Róka

A nem fajainak elterjedési területe igen széles, a sivatagoktól az Északi-sarkvidékig, a hegyvidékektől a nyílt síkságokig sokféle élőhelyen megtalálhatóak. Ausztráliába betelepítették. A Vulpes fajok opportunisták, bárhol boldogulnak, ahol élelem és menedék a rendelkezésre áll. Széles körben elterjedtek a külvárosi és városi területeken is, azonban inkább kerülik a nagy ipari területeket.^[2] Egyes területeken a rókák általában jobban boldogulnak ott, ahol az ember is jelen van, beleértve számos mezőgazdasági területet, erdőket.^[3]

Kis és közepes méretű állatok, általában kisebbek más kutyaféléknél, például a farkasoknál, kutyáknál és sakáloknál. Így például legnagyobb fajuk, a vörös róka átlagosan 4,1–8,7 kg-os, míg a legkisebb faj, a sivatagi róka mindössze 0,7–1,6 kg.^[4][5] Szemük és orruk között sötét mintázat húzódik, farkuk hegye is gyakran eltérő színű. Koponyája hosszabb, arcorra hegyesebb a kutyákénál. Hosszú, sűrű bundájuk és bozontos, lekerekített alakú farkuk van, mely legalább félig vagy teljesen olyan hosszú, mint a fej és a test együtt. Tompa karmaik különösen hasznosak ásásnál, miközben felkutatják a zsákmányt.^[6] Egyes fajoknak szúrós szaguk van, amely főleg a farok felső részén, a töve közelében található mirigyből ered.^[7] Fülük nagy és hegyes, farkuk hosszú és bozontos, pupillájuk függőlegesen megnyúlt elliptikus. A nőstényeknek általában hat emlője van. Noha a kutyafélék végtagjai kifejezetten ahhoz alkalmazkodtak, hogy a szárazföldön gyorsan futhassanak, a Vulpes fajok kerülik a gyors sprintelést, kivéve, ha üldözik őket. A vörös róka esetében például az ugrás, elejtés és mászás adaptációja magában foglalja a hátsó lábak meghosszabbítását az elülsőkhöz képest.

A Vulpes fajok szőrzetének hossza, színe és sűrűsége eltérő. A sivatagi rókának (és más, sivatagban élő rókafajoknak, például a kitrókának) nagy fülük és rövid szőrzetük van, hogy hűvösen tartsák a testüket.^[8] Ezzel szemben a sarki rókának kicsi fülei és vastag, szigetelő szőrzete van, hogy melegen tartsa a testét.^[9] A vörös, homoki és tibeti rókának fehér farokhegye van.^[10]

A kutyafélék többségétől eltérően a fajok többsége helyhez kötött (állandó földalatti rejtekben, úgynevezett kotorékban él). Élettartamuk jellemzően 2-4 év, de akár egy évtizedig is élhetnek. A legtöbbjük éjszakai életmódú, de reggel és alkonyatkor is aktívak lehetnek, télen pedig alkalmanként nappal vadásznak. Sok rókafaj magányos, élete nagy részét egyedül éli le, kivéve a szaporodási időszakot, amikor monogám kapcsolatban élnek partnerükkel. Vannak, amelyek kis családi csoportokban, mások inkább közösségben élnek.^[11] A Vulpes fajok gerincteleneket, különféle kis gerinceseket, és néhány zárvatermő növényt fogyasztanak, naponta körülbelül 1 kg-ot. A legtöbbjük monogám. A szaporodási időszak fajonként és élőhelyenként változó, de általában december vége és március vége közötti. A legtöbb róka odúkat ás, hogy biztonságos földalatti helyet biztosítson a kölykök felneveléséhez.^[12] A süketen és vakon született kölykök anyatejet és állandó felügyeletet igényelnek az első négy-öt hétben, az elválasztás azonban az első hónap után fokozatosan elkezdődik. Július eleje-közepe folyamán a kölykök elkezdenek önállóan vadászni, és hamarosan elszakadnak szüleiktől.^[13]

A vörös rókákat - a Beljajev-kísérlet keretében - sikeresen háziasították a szovjet tudósok azt kutatva, miképp is tudta az ember a kutyát létrehozni. Kiválasztva a legszelídebbeket és párosítva egymással pár generáció múlva a rókák egyre szelídebben viselkedtek, nemcsak hogy nem félnek az embertől, szeretik az emberek közelségét. A viselkedés mellett az állatok megjelenése is megváltozott. Azonban ezek a rókák sem lesznek igazi háziállatok, többek között azért, mert mire a gazdájukhoz kerülhetnek, lezárul a szocializációs életszakaszuk.^[14]

A Vulpes nembe a következő fajok tartoznak:

• indiai róka vagy bengál róka (Vulpes bengalensis)
• afgán róka (Vulpes cana)
• ezüsthátú róka (Vulpes chama)
• pusztai róka (Vulpes corsac)
• tibeti róka (Vulpes ferrilata)
• sarki róka (Vulpes lagopus)
• fakóróka (Vulpes pallida)
• homoki róka (Vulpes rueppellii)
• kitróka (Vulpes macrotis)
• prériróka (Vulpes velox)
• vörös róka (Vulpes vulpes)
• sivatagi róka (Vulpes zerda)

•  
  Vörös róka (Vulpes vulpes)
•  
  Sarki róka (Vulpes lagopus) nyári bundában

• Magyar nagylexikon XV. (Pon–Sek). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 542. o. ISBN 963-9257-14-1  
• Bokor József (szerk.). Róka, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 29.