Fényképezés

A fotográfia vagy fényképészet a fény által közvetített képi információk rögzítése technikai eszközök (fényképezőgép, fényérzékeny anyag, fotovoltaikus eszközök stb.) segítségével. Célja lehet gyakorlati vagy művészi.^[1] Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani mint precíz leképező eszköz (a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet). A 19–20. század fordulóján kezdték művészi felhasználását egyre szélesebb körben művészetként elismerni, ezért csak a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá. Elnevezése a görög φως phosz („fény”), és γραφις graphisz („rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a jelentése.

Bővebben: A fotográfia története és A fényképészet meghatározó irányzatai

A fényképezést több új a hagyományos festészettől egyre eltávolodó látványélmények előzték meg, melyek közvetlenül vezettek el, mintegy kiváltó okai voltak a fényképezésnek.

A fényképészet – miként a nagy találmányok általában – nem a véletlen szülötte volt, hanem társadalmi igény hívta életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már a középkori arabok is feljegyezték. Használata a 17. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a 18. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.

A 19. század legfőbb irányzata, a biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát utóbbi pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is. A sors fintora, hogy William Henry Fox Talbot 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia megelőzte a francia bejelentést, azonban olyan szabadalmi megkötések voltak rajta, amelyek nem kelhettek versenyre a „világnak ajándékozott”, vagyis közkincs dagerrotípiával. A sors másik fintora, hogy Daguerre a magáról elnevezett dagerrotípiához nem sokat tett hozzá, azt gyakorlatilag Nicéphore Niépce dolgozta ki, azonban korai halála és a vele kötött szerződésen Daguerre nevét írták az első helyre, az elkészült képrögzítési eljárás is az ő nevét kapta.

A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, az expozíciós idő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika vívmányainak felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése gyakran kihatott az uralkodó fényképészeti irányzatokra, stílusokra. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifényképészek számára kifejlesztett gép 1888-as kifejlesztésével és piacra dobásával, illetve az előhívólaborok megnyitásával George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company több mint egy évszázadra bebetonozta magát a vezető fotográfiai cégek közé, s ennek az iparnak a 19–20. század fordulóján, illetve a 20. század első évtizedeiben gyakorlatilag egyeduralkodója volt. A Kodak által bevezetett újítások és üzleti modell a fotográfiát a tehetősebbek szórakozásából, illetve „különleges státuszából” köznapivá és szinte bárki számára elérhetővé tette. A Kodak 1930-ban bekerült a Dow Jones Ipari Átlagba, ahonnan csak 2004-ben került ki. Egyúttal az addig roppant változatos képméretek kezdeti standardizálása is a Kodakon keresztül történt; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy más film- és fényképezőgépgyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét. Ezzel párhuzamban más cégek is próbálkoztak saját sztenderdek felállításával, több-kevesebb sikerrel, de például a Leica 1925-ben hozta forgalomba a 35 mm-es filmet, ami mind a mai napig az „alapfilm”, azaz a legelterjedtebb filmméret a hagyományos fényképezésben és filmezésben egyaránt.

Noha az első színes képet az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, az 1910-es évekig azok ritkaságszámba mentek; az ilyenek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, amit kézzel-ecsettel utólag színeztek ki. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, amely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, amikor a Kodak piacra dobta az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét. ^[2] hívja a képet. Eztán még tíz évnyi fejlesztőmunka következett, mielőtt 1947. február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást az Optical Society of Americának. Kereskedelmi forgalomba kerülését követően jelentős sikereket ért el, noha a polaroidfilm 9-10-szer is drágább volt a normál filmnél, és kizárólag a cég által gyártott kamerákban volt használható. Az első Polaroid diapozitív 1957-ben, míg az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el.

1938-ban Mihályi József Ödön elkészítette a világ első automatikus expozíciót lehetővé tévő fényképezőgépét, a Super Six-20-at. ^[3]

1948-ban Dulovits Jenő (Gamma Művek) feltalálja az első tükörreflexes, vízszintes betekintésű, beugrórekeszes objektívvel működő fényképezőgépet. ^[4]

1959-ben a Nikon Corporation forgalomba hozta a Nikon F nevű kameráját, amivel bevezette az F bajonettet mint szabványos kapcsolódási módot a fényképezőgépváz és a különböző optikák között, így egy adott objektívet különböző Nikon-gépeken is használni lehetett. Az ötlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy rövid idő alatt számos fényképezőgép- és objektívgyártó cég is F bajonettel kapcsolta össze gépét és objektívjeit, egyúttal megteremtve a márkák ötvözésének újabb lehetőségét (pl. Leica gépen Nikon objektív, benne Agfacolor film). A Nikon F képkereső megoldása szintén hamar kvázi szabvánnyá vált.

Szintén 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkeresőrendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.

A videótelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos „melléktermékének” egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, melyet az általuk kifejlesztett CCD-vel felszerelve a cég egyik partnere, a Fairchild Semiconductor hozott forgalomba még abban az évben. A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes és költséges kidolgozása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, a 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. Az első fényképezőgép, amely számítógépes fájlformátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt. A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket, amelyek letöltése végett közvetlenül csatlakoztatható volt számítógéphez. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG formátumban rögzítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a „hagyományos” masinákat.

1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni.

Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videókamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991-ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, amelynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre a gazdagabb műkedvelők és profi fényképészek számára. A digitális kamerák „totális áttörése” 2003-ban jött el, amikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t , a „digitális lázadót”. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a „hagyományos” masinákat a piacról, maguk után vonva a fotólaborok és előhívó-üzletek gyors ütemű visszaszorulását, eltűnését.

A fényképet készítő státusa szerint lehet:

• hivatásos (profi)

  fotóművész

  fényképész iparos

  alkalmazott fotós

• műkedvelő (amatőr)
• privát (családi fotós, régiesen knipszelő).

A kategóriák között természetesen vannak átjárások, azonban nem keverendők össze a szándék szerinti felosztással.

A fotós szándéka szerint megkülönböztethetőek:

• művészi célú
• alkalmazott célú (mint pl. a riportképek, az illusztrációs fotók, tudományos felvételek) és
• családi (privát) célból készült képek.

Egy kép többféle (fotó)információs kategóriába is belekerülhet a közlési szándék szerint.

A referenciális fotóknál a kép tárgya (motívuma) a legfontosabb, minden más ezt a fő célt szolgálja, de arról nem terelheti el a figyelmet – elsősorban sajtófotóknál.

A képek típusai Portré Hír-, eseménykép Dokumentumkép Tárgy fotó, reprodukció Szövegillusztráló kép Riportkép (információtöbblettel rendelkező kép) Képriport (pl. képsorozat)

Alfajai Politikai Társadalmi Ipari Mezőgazdasági Közlekedési Ismeretterjesztő Műszaki, építészeti Mikro-, makrofelvételek Sport Színházi Balett-, táncfelvételek Filmképek, tévéképek (werkfotó is) Divatképek Képzőművészeti reprodukciók

A művészi képeken az esztétikai jelleg uralkodik. A fotó alkotója ilyenkor a saját egyéniségén keresztül értékeli és alakítja motívumát. A téma kiválasztása, a megfelelő technikai feltételek megteremtése, a pillanat megragadása együttesen határozzák meg a képet. Jellemző, hogy hosszú tervező folyamat előzi meg. Az olvasó (néző) képolvasási gyakorlatára is szükség van.

A zsánerfotók, avagy nem informatív képek, melyek kizárólag szórakoztatásra, rendkívüliségek bemutatására szolgálnak – általában szöveginformáció nélkül (előfordul, hogy címe sincs). Célja lehet a meghökkentés, a meglepő események vagy humoros szituációk közlése.

A fotográfia művészettörténeti szempontból az alábbi stílusirányzatokra osztható fel:

• Realista
• Festőies törekvések (Piktorializmus vagy piktoralizmus)

  Nagyjából a 19. század utolsó és a 20. század első éveire tehető egyéni képalakítás, amelynél a festőies hatásokat nem utólagos manipulációkkal, hanem az erre a célra szerkesztett lágyrajzú objektívekkel érték el.^[5]

• Szürrealista

  Ide tartoznak: a kollázs, a montázs, a képmódosító eljárások stb.

• Dokumentarista

  Ilyenek a szociofotók stb.

• Absztrakt

  Mint a fotogram, a mikro- és makrofényképezés stb.

• Portré

  Emberábrázolások, arckép, önarckép

• Természetfotó

  állat- és növényvilág, makrofotó

• Tájkép

  városkép, épületfotó

• Eseményfotó

  sport, riport, színház, tánc, rendezvény

• Csendélet, tárgyfotó
• Tudományos, műszaki fotó

  csillagászati, mikro-, makrofelvétel, infravörös fotó, fotometria, víz alatti, spektográfia

• Illusztrációs fotó

  reklám, divat

• Képzőművészeti fotó

  átfestett fotó, kollázs, montázs, vegyes technikájú képek

Bővebben: Fényképezőgép

A fényképezőgép mai formáját csupán a 20. század elején kapta, míg a celluloidfilm (a mai értelemben vett negatív film) a 19. század végén (1888-ban) került először forgalomba, Kodak néven.

Bővebben: Képrögzítési eljárások

Kezdetben a felvételek ezüstlemezre (dagerrotípia), majd az előhívási és képrögzítési technikák, eljárások fejlődésével rengeteg különböző sikeres, illetve kevésbé sikeres módon 1888-ig szinte kizárólag azonnal papírra, vagy üveglemezre készültek, utána George Eastman (illetve a szabadalmi vita megnyerése után Hannibal Goodwin) találmánya, a celluloidfilm fokozatosan (és teljesen) kiszorította ezeket.

A világ első színes felvételét az angol fizikus, James Clerk Maxwell készítette 1861-ben. Őt több jobb illetve kevésbé jó próbálkozás követte, de a színes képek egészen az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek, főleg kézzel színezték őket. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, amely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valósághűen visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, amikor (szintén a Kodak cég) piacra dobta előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét.

A készítés során alkalmazott képelőhívó és képrögzítő technikák alapján három nagy csoportot különböztethetünk meg: a direkt pozitív (vagy direktpozitív), a negatív, illetve a pozitív eljárásokat.

Direkt pozitív eljárások [szerkesztés] A fényképezésnél közvetlenül pozitív képet kapunk.[6] dagerrotípia amfitípia ambrotípia pannotípia ferrotípia papír gyorsfénykép Autokróm dufaycolor-film fordítós filmek (diapozitívek) polaroid heliochrómia fordítós papírok (pl. Cibachrome)

Negatív eljárások [szerkesztés] talbotípia negatív viaszpapír negatív (Le Gray-féle) albuminos üvegnegatív kollódiumos nedves eljárással készült üvegnegatív kollódiumos szárazlemez zselatinos szárazlemez Eastman papírnegatív és papír tekercsfilm (Kodak) nitrát tekercs- és síkfilm 9. acetát tekercs és síkfilm poliészter tekercs és síkfilm egyéb negatívok (papírra, más áttetsző anyagokra készült internegatívok stb.)

Bővebben: Digitális fényképezőgép

Willard S. Boyle és George E. Smith 1969-ben az AT&T Bell Labsnél fejlesztették ki az első digitális érzékelőt használó képalkotási módszert, a CCD-technológiát (Charge-Coupled Device), amely eszköz a fényt elektromos jelekké alakítja. Találmányukért 2009. október 6-án fizikai Nobel-díjat kaptak.^[7] Az első digitális kamerát Stephen Sasson, az Eastman Kodak egyik alkalmazottja alkotta meg 1975-ben, amiért 2010. november 17-én Barack Obama amerikai elnök a technológiai és innovációs felfedezésekért járó nemzeti érdemrenddel tüntette ki.^[8][9] A digitális jel időbeli lefolyása kvantált, számjegyek írják le és előre meghatározott egységekből épül fel.^[10]

A digitális fényképezésben a képrögzítési eljárás optikai és elektronikai folyamatok meghatározott sorát jelenti. A képek előállításának legfontosabb kelléke a szenzor – két alapvető fajtája a CCD és a CMOS –, ami a film helyén helyezkedik el, és az adott gép fényérzékenységét, képfelbontását, színvisszaadását, valamint a kép méretarányait határozza meg. Tükörreflexes fényképezőgépek képérzékelője csak az árnyalatot érzékeli, a színeket nem, ezért a képérzékelők minden egyes képpontja felett egy színszűrő helyezkedik el. Az ezt feldolgozó kalkuláló szoftver (nevezik firmware-nek is) figyelembe veszi a szomszédos szín- és árnyalati információkat, majd pontonként számítja ki a színárnyalatokat.^[11][12] Az elektronikus képrögzítés első lépése az, hogy ennek mikroszkopikus celláiban a fény fizikai elváltozást okoz. A CPU végzi el a kapott adatokból a kép megalkotását, a képfájl létrehozását. E kihagyásával a „nyers” (raw) képadatok arra adnak lehetőséget, hogy más programok segítségével – technikai felkészültségünknek megfelelően – magunknak alkossuk meg a képfájlt. A színes fényképek digitális rögzítésének alapszabványa a 24 bites színmélység, de gyakori a 36 (3x12), esetleg a 42 (3x14) vagy a 48 (3x16) bites formátum is. Azonban ha minden pixel színe 24 számjeggyel rögzül, akkor nagy lesz a képfájl, ami nagy memóriakapacitást igényel. Ennek csökkentésére dolgozták ki a különböző, veszteségmentes és veszteséges tömörítési eljárásokat. A képi információ digitális tárolására számos szabványt (képformátumok) alakítottak ki.^[10][13]

Bővebben: Objektív (fényképészet)

A fotográfiai kép részletgazdagsága és élessége a képet rajzoló objektív és a képet felfogó (rögzítő) anyag (film, CCD/CMOS) feloldóképességétől függ, vagyis a fényérzékeny réteg (az objektív) azon tulajdonságától, hogy mennyire képes a finom, vonalszerű részletek visszaadására.^[14]

A camera obscura (vagy lyukkamera) a fényképezőgép és a laterna magica (vetítőgép) közös őse volt, mely szerkezetben már 16. században alkalmaztak konvex (domború, gyűjtő optikai) és bikonvex (kétoldali domború) lencsét, illetve az élességnövelést elősegítő rekeszt is. A 18. században kísérleteztek azonban először a képrögzítésben a gyűjtőlencsék alkalmazásával. Niépce első fennmaradt, Kilátás a dolgozószobából című képének 6-8 órás megvilágítási idejét (amit héliografiának nevezett) Daguerre (társa halála után) már 10 percre is le tudta csökkenteni (az eljárás neve dagerrotípia). Megszületett a fotó-objektív.^[15][16][17]

A lencsék alkalmazása azonban magával hozta azok torzításait is a képre. A problémára Petzval József szerkesztett objektívje (ami nagy fényereje mellett a lencsehibákat is remekül korrigálta) jelentett megoldást, amellyel 1841-ben már 45 másodpercre csökkent az exponálás ideje. Az ő objektívje tette lehetővé a fényképészeti ipar megindulását. Fényképészeti célokra már nem használják (a belőle kifejlesztett vetítő objektívek azonban a 20. század végén is a legjobbnak számítottak), helyét az anasztigmát objektívek vették át, amelyek nagy képszögre kiterjedően, nagy fényerővel adnak asztigmatizmustól mentes képet.^[18]

Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején az objektívek terén a világszerte ismert Tessar, Biotar, Triotar, Distagon és Sonnar márkanevek alapozták meg Carl Zeiss fotográfiai hírnevét. Ebben az időszakban a Zeiss Ikon AG számított a legelismertebb gyártónak, azonban az 1970-es évekre már nem tudott lépést tartani az egyre népszerűbb, jobb minőségű és olcsóbb japán fotótermékekkel.^[19]

A „digitális”^{[m 1]} objektívek esetében a filmhez közelibb kép létrehozásának feltétele a növekvő pixelszám.^[20]

• A fényképészet vázlatos története (angol)
• Történeti fotóeljárások leírása
• Fotoművészet Online Archiválva 2020. október 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Radics Vilmos: Képszerkesztés, sajtófotó (Fotóinformáció – Fotóműfajok), 1984. ISBN 963 01 5752 7 (mek.oszk.hu)
• Kincses Károly, Munkácsy Gyula: Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel kézirat a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ oldalán – 1999. október
• ↑ Rónay Gabriella: A portré- és zsánerfényképezés fotótörténeti áttekintése, GDF Oktatástechnológiai Tanszék, 2005. (mek.oszk.hu)

• Tóth Mike: A fényképészet titkai, műkedvelők és szakférfiak számára, Szatmár, 1875
• Cserey Lukács: Az arcz- és tájkép-fotografia, Budapest, 1884
• Bessenyey József: A fényképek előállitása. Kézikönyv a fényképészet kezdő műkedvelői számára, Székesfehérvár, 1889
• Gothard Jenő: A fotográfia – gyakorlata és alkalmazása tudományos célokra, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1890 (Természettudományi Könyvkiadó Vállalat)
• Türkel és Schlesinger: A műkedvelő fényképész. Rövid útmutatás a fényképészet megtanulására, Budapest, 1892
• F. Schmidt: A gyakorlati fotografozás kézikönyve, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1897 (Természettudományi Könyvkiadó Vállalat)
• Szilágyi: A fényképészet, Ifj. Weisz Manó és Társa kiadása, Budapest, 1899

• Sajóhegyi Béla: Fotografálás, Stampfel Károly kiadása, Budapest, 1902 (Tudományos Zsebkönyvtár)
• Faragó Géza fényképészeti zsebkönyve. Gyakorlati útmutatás és vénygyűjtemény a kezdő és előrehaladottabb fényképezők számára, Röttig G. Könyvnyomdája, Sopron, 1910?
• Leopold Kornél: Modern fényképezés. Kézikönyv haladó amatőrök részére, kipróbált vénygyüjteménynyel, 6 autotipiai melléklettel, Szerzői kiadás, Budapest, 1910
• Steiner Szilárd: A színes fotográfozás, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1913 (Népszerű Természettudományi Könyvtár)
• Hoffmann Viktor: Útmutató kezdő fényképezők részére, A Fény Fényképezési Folyóirat Kiadása, Budapest, 1916
• Hoffmann Viktor: A fényképezés útmutatója, A Fény Fényképezési Folyóirat Kiadása, Budapest, 1917
• Schuller Aladár: A fényképezés eljárásai és receptjei, Budapest, é. n. [1910-es évek?]
• Ludwig David: Vezérfonal amatőr fényképészek számára. Tankönyv kezdők és előrehaladottak részére, Kecskeméti Sándor Kiadása, Temesvár, 1917
• Satrap fotó-kézikönyv, Chemische Fabrik auf Actien (vorm. E. Schering) fényképészeti osztálya, Berlin-Spindlersfeld, 1927
• Blahó Ede: Fotografáljunk! Zsebkönyv műkedvelők számára. Receptgyűjteménnyel, megvilágítási táblázattal és 41 ábrával, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1928
• Ludwig David: Fényképészeti útmutató. Univerzális kézikönyv fényképező amatőrök részére, Kassa, 1931
• Hevesy Iván: A fényképezés technikája I–II. A felvétel. A felvétel kidolgozása. Fényképezési kézikönyv kezdőknek és haladóknak, Budapest, é. n. [1930-as évek]
• Vermes Miklós – Fári László: Korszerű fényképezés 1841–1941, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1941
• Sevcsik Jenő: A fényképezés. Elméleti és gyakorlati kézikönyv, Győző Andor Kiadása, Budapest, 1943
• Gyulai Ferenc: A fényképezés kézikönyve. Fotoriport, A Fotoélet Kiadása, Budapest, 1943
• Gyulai Ferenc: A szinesfényképezés gyakorlata, A Fotoélet Kiadása, Budapest, é. n. [1940-es évek?]

• V. Mikulin: Korszerű fényképezés, Népszava Könyv- és Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1952
• Sevcsik Jenő: Fényképészeti ismeretek, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1955
• (szerk.) Dr. Gróh Gyula – Barabás János: A fényképezés kézikönyve, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1956
• Gyulai Ferenc: Fényképészmester könyve, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1962
• (szerk.) Szimán Oszkár – Morvay György: Fotozsebkönyv, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1965
• Kun Miklós – Sárközi Zoltán – Dr. Sevcsik Jenő: Fotósok könyve, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977, ISBN 963-10-1851-2
• Roger Rössing: Fényképezzünk színesre, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980, ISBN 963-10-3361-9
• Sevcsik Jenő – Hefelle József: Fényképészet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1982, ISBN 963-10-4353-3
• Fotográfozásról; szerk., bev. Bán András; Múzsák, Budapest, 1984
• Imreh Albert: Fényképezés, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990, ISBN 973-260-138-8
• John Freeman: A fényképezés enciklopédiája – több mint 800 fényképpel és művészi fotóval / Hogyan készítsünk tökéletes képeket?, Glória Kiadó, Budapest, 1998, ISBN 963-7495-41-x

• Dékán István: Fényképezés az alapoktól a szakmai ismeretekig, D2 Fotóstúdió, Budapest, 2000, ISBN 963-04-9269-5
• Kincses Károly: Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? Amit a régi fényképekről tudni kell; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2000 (A magyar fotográfia történetéből) + CD
• Hidegkuti Gergely – Vinnay Péter: Digitális képalkotás kézikönyv, ViviCom Kiadói és Kommunikációs Kft., Budapest, 2001, ISBN 963-00-8853-3
• Robert Caputo – Peter K. Burian: Tippek és trükkök – Fotóiskola, Geographia Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-862-423-X
• Wilfried Baatz: Fotográfia, Kossuth Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963-09-4425-1
• (szerk.) Fülöp Norbert: A digitális fotózás nagykönyve I–II. Tippek, trükkök, jó tanácsok a digitális fotózáshoz. Minden, amit a képfeldolgozókról tudni érdemes!, Computer Panoráma Kft., Budapest, 2004, ISBN 963-7639-51-9
• Tim Daly: A digitális fényképezés enciklopédiája. Amit a képalkotásról és az utómunkákról tudni kell, Cser Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-956-093-6
• Richard Keating – Enczi Zoltán – Török György: A digitális fotózás műhelytitkai. Digitális fényképezőgépek. Tartozékok, kiegészítők. Fotózási tanácsok. A digitális gépek kezelése. Digitális specialitások. Trükkök, Rainbow-Slide Bt., Budapest, 2004, ISBN 963-212-548-7
• Richard Olsenius: Fekete-fehérben, Geographia Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-9547-33-6
• Daniel Lezano: Fotós biblia. Útmutató a XXI. század fényképészeinek, Pannon-Literatúra Kft., Kisújszállás, 2007, ISBN 963-9677-43-4
• Scott Kelby: A Digitális fotós könyv, Perfact-Pro Kft., Budapest, 2007, ISBN 978-963-87292-7-9
• (szerk.) Rebecca Lescaze: Nagy fotóskönyv. Vadonatúj tippek, Geographia Kiadó, Budapest, 2008, ISBN 978-963-9810-33-4
• Szlanka Viktor – Mayer Dömötör: Fotósuli. Minden, amit a digitális fotózásról tudni érdemes, Arión Kiadó-Extreme Digital Zrt., h. n., 2008, ISBN 978-963-9699-12-0
• Kolta Magdolna: Képmutogatók 2. A látás kultúrtörténete; szerk. Kincses Károly; bőv. kiad.; Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 2008
• (szerk.) Baki Péter: Fényképészet, Magyar Fotóművészek Szövetsége–Magyar Fotográfiai Múzeum, Budapest–Kecskemét, 2010, ISBN 978-963-87736-1-6
• Richard Keating – Enczi Zoltán: A digitális fotózás műhelytitkai kezdőknek. Fotósuli kezdőknek – a látványos fotók titkai, Rainbow-Slide Kiadó, Budapest, 2014, ISBN 978-963-89539-2-6
• François Soulages: A fotográfia esztétikája. Ami elvész, és ami megmarad; ford. Ádám Anikó; Kijárat, Budapest, 2011 (Spatium)

• HAFA könyvtár, HAFA (Hatschek és Farkas) kiadása, Budapest, 1940-es évek
• Fotósorozat, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1960-as évek
• Foto, Ofotért Stúdió, Budapest, 1980-as évek
• National Geographic fotóiskola, Geographia Kiadó, Budapest, 2000-es évek
• A digitális fotózás műhelytitkai, Rainbow-Slide Bt., Budapest, 2000-es évek

• Fehér Rezső: Amatőr fényképezők tankönyve és lexikona, Fehér és Tsa, Budapest, é. n. [1930-as évek]
• (szerk.) Kleeberg Zoltán – Vigh Viktor: Gyakorlati fotolexikon, Budapest Székesfőváros Irodalmi és Művészeti Intézet, Budapest, é. n. [1930-as évek]
• (szerk.) Király Zoltán – Berty Imre – Barabás János: Fotolexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963
• (főszerk.) Morvay György: Új fotolexikon, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1984, ISBN 963-10-5372-5

• Hevesy Iván: A fényképezés nagy mesterei. A fotóművészet 100 esztendeje, Hatschek és Farkas Kiadása, Budapest, 1939
• Hevesy Iván: A fotoművészet egyetemes története, Budapesti Fotoklub-Népművelési Intézet, Budapest, é. n. [1950-es évek?]
• Hevesy Iván: A magyar fotoművészet története, Bibliotheca Könyvkiadó, Budapest, 1958
• Horváth Árpád: Camera obscura. A fényképezés és a film története, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1965
• Szilágyi Gábor: A fotóművészet története. A fényrajztól a holográfiáig, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1982, ISBN 963-336-282-2
• Kocsis István: A színes fényképezés története. A bíborcsigától az autochromig, Dunakanyar Fotóklub, Vác, 2006, ISBN 978-963-06-1403-0
• Kolta Magdolna – Tőry Klára: A fotográfia története, Digitális Fotó Magazin, Budapest, 2007, ISBN 9789630622776
• Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve – A fényképezés kultúrtörténete; ford. Gyárfás Veronika; Typotex Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 978-963-279-427-3

• Magyar Fotóművészek Szövetsége (A legtöbb hazai és nemzetközi szervezet főleg mint névjegyzék működik, illetve a szakmai kapcsolatok kiépítését, erősítését szolgálja)
• Mai Manó Ház
• Magyar Fotográfiai Múzeum
• Alapfogalmak a digitális fényképezésben

• Magyar Fotográfiai Múzeum