Fender Stratocaster

A Fender hangszercég az eredetileg villamosmérnök Leo Fender nevét viseli, akinek nevéhez köthető a világ első sorozatgyártású elektromos gitárjaként ismert Telecaster (eredeti nevén Broadcaster, majd Esquire) megalkotása is. A Stratocaster 1954-ben került piacra a Telecaster utódjaként. Tervezői Fender és kollégája, Freddie Tavares voltak, de tanácsaival nagy segítséget jelentett a countryzenész Bill Carson is.^[1] A hangszer páratlan karriert futott be. Napjainkig a világ vitathatatlanul legkeresettebb elektromos gitárja.^[2] Több világhírű gitáros kedvenc hangszere – e zenészek egy része rendelkezik saját nevével fémjelzett Artist modellel is.^[3] A Stratocaster lényegében a mai napig ugyanaz, mint az 1954-es modell, bár a Fender már kínál a standardtől eltérő variánsokat is.^[4] (A jelenlegi típusváltozatokat lásd lejjebb!)

A Telecaster megjelenése hatalmas sikernek számított, de évek múltán a zenészek egyre több kritikával illették játszhatóságát, nehézségét, kényelmetlen használatát. Ekkor Leo a felmerült problémákat összegezte, és azok figyelembevételével kezdett neki egyszerűen a Telénél jobb gitár megtervezésébe.^[5] A gitárnak mindenképpen modernebb formát képzelt el. Ezen alapelv alapján, párosítva a zenészek igényeivel, alakította ki a két bevágásos, profilozott testformát, amely kényelmesen fekszik rá a gitáros testére, könnyebb, és egyensúlya is ideális. A testforma mellett a technológiai fejlődés sem maradhatott el, így a Stratocaster már három egytekercses hangszedővel készült, és a húrláb is tremolókarral egészült ki.

1954-es piacra kerülése után a gitár sikerei nagyban függtek a felhasználó híres zenészektől. A Stratocaster első komoly használója Dick Dale volt, a korai 1960-as évek Surf rock zenéjének egyik úttörője. Őt követve sok más neves zenész is a Stratocaster rendszeres használója lett, majd Jimi Hendrix idejében, amikor még csak pár éve létezett a gitár, már legendának számított a hangszer.

Az 1960-as évek közepén a Fender mélyrepülésbe kezdett, mivel Leo Fender és társa, Don Randall eladták a vállalkozást a CBS-nek. Ekkor a zenészek a silányabb minőségre panaszkodva fokozatosan pártoltak el a Fender márkanévtől. Egyre több Stratocaster utánzat jelent meg a piacon, amik időnként jobb minőségűek voltak, mint a CBS által Fender márkanév alatt forgalmazott példányok. 1985-ben aztán a céget visszavásárolták a dolgozók, és a márkához hű befektetők feltámasztották a vállalkozást. A Stratocaster ismét méltó lett régi nagy híréhez, mely az egyes új modellek bevezetésével, egyedi, limitált sorozatok kiadásával máig töretlen.

Az 1980-as években a Jackson Guitars Grover Jackson vezetésével megalkotta a superstrat gitárkategóriát, mellyel a Stratocaster alapvető felépítését megtartva, de azt továbbfejlesztve, hoztak létre újabb modelleket. Az első superstrat a Jackson Soloist volt, de napjainkra számos gyártó hozott létre hasonló kópiákat, ilyen például a Steve Vai által fémjelzett Ibanez JEM típus is.

A Stratocaster gitárok felépítése a modell bemutatása idején rengeteg olyan újítást hordozott magában, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen lenne egy elektromos gitár. Ezek egy része technológiai, de vannak köztük kényelmi szempontok vezérelte fejlesztések is.

A Stratocasterek hagyományosan kőris- vagy égerfából készült tömör gitártesttel rendelkeznek. A tömör test növeli ugyan a hangszer súlyát, de hosszabb és sokkal tisztább hangkitartást eredményez, mint az üreges test. A test nyak felőli részén a Telecastertől eltérően már két bevágás található. A felső végén található az elülső hevedertartó. Ez a megoldás a gitár egyensúlyát hivatott szolgálni, míg az alsó, mélyebb bevágás a magasabb hangfekvésekhez való hozzáférést segíti.

Jellemző újítás volt, hogy a test felül-középen elvékonyodik, mely amellett, hogy tetszetőssé teszi a gitárt oldalnézetből, játék közben a hangszer rásimul a gitáros testére. Ezzel egyrészt tovább javítja az egyensúlyt, másrészt kényelmesebb játékot tesz lehetővé.

A Stratocasterek védjegye még az egyedi formájú koptatólap, melyen belül vannak a hangszedők (hagyományosan 3 db egytekercses, ún. single-coil pick-up), az öt állású hangszedő-váltó, a hangerő- és a hangszínszabályzók. A koptatólap a húrlábtól egészen a nyakig tart, illetve a szabályzók felőli oldalon a gitártest széléig, így igen nagy területet foglal el a hangszer elülső felületén.

A nyak anyaga juhar, általában paliszander (rózsafa) fogólappal. A fogólapon jellemzően kör alakú berakások segítik a tájékozódást. A 3, 5, 7, 9, 15, 17, 19-es érintőknél egy, míg a 12-nél két berakás található. Az eredeti kiadásban 21, később bizonyos modelleknél összesen 22 érintővel rendelkező nyak a 16. érintőnél csavaros rögzítéssel kapcsolódik a testhez. A csavarozást jellemzően egy krómozott fémlappal fedik le.

Ez a nyakrögzítési megoldás karbantartási szempontból előnyös – hiszen a gitárnyakat bármikor eltávolíthatjuk, így könnyebb a tisztítása, vagy esetleg a cseréje –, viszont – használati és tárolási körülményektől függően – időnként állítani kell a nyakmerevítő pálcán, mert a csavarozott rögzítés a nyak folyamatos feszülése miatt esetleg lazulhat (rossz minőségű összeszerelés, vagy extrém igénybevétel esetén), illetve a nyak faanyaga a különböző fizikai hatásoktól (hőmérséklet-, ill. páratartalom változás) idővel deformálódhat.

A gitárnyak végén található a Stratocastereknél szintén oly jellegzetes formájú fej. A döntött fej lehetővé teszi, hogy a hangolókulcsok mindegyike átláthatóan, a felső oldalon kaphasson helyet. Ez a megoldás azért előnyös, mert a húrok nem törnek meg a felső nyeregnél, így húrvezető nélkül is egyenletesen csavarodnak a hangolókulcsokra, és a nyeregre sem nehezedik nyomás. A hangolókulcsok zártak, így védve a mechanikát a szennyeződésektől. 1965-ben, amikor a CBS lett a cégtulajdonos, kijöttek egy új, nagyobb fejformával, amit azóta is gyártanak a hagyományos eredetivel együtt. A fej végén található még a nyakmerevítő-pálca állítására szolgáló nyílás is, melynek eléréséhez azonban legalább a D és G húrokat el kell távolítani.

A fej alsó részén kapott helyet a gyakran csak „spagetti-logó”-ként^[6] emlegetett Fender embléma, a hangszer típusával, sorozatszámával és gyártási helyével. A sorozatszám bizonyos modelleken a fej hátulján, míg más modellvariánsoknál a nyakrögzítő lapon található. Ez a fejforma egyébként a Fender jogvédelme alatt áll.^[7]

A húrozás minden gitár esetében az egyik legfontosabb szempont a hangzás tekintetében. (Elektromos gitárok esetében természetesen a hangszedő a másik, ellentétben az akusztikus gitárokkal, ahol maga a rezgőtest.) A Fender Stratocaster húrozás tekintetében is több újítást hozott az elektromos gitárok világába.

A Stratocaster hagyományosan hat húrral készül, ebből három palástolt, három sima húr. A gitár húrjait érdekes módon a hangszer hátán kell befűzni. Befűzés után a test belső része felől kerülnek rögzítésre, míg a másik végük átkerül a húrlábakon. A húrok ezután 65 centimétert „tesznek meg” a felső nyeregig – ezt nevezik skálahosszúságnak vagy menzúrának. A nyereg után a hangolókulcsok nagyjából egy vonalban vannak a húrokkal, így nincs szükség külön húrvezető használatára, bár a H és magas E' húrok kaptak egyet.

A Stratocastereken kettő, vagy hat csuklópontos, tremolós húrlábak vannak jellemzően. A tremoló azt jelenti, hogy a húrok nyújtását játék közben a tremolókarral változtatják, ezzel az éppen játszott hang pillanatnyi hangmagasság-emelése vagy csökkentése érhető el. A tremolókarnak a gitár teste felé történő mozgatásával a húrlábak befelé megdőlnek, ezáltal a húrok feszessége csökken, így a pengetett hang frekvenciája (magassága) kisebb lesz, vagyis mélyebb hang érhető el. Léteznek tremoló nélküli, fix húrlábas - úgynevezett "Hard-Tail", továbbá Floyd Rose satus tremolórendszerrel épített modellek is.

Megjegyzés: A tremoló szó jelen esetben helytelen, hiszen zenei fogalomként a hangerő pulzáló váltakozását jelenti. A vibrato-karral felszerelt húrlábakat Leo Fender nevezte tremolónak, azóta ez a kifejezés használatos.

A Stratocaster húrlábakon egyenként állítható mind a hat húrvezető nyereg. Ez hat, középen bevágott fémalkatrészt jelent, melyet a húr mellett kétoldalt egy-egy rugós, imbuszkulcsos csavar tart. A bevágásba feszülő húrok magassága a gitár nyakához képest ezen húrvezető nyerget tartó csavarok állásától függ. Ha az egyes húrvezetők magasan vannak, kevésbé zörögnek a húrok az egyes érintőknél, viszont ezzel együtt nehezebb lesz az egyes hangok lefogása, és az erősebb nyújtás miatt hamarabb elhangolódik a gitár. Általában szokásos beállítás a mélyebb húrok (E, A, D) magasabbra emelése, mivel a mélyebb hangok nagyobb amplitúdóval rezgetik a húrt, így az nagyobb eséllyel fog zörögni az egyes érintőknél. A magasabb húrok pedig lehetnek egészen közel a fogólaphoz (kb. 1,5 milliméter), így a gyorsabb, magasabb szólók könnyebben eljátszatók.

Egy húr behangolását követően ellenőrizni kell az egy oktávval magasabb megfelelőjét is, mert a húr esetleges nyaktól függő nyúlása miatt előfordulhat, hogy az már nem lesz tiszta. A jelenség a húrláb felé haladva fokozódik, mivel az egyre rövidebb rezgő hosszúság érzékenyebben reagál a feszesség változására.

A problémát a húrlábon lehet állítani a már említett húrvezető nyereg hátrébb helyezésével (ezáltal növelve a skálahosszúságot). Ha a húr alaphangja megegyezik a 12. érintőben hallható hanggal (egy oktáv eltéréssel természetesen), akkor pontos a beállítás. Ha a 12-es érintőben lefogott hang több, mint egy oktávval magasabb, akkor a húrvezetőt hátrébb kell állítani, ezzel növelve a húr rezgő hosszát. Ha mélyebb a kelleténél, a húrvezetőt felfelé, a nyereg irányába kell állítani.

A Stratocasterek hagyományosan három darab egytekercses (single-coil) hangszedővel rendelkeznek. Az ilyen hangszedők beállítástól függően általában fényesebb hangszínnel rendelkeznek, mint a duplán tekercselt, ún. humbucker hangszedők. A hangszedők mind más hangszínben szólalnak meg, mivel a rezgő húr különböző helyeken más és más rezgésformát, amplitúdót mutat. A húrláb felőli hangszedő a legmagasabb, leginkább csilingelő hangszínű. A nyak felé haladva egyre mélyebb, teltebb a hangzás. A hangszedők közötti váltás a korábbi modelleken egy háromállású kapcsolóval volt megoldva, de az újabb variánsokon ez a kapcsoló már ötállású, lehetővé téve ezzel a nyak-közép, és a láb-közép hangszedők egyszerre történő használatát, a hangszínek gitároldali keverését. A hangszedők magassága, a húrokhoz képesti helyzete, a mellettük lévő csavarokkal állítható.

A gitár fedlapján három forgó kezelőgomb kapott helyet. Az első (a húrokhoz legközelebbi) a hangerőszabályzó, hogy pengetés közben is gyorsan állítható legyen a gitár hangereje. Ez lényegében egy szabályozható ellenállás, amely a hangszedők és a kimenet közötti jelszintre van hatással.

A hangszínszabályozók is hasonló elven működnek, azzal a különbséggel, hogy kondenzátorral is össze vannak kötve, így frekvenciafüggő hangerőszabályzóként viselkednek. Hatásuk, hogy csillapítják vagy kiemelik a magasabb frekvenciákat, ezzel árnyalják a hangszínt.

A Fender azon világhírű zenészek számára, akik a cég hangszereit preferálták,^[8] saját modellt dobott piacra.

A Custom Artist Series gitárokat a Fender Custom Shop részlege készíti.^[9] Ezek a modellek az egyes híres Stratocasterek pontos másolatai, azaz a műhely igyekszik pontosan ugyanazokat az anyagokat, alkatrészeket felhasználni, mint amiből az eredeti hangszer is készült. Sőt még az egyes sérüléseket, kopásokat, egyedi részleteket is lemásolják, hogy a darab minél jobban hasonlítson az eredetihez. Ezek a gitárok a legtöbb esetben limitált példányszámban készülnek, és igen magas áruk ellenére az egyes darabokat pillanatok alatt felvásárolják a rajongók.

A Custom Shop ezen kívül egyedi rendelésre is készít gitárokat – nem csak Stratocastereket –, aminek köszönhetően a legigényesebb Fender vásárlók kívánságait is képesek kielégíteni, hiszen az ilyen modellek teljesen testreszabhatók.

Néhány nagy gitáros saját névvel látta el kedvenc Stratocasterét.

• #0001 Strat: Az egyes sorozatszámú Stratocaster jelenleg a Pink Floyd gitárosának, David Gilmournak a tulajdonában van. A sorozatszám valós ugyan, de a nyakon szereplő dátum szerint a hangszer 1954 júniusában került ki a gyárból, vagyis a gyártás megindítása után néhány hónappal. A test színe fehér, a koptatólap aranyozott alumínium.^[10]
• Brownie és Blackie: Eric Clapton híres hangszerei, amelyeket éveken át használt, majd végül jótékonysági aukciókon vált meg tőlük.
• Number One, vagy First Wife: A híres bluesgitáros Stevie Ray Vaughan egyik kedvenc hangszere volt a Number One, vagy First Wife (első feleség),^[11] melynek mintájára a Fender gyártani kezdte az SRV Stratocastert. Stevie több szeretett gitárjának is adott nevet, például: Lenny, Red.

• Buddy Holly: Last Strat
• Jean-Pierre Danel: Miss Daisy, La Marquise
• George Harrison: Rocky
• Hank Marvin: Flamingo Pink Strat
• Jimi Hendrix: Woodstock Strat, Black Beauty
• Rory Gallagher: Ex-Sunburst Strat
• Ritchie Blackmore: Fender Stratocaster Olympic White
• David Gilmour: Black Strat
• Eric Clapton: Blackie, Brownie
• Chris Rea: Pinky

Ez a rövid áttekintés segíthet beazonosítani egy adott gitár gyártási évét, de ki kell jelenteni, hogy csak a sorozatszám ismeretében teljes bizonyossággal megállapítani egy Fender Stratocaster építésének időpontját nem lehet. További támpontot adhatnak dátumbélyegzők különböző rejtett helyeken - ezeket csak a gitár szakszerű szétszerelése során fedhetjük fel. Néhány ilyen hely ahol érdemes bélyegzést keresni:

• nyakon a test-nyak találkozásánál
• testen a nyakfészekben
• koptatólap belső oldalán
• hangszedők belső oldalán
• tremolófészekben

Egyéb támpont lehet még több alkatrész gyártási idejének meghatározása, bár ezek esetében sokszor csak bővebb ismeretek birtokában tudunk évet meghatározni. Egy példa erre: 304435 sorozatszámot olvasunk bepréselve egy potméter házába, ebből a 304 a gyártó (Stackpole) kódja, a 435 pedig arra utal, hogy a részegységet 1954 35. hetében gyártották. Feltűnhet, hogy az évtized nem derül ki egyértelműen a sorozatszámból, de mivel tudjuk, hogy a Stackpole 1963-ig szállított be potmétereket a Fendernek így megbecsülhető. Természetesen számolni kell azzal is ilyen esetekben, hogy időközben az adott alkatrészt cserélték, és nem egyidős a gitárral. Felmerülhet a kérdés, hogy miért lényeges tudni egy Strat gyártási évét: ennek a jelentősége egy öreg, gyűjtésre érdemes példány esetében akár több tízezer dollárban is megmutatkozhat.

1976-ban a CBS bevezetett egy áttekinthetőbbnek remélt számozást, amelyet a mai napig használnak – jóllehet 1985-ben eladták a céget egy a dolgozókból és a régi márkához hű befektetőkből álló csapatnak. A számozás nagyjából úgy néz ki, hogy az első (betű) karakterrel jelölik a gyártás évtizedét:

S – seventies – hetvenes évek

E – eighties – nyolcvanas évek

N – nineties – kilencvenes évek

Z – 2000 után

X – 2010-es évek

A második (szám) karakter jelölné a pontos évet az adott évtizeden belül, a többi 5 vagy 6 karakter pedig egy futósorszám. A beazonosítást nagyon megnehezíti, hogy az 1985-ös tulajdonosváltást megelőző, és követő néhány évben az eladások visszaesése okán felhalmozódott alkatrészek nem biztos, hogy a legyártásuk (sorszámmal ellátásuk) évében kerültek összeszerelésre, illetve piacra. Láthatjuk az alábbi lista alapján, hogy vannak átfedések.

1982-ben bevezették az ”American Vintage Series”-t. Ezeken a modelleken nem alkalmazták a reguláris modellek esetében használt számozást, hanem egy V előtagú, és az ezt követő négy, öt, vagy hat számkarakterből álló jelöléssel látták el őket. Ezen sorozatba tartozó gitárok gyártási évét nem lehet meghatározni a sorozatszám alapján.

1988-ban bevezették az „Signature Series”-nél azt, hogy követik a szokásos számozást, de egy „S” előtaggal megkülönböztetik ezeket a modelleket.

2000-ben bevezették az „American Deluxe Series”-nél azt, hogy követik a szokásos számozást, de egy „D” előtaggal megkülönböztetik ezeket a modelleket.

A 2010-es évtől kezdve találkozhatunk olyan számozással amelynél az első két karakter (pl. 10) jelöli a gyártási évet, vagy "X" taggal jelölik az évtizedet a következő szám pedig a pontos évet (pl. az "X0" 2010-et jelent), továbbá a "Signature Series"-nél "US" előtagot, majd kétjegyű számmal a gyártási évet jelenítik meg (pl. az "US10" 2010-et jelent).

Olyan rendhagyó sorozatszámok is léteznek amelyek önmagukban nem alkalmasak a gyártási év megbecslésére - ilyen például az Eric Johnson Stratocaster (EJ előtag, majd öt karakter futósorszám).

Az alábbi sorozatszámok eltérnek a szokásostól, áttekintésük a következő:

Jelmagyarázat:

A felsorolás korántsem teljes, hiszen nem tartalmazza az FMIC által, de egyéb márkanéven továbbá Koreában, Indiában, Kínában, Indonéziában, illetve Custom Shop által Egyesült Államokban gyártott gitárokat.

• Stratocaster típusok
• The Stratocaster Appreciation Page (angol)
• Fender hivatalos árlisták