1952-es sakkolimpia

A sakkolimpiák állandónak számító résztvevői közül csak Belgium, Franciaország és Bulgária hiányzott, így a versenyen 25 ország 140 versenyzője – köztük 13 nemzetközi nagymester és 38 nemzetközi mester – vett részt, amely a játékosok számát tekintve rekord volt a sakkolimpiák történetében. Az 1939-es sakkolimpián 27 ország csapata indult el, de akkor még csak 1 tartalék nevezésére volt lehetőség. Ezúttal a csapatok 6 főt nevezhettek, akik közül egyidejűleg négy játszott. Meg kellett adni a játékosok közötti erősorrendet, és az egyes fordulókban ennek megfelelően ülhettek le a táblákhoz. Ez lehetővé tette, hogy táblánként állapítsák meg és hirdessék ki a legjobb egyéni eredményt elérőket.

Az erőviszonyok alapján öt csapat pályázott eséllyel az olimpiai bajnoki címre: a Szovjetunió mellett Argentína, a címvédő Jugoszlávia, valamint Magyarország és Csehszlovákia.

A csapatokat 3 elődöntő csoportba sorsolták, amelyekből az első három helyezett jutott az „A” döntőbe, a 4–6. helyezett a „B” döntőbe, a többiek a „C” döntő mezőnyét alkották.

A verseny mind az elődöntőben, mind a döntőben körmérkőzéses formában került megrendezésre. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban 2 óra 30 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd további óránként 16 lépést kellett megtenni.

A kilenccsapatos döntő eredménye egyöntetű vélemények szerint nem tükrözte hűen az erőviszonyokat, ezért a FIDE úgy döntött, hogy a jövőben a döntő mezőnyét legalább 12 csapatnak kell alkotnia.

A versenyt végül a világbajnok Botvinnik nélkül, de még így is hat nemzetközi nagymesterrel felálló, minden tekintetben kiemelkedő szovjet csapat nyerte az argentin válogatott előtt, és Jugoszlávia csapata szerezte meg a bronzérmet. Magyarország a 6. helyen végzett, játékosaink közül az első táblán egyéni bronzérmet szerzett Szabó László emelkedett ki.^[1]

Táblánként az első három legjobb százalékos arányt elérő versenyzőt díjazták éremmel az elődöntőben és a döntőben elért összesített eredményeik alapján. A 2. tartalékok között csak két olyan játékos volt, aki legalább a fordulók felének megfelelő, azaz minimum kilenc játszmát játszott. A magyarok közül Szabó László az első táblán bronzérmet szerzett.

1. tábla

H.	Versenyző neve	Ország	Pont	Játszmaszám	Százalék
	Miguel Najdorf	Argentína	12½	16	78,1
	Gideon Ståhlberg	Svédország	10	13	76,9
	Szabó László	Magyarország	10½	14	75

2. tábla

H.	Versenyző neve	Ország	Pont	Játszmaszám	Százalék
	Vaszilij Szmiszlov	Szovjetunió	10½	13	80,8
	Lothar Schmid	NSZK	9	12	75
	Braslav Rabar	Jugoszlávia	8	12	66,7

3. tábla

H.	Versenyző neve	Ország	Pont	Játszmaszám	Százalék
	David Bronstejn	Szovjetunió	8	10	80
	Jan Donner	Hollandia	10	13	76,9
	Robert Byrne	Amerikai Egyesült Államok	10½	15	70

4. tábla

H.	Versenyző neve	Ország	Pont	Játszmaszám	Százalék
	Cenek Kottnauer	Csehszlovákia	12½	15	83,3
	Efim Geller	Szovjetunió	10½	14	75
	Bogdan Śliwa	Lengyelország	9	12	75

5. játékos (1. tartalék)

H.	Versenyző neve	Ország	Pont	Játszmaszám	Százalék
	Héctor Decio Rossetto	Argentína	8	10	80
	Dennis Morton Horne	Anglia	5½	9	61,1
	Wilfried Lange	NSZK	5	10	50

6. játékos (2. tartalék)

H.	Versenyző neve	Ország	Pont	Játszmaszám	Százalék
	Ludwig Rellstab	NSZK	6½	9	72,2
	Izaak Grynfeld	Lengyelország	7	10	70

• OlimpBase
• Шахматные олимпиады / Ю. Авербах, Б. Туров. Москва : Физкультура и спорт, 1974.
• Всемирные шахматные Олимпиады. 1927-2006 / Ханамирян Г. Ереван: 2006, стр. 12-14

• Tournament Review
• Sakk-kombinációk Helsinkiből