Ne haragudjatok lányok, de ezt muszáj elmentenem ide magamnak!

Az egyik gyöngyfűző fórumon írta egy nagyon tehetséges gyöngyöző. És annyira igaza van... aki olvasta közülünk mind bólogatott! :D Szóval itt a:

Gyöngyitisz!

Úgy kezdődik, hogy látsz egy mintát, és elhatározod, hogy ha más is meg tudja fűzni, akkor biztosan te is! Tök jól sikerül, mindenki megdícséri, barátnő, szomszéd, munkatárs. Aztán fűzöl óvatosan egy másfélét is, ez mégjobban sikerül. Aztán ugyanaz a mindenki szép lassan megkörnyékez nem fűznél-e neki is valami egyszerűt, kis aranyosat. Dehogynem!! Kihívás!

De már annyi nyakit elajándékoztál, hogy azt veszed észre jó lenne ha egy kis pénzed visszajönne, mert így még rá is fizetsz. Itt elgondolkodik az ember, hogy el kéne adni egyiket másikat, de annyira a szívünk csücske mindegyik, hogy nem tudunk megválni tőlük. Aztán fájó szívvel eladunk egyet-kettőt, egyre többet, s egyre többet is költünk gyöngyre, egyre szebbekre! A párunknak nem valljuk be csak a felét, annak amit ráköltöttünk.

Az interneten előbb óvatosan, majd egyre bátrabban, sőt mániákusan vadásszuk az új mintákat, már azt sem tudom melyik mappámban mi van, kb. 60 évre való mintám van nekem is, de nem számít, majd egyszer megfűzöm.... Ja, és eleinte az ember csak néha délután ül le fűzögetni, aztán már nem főz rendesen, csak összedob valamit, illetve nem is takarít, majd lesz, ahogy lesz, de úgy érzed meg kell fűznöd azt a klassz kis karit! Később már éjszakába nyúlóan is fűzöl, mert ez a gyöngyitisz!!!

Erre számíthatsz!