Wikipédia

Iovia

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 18.

Iovia (Újtelep) egykori város volt az ókori Római Birodalom Pannonia Valeria tartományában. Kora császárkori és késő római belső erődje, a provincián belüli katonai infrastruktúra és logisztika erős védelemmel ellátott koncentrált központok egyike volt. (Alsóhetény (Iovia), Ságvár (Tricciana), Környe (Quirinum), Fenékpuszta (Valcum), Tác-Fövenypuszta (Gorsium-Herculia)) A kora császárkorban nemcsak a táborok és erődök alaprajzát határozták meg áthághatatlan szabályszerűségek, hanem egymástól való távolságukat is.[1] A rómaiak által teremtett virágzó várost és erődöt a népvándorlás korának egymást követő időszakai teljesen megsemmisítették. A Kapospula közelében fekvő, késő római kori romtelepről a magyar régészek Rómer Flórisnak, a magyar régészet atyjának a híradása nyomán értesültek. Fröhlich Róbert református lelkész, régész, akadémikus ismertette először a lelőhelyet, aki szerint Felsőleperd közelében, az egykori gölösi malom mellett alighanem egy nagy kiterjedésű római várost rejt a föld.[2] Hajdani létezéséről sokáig csak írott források tanúskodtak. Az első régészeti célú légi felvételek csak 1996-ban készültek e feltételezett város környékéről.

Iovia
Szakcs – Dalmand - Felsőleperd (Gölösi-dűlő) - Kapospula-Alsóhetény
Civitas Iovia a pannoniai város (Alsóheténypuszta)
Civitas Iovia a pannoniai város (Alsóheténypuszta)
Alapítás3. század
Megszűnés5. század
Lakóirómaiak
Elhelyezkedése
Iovia (Magyarország)
Iovia
Iovia
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 26′ 44″, k. h. 18° 05′ 32″46.445556°N 18.092222°EKoordináták: é. sz. 46° 26′ 44″, k. h. 18° 05′ 32″46.445556°N 18.092222°E

A Sopianaet és Brigetiót összekötő hadiút leírásában a Tabula Peutingeriana útvonalleírásban Iovia és Herculia állomások is szerepelnek. Herculia esetében az Itinerarium mellékesen megadja az ott már a légiótábor felépülte előtt is létező civil település nevét is, Gorsiumét. Iovia, mint püspöki székhely azonosítása sokáig vitatott volt, az újabb kutatások ma már elfogadják, hogy a pannoniai püspöki székhelyet Ludbreg helyett Kapospula-Alsóhetény-pusztán kell keresni. A 333-ban készült Itinerarium Burdigalense(wd)[3] Ioviát (Ludbreg) civitasnak nevezi.[4][5] Az Itinerárium adatai 32 római mérföldre (47,3 km) rögzítik Sopianaetól északra a Brigetióba vezető út első állomásaként. Mai azonosítása csak a 2000-es évek körül kezdődött meg, ekkor kezdeményezték a lelőhely védetté nyilvánítását is. A legújabb kutatási eredmények alapján a város a már korábbról ismert alsóhetényi római kori erőd közelében, attól néhány kilométerre északra helyezkedett el, a mai Tolna vármegyei Szakcs külterületén. Hivatalos régészeti közigazgatási elnevezése: Kapospula-Alsóhetény.[6][7] Bertók Gábor ásatásvezető[8] szerint egy "600-szor 600 méter kiterjedésű, fallal körülvett település lehetett, fórummal, egy 270 méter hosszú, oszlopsorokkal szegélyezett főutcával, tíz nagyobb épülettel, köztük talán főúri (császári) villával, bazilikával, fürdővel…"[9] 'Dr. Tóth Endre régész az Ásatások Alsóhetényben 1981-1986 című művében leírja, hogy eső után a földeken tucatjával lehet összegyűjteni az apró érmeket, amelyeket a 4. században a Római Birodalom pénzverdéiben készítettek. Valószínűsíteni lehet, hogy a polgári város nevét annak elnéptelenedése után átvette az említett „hadtáp” feladatokat teljesítő katonai erődítés is.

Története

szerkesztés

Az Iovia városnév a Pannonia római városait összeíró néhány forrásból ismert, egyebek mellett egy, a 280-as években összeállított Itinerarium Antonini című útvonal-leírásban, mint a Sopianaeből (Pécs) Brigetióba (Komárom-Szőny) vezető út egyik települése a mai Tolna vármegye területén, 32 mérföldnyire Sopianaetól. Egy későbbi, az 5. századból származó forrás ugyanilyen néven említ a környékről egy katonai erődítményt is.

 
Iovia a Kapos mentén egy 1865-ben megjelent térképen

Báró Forster Gyula 1905-ben megjelent Magyarország műemlékei című művében említi a helyet: „Hetény. Az erdő melletti táblán egy puszta templom nyoma. Határában a római castrum, melyet a nép Sülyedtvárnak nevez. Rómer-hagy. LXVI. sz. es. M Biz.” [10] A „Süllyedtvár”-nak[11] és heténypusztai castrumnak is nevezett hatalmas erődítmény köveinek kitermelése és felhasználása már az Árpádkorban elkezdődött. Kövei közül a sokadik felhasználásban az alsóhetényi házak alapfalaiba is kerültek.[12] Az erőd falaiból és belső épületeinek maradványaiból, 1989-től kezdve tömegesen kerültek másodlagosan beépített mészkő és márvány maradványok, mint faragott kőemlékek a Nemzeti Múzeumba.[13]

Nincsen kétség, hogy minden közel levő kőépítmény, az ujabb pusztákon a sülyedtvári falakból keletkezett
– Rómer Flóris[14]

Iovia városát a kutatók a Tolna vármegyei Alsóhetény közelében feltárt késő római erőddel azonosították, ez az erőd azonban az Itinerarium Antonini keletkezésekor még nem állhatott. Tóth Endre, a Magyar Nemzeti Múzeum régész munkatársa ebből arra a következtetésre jutott, hogy a korábbi polgári település neve áthagyományozódott az erődre; elképzelhető, hogy azt követően, hogy a város – más, jelentős közigazgatási szerep nélkül maradt településekhez hasonlóan – valamikor a 4. században elsorvadt, lakói pedig az erőd védelmébe húzódhattak. Történészek szerint a 4. század első két harmadában a római templomok és temetők romos állapota miatt azok kőanyaga újrafelhasználására került, a 4. század végén pedig a pogány kultuszemlékek rombolásával kőbányának használták a korábbi kultuszhelyek épületeinek és a síremlékeinek értékes kőanyagát is. Felhasználtak minden mozdítható követ a határzónát folyamatos védekezésre késztető korszak építkezési hullámának időszakában.[15]

Dalmand-Sülyedtvár-puszta Az ún „Sülyedtvár-pusztán az útszélen elültetett fák között... árkot húztak a munkások", s egy arra haladó kocsis két-három pénzdarabot talált az árok melletti földben. Másnap folytatta a keresést, és „vagy 28 darab ezüst pénzt ásott ki". Miután ez tudomására jutott a szolgabírói hivatalnak, elkobozta és beszolgáltatta a múzeumnak. Wosinsky Mór „a pénznemeket a kelták idejéből származtatván, macedóniai Fülöp korabeli pénzek utánzatának minősítette. Az ezüst darabok súlya egy-egy dekagramm". Az ásatások folytatását tervezik. (Tolnavármegye, 1898. jún. 19./4.)
– Szilágyi Miklós: Régészeti leletek és leletmentések híre a szekszárdi újságokban (1897–1910) [16]

Több más régészeti adat is arra mutatott, hogy az erőd közelében korábban egy jelentősebb polgári városnak is állnia kellett, ennek felszíni nyomait azonban sokáig nem találták meg. Az egykori város helyszínét végül légi felvételek elemzésével azonosították, egy, már korábban római kori szórványleletekről ismert területen, Szakcs és Kocsola közelében, a Felsőleperd–Gölösi-malom nevű régészeti lelőhelyen,[2] az ásatások pedig a 2010-es években kezdődtek meg, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeinek irányításával. A kutatóknak 2015-ben oktokopterrel és talajradar segítségével több új épületet (parancsnoki palota, magtár, gazdasági épületek, fürdő) sikerült azonosítani az erődön belül.[17]

409-ben a rómaiak Pannonia Valeria provinciát átadták az Attila vezetésével egyre előretörő hunoknak. Pannonia I, Pannonia II és Pannonia Savia formálisan még egy ideig a Nyugatrómai Birodalomhoz tartozott, ám végül 433-ban egész Pannonia területe is a hunok kezére került. A korábbi pannoniai provinciák teljesen elvesztek és elpusztultak, és az 5. század végére a terület teljesen elveszítette római jellegét.

Leírása

szerkesztés

A lankás dombsági felszínbe bevágódó, alapvetően észak-déli futású patakok (Nosztányi-patak és az Attala-Inámi-vízfolyás) egyik keleti mellékvölgyében folyik az Alsóhetényi-ér, melynek forrásvidékén található a sok éven keresztül kutatott alsóhetényi késő római belső-pannoniai erőd.[18] Az erődítményen kívül a Szakcs község déli határához tartozó, Felsőleperd–Gölösi-malom néven ismert lelőhely, az alsóhetényi erődtől 7 kilométerrel északra fekvő lelőhely eddigi ásatási területén kívül egy kb. 600 x 600 méteres alapterületű város nyomai kerültek elő, fórumszerű térrel, bazilikával, egy oszlopsoros utcával, freskótöredékekkel, épület- és oszlopmaradványokkal. Az oszlopsoros főutcán kívül további utcák nyomait ezidáig nem sikerült azonosítani, ez alapján feltehető, hogy a település központja egy főúri vagy császári villa lehetett, amit a 3. század végén bővíteni kezdtek, de valami miatt nem fejezték be, így komolyabban valószínűleg nem népesülhetett be.

 
A pannoniai késő római belső erőd Valcum egyik tornyának föld feletti maradványa Fenékpusztán, a 44 darab több emeletes kerek toronnyal megerősített Balaton melletti erőd vélhetőleg főként logisztikai funkciókat látott el[19]

A település azonosításához elvezető légi fotókon egy városias, fallal körülvett település képe rajzolódik ki, a falakon belül mintegy tíz nagy épület és egy legalább 270 méter hosszú kettős oszlopsor ismerhető fel, ezek. A 2010-es években megkezdett helyszíni kutatások eredményeként ezidáig a település központjának nyugati kapuját, egy másik kutatóárokkal pedig és két vakolt falszakaszt sikerült feltárni; az előbbi helyen előkerült a terület nyugati zárófalának egy részlete, kapupillére és a falakon kívül futó portikusz két pillére is, az utóbbi helyen pedig a római kori réteg felett a középkori Veperd község temetőjének néhány sírját tárták fel. Az egyéb leletek között 2-3. századból származó kerámiatöredékek, a sírok földjéből pedig ezernél több freskótöredéket fedeztek fel, eszerint az épület gazdagon lehetett díszítve.

A központi épületcsoport keleti része több szempontból is a szabadbattyán határában talált palotához[20] hasonlít, amelynek közelében egy fürdőszerű épület márványtöredékeit a felszínen is megtalálták. A központ nyugati felén lévő két nagy méretű – hozzávetőleg 80 x 25 méteres alapterületű – épület egykori gazdag díszítettségét pedig az ott előkerült márvány- és porfirtöredékek is igazolják. A kutatás folyamatban van, többek között a falmaradványok földradaros felmérésével, további ásatásokkal és a nagyobb felületen egyben maradt falfestménytöredékek konzerválásával.

Szabó Ádám a Morphologia Valeriana című művében így összegzi az Alsóhetény-Kapospula közelében lévő föld alatt rejtőző erődítmény kiterjedését: „Az erőd tájolása közel pontosan észak-dél –kelet-nyugat. Északi fal-hossza 450 m, keleti falhossza 472 m, déli falhossza 499 m, nyugati falhossza 458 m. A szabálytalan négyzetet formázó erőd falainak hossza összesen 1879 méter, területe 21 hektár,ezt kiegészíti a 4 saroktorony, a 8 kaputorony és 39 oldaltorony összességükben szintén hosszú fal-felülettel. Falainak vastagsága 260-280 cm; tornyainak átmérője 13,5-13,7 m; saroktornyainak átmérője 17 m.”[21] Az itt talált vassisakról lefejtett, aranyozott ezüstlemezből készült sisakmaradvány, arannyal borított orrlemezén Krisztus nevét rövidítő szimbólum, a görög X (khi) és P (rho) betűk ligatúrája látható, egy késő római kori sisak, a sisakon fellelt orrvédőt burkoló dísz ebben az elhelyezésben egyedülálló a világon.[22][23][24]

Alsóheténypuszta-Kapospuláról ismert egy későcsászár-kori, ún. Intercisa III. típusú taréjos sisak ("Kammhelm" ill. "Garde-helm") aranyozott ezüst borítólemeze, ami összehajtogatva került elő, rajta off(icina) Gaiani jelzéssel. A sisak gazdája akár az erődöt irányító egyik tribunus is lehetett.
– Szabó Ádám: 'QUAESTIONES VALERIANAE', Magyar Nemzeti Múzeum, 2018[21][25]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ A castrumtól a limesig. Római erődépítészet. (Hozzáférés: 2020. február 24.)
  2. ↑ a b Iovia, a szántók alatt rejtőző Újtelep. nol.hu. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  3. ↑ Itineraria Antonini Augusti et Burdigalense: Accedit tabula geographica. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
  4. ↑ Nagyné Hudák Krisztina: A kereszténység története a Kárpát-medencében 374-456 között. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  5. ↑ Adalékok a római útikalauzok távolsági és helynév adatainak helyes értelmezéséhez.. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  6. ↑ Iovia. .google.com/maps. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  7. ↑ Kapospula, Alsóhetény-puszta Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  8. ↑ Dr. Bertók Gábor Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet, Régészeti Tanszék. [2019. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
  9. ↑ Pallós Tamás: Az „elsüllyedt” Ioviában – beszélgetés Bertók Gábor régésszel. ujember.hu. Új Ember, 2016. december 26. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
  10. ↑ Forster Gyula: Báró Forster Gyula: Magyarország műemlékei 2., A Műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma (Budapest, 1905), 1905. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  11. ↑ Magyar Királyság (1819–1869) - Második katonai felmérés "Sületvár". (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  12. ↑ Tóth Endre: Dombóvárról s környékéről, 2012. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  13. ↑ Mráv Zsolt: Másodlagosan beépített római mészkő és márvány kőemlékek az alsóhetényi belső erődből (Marble and limestone spolia from the Alsóhetény late Roman inner fortress [Iovia)]. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  14. ↑ A középkori Lápafő és temploma. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  15. ↑ Opponensi véleménySzabó Ádám: Quaestiones Valerianae. A belső valeriai katonai objektumok szervezési kérdései, az erődök szpólia-adatai és az újabb környei kutatások c. dissertatiojáró. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  16. ↑ Szilágyi Miklós: Régészeti leletek és leletmentések híre a szekszárdi újságokban (1897–1910). (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  17. ↑ Kapospula mellett talajradarral kutatták Iovia római erőd maradványait, 2015. november 19. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  18. ↑ Szabó Ádám: 'QUAESTIONES VALERIANAE' A BELSŐ VALERIAI KATONAI OBJEKTUMOK SZERVEZÉSI KÉRDÉSEI, AZ ERŐDÖK SZPÓLIA-ADATAI ÉS AZ ÚJABB KÖRNYEI KUTATÁSOK TÉZISEK. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  19. ↑ Római kori tégla vadászjelenettel: újabb régészeti feltárások zajlottak Fenékpusztán, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  20. ↑ A Seuso-kincseket rejthette a római kori palota, 2002. augusztus 27. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
  21. ↑ a b Szabó Ádám: 'QUAESTIONES VALERIANAE', Magyar Nemzeti Múzeum, 2018. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  22. ↑ Hazalátogatott Iovia kincse. mult-kor.hu, 2011. május 24. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  23. ↑ Iovia látható kincse. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  24. ↑ Dombóvári Helytörténeti Múzeum: Iovia kincse - Az alsóhetényi római sisak története. museum.hu. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  25. ↑ Juhari Zsuzsanna: Az aranysisak megmutatta magát. (Hozzáférés: 2020. február 20.)

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Iovia&oldid=26802971”