III. Mehmed oszmán szultán

Mehmed 1566. május 26-án született III. Murád fiaként. Ő volt az utolsó oszmán uralkodó, akit még megfelelő módon készítettek fel az uralkodásra: 16-odik életévétől kezdve trónra léptéig Manisában, Nyugat-Anatóliában volt szandzsákbég.^[3] (Az utána következő szultánok már mind a szultáni szerájban, Isztambulban nevelkedtek.^[4])

Asszonyai

• Handan szultána
• Halime szultána
• ismeretlen szultána, aki 1597-ben pestisben elhunyt

Fiai

• Szelim herceg (1585, Manisa – 1597. április 20. Isztambul) Handantól
• Szulejmán herceg (1586, Manisa) Handantól
• Mahmud herceg (1588, Manisa – 1603. június 7.-én kivégezték apja parancsára) Halimétől
• I. Ahmed oszmán szultán (1590. április 18, Manisa – 1617. november 22, Isztambul) Handantól
• I. Musztafa oszmán szultán (1591, Manisa – 1639. január 20, Isztambul) Halimétől
• Cihangir herceg (1599, Isztambul – 1602, Isztambul)
• 2 ismeretlen herceg

Lányai

• Dilruba szultána (1594, Manisa – 1623, Isztambul) Halimétől
• 3 ismeretlen szultána

Murád édesapja halála után, 1595-ben lépett trónra.^[5] Trónralépte után mind a 19 fiútestvérét megölette.^[5] A testvérgyilkosságokat a oszmán törvények kívánták meg.^[4] Csupán 8 évig tartó uralkodása alatt – édesatyjához hasonlóan – alig törődött a kormányügyekkel.^[4] A tulajdonképpeni hatalmat a szultán édesanyja (a válide) gyakorolta.^[6] A nagyvezírek még gyorsabban váltották egymást, mint III. Murád idejében.^[7]

Uralkodása alatt folytatódott a tizenöt éves háború.^[7] A török porta számára különösen veszélyessé vált a helyzet, amikor a dunai fejedelemségek (Erdély, Moldva, Havasalföld) egyesült hadserege 1595 októberének végén a havasalföldi Gyurgyevónál legyőzte az oszmán csapatokat.^[7] (A csata során a havasalföldi vajda, Vitéz Mihály kiemelkedő szerepet játszott.^[7]) Erdély fejedelme, Báthory Zsigmond a Habsburgok fennhatóságát már az év januárjában elismerte, így a Portának nem volt más választása: érdekeit háborúval kellett megvédenie.^[7]

Mehmed Szegedre érkezve 150 000 fős hadával, Dsáfer pasát Szolnokra küldte, maga pedig 1596. szeptember 21-én Eger ellen fordult, melynek őrsége a várat október 13-án feladta.^[5] Csak ezután, október 22-én érkezett meg Erdélyből Báthory Zsigmond fejedelem 45 000 fős serege, akikkel a királyi fővezér, Miksa főherceg seregei Mezőkeresztesnél egyesültek.^[5] Október 26-27-én a két napig tartó mezőkeresztesi csatában a magyar-osztrák seregek először megfutamították a török sereget, de a szétszéledő és zsákmányt kereső győzteseket a visszatérő török sereg megrohanta és legyőzte.^[5] Ez volt egyébiránt az utolsó oszmán győzelem nyílt csatában.^[7]

Mehmed vezérei tovább folytatták a tizenöt éves háborút.^[5] Pálffy Miklós 1598-ban visszafoglalta Győr várát, majd Tatát, Veszprémet és Palotát;^[5] Ibrahim, az új nagyvezír ellenben Kanizsát kerítette kézre.^[5]

Vitéz Mihály 1601-ben bekövetkezett halála után Moldva és Havasalföld rákényszerültek, hogy az oszmán fennhatóságot újra elismerjék, az osztrákokkal folytatott háború azonban még 1606-ig tartott^[7] (amit Mehmed már nem ért meg).

Mehmed viszonylag fiatalon, 1603. december 22-én, 37 évesen halt meg. A trónon fia, I. Ahmed követte.

1. ↑ Tezcan, Baki: The Debut Of Kösem Sultan’s Political Career. (angolul) Turica, XL. évf. (2008) 357. o. doi
2. ↑ Peirce, Leslie: The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire. New York és Oxford: Oxford University Press. 1993. 145. o. ISBN 9780195086775  
3. ↑ Matuz József (Josef Matuz): Az Oszmán Birodalom története (eredeti kiadás: Das Osmanische Reich, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1985), fordította Schweiger István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963 05 5387 2 , 113. oldal
4. ↑ ^{a b c} Matuz József (Josef Matuz): Az Oszmán Birodalom története (eredeti kiadás: Das Osmanische Reich, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1985), fordította Schweiger István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963 05 5387 2 , 112. oldal
5. ↑ ^{a b c d e f g h} Mohammed (3.). In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  
6. ↑ Matuz, i.m., 113–114. oldal
7. ↑ ^{a b c d e f g} Matuz, i.m., 114. oldal