Vörös (heraldika)

A vörös szín a heraldikában valószínűleg valamilyen vörös prémre megy vissza. Erre utal a vörös francia (1165: gueules) és angol (gules) heraldikai elnevezése. Ez a régi francia goules vagy gueules 'torok' származéka. Ez valamilyen prémes állat torkára vonatkozik. (Innen ered az angol gullet.) A magyarban az Apor Péternél előforduló rókatorok vonható ide. A francia szó a gueule többes számának tűnik, mely a középkori latin gula 'ragadozó állat szája' származéka.

A 17. századtól kimutathatóan úgy vélték, hogy a szó a perzsa gul 'rózsa' származéka, mely a muzulmán Spanyolországon át vagy a keresztesekkel terjedt el Nyugat-Európában, de ez valószínűleg helytelen felfogás, noha más színek (kék – fr: azur, zöld – fr: sinople, en: vert) keleti eredete nyilvánvaló.

A korai időkben más szavakat is használtak a francia heraldikában a vörösre (rouge – rőt, vermeil – cinóbervörös, sinople – cinóber, ma zöld a fr. heraldikában). Az utóbbi a kisázsiai Sinop város nevéből származik, ahol az agyag vöröses okkerszínű volt. (A modern angolban ehhez hasonló a sienna szó használata.) A 14. század közepéig a francia heraldika a zöldet ugyanúgy vert-nek nevezte, mint azt máig az anglo-normann címerleírás is teszi. Ezt követően (legalább 1415-től, azaz Prinsault óta) a sinople jelentése vörösről zöldre változott. Ennek oka nem ismert. A háttere talán az lehet, hogy megelőzzék a hasonló hangzású vert (zöld) és vair (evet) szavak összetévesztését. A 15. században sinopis, sinopsis értelme már 'zöld' volt, de a 13. század előtt sinopei vöröset jelentett (magyarul cinóber, ami szintén Sinopról kapta a nevét). Eközben a sinopsis változata, az irodalmi nyelvben használt sinople továbbra is vöröset jelentett, és a francia köznyelvben vert a zöld értelme.

A holt heraldika korában különféle jelentéstartalmakat igyekeztek a vöröshöz kapcsolni. A színek között ezt tartották a legtöbbre. Így lett Prinsaultnál a bátorság és harciasság jelképe.^[2] A Rákóczi-család 1597-es címerbővítésében a hármas halmon látható kerék vörös mezeje a címerleírás szerint azt fejezi ki, hogy a megadományozott nem riad vissza a véráldozattól sem. A Spener által említett Heraldus Britannus nevű középkori herold a coccin elnevezést használta a vörösre, ami skarlátvöröset jelent.

A másik elterjedt színárnyalat a korallvörös volt. A nemes korallból (corallum rubrum), régi magyar nevén kláris vagy kaláris, már a legrégibb időkben is ékszereket csiszoltak, különösen Keleten. Piros színének a néphit mindenhol jótékony hatást tulajdonított. A régi Rómában főleg a gyermekamulettekhez használták fel. A középkor végétől egyre népszerűbb lett. A 17-18. században nemcsak ékszert készítettek belőle, hanem ötvösmunkákba (kelyhek, asztaldíszek, kardok) is belefoglalták. A korallfaragó ipar Velencében lett naggyá.

A heraldikában vörös alatt rikító vöröset használtak, melyhez legalkalmasabb a mínium és a cinóber volt. A 12. és 13. századi címerek festésére ezért míniumot kell használni, a cinóbert pedig a későbbieknél kell alkalmazni. Az árnyékolásra bíbor, a világosabb részek feltüntetésére narancssárgát kell használni.

A vöröshöz már az ókortól használtak cinóbert, azaz cinnabaritot (higanyszulfid, HgS), másik neve minium és minium secondarium (Vitruvius). A legdrágább pigmentek közé tartozott. Bányászatakor a vasszerszámok csapásai alatt fémhigany bukkant elő, melyet aranyozáshoz és más célra használtak. Sokáig kellett törni és áztatni. Cennino Cennini leírása szerint (Il libro dell'arte, a 15. sz. eleje): "És morzsold azt a követ tiszta vízzel minél jobban tudod. És ha akár húsz éven át minden nap morzsolnád, csak egyre jobb és tökéletesebb lenne." A késő középkorban mesterségesen is előállították. A higanyt felolvasztott kénnel keverték, majd a fekete nyers HgS-t szublimálták. A színe rendkívül élénk, telt és tartós volt. Gyakran hamisították olcsóbb anyagok felhasználásával, mint mész és a jóval olcsóbb mínium (Pb3O4) vagy téglapor hozzáadásával. Vitruvius szerint (Marcus Vitruvius Pollio: De architectura libri decem, az Az építészetről) úgy lehet megállapítani a valódiságát, ha egy pléhdarabra rászórjuk és a tűz fölé tartjuk. A megfeketedett anyagot hagyjuk kihűlni és ha ekkor visszatér az eredeti színe, a cinóber valódi, ha fekete marad, mésszel hamisították. A legrégibb vörös növényi színezékek közé tartozik az alizarin, melyet a buzérfélékből (Rubiaceae) nyertek. A festőbuzér (Rubia tinctorum) gyökerében is előfordul. Ahhoz, hogy jól beleivódjon az anyagba különféle fémsókat kell hozzáadni. A fémiontól függően a színe lehet lila (cín), lilásvörös (vas), rózsaszín (alumínium) vagy bíbor (kalcium).

Angolul a cinóber neve vermilion, mely a francia vermeil származéka. Ez vörös színt jelentett és a latin vermiculum szóból származik, olyan vörös festék, melyet a Kermes vermilio (más néven: Coccus vermilio) nevű festéktetűből nyertek. Változata, a sandaracum narancssárga ólomszulfid (galenit) vagy vörös arzénszulfid (realgár). A Tetraclinis articulata nevű ciprusfenyő sárgás gyantáját is jelenti. Ritkábban a vörös ólomoxidot vagy miniumot (sandix, párisi vörös, csehül suřík, mennig, németül orangemennig, Pb3O4) is használták, amelyet nagyban úgy készítenek, hogy ólomoxidot (masszikot) lángkemencékben 300-400°-ra felhevítenek. Téglavörös színű nehéz por, amely hevítéskor megbarnul, a kihűléskor azonban ismét megvörösödik.

színek (heraldika), zöld (heraldika), nyestprém, prémek (heraldika), színjelölési módszer, vonalkázás, nemheraldikus színek