Népdal

Az ókori római kultúrában is megkülönböztették a nép ajkán élő dalokat a konkrét szerzőséghez köthető műdaloktól, de a népdal alkotásgenetikai elkülönítése csak a reneszánsztól vált határozottá. A népdal fogalmát Johann Gottfried Herder alkotta meg 1778–1779-ben megjelent Volkslieder (’Népdalok’) című művével, a kifejezés tükörfordítása innen terjedt el az európai nyelvekben. Az újkorig a népdalok elsősorban az átmeneti rítusokhoz (felnőtté avatás, lakodalom, temetés stb.), a naptári év ünnepeihez (téli és nyári napfordulók, karácsony stb.) kötődő szokásköltészet keretében éltek. Ezek a szövegek formai és poétikai szempontból átmenetet képeztek az énekelt epika és a líra között. A 18. századtól az énekelt folklóralkotások fokozatosan függetlenedtek a népszokásoktól, és szórakoztató célú, könnyed történeteket, lírai érzelmeket (szerelem, hazafiság, honvágy stb.) énekelve előadó alkotásokká váltak. Ezek mellett a személyes lírával rokonítható, de általánosító megfogalmazású népdalok mellett megkülönböztethetjük az életmódhoz, foglalkozáshoz, élethelyzethez stb. kötődő tematikai népdalcsoportokat, így például az arató-, pásztor-, summás-, kubikos-, munkás-, katona-, bányász-, tengerész-, gyermek-, bor- és gúnydalokat. Az európai népdalok tematikai katalogizálására több kísérlet történt a 20. században (a munkában élen járt a freiburgi Deutsches Volksliedarchiv), de a mondákéhoz vagy népmesékéhez hasonló konszenzusos szövegfolklorisztikai osztályozási rendszer a népdalok vonatkozásában mindmáig nem készült el. Az Európán kívüli és európai kultúrkörhöz nem kapcsolható népdalok kutatása, fogalmának folklorisztikai definiálása és a népdalkorpusz osztályozása terén a lemaradás még számottevőbb. Napjaink nagyvárosi kultúrájában a folklorizmus, a népzenei mozgalom keretében virágzó színpadi műfajjá lett, illetve sajátos válfaja a szerzőséghez szintén nem köthető városi dal.

A műfaj történeti rétegeinek meghatározásakor a népdalfogalom definícióit szem előtt tartva szintén két szempontot érvényesíthetünk: a dallam, illetve a szöveg szerinti osztályozást. A legősibb zenei és szövegelemeket a munkadalok, a gyermekdalok és az egyes szokásdalok őrizték meg (pl. siratóének, regölés). A további műfajok tagolása nem ennyire egyértelmű. Az epikolirikus^[2] népballadák például régi szövegelemeket őriztek meg, de egyaránt ismertek régi és új típusú dallamvilágot tükröző énekelt változatai, így például a régebbi réteget képviselik a középkorban keletkező legendaballadák, históriás énekek, családi balladák, szemben a recensebb betyárballadákkal, bujdosó- és rabénekekkel. A népdalok régi előadói stílusa mentes a dinamikai árnyalástól, az érzelmi felfokozottságot a dallamcifrázás fejezi ki.

• Világirodalmi lexikon IX. (N–O). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1984. 215–216. o. ISBN 963-05-3263-8  
• Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 708–709. o. ISBN 963-9257-09-5  

• Magyar népdal