint ami a lélekszám fenntartásához szükséges.

Az alábbi táblázat és három grafikon a teljes EU-ra a 27 tagállam mindegyikére nézve mutatja (rendre) a GDP-t, a PPP-t, az egy főre eső GDP-t és a nominális GDP egy főre eső értékét. Ezek alapján durván meg lehet becsülni a tagországok relatív életszínvonalát. (A táblázat adatai a 2005-ös évre, a grafikonok pedig a 2004-es évre vonatkoznak. A 2005-ös értékek a korábbiak kivetítései.)

Tagállam	GDP (PPP) millió nemz. dollár	Egy főre eső GDP (PPP) nemz. dollár	Egy főre eső (névleges) GDP nemz. dollár
Európai Unió	12 329 110	25 700	30 615
Luxemburg	30 674	66 821	77 595
Írország	164 190	40 003	50 303
Dánia	187 721	34 781	49 182
Ausztria	267 053	32 962	39 292
Belgium	324 299	31 549	37 730
Finnország	161 099	30 818	39 098
Hollandia	498 703	30 363	38 320
Egyesült Királyság	1 825 837	30 309	38 098
Németország	2 498 471	30 150	35 075
Svédország	267 427	29 537	42 392
Olaszország	1 694 706	29 414	31 874
Franciaország	1 811 561	29 203	35 727
Spanyolország	1 026 340	24 803	27 074
Szlovénia	43 260	21 695	17 706
Görögország	236 311	21 529	21 017
Ciprus	16 745	20 669	21 161
Málta	7 909	20 015	14 001
Portugália	203 947	19 949	18 105
Csehország	198 976	19 475	12 304
Magyarország	162 289	16 627	10 978
Észtország	22 239	16 461	9 112
Szlovákia	87 129	16 110	9 305
Lengyelország	512 890	13 275	8 515
Litvánia	49 106	14 198	6 853
Lettország	30 227	12 886	6 559
Bulgária	71 381	9 205	3 347
Románia	183 162	8 258	3 600

Forrás: CIA World Factbook [1]
Minden további adathoz forrás: a Nemzetközi Pénzügyi Alap honlapja (2005-ös GDP PPP, 2005-ös egy főre eső GDP PPP, 2005-ös egy főre eső GDP, aktuális árakon).

Tagállamok	GDP (PPP) 2008 millió euro	GDP (PPP) per fő 2008 euro	Percentage of EU27 average GDP (PPP) per capita 2008
Európai Unió	12,172,536	25,000	100%
1 Németország €	2,309,810	28,100	111%
2 Egyesült Királyság	1,847,105	28,800	114%
3 Franciaország €	1,744,444	27,600	108%
4 Olaszország €	1,500,475	25,200	98%
5 Spanyolország €	1,189,174	26,700	103%
6 Hollandia €	530,564	32,500	131%
7 Lengyelország	515,608	14,000	60%
8 Belgium €	319,867	29,300	118%
9 Svédország	274,499	30,300	123%
10 Görögország €	271,206	24,900	97%
11 Ausztria €	264,472	31,800	125%
12 Románia	244,289	12,690	51%
13 Csehország	209,773	21,100	82%
14 Portugália €	194,502	18,700	73%
15 Dánia	171,298	30,500	119%
16 Magyarország	158,304	15,900	63%
17 Írország €	157,070	36,300	140%
18 Finnország €	155,640	28,800	115%
19 Szlovákia €	98,655	17,800	71%
20 Bulgária	76,400	11,000	44%
21 Litvánia	50,515	15,700	62%
22 Szlovénia €	44,429	23,600	91%
23 Lettország	32,802	13,000	52%
24 Luxemburg €	31,376	70,400	273%
25 Észtország	24,005	17,400	68%
26 Ciprus €	18,109	23,800	92%
27 Málta €	7,824	19,800	77%

Forrás:GDP(PPP): EUROSTAT [2]
Százalékos arány: EUROSTAT([3]).

Az európai uniós jogrendszer számos, egymást részben fedő jogi és intézményes szerkezetet foglal magába. Ez abból adódik, hogy az Uniót egymást követő nemzetközi szerződések alkotják. Az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy egyesítsék és leegyszerűsítsék a szerződéseket, amelynek csúcsát az alkotmányszerződés végleges tervezete jelentette. Mivel azonban Franciaország és Hollandia népszavazáson elutasította ezt a dokumentumot, más megoldást kellett keresni. Az Európai Tanács 2007. júniusában elfogadta egy ún. reformszerződés alapelveit, amely átveheti a korábban tervezett alkotmányszerződés legfontosabb tartalmi elemeit, anélkül azonban, hogy formájában alkotmányos jellegű lenne. Ennek részleteit egy kormányközi konferencia dolgozza ki, várhatóan 2007. végéig. Ha elfogadják ezt a javasolt szerződést, egyetlen szöveg veszi majd át az EU jelenlegi jogi szerkezetét képező, egymást fedő szerződések helyét.

Az Európai Közösség (vagy Közösségek) kifejezés az Európai Unió létrehozását megelőző csoportra vonatkozott. A kifejezésnek ezután is volt jelentősége, de más kontextusban. Az Európai Közösség az Európai Unió három pillérének egyike volt, amely egyfelől a legjelentősebb, másfelől az egyetlen olyan pillér, amely főként nemzetekfölötti intézményeken keresztül működik. A másik két pillér – a közös kül- és biztonságpolitika és a bel- és igazságügyi együttműködés – lazább kormányközi csoportosulásként működött.

A javasolt új reformszerződés, ratifikálása esetén, eltörli majd ezt a kettős szerkezetet: a Közösség minden tevékenységét az Európai Unió égisze alá vonja, a Közösség jogi személyiségét pedig az Unióra ruházza át.

Aláírva Hatályban Szerződés 1948 1948 Brüsszeli szerződés 1951 1952 Párizsi szerződés 1954 1955 A brüsszeli szerződés módosítása 1957 1958 Római szerződés 1965 1967 Egyesítő szerződés 1975 1975 Az Európai Tanács döntése 1986 1987 Egységes Európai Okmány 1992 1993 Maastrichti szerződés 1997 1999 Amszterdami szerződés 2001 2003 Nizzai szerződés 2007 2009 Lisszaboni szerződés                         Az Európai Unió három pillére   Európai Közösségek   Európai Atomenergia Közösség (EURATOM) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) A szerződés 2002-ben hatályát vesztette Európai Unió (EU)     Európai Gazdasági Közösség (EGK) Európai Közösség (EK)     TREVI-csoport Bel- és igazságügyi együttműködés (JHA)     Rendőri és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben (PJCC)   Európai Politikai Együttműködés (EPE) Közös kül- és biztonságügyi politika (KKBP) Konszolidálatlan szervezetek Nyugat-európai Unió (NYEU)     Feloszlatva 2010-ben

Az Európai Unió több intézményt foglal magába:

• Európai Parlament (785 tag)
• Az Európai Unió Tanácsa (vagy „Miniszterek Tanácsa”) (27 tag)
• Európai Bizottság (27 tag)
• Európai Bíróság (27 bíró (valamint az elsőfokú bíróság 27 bírája))
• Európai Számvevőszék (27 tag)

Az Európai Tanács (27 tag) nem intézmény, csak „kvázi-intézmény”.

Több pénzügyi szervezet is létezik:

• Európai Központi Bank (ami a nemzeti központi bankokkal együtt alkotja a Központi Bankok Európai Rendszerét)
• Európai Befektetési Bank (beleértve az Európai Befektetési Alapot)

A szerződések számos tanácsadó bizottságot is létrehoztak az intézményekhez:

• Régiók Bizottsága, ami a regionális kérdésekben ad tanácsot
• Gazdasági és Szociális Bizottság, ami gazdasági és szociális kérdésekben ad tanácsot (elsősorban munkaadók és alkalmazottak viszonyaiban)
• Politikai és Biztonsági Bizottság, amit a közös kül- és biztonságpolitika kontextusában hoztak létre, s amely a globális biztonság nemzetközi kérdéseit felügyeli és ezekben ad tanácsot.

Számos olyan szerv is létezik, amelyeket másodfokú törvényhozással alkottak meg (azaz nem szerződések révén) bizonyos politikák megvalósítására. Ezek az Európai Unió ügynökségei. Ezek közé tartozik az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, az Európai Légbiztonsági Ügynökség és a Belső Piac Harmonizációjáért Felelős Hivatal. A harmadik pillér (a rendőri és bírói együttműködés büntetőügyekben) keretében az Europol és az Eurojust szervezetet hozták létre.

Végül pedig az európai ombudsman felügyeli az EU-intézmények hatalommal való esetleges visszaélését.

Létezik egyfajta alapvető feszültség az Európai Unióban a kormányköziség és a nemzetekfelettiség kérdése között. A kormányköziség a nemzetközi szervezetek olyan döntéshozási módszere, ahol a hatalmat a tagállamok birtokolják és a döntéseket egyhangúlag hozzák. A kormányok által kijelölt független személyeknek, ill. a választott képviselőknek pusztán tanácsadó vagy végrehajtó szerepe van. Jelenleg a legtöbb nemzetközi szervezet a kormányköziség alapján működik.

A nemzetközi szervezetek egy másikfajta döntéshozási módszerét nemzetekfelettiségnek nevezik. A nemzetekfelettiség esetén a hatalmat független kijelölt hivatalnokok, a törvényhozó testület által megválasztott képviselők vagy a tagállamok népessége gyakorolja. A tagállamok kormányainak is van hatalma, de ezt más szereplőkkel kell megosztaniuk. A döntéseket ezenkívül többségi szavazással hozzák, ennélfogva előfordulhat, hogy egy tagállamot akarata ellenére kényszerít a többi tagállam egy döntés megvalósítására.

Az Európai Unió egyes politikai erői a kormányköziséget részesítik előnyben, míg mások a nemzetekfelettiséget. A nemzetekfelettiség támogatói arra hivatkoznak, hogy ez gyorsabb ütemű integrációt tesz lehetővé, mint máskülönben lehetséges volna. Ahol a döntéseket egyhangúságra törekvő kormányok hozzák, évekbe telhet, míg megszületik egy döntés, ha egyáltalán megszületik. A kormányköziség szószólói másfelől azzal érvelnek, hogy a nemzetekfelettiség fenyegetést jelent a nemzeti szuverenitásra és a demokráciára, arra hivatkozva, hogy csak a nemzeti kormányoknak lehet meg a szükséges demokratikus legitimitásuk. A kormányköziséget az euroszkeptikusabb államok kedvelik, mint például az Egyesült Királyság, Dánia és Svédország; míg az integráció hívei, például a Benelux országok, Franciaország, Németország és Olaszország többnyire a nemzetekfölöttiség felé hajlik.

Az Európai Unió megpróbál a két megközelítés között valamilyen egyensúlyra törekedni. Ez az egyensúly azonban összetett, s ebből ered döntéshozó eljárásának gyakran labirintusszerű bonyolultsága.

A 2002. márciusában kezdődött Konvent Európa Jövőjéről újból megvizsgálta többek közt ezt az egyensúlyt, és változtatásokat javasolt. Ezeket a változtatásokat egy kormányközi konferencián vitatták meg 2004 májusában, és az alkotmányszerződésben jutottak megegyezésre, ami mindegyik tagállam részéről ratifikálást igényel.

A nemzetekfelettiség szorosan kapcsolódik a kormányköziség vs. neofunkcionalizmus vitához. Ez a vita azzal foglalkozik, miért került sor egyáltalán az integráció folyamatára. A kormányköziség hívei azzal érvelnek, hogy az EU-integráció folyamata az államok közötti kemény alkudozás eredménye. A neofunkcionalizmus másfelől úgy vélekedik, hogy maguk a nemzetekfeletti intézmények indították be az integr��ciót.

Amint az Európai Unió nevének változása is jelzi (Európai Gazdasági Közösségről Európai Közösségre, majd Európai Unióra), ez az idők folyamán alakult egy elsősorban gazdasági unióból egy egyre inkább politikai szervezetté. Ezt a tendenciát hangsúlyozza azon irányelvek egyre bővülő köre is, amelyek az EU hatáskörébe tartoznak: a politikai súly egyre inkább áttolódott a tagállamokról az Európai Unióra.

A növekvő centralizáció képét két terület ellensúlyozza.

Egyrészt, egyes tagállamok belpolitikájában mindig is erős helyi kormányzat érvényesült. Ennek révén a regionális politikára és az európai régiókra egyre nagyobb hangsúly került. A Maastrichti Szerződés részeként született meg a Régiók Bizottsága.

Másrészt, az EU-politika területei közé az együttműködés számos különböző formája tartozik.

• Autonóm döntéshozás: A tagállamok felhatalmazták az Európai Bizottságot, hogy bizonyos téren döntéseket hozzon, így az EU-s versenytörvény, az államoknak nyújtott segélyek szabályozása és a liberalizáció terén.
• Jogharmonizáció: A tagállamok törvényeit az EU törvényhozási folyamata révén harmonizálják, amely az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát foglalja magában. Ennek eredményeként az európai uniós joggyakorlat egyre inkább helyet kap a tagállamok törvénykezésében.
• Együttműködés: A tagállamok ülése az Európai Unió Tanácsa együttműködési és belpolitikát koordináló megállapodása szerint.

Az EU és a nemzeti (vagy alsóbb) szintű hatáskörök közötti feszültség tartós probléma az Európai Unió fejlődésében. (Lásd még: Kormányköziség és nemzetekfölöttiség (fent); Euroszkepticizmus.)

Minden leendő tagállamnak törvénybe kell iktatnia az EU-jogszabályokat, hogy összhangba kerüljenek a közös európai jogrendszerrel, az ún. acquis communautaire-rel (szó szerint: „közösségi vívmányok”). (Lásd még: Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA), Európai Gazdasági Térség (EEA) és Egységes Európai Égbolt.) Lásd még azon államok táblázatát, amelyek részt vesznek valamelyik kezdeményezésben.

• Áruk és szolgáltatások szabad kereskedelme a tagállamok között (ezt a célt az Európai Gazdasági Térség kiterjesztette a négy EFTA-állam közül háromra is)
• Közös EU-versenytörvény, amely a cégek és a tagállamok versenyellenes tevékenységét szabályozza (előbbit a trösztellenes törvény és a vállalkozások összeolvadását szabályozó törvény révén, utóbbit az államoknak nyújtott segélyek rendszere révén)
• A schengeni egyezmény lehetővé tette a tagállamai közötti belső határellenőrzések eltörlését és a külső határok ellenőrzésének összehangolását. Ez nem vonatkozik az Egyesült Királyságra és Írországra, viszont a nem EU-tagállam Izland és Norvégia szintén részt vesz az együttműködésben.
• A tagállamok polgárai szabadon megválaszthatják, hol éljenek és dolgozzanak az Európai Unión belül, feltéve, hogy gondoskodni tudnak magukról (ezt szintén kiterjesztették a többi EEA-tagállamra).
• A tőke szabad áramlása a tagállamok (és a többi EEA-tagállam) között.
• A kormányzati rendeletek, a vállalati jog és a védjegyek szabályozásának összehangolása.
• Egységes pénznem, az euró (az Egyesült Királyságot és Dániát kivéve). Svédország, bár nincs saját kimaradási klauzulája, nem csatlakozott a II-es árfolyamrendszerhez (ERM II), s ezzel önként kizárta magát a monetáris unióból.
• A környezetvédelmi irányelvek nagyarányú egyeztetése az Unió országaiban.
• Közös agrár- és halászati politika.
• A közvetett adózás, az áfa (hozzáadottérték-adó) egységes rendszere, valamint egységes vám különféle termékeken.
• Elmaradott területek fejlesztésének támogatása (strukturális és kohéziós alapok).
• Kutatások támogatása.

• Egységes külső vámtarifa, egységes álláspont a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon.
• A tagjelölt országok és más kelet-európai országok programjainak támogatása, segély számos fejlődő országnak.

• Lehetőség arra, hogy az EU polgárai az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon bármely tagállamban szavazhassanak.
• Együttműködés bűnügyi téren, ideértve a hírszerzésben való együttműködést (az EUROPOL és a Schengeni Információs Rendszer révén), megegyezés a bűncselekmények és a gyorsított kiadatási eljárások egységes megállapításáról.
• Az egységes kül- és biztonságpolitika mint távlati cél, bár ez még messze van a tényleges megvalósítástól. A 2003-as iraki inváziót illető ellentétek a tagállamok között (a nyolcak levele szerint) és az akkor még tagjelölt államok között (a vilniusi levél szerint) mutatják, milyen messze van még az EU attól, hogy ez a cél valóra válhasson.
• Az egységes biztonságpolitika mint cél, ideértve a 60 000 tagból álló, békefenntartó célú Gyorsreagálású Hadtestet, az EU-katonaságot és az EU-műholdközpontot (hírszerzési célból).
• Egységes menekültügyi és bevándorlási politika.
• A kutatás és a technikai fejlesztés közös támogatása a négyéves kutatási és technológia-fejlesztési keretprogramok révén. A hetedik keretprogram 2007-től 2013-ig működik.

• Böröcz József, Kovács Melinda (szerk.): Empire's New Clothes: Unveiling EU-Enlargement, e-book, free to download, a special issue of the online journal Central Europe Review. Magyarul a Replika nevű folyóiratban jelent meg, 'EU-Birodalom?' címmel. Az interneten csak egyes tanulmányonként található: Böröcz: Bevezetés, Engel-diMauro: A szívós nemzeti állam, Kovács és Kabachnik: A kvantitatív másság, Kovács: Elmarasztalni és elhalasztani, Sher: Európa di-víziója, és Dancsi: A haideri retorika.
• Böröcz József, Mahua Sarkar^[1]: "Mi az Európai Unió?" Politikatudományi Szemle, 2005,3:151-77.
• Forgács András, Loboda Zoltán: Az Európai Unió és az oktatás (Változó Világ 55., Budapest, 2005)
• Hetényi Géza, Hünlich Csilla, Mocsáry Péter: Az Európai Unió pénzügyi rendszere (Változó Világ 35., Budapest, 2003)
• Hetényi Géza, Stelbaczky Tibor, Zalai Csaba: Az Európai Unió támogatási politikája (Változó Világ 42., Budapest, 2003)
• Hernádi Eleonóra: Az Európai Unió intézményei (Változó Világ 51., Budapest, 2004)
• Kelemen László: Az Európai Unió forgalmiadó-rendszere (Változó Világ 62., Budapest, 2006)
• Magyar Péter: Az Európai Unió története (Változó Világ 30., Budapest, 2002)

• Az Európai Unió hivatalos honlapja – magyarul (europa.eu)
• Európai Unió – Europe-on-line.eu
• EU Pályázati Portál (operativprogram.hu)
• Európai Unió Enciklopédia - Az Európai Unió a Változó Világban
• Európai Uniós ismeretek (euportal.hu)
• EU szekció (Magyarország.hu)
• EU-tájékoztató szolgálat (EUvonal)
• EUpedia szabad lexikon
• Az Index.hu európai uniós melléklete
  • Az EU hírei, főbb fejleményei 2009 februárjából
• eu.lap.hu
• BruxInfo – EU-hírek közvetlenül Brüsszelből
• Adatok az Európai Unióról, rövidítések magyarázata
• Az europeer.hu Európai Unióval foglalkozó cikkei
• EUobserver – observing the EU, news, comments, sources, newsletter by e-mail (english)
• Az Európai Parlament tevékenységét nyomon követő online folyóirat
• Feketén-fehéren az ötvenéves Unióról (Metazin, 2007. április 4.)
• A Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület honlapja

• Angol-magyar EU-szótár
• Magyar-angol EU-szótár
• Phare-terminológia
• keretprogram-specifikus szótár

1. ↑ A Binghamton University Szociológia tanszékének oktatója