Aspangbahn

A korabeli nagy vasútépítési láz idején több terv is született a Bécsújhelyi csatornára is, melyek közül az egyik 1869. november 30-án előkoncessziót kapott a Bécs–Laxenburg–Ebenfurt–Bécsújhely-vonalra, egy másik pedig 1870. január 2-án a Bécsújhely–Pitten-vasútvonalra. A hajózási csatornát működtető részvénytársaság (Erste österreichische Schifffahrts-Canal-Actien-Gesellschaft) erre a fejlesztésre alapozva 1872. június 4-én koncessziót kapott egy egyméteres nyomtávú gőzmozdonyüzemű vasút megépítésére és üzemeltetésére Bécs–Leopoldsdorf–Laxenburg–Leesdorf–Blumau^[2] között, amennyiben az illetékes Kereskedelmi Minisztérium meghosszabbítja a pályát Dornautól (ma Orsteil), Schönau an der Triestingtól illetve Leobersdorftól Pittenig és Steinabrückltól Wöllersdorfig megvalósítják.^[3]

A Habsburgok Balkán-félszigeti érdeklődése és a Szaloniki–Mitrovica vasútvonal megnyitása lehetőséget biztosított a folytatásra a Szandzsák és Bosznia felé, valamint a már meglévő 1872 óta normál nyomtávú Banja Luka-Novi Grad-Dobrljin és a további horvát vasúti hálózat megnyílt Bécs felé, így tehát közvetlen kapcsolat lett volna Bécs-Zágráb-Szalonikibe, elkerülve Szerbiát és Magyarországot. A Kanal-AG több konkurense is versenyzett a tervért (a horvát-bosnyák határig), de végül 1874. június 27-én az AG engedélyt kapott a Bécs-Aspang Friedberg-Radkersburg-horvát határ vasútvonal előmunkálataira. A vállalkozás finanszírozására egy belga cég alakult Société Belge de chemins de fer néven, ám az 1873-as bank és tőzsdeválság miatt a nagyszabású terv illuzórikussá vált, s csak a Bécs–Pitten–Aspang szakaszra korlátozódott.^[4]

A vonal végül, miután a Déli Vasút panaszát az alkotmánybíróság elutasította, 1877. november 28-án megkapta az engedélyt. A Hajózási-csatorna Rt. (Schifffahrtskanal-AG) megváltoztatta a nevét Osztrák-Belga Vasúttársaságra (Austro-Belgische Eisenbahn-Gesellschaft) és az építéshez 1879. január 17-én k. k. priv. Eisenbahn Wien-Aspang (röviden: „EWA“) néven leányvállalatot alapított. Az engedélyek kiadása után rögtön megindult az építés.

Közvetlenül az engedélyek kiadása után indultak meg az építési munkálatok. Az építési költségekre könyv szerint 8 650 000 gulden állt rendelkezésre.

A Klederingi központi teherpályaudvar építése az Aspangbahn vonalvezetésére is kihatott. Míg a 70-es években a vonal kezdőpontjának a Praterstern / Bécs Északi pályaudvar számított, addig 1979. május 27-től a vonatok már a Déli pályaudvarról indultak és az Ostbahn-on keresztül először Klederingnél érték el az eredeti nyomvonalukat. A bécsi Stammstreckén ma már az S7-es járat közlekedik.

• Hans Sternhart, Friedrich Slezak: Niederösterreichische Südwestbahnen – Leobersdorf, Hainfeld, St. Pölten, Traisen, Kernhof/Türnitz, Wittmannsdorf, Piesting, Gutenstein, Pöchlarn, Scheibbs, Kienberg-Gaming. Internationales Archiv für Lokomotivgeschichte, Band 25. Verlag Slezak, Wien 1977, ISBN 3-900134-35-9
• Paul Slezak (Mitverf.): Vom Schiffskanal zur Eisenbahn. Wiener Neustädter Kanal und Aspangbahn. Slezak-Verlag, Wien 1981, ISBN 3-900134-72-3
• Festschrift: 100 Jahre Aspangbahn. Eigenverlag Gewerkschaft der Eisenbahner, Wien 1981
• Paul Slezak: Kanal, Nostalgie, Aspangbahn. Ergänzungsband zum Buch „Vom Schiffskanal zur Eisenbahn“. Slezak-Verlag, Wien 1990, ISBN 3-8541-6153-0
• Gerhard Kletter: Der Aspangbahnhof und die Wien-Saloniki-Bahn. Sutton-Verlag, Erfurt 2006, ISBN 3-89702-928-6
• Josef Steindl (Red.): 125 Jahre Eisenbahn Wien – Aspang. 1881 – 2006. Selbstverlag des Museums- und Bildungsvereins Pitten, Pitten 2006^[5]

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Aspangbahn című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.