A NATO-kód vagy NATO-kódnév a szovjet és kínai haditechnikai eszközökre – elsősorban repülőgépekre és rakétákra – használt megnevezés, amely minden esetben egy-egy angol főnév. Bevezetését a hidegháború időszakában az tette indokolttá, hogy az eszközök eredeti szovjet vagy kínai típusneve sok esetben ismeretlen volt, valamint szükség volt olyan egyértelmű és könnyen használható azonosítókra, amelyeket a különböző nyelvű hadseregek egyértelműen tudtak használni az egymás közti kommunikációban. Habár a NATO-kódnevek használata a hidegháborús időszak terméke, azok máig széles körben használatban maradtak, még akkor is, ha az eszközök eredeti típusjelzése és neve is ismertté vált. A repülőeszközökre vonatkozó NATO-kódokat az öt ország képviselőiből álló Air Standardization Coordinating Committee (ASCC) osztotta ki és tartja karban.

A kódnevek rendszere

szerkesztés

A NATO-kódnév első betűje utal az eszköz jellegére, rendeltetésére. A vadászrepülőgépeknél az első betű F (az angol fighter szó első betűjéből), a bombázóknál B (=bomber), a szállító repülőgépeknél C (=cargo), a helikoptereknél H, a föld-föld rakétáknál S, a légvédelmi rakétáknál G, az előző kategóriákba be nem sorolható repülőgépek esetében M. A merevszárnyú gépeknél a légcsavaros repülőgépek esetében a NATO-kódnév egyszótagú, sugárhajtású gépeknél kétszótagú. Például a sugárhajtású MiG–29 vadászrepülőgép NATO-kódneve Fulcrum, amely F-fel kezdődik és kétszótagú. A Tu–95 légcsavaros gázturbinás bombázó repülőgép NATO-kódja Bear, amely B-vel kezdődik és egyszótagú. Ugyanazon típus különféle alváltozatainál a NATO-kódnevet az ABC egy-egy betűjével egészítették ki. Például a Tu–95MSZ változat NATO-kódja Bear–H.

Néhány haditechnikai eszközre az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma az eredeti NATO-kód kiegészítéseként külön kódot vezetett be. Ezeket a magyar szakirodalom Pentagon-kódként ismeri, és a NATO-kódnévvel együtt használatosak. A Pentagon-kódok a rakétákra, űreszközökre betűkből és sorozatszámokból álló jelzést használ. A föld-föld rakéták jele SS (surface to surface), a légvédelmi rakétáké SA (surface to air), a földi célok elleni rakétáké AS (air to surface), a légiharc-rakétáké AA (air to air), a páncéltörő rakétáké AT (anti tank), az űrhajózási hordozórakétáké SL.[1] A haditengerészeti eszközök egy N (=naval) betűvel vannak kiegészítve, így például egy haditengerészeti légvédelmi rakétajelzése SA-N, a tengeri indítású, felszíni célok elleni rakéták jelzése SS-N. Hasonlóképpen a kínai eszközök nevei, melyekre az eredeti nomenklatúrában nem külön kód, a C betű hozzáadásával képződnek, így például a kínai felszín-felszín rakéták neve SS-C, vagy CSS. Például a K–5M légiharc-rakéta NATO-kódja Alkali, a Pentagon-kóddal kiegészített NATO-kódneve AA–1 Alkali.

Repülőgépek NATO-kódjai

szerkesztés

Bombázók

szerkesztés

NATO-kódnevük B betűvel kezdődik az angol bomber (bombázó) szó első betűje alapján.

Backfin Tu–98
Backfire Tu–22M
Badger Tu–16
Bank B–25 (az Egyesült Államoktól a második világháború alatt kapott gépek)
Barge Tu–85
Bark Il–2
Bat Tu–2
Beagle Il–28 és Harbin H–5 (Kína)
Bear Tu–95 és Tu–142
Beast Il–10
Beauty Tu–105 (később Blinder)
Bison M–4 / M–6
Blackjack Tu–160
Blinder Tu–22
Blowlamp Il–54
Bob Il–4
Boot Tu–91
Bosun Tu–14
Bounder M–50 / M–52
Box Douglas A–20 (USA-tól kapott gépek)
Brassard Jak–28 (később Brewer)
Brawny Il–40
Brewer Jak–28
Buck Pe–2
Bull Tu–4
Butcher Tu–82

Szállító repülőgépek

szerkesztés

NATO-kódnevük C betűvel kezdődik az angol cargo (=áru, teher) szó első betűjéből.

Cab Li–2 (a DC–3 szovjet licencváltozata)
Camber Il–86
Camel Tu–104
Camp An–8
Candid Il–76
Careless Tu–154 / Tu–155
Cart Tu–70 / Tu–75
Cash An–28
Cat An–10
Charger Tu–144
Clam Il–18 (1946)
Clank An–30
Classic Il–62
Cleat Tu–114
Cline An–32
Clobber Jak–42
Clod An–14
Coach Il–12
Coaler An–72 / An–74
Cock An–22
Codling Jak–40
Coke An–24
Colt An–2
Condor An–124
Cooker Tu–110
Cookpot Tu–124
Coot Il–18 / Il–20 / Il–22 / Il–24
Cork Jak–16
Cossack An–225
Crate Il–14
Creek Jak–12
Crib Jak–6
Crow Jak–12
Crusty Tu–134
Cub An–12
Cuff Be–30 / Be–32
Curl An–26

Vadász- és vadászbombázó repülőgépek

szerkesztés

NATO-kódnevük F betűvel kezdődik az angol fighter (=vadászgép) szó első betűje alapján.

Faceplate Je–2 (MiG–21 prototípus)
Fagot MiG–15
Faithless 23–01/MiG–23PD
Falcon MiG–15 (később Fagot)
Fang La–11
Fantail La–15
Fantan Nanchang Q–5 / A–5 (Kína)
Fargo MiG–9
Farmer MiG–19 és J–6 (Kína)
Feather Jak–15 / Jak–17
Fencer Szu–24
Fiddler Tu–128
Fin La–7
Finback J–8 (Kína)
Firebar Jak–28P
Firkin Szu–47 Berkut
Fishbed MiG–21 és J–7 (Kína)
Fishpot Szu–9
Fishpot–C Szu–11
Fitter Szu–7 / Szu–17 / Szu–20 / Szu–22
Flagon Szu–15
Flanker Szu–27 / Szu–30 / Szu–32 / Szu–34 / Szu–35
Flashlight Jak–25
Flipper MiG Je–152
Flogger MiG–23 / MiG–27
Flora Jak–23
Forger Jak–38
Foxbat MiG–25
Foxhound MiG–31
Frank Jak–9
Fred Bell P–63 Kingcobra (a II. világháború alatt az Egyesült Államoktól kapott gépek)
Freehand Jak–36
Freestyle Jak–141
Fresco MiG–17 és J–5 (Kína)
Fritz La–9
Frogfoot Szu–25 / Szu–28 / Szu–39
Frosty Tu–10
Fulcrum MiG–29
Fullback Szu–34

Helikopterek

szerkesztés

NATO-kódnevük H betűvel kezdődik az angol helicopter (=helikopter) szó első betűje alapján.

Haitun Z–9
Halo Mi–26
Hare Mi–1
Harke Mi–10
Harp Ka–20
Hat Ka–10
Havoc Mi–28
Haze Mi–14
Helix Ka–27 / Ka–28 / Ka–29 / Ka–31 / Ka–32
Hen Ka–15
Hermit Mi–34
Hind Mi–24 / Mi–25 / Mi–35
Hip Mi–8 / Mi–9 / Mi–13/ Mi–17 / Mi–19 / Mi–171 / Mi–172
Hog Ka–18
Hokum Ka–50
Homer Mi–12
Hoodlum Ka–26 / Ka–126 / Ka–226
Hook Mi–6
Hoop Ka–22
Hoplite Mi–2
Hormone Ka–25
Horse Jak–24
Hound Mi–4 és Z–5 (kínai)

Egyéb feladatkörű repülőgépek

szerkesztés

NATO-kódnevük M betűvel kezdődik az angol miscellaneous (=egyéb) szó első betűje alapján. Ide tartoznak az egyéb harci repülőgépek kétüléses kiképző változatai is.

Madcap An–71 (az An–72 légtérellenőrző változata)
Madge Be–6
Maestro Jak–28U
Magnet Jak–17UTI
Magnum Jak–30
Maiden Szu–9U
Mail Be–12
Mainstay A–50 (Az Il–76 légtérellenőrző változata)
Mallow Be–10
Mandrake Jak–25RV
Mangrove Jak–25R / Jak–27R
Mantis Jak–30 / Jak–32
Mare Jak–14
Mark Jak–7U
Mascot Il–28U
Max Jak–18 és CJ–5 / CJ–6 (Kína)
Maxdome Il–86VKP / Il–80
May Il–38
Maya L–29 Delfín (Csehszlovákia)
Mermaid Be–42
Midas Il–78 (az Il–76 légi utántöltő változata)
Midget MiG–15UTI
Mink UT–2
Mist Z–25
Mitten Jak–130
Mole Be–8
Mongol MiG–21U
Moose Jak–11
Mop G.S.T. (Consolidated PBY–5, az USA által szállított gépek)
Moss Tu–126
Mote Berijev MBR–2
Moujik Szu–7U
Mouse Jak–18M
Mug Csetverikov MDR–6 és Be–4
Mule Po–2
Mystic–A M–17
Mystic–B M–55

Rakéták NATO-kódjai

szerkesztés

Légiharc-rakéták

szerkesztés
AA–1 Alkali K–5
AA–2 Atoll R–3SZ
AA–3 Anab K–8
AA–4 Awl K–9
AA–5 Ash R–4
AA–6 Acrid R–40
AA–7 Apex R–23
AA–8 Aphid R–60
AA–9 Amos R–33
AA–10 Alamo R–27
AA–11 Archer R–73
AA–12 Adder R–77
AA–X–13 Arrow R–37

Levegő-föld rakéták

szerkesztés
AS–1 "Kennel" KSZ–4
AS–2 "Kipper" K–10SZ
AS–3 "Kangaroo" H–20
AS–4 "Kitchen" H–22
AS–5 "Kelt" KSZR–2P / 2M
AS–6 "Kingfish" KSZR–11
AS–7 "Kerry" H–23
AS–8
AS–9 "Kyle" H–28
AS–10 "Karen" H–25
AS–11 "Kilter" H–58
AS–12 "Kegler" H–25M
AS–13 "Kingbolt" H–59
AS–14 "Kedge" H–29
AS–15 "Kent" RKV–16
AS–16 "Kickback" RKV–58
AS–17 "Krypton" H–31
AS–18 "Kazoo" H–59M
AS–19 "Koala" ? H–65SE

Páncéltörő rakéták

szerkesztés
AT–1 Snapper 3M6 Smel
AT–2 Swatter–A 3M11 Falanga
AT–2 Swatter–B Szkorpion
AT–2 Swatter–C 9M17 Flejta
AT–3 Sagger–A 9M14 Maljutka
AT–4 Spigot 9M111 Fagot
AT–5 Spandrel 9M113 Konkursz
AT–6 Spiral 9M114 Sturm
AT–7 Saxhorn 9K115 Metyisz
AT–8 Songster 9K112 Kobra
AT–9 Spiral–2 9M120 Ataka–V
AT–10 Stabber 9M117 Basztyion
AT–11 Sniper 9M119 Szvir
AT–12 Swinger 9K118 Sekszna
AT–13 Saxhorn–2 9K115–2 Metyisz–M
AT–14 Spriggan 9M113 Kornyet
AT–15 Springer 9M123 Hrizantyema
AT–16 Scallion 9K121 Vihr

Légvédelmi rakéták

szerkesztés
SA–1 Guild SZ–25 Berkut
SA–2 Guideline SZ–75 Dvina / HQ–2 (Kína)
SA–3 Goa SZ–125 Nyeva–M
SA–4 Ganef 2K11 Krug
SA–5 Gammon SZ–200
SA–6 Gainful 2K12 Kub
SA–7 Grail 9K32 Sztrela–2
SA–8 Gecko 9K33 Osza
SA–9 Gaskin 9K31 Sztrela–1
SA–10 Grumble SZ–300
SA–11 Gadfly 9K37 Buk
SA–12A Gladiator 9K81 SZ–300V /HQ–18 (Kína)
SA–12B Giant 89A82
SA–13 Gopher 9K35 Sztrela–10
SA–14 Gremlin 9K34 Sztrela–3
SA–15 Gauntlet Antyej 9K330 Tor / 9K331 / 9K332
SA–16 Gimlet 9K310 Igla–1
SA–17 Grizzly 9K38 Buk-M1-2
SA–18 Grouse Grouse 9K38 Igla
SA–19 Grisom 9M111 Tunguzka
SA–20 Gargoyle SZ–300PM–1 Volhlov / SZ–300PMU–1/SZ–300PM–2 Favorit / SZ–300PMU–2 Favorit-S
SA–X–21 Growler SZ–400 Favorit
SA–22 Greyhound 96K6 Pancir SZ–1

Haditengerészeti légvédelmi rakéták

szerkesztés
SA–N–1 Goa SZ–125 Nyeva
SA–N–2 Guideline SZ–75 Dvina
SA–N–3 Goblet M–11 Storm
SA–N–4 Gecko 9K33 Osza
SA–N–5 Grail 9K32 Sztrela–2
SA–N–6 Grumble SZ–300F
SA–N–7 Gadfly 3K90 M–22 Uragan
SA–N–8 Gremlin 9K34 Sztrela–3
SA–N–9 Gaunlet 3K95 Kinzsal
SA–N–10 Grouse 9K38–M Igla–1
SA–N–11 Grisom 9M311K Tunguszka
SA–N–12 Grizzly 9K38 Buk

Föld–föld rakéták

szerkesztés
SS–1 Scunner R–1
SS–1b Scud–A R–11 / R–300 / R–17
SS–2 Sibling R–2
SS–3 Shyster R–5 / R–5M
SS–4 Sandal R–12 Dvina
SS–5 Skean R–14 Uszovaja
SS–6 Sapwood R–7
SS–7 Saddler R–16
SS–8 Sasin R–9 / R–9A
SS–9 Scarp R–36
SS–10 Scrag UR–200
SS–11 Sego UR–100
SS–12 Scaleboard TR–1 Temp
SS–13 Savage RT–2
SS–14 Scamp RT–15 (SS–14 Scapegoat néven is ismert)
SS–15 Scrooge RT–20
SS–16 Sinner RT–21 Temp–2SZ
SS–17 Spanker MR–UR–100 Szotka
SS–18 Satan R–36
SS–19 Stiletto UR–100N
SS–20 Saber RSZD–10 Pionyer
SS–21 Scarab OTR–21 Tocska
SS–22 Scaleboard TR–1 Temp
SS–23 Spider R–400 Oka
SS–24 Scalpel RT–23
SS–25 Sickle RT–2PM Topol
SS–26 Stone 9M72 Iszkander
SS–27 Sickle–B RT–2UTTH Topol–M
SS–28 Saber 15ZS53
CSS–4 Dong Feng DF–5 (Kína)
CSS–9 Dong Feng DF–31 (Kína)

Haditengerészeti felszín–felszín rakéták

szerkesztés
SS–N–1 Scrubber P–1 Scsuka
SS–N–2 Styx P–15 Tyermit
SS–N–3 Shaddock P–5 Pjatyorka
SS–N–4 Sark R–13
SS–N–5 Serb R–21
SS–N–6 Serb R–27 (4K10)
SS–N–7 Starbright P–70 Ametyiszt
SS–N–8 Sawfly R–29
SS–N–9 Siren P–120 Malahit
SS–NX–10
SS–NX–11
SS–N–12 Sandbox P–500 Bazalt
SS–NX–13 R–27K
SS–N–14 Silex RPK–3 Metyel
SS–N–15 Starfish RPK–2 Vjuga
SS–N–16 Stallion RPK–6 Vodopad és RPK–7 Vorobej
SS–N–17 Snipe RSZM–45 / R–31
SS–N–18 Stingray RSZM–50 / R–29
SS–N–19 Shipwreck P–700 Granyit
SS–N–20 Sturgeon RSZM–52 / R–29
SS–N–21 Sampson 3K10 Granat
SS–N–22 Sunburn P–270 Moszkit
SS–N–23 Skiff RSZM–54 / R–29RM
SS–N–24 Scorpion P–750 Grom
SS–N–25 Switchblade H–35
SS–N–26 P–800 Onyiksz
SS–N–27 P–900 Alfa
SS–NX–28 R–39
SS–N–29 RPK–9 Medvegyka
SS–NX–30 R–30 Bulava / RSZM–56

Rádiólokátorok NATO-kódjai

szerkesztés
P–12 Spoon Rest szárazföldi távolfelderítő lokátor
P–14 Tall King szárazföldi felderítő lokátor, az SZ–200 rávezető lokátora
P–18 Spoon Rest C/D szárazföldi távolfelderítő lokátor
P–37 Barlock szárazföldi felderítő, célrávezető lokátor
MR–600 Top Sail Kreszta II osztályú cirkálók hajófedélzeti felderító lokátora
?? Peel Group hajófedélzeti tűzvezető lokátor
(1RL33) Gun Dish a ZSZU–23–4 önjáró csapatlégvédelmi gépágyú tűzvezető lokátora

Hadihajók NATO-kódjai

szerkesztés

Felszíni hadihajók

szerkesztés

Tengeralattjárók

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
  1. Launch Vehicles. (Hozzáférés: 2009. március 29.)

További információk

szerkesztés