Mamlúk Birodalom

A mamlúk (مملوك – mamlūk), többes számban mamálík (مماليك – mamālīk) arab szó, melynek szó szerinti jelentése „uralt, birtokolt [dolog]”, speciálisan azonban egy rabszolgaként katonai feladatok ellátására kiképzett, majd felszabadítást követően zsoldosként szolgáló csoport tagjait nevezték így. A rabszolgahadsereg a 9. század óta általános volt a muszlim világban (első alkalmazása I. al-Mutaszim abbászida kalifa nevéhez kötődik), de az eredendően katonáskodással foglalkozó réteg csak az egyiptomi és szíriai Ajjúbidák uralma alatt, a 13. századtól vált rendkívül népessé és befolyásossá.

A mamlúkok kiválóan képzett, nehézlovas elitkatonaságként szolgálták urukat. Szinte kizárólag az eurázsiai sztyeppéről származó, jellemzően török (ritkábban mongol, anatóliai vagy a kései időszakban balkáni) származású, iszlámra térített rabszolgák voltak, akiket különösen erős lojalitásra neveltek uraik felé. Ez tette lehetővé, hogy a tehetséges mamlúkok a katonasággal összefonódó államigazgatás egyéb területein is vezető szerepre tegyenek szert, megszerezve a legfontosabb udvari és helytartói tisztségeket – és a velük járó iktá-jövedelmeket is. Ezáltal az utolsó jelentős ajjúbida uralkodó, asz-Szálih Ajjúb (1240–1249) úgy uralkodhatott, hogy az ország legnagyobb birtokosai, a főtisztviselők és a hadsereg – azaz minden világi, a hatalom támaszául szolgáló csoport – személyesen tőle függ, hozzá lojális.

Amikor asz-Szálih Ajjúb meghalt, kijelölt örököse, al-Muazzam Túránsáh Anatóliában tartózkodott, és csak hónapok múlva érkezett Egyiptomba. Mivel a szultánságot éppen a keresztesek fenyegették a francia IX. (Szent) Lajos vezetése alatt, a válság elkerülése érdekében a szultán özvegye, Sadzsar ad-Durr és a legbefolyásosabb mamlúkok összefogtak, és eltitkolták Ajjúb halálát. Túránsáhban azonban csalódniuk kellett: miután a keresztesek megkezdték a visszavonulást, az új uralkodó megpróbálta saját embereivel lecserélni a korábbi adminisztrációt. Túránsáhot rövidesen meggyilkolták, és özvegyét, Sadzsar ad-Durrt tették szultánná. A példátlan eset komoly felháborodást váltott ki, így az özvegy lemondott, és al-Muizz Ajbak néven Ajjúb egyik volt mamlúkja vette át a hatalmat. A mamlúkok egy része elégedetlen volt a lépéssel, és ajjúbida restaurációt követeltek, ráadásul an-Nászir Júszuf aleppói fejedelem magának követelte a trónt. Ajbak így rövid úton lemondott, és egy kiskorú ajjúbida herceget tett a trónra, aki helyett továbbra is ő irányította az államot – addig, amíg fel nem számolta az aleppói fenyegetést, és nem végzett ellenzékének vezetőjével, száműzetésbe kényszerítve annak híveit 1254-ben. Ekkortól kezdve beszélhetünk megszakítás nélküli mamlúkuralomról.

Ajbakkal felesége, az időközben hozzáment Sadzsar ad-Durr végzett hatalomféltési okokból, mire őt is meggyilkolták, és Ajbak kiskorú fiát tették trónra. Mellette azonban atyja egyik mamlúkja, bizonyos Kutuz gyakorolta a hatalmat, aki 1259-ben lemondatta. Kutuz kibékült az 1254 óta Szíriában zsoldoskodó, Egyiptomba be-betörő mamlúkokkal, akiket Bajbarsz al-Bundukárí vezetett. Velük együttműködve sikerült legyőznie az addig megállíthatatlanul előretörő mongolokat az 1260-as Ajn Dzsálút-i csatában, és korábbi pusztításuk eredményét kihasználva akadálymentesen olvaszthatta birodalmába Szíriát, ami ettől kezdve a szultánság része maradt annak bukásáig. A sértett Bajbarsz az úton hazafelé meggyilkolta Kutuzt, és személyében a legnagyobb mamlúk szultánok egyike lépett trónra.

• Brentjes, Burchard. Izmael fiai. Budapest: Kossuth (1986). ISBN 963-09-2759-4 
• Iszlám művészet és építészet, Peter Ferienabend (ed.), Budapest: Vince (2005. november 19.). ISBN 963-9552-61-5 
• Watt, Montgomery Wiliam. Az Iszlám rövid története (2000). ISBN 963 7803 17 3 
• Karen Armstrong: Az iszlám rövid története (2005) (ISBN 963-07-7833-5)

• Egyiptomi muszlim uralkodók listája