A pupilla - ritkán használt magyar nevén szembogár a szivárványhártyán lévő, embernél kerek - nyílás, az érhártya egy sajátos lapos képződményének, a szivárványhártyának központi részén.

Kék szem
Barna szem
Szürke szem

Működése

szerkesztés

Szerepe lényegében megegyezik a fényrekeszével, tehát élesebbé és megfelelő fényerejűvé teszi az ideghártyára (retina) vetülő képet.

Éjszaka amikor a legmélyebben alszik az ember, a pupillák jelentős mértékben összeszűkülnek. A Genfi Egyetem kutatói szerint a pupillák eme összeszűkülése közvetlen kapcsolatban áll az agynak a memóriáért felelős területével. Feltevésük szerint a pupillák záródása egyfajta plusz védelmet jelent az agy számára a külső fényhatások ellen, melyek megzavarhatnák az emlékek rögzítésének, feldolgozásának menetét.[1]

A szivárványhártya állományában pigmentsejtek vannak, amelyek meghatározzák a szem színét. A benne lévő sajátos izmok - amelyek egy része hám eredetű - a pupilla tágítására és szűkítésére szolgálnak, amivel szabályozzák a szembe jutó fény mennyiségét, ezzel elősegítik a szem alkalmazkodását a változó fényviszonyokhoz.

Beidegzése

szerkesztés
 
Pupilla tágulása és szűkülése, animáció

Beidegzése kettős, és az autonóm idegrendszerből származik. A szimpatikus idegrendszer izgalma a pupilla kitágulásához, míg a paraszimpatikus izgalom a pupilla szűküléséhez vezet. Ezek a hatások megfelelő gyógyszerek alkalmazásakor is bekövetkeznek. A pupilla szépészeti szempontból sem elhanyagolható - ami teljesen jogos -, de ezzel időnként a hölgyek (saját magukra!) is nagyon káros dolgokra is képesek voltak (pl.: pupillatágító gyógyszerek).

A kettős beidegzés miatt a pupilla tágulása vagy szűkülése jól jelez számos, az emberben zajló folyamatot. Tágulással reagál a pupilla például az erős pozitív érzelmekre, szexuális fűtöttségre, fájdalomra vagy intenzív agyi tevékenységre. Összeszűkül a negatív érzelmekre, undorra, utálatra vagy agyi túlterhelésre. Ezeket a jelzéseket a pszichológiától a marketingig számos tudományág ismeri és hasznosítja.[2]

  1. The eyes’ guardians of sleep. nature.com. (Hozzáférés: 2018. február 1.)
  2. A pupilla jelzései sosem tévednek Archiválva 2016. június 23-i dátummal a Wayback Machine-ben,Mosthallottam.hu,2016.május 18.(magyarul)

Lásd még

szerkesztés