Szovjet Hadsereg

A háború után a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása elkezdődött, amely katonai és technológiai versenyfutássá alakult és beköszöntött a hidegháború korszaka.^[1] A szovjet hadsereg fő feladata az volt, hogy fenntartsa az egyensúlyt a nyugati erőkkel, különösen a NATO-val szemben. Az 1950 és 1953 között zajló koreai háborúban a Szovjetunió biztosított korszerű harci repülőgépeket, például MiG–15-ös vadászrepülőgépeket, és szovjet pilóták is részt vettek a bevetéseken, habár hivatalosan kínai vagy észak-koreai színekben harcoltak annak érdekében, hogy elkerüljék a közvetlen konfrontációt az Egyesült Államokkal.^[2] A szovjet katonai tanácsadók jelentős segítséget nyújtottak az észak-koreai haderő kiképzésében és irányításában. A szovjet szakemberek hozzájárultak a stratégiák kidolgozásához, és segítették a harci műveletek koordinálását, ráadásul a Szovjetunió nagy mennyiségben biztosított fegyvereket, lőszert és hadianyagot, hogy támogassa Észak-Koreát a dél-koreai és ENSZ-csapatok elleni harcban.^[3][4]

A szovjet hadsereg jelen volt a kelet-európai országokban, biztosítva a szocialista kormányok fennmaradását és kezdeményezésére 1955. május 14-én létrehozták a Varsói Szerződést.^[5] 1956-ban a magyar forradalom leverése a szovjet katonai jelenlét egyik meghatározó eseménye volt.^[6] A szovjetek gyorsan növelték atomfegyver-kapacitásukat, és 1949-ben végrehajtották az első sikeres atomkísérletüket, amely lényegesen megváltoztatta a globális katonai egyensúlyt.

A vietnámi háború során a Szovjetunió az Észak-Vietnámi Hadsereg (NVA) és a Vietkong számára modern fegyvereket és technológiát biztosított, például légvédelmi rakétákat (például a híres SZ–75 Dvina vagy más néven SA-2 rakéták), páncélozott járműveket, kézifegyvereket és tüzérséget.^[7] Ezek a fegyverek jelentős szerepet játszottak az amerikai légierő elleni harcban és a gerilla-hadviselés során. Szovjet katonai szakértők és tanácsadók dolgoztak Észak-Vietnámban, akik segítették a vietnámiakat a modern légvédelmi rendszerek működtetésében. A szovjetek közvetlenül részt vettek az amerikai B-52-es bombázók elleni légvédelmi harcban is, ami kulcsfontosságú volt az észak-vietnámi területek védelmében.^[8] Szovjet katonai tanácsadók Észak-Vietnámban kiképezték a helyi erőket, segítettek hadászati tervezésben, és közvetlenül támogatták a harctéri műveleteket. A szovjetek segítették Észak-Vietnámot a modern gerillahadviselés és a stratégiai hosszú távú konfliktusban való kitartás érdekében. A Szovjetunió gazdaságilag és diplomáciailag is támogatta Észak-Vietnámot, ami lehetővé tette számukra a háború fenntartását. Moszkva támogatásával Észak-Vietnám képes volt ellenállni az amerikai nyomásnak, és fenntartani a harci morált és az utánpótlást.^[9]

A szovjetek nagyszámú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) fejlesztettek ki, amik képessé tették a Szovjetuniót arra, hogy elérjék az Egyesült Államokat, és létrehozták a MAD (kölcsönös megsemmisítés) stratégiát, amelyben mindkét fél képes lett volna megsemmisíteni a másikat.^[10] Az űrverseny is fontos szerepet játszott, mivel a katonai műholdak és más űrtechnológiák révén a szovjetek tovább erősítették globális megfigyelési és kommunikációs képességeiket.^[11][12] A prágai tavasz leverése során a szovjet hadsereg ismét közbeavatkozott, hogy fenntartsa a keleti blokk szocialista rendjét.^[13]

1979-ben a szovjet hadsereg bevonult Afganisztánba, hogy támogassa az ottani kommunista kormányt a lázadók (mudzsahedek) ellen. Az afganisztáni háború komoly kihívást jelentett, mivel az afgán felkelők gerilla-harcmodorban küzdöttek, amit a helyi viszonyok és az amerikai CIA által biztosított fegyverek (például a Stinger rakéták) is segítettek.^[14] A szovjet hadseregnek sok vesztesége volt, és a háború egyre népszerűtlenebbé vált. A háború mind morálisan, mind gazdaságilag kimerítette a Szovjetuniót, és a kivonulás 1989-ben jelentős politikai és katonai vereségnek számított.^[15]

Az 1980-as évek végén Mihail Gorbacsov reformjai (glasznoszty és peresztrojka) a Szovjetunió politikai és gazdasági rendszerének lazításához vezettek.^[16] Az 1989-es kelet-európai rendszerváltások és a Varsói Szerződés felbomlása új helyzetet teremtett.^[17] 1991-ben a Szovjetunió megszűnt létezni, és a Szovjet Hadsereg többé nem volt egységes.^[18] Az egyes utódállamok, különösen Oroszország és Ukrajna, felosztották a szovjet katonai eszközöket, ami jelentős katonai átszervezésekkel járt. A Szovjet Hadseregből 1992-re létrejött az orosz hadsereg, amely folytatta a szovjet hagyományokat, de jelentősen csökkentett létszámmal és költségvetéssel.

Páncélosok és repülőgépek: A szovjetek folyamatosan fejlesztették harckocsijaikat és repülőgépeiket, mint például a T–64, T–72 és T–80 tankokat, illetve a MiG–21, MiG–29 és Szu–27 vadászgépeket, amelyek versenyképesek voltak a nyugati NATO-eszközökkel.

Haditengerészet: A Szovjet Haditengerészet hatalmas flottát épített ki, különösen tengeralattjárókból, amelyek nukleáris fegyvereket hordoztak. Céljuk a világóceánok feletti befolyás kiterjesztése volt.

Nukleáris fegyverek: A szovjetek óriási arzenált halmoztak fel, beleértve a termonukleáris bombákat, közepes hatótávolságú rakétákat és mobil rakétasilókat, amelyek stratégiai előnyt jelentettek a nyugati blokk ellen.

A Szovjet Hadsereg 1945 és 1992 közötti története rendkívül komplex. Ez alatt az időszak alatt a Szovjetunió globális katonai szuperhatalommá vált, és hatalmas technológiai fejlődésen ment keresztül, különösen a rakéta- és atomfegyverek terén. A hidegháború alatt betöltött szerepe meghatározó volt a keleti blokk és a nyugat közötti geopolitikai egyensúly fenntartásában, azonban az afganisztáni háború és a gazdasági problémák végül hozzájárultak a Szovjetunió és hadseregének felbomlásához.

• A Szovjetunió Fegyveres Erői
• Munkás-paraszt Vörös Hadsereg (1946-ig)

• Robin Higham, Frederick Kagan. The Military History of the Soviet Union. Palgrave Macmillan, 328. o. (2002). ISBN 978-0230108394 
• Viktor Suvorov. Inside the Soviet Army. Hamish Hamilton Ltd (1982). ISBN 978-0241108895