Sínzeppelin

légcsavaros hajtású, német kísérleti vasúti jármű
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. február 27.

A Sínzeppelin légcsavaros hajtású német kísérleti vasúti jármű volt.

Sínzeppelin
Sínzeppelin
Általános adatok
GyártóKruckenberg
Gyártásban1930
Selejtezés1939
Darabszám1 db
Műszaki adatok
TengelyelrendezésAA
Nyomtávolság1 435 mm
Hajtókerék-átmérő1 000 mm
Engedélyezett legnagyobb sebesség230 km/h
Hossz25 850 mm
Teljes tengelytávolság19 600 mm
Üres tömeg20,3 t
Gőzvontatás
Teljesítmény324 kW
Kocsi / Motorkocsi
Összes férőhely száma40
A Wikimédia Commons tartalmaz Sínzeppelin témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
A Sínzeppelin Berlinben 1931 június 21-én

Története

szerkesztés

A motorkocsit 1930 kezdetén építették a német Birodalmi Vasút, a "Deutsche Reichsbahn", Hannover-Leinhausen gyáraiban. A munka még abban az évben, ősszel befejeződött. A vonat sokáig 25,85 méter hosszú és 2,8 méter magas volt, tengelytávolsága 19,6 méteres volt. Összesen 2 tengelye volt AA tengelyelrendezéssel. Súlya pedig mindössze 20,3 t volt.

Eredetileg a motorja egy 600-as BMW VI 12 repülőgép benzinmotor volt. A jármű hátuljánál pedig egy kőrisfából készült légcsavar volt. A kardántengely a vízszinteshez képest 7 fokkal volt magasabb, hogy a járművet lefelé szorítsa. A kocsi külsejét áramvonalasra tervezték, amely hasonlított a korszak zeppelin léghajóihoz. A belseje egyszerű volt.

1931. május 10-én a vonat elsőként érte el a 200 kilométer per órás sebességet. 1931. június 21-én a vasúti szerelvény egy újabb, 230 kilométeres új vasúti gyorsasági világrekordot ért el a Berlin-Hamburg vasútvonalon, Karstädt és Dergenthin között. Ezt a rekordot csak 1954-ben sikerült felülmúlni. A motorkocsi még mindig tartja a földi gyorsasági rekordot, amivel benzinüzemű vasúti jármű haladt. Ezt az alacsony súlyának is köszönhette.

1932-ben a tervező Franz Kruckenberg elkezdett egy új projektet a vasúti kocsival, ami jelentős módosításokkal járt. A módosításokat 1932 novemberéig befejezték. A repülőgépmotort továbbra is használták. A járműnek ez a verziója 1933 kezdetén elérte 180 km/h-t. A sok probléma miatt a Sínzeppelin csak prototípus maradt. A Deutsche Reichsbahn úgy döntött, hogy más úton folytatja a nagy sebességű vasútfejlesztést. 1933-ban a DRG megépítette a saját terve alapján a nagysebességű motorkocsiját, a Repülő Hamburgit. A DRG új terve alkalmas volt rendszeres szolgáltatásra és a későbbi motorkocsi fejlesztések alapjaként szolgált. A Kruckenberg ötletek közül sok elősegítette a későbbi motorkocsi fejlesztéseket.

1934 kezdetén a vonatot újjáépítették és egy Maybach GO 5 motort szereltek bele. 1934 júliusában eladták a Deutsche Reichsbahnnak. Öt évvel később, 1939-ben a vasúti zeppelint végül szétbontották, mert az anyagára szüksége volt a német hadseregnek.

Korlátozások

szerkesztés

A motorkocsin számos korlátozás volt érvényben. Különleges kialakítása miatt nem vontathatott kocsikat, nem alkothatott vonatot. Meredekebb emelkedőkre a légcsavar nem volt képes feljuttatni a sínzeppelint és csak egy irányba tudott közlekedni. Nagyon veszélyes volt nagyméretű, forgó légcsavarja miatt. A keletkező légörvény felkaphatta a sín zúzottkövét, amely zsúfolt, forgalmas állomáson nagyon balesetveszélyes volt.

Modellvasutak

szerkesztés

A Sínzeppelin több verzióját is kiadta a német Märklin vasúti modellgyártó, Z és H0-s méretarányban. Az egyetlen eredeti verzió a z méretű modell, amit korlátozott darabszámban gyártottak 1982-ben, hogy ünnepelje a 10. évfordulóját a z méretaránynak.

Érdekességek

szerkesztés

A Ferrero és a Deutsche Bahn 2013-ban közösen kiadott egy limitált Kinder tojás sorozatot öt jelentős német vasúti járművel. Az öt jármű közül az egyik a Sínzeppelin volt.[1]

Lásd még

szerkesztés

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Sínzeppelin témájú médiaállományokat.
  • Mezei István. Mozdonyok, 1984 (magyar nyelven), Móra Könyvkiadó, 64. o.. ISBN 963-11376-3-5 
  • Alfred Gottwaldt: Der Schienenzeppelin - Franz Kruckenberg und die Reichsbahn-Schnelltriebwagen der Vorkriegszeit 1929-1939 EK-Verlag, Freiburg 2006, ISBN 978-3-88255-134-1